Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-24 / 223. szám

1997. szeptember 24., szerda Világkrónika Magyar Távirati Iroda A közel-keleti rendezés kérdéseiről és a két­oldalú gazdasági kapcsolatok fellendítéséről konzultált Moszkvában kedden Hoszni Mubarak egyiptomi és Borisz Jelcin orosz elnök. Mubarak Jelcinnel folytatott megbeszé­lésén Oroszország nagyobb szerepvállalását sürgette a kö­zel-keleti rendezés folyamatában. Mubarak a Nyezaviszimaja Gazeta keddi számában megjelent nyilatkozatában egyene­sen úgy fogalmazott, hogy „nem érzékeli az orosz jelenlétet a közel-keleti békefolyamatban”. Moszkvában kedden hat orosz-egyiptomi megállapodást írtak alá. Nem hivatalos belgrádi becslések szerint a vasár­napi szerbiai parlamenti választások eredményei alapján a hatalmon lévő baloldai pártszövetség legfeljebb 115 helyet szerezhet a 250 fős parlamentben. A második helyen végző, Vojislav Seselj vezette Szerb Radikális Párt 78-82 helyre szá­míthat, míg a Szerb Megújhodási Mozgalom 42-45 képviselőt küldhet a parlamentbe. A Vajdasági Magyar Szövetség a várt öt helyett négy képviselővel rendelkezik majd, s ugyanennyi hely jut a vajdasági szerb ellenzéki pártokat tömörítő Vajda­ság koalíciónak is. A Demokratikus Altemetíva egy helyet szerzett, míg a szandszáki muszlimoknak három, a Koszovón kívüli albánokat képviselő pártnak pedig két hely jutott. Augusto Pinochet chilei diktátor - aki jelenleg a fegyveres erők főparancsnoka - még hatalomra jutása után 11 évvel is megkínoztatta az ellenzék képviselőit. Mindez annak a bírósági vizsgálatnak a kapcsán derült ki, amelyet a madridi Országos Bíróság kezdett a diktatúra spanyol el­tűntjeivel kapcsolatban. A bíróságon meghallgatott egyik tanú, Roberto Garretón chilei ügyvéd írásos bizonyítéko­kat szolgáltatott az ügyben - írta az El País kedden. Törökország és Oroszország tárgyalá­sokat kezdett arról, hogy Ankara esetleg vásárolna azokból az SZ-300-as típusú orosz légvédelmi rakétákból, amelyek Ciprusnak történő eladása ellen erőteljesen szót emelt. A tárgyalások tényét a Roszvooruzsenyije nevű orosz vállalat szóvivője közölte kedden. „Megbeszélések folynak Török­ország és Oroszország között az SZ-300-as rakéták esetle­ges eladásáról. Nem tudjuk, hogy Törökország fog-e vásá­rolni ilyen rakétákat, de tárgyalások zajlanak” - mondta az AFP-nekJevgenyijMoszkalenko, a fegyverkereskedelemmel fogalkozó orosz vállalat munkatársa. A török elnök támogatja, hogy Horvátor­szág bekapcsolódhasson a NATO békepartneri programjá­ba. Süleyman Demirel ezt Zágrábban jelentette ki, ahová hétfőn érkezett háromnapos hivatalos látogatásra. Demirel kedden a horvát szábor két házának együttes ülésén mondott beszédében kiemelte, hogy Törökország és Horvátország ha­sonló, vagy azonos állásponton van a legfontosabb regioná­lis és európai kérdéseket illetően. A török elnök védelmébe vette a horvát kormányt, amelyet a közelmúltban elítélt az ENSZ Biztonsági Tanácsa, mondván, hogy Zágráb késlelteti a horvátországi szerb menekültek visszatelepítését a horvát Duna mente békés visszacsatolásának folyamatában. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése ked­den óriási többséggel elfogadott egy megállapodásterveze­tet, amely a legszigorúbban megtiltaná az emberi klónozást, s minden e célra használható eljárást. A minden korábbinál szi­gorúbb szabályokat tartalmazó tervezetet az októberben Strasbourgban tartandó ET csúcstalálkozó állam- és kor­mányfői elé terjesztik aláírásra - ha a tagok többsége elfogad­ja a mostani ajánlásokat, a klónozás területén ez lesz az első, kötelezően betartandó nemzetközi megállapodás. Csupán egy­két ET-képviselő utasította el „a fejlődést gátolni igyekvő “ tervezetet, például az orosz Vlagyimir Zsirinovszkij. Izrael! katonai akció Izraeli katonák a jeruzsálemi robbantásos merény­leteket előkészítő iszlám szélsőségesek után kutat­va hétfőn lezártak több ciszjordániai palesztin tele­pülést. Kuncze Gábor az Interpotnál Kuncze Gaborbelügymíniszter az Interpol főtitkárának meghívására kedden a franciaországi Lyonba, a nem­zetközi bűnüldöző szervezet központjába látogatott. Bu­dapest célja, hogy a mostani tárgyalásokon tisztázzák: Magyarország milyen feltételrendszer mellett, s mikor juthat hozzá közvetlenül az Interpol adatbázisaihoz. MTI Az egyik faluban tiltako­zó palesztinok autógumi­abroncsokat gyújtottak fel, és kövekkel dobálták meg az útakadályokat felállító kato­nákat. Az izraeli televízió kettes (kereskedelmi) csator­nája azt jelentette, hogy a ha­tóságok a falvak lezárásával azt akarták megakadályozni, hogy palesztin szélsőségesek robbanóanyagot juttassanak el Izraelbe újabb tervezett merényletekhez. Július 30- án és szeptember 4-én Jeru­zsálemben összesen öt ön­gyilkos robbantást követtek el feltételezett palesztin tet­tesek; a merényletekben az öt elkövetőt beleértve ösz- szesen 25-en vesztették éle­tüket. Hétfőn az izraeli hadsereg egységei bezárattak egy me­csetet is a ciszjordániai Du- rában, valamint egy, a szélső­séges Hamász palesztin szer­vezethez közelálló ifjúsági klubot a szomszédos Szamoa településen. Najef Radzsub, a durai mecset imámja, Dzsibril Radzsub ciszjor­dániai palesztin biztonsági főnök testvérbátyja elmond­ta, hogy a katonák lefoglal­tak mintegy száz - földrajzi, politikai és egyéb témájú - könyvet, de a Korán példá­nyait érintetlenül hagyták - jelentette az AP. MTI ______________ A határokat mind gyakrab­ban átlépő, nemzetközivé váló bűnözéssel szembeni hatéko­nyabb fellépéshez immár nél­külözhetetlen az igen gazdag Interpol-adatbázisok felhasz­nálása. Ehhez egyrészt olyan technikai eszközök sora szük­séges, amelyek megteremtik a gyors összeköttetést, másrészt elviekben tisztázandó: az Inter­pol lehetővé teszi-e a magyar Zsák a foltját MTI Jan Slota, Zsolna hercege im­már megkoronáztathatja magát. A francia nacionalisták vezérének, Le Pennek szlovákiai látogatása során ugyanis rájött, hogy kitől ered Közép-Európa minden baja: a magyaroktól, akik réges-régen még hunokként lerohanták a fej­lett nemzeteket és a felmetszették a terhes anyák hasát. A magyarok az öreg kontinensen a rossz, vala­mint a stabilitás hiányának megtes­tesítői, ezért már az is szégyen, hogy egyáltalán léteznek - írta ironikusan egy prágai napilap. Rámutatott, hogy Le Pen láto­gatása Szlovákiában, amely Eu­rópa egyetlen hatalmon lévő na­cionalista pártjának, a Szlovák Nemzeti Pártnak a meghívására jött létre, nem volt valami feleme­lő. Annál erősebb szavak hang­zottak azonban el a látogatást le­záró sajtóértekezleten. Az integ­ráció két ismert ellenzője élesen megtámadta az Európai Uniót, Slota egyenesen szemétnek ne­vezte, amely nem engedi, hogy a fiatal és ambiciózus nemzeti ál­lamok, mint például Szlovákia, szabadon kibontakozhassanak, és érvényesíthessék akaratukat. Mindez ellentétben van azzal, amit a szlovák kormány program­ja mond. Mire volt jó Szlovákiá­nak Le Pen látogatása? Arra, hogy az emberek előtt világossá váljék, kik közül választhatnak. A nacionalisták ismét megbizo­nyosodtak abban, hogy igazi re­ményük és megmentőjük Slota Szlovák Nemzeti Pártja. Az ér­telmiségiek, az integráció hívei és a nem kisszámú magyar kisebb­ség tagjai számára pedig Slotáék utcája zsákutca. Még szerencse, hogy Slota a jövő évi parlamen­ti választásokon nem számíthat győzelemre. rendőrség számára, hogy köz­vetlenül is hozzáférjen példá­ul a lopott gépkocsikat, a sze­mélyi nyilvántartást, az ujjle­nyomatokat stb. nyilvántartó adatrendszerekhez. Egy-egy konkrét bűnügy kapcsán az ilyen adatokhoz való azonnali hozzájutás jelentősen megnö­velné a magyar bűnüldözés hatékonyságát. Hétfőn Kuncze Gábor párizsi kollégájával, Jean-Pierre Che- venement belügyminiszterrel, MTI __________________ Kw asniewski nyomatéko­san hangsúlyozta, hogy az el­nöki vétó intézményével csak egészen szélsőséges esetekben fog élni. Az államfő szerint csupán két politikai csoporto­sulás, az AWS és az UW foly­tatott professzionális kam­pányt, míg a Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) - annak ellenére, hogy sikerült megnövelnie négy évvel ez­előtti támogatottságát - nem tudta meggyőzni és maga mel­lé állítani a bizonytalan sza­vazókat. Kwasniewski a napi­lapnak adott nyilatkozatában célzást tett rá, hogy Józef Oleksynak, a szociáldemokra­ták vezetőjének távoznia kell majd pártja éléről. Józef Oleksy máris válaszolt az államfő sza­vaira, leszögezve, hogy nincs szándékában távozni posztjá­ról, s e kérdésről különben sem az államfőnek kell döntenie. A Szolidaritás Választási Akció (AWS) arra számít, hogy az államfő e tömörülés kép­viselőjét bízza meg a kor­mányalakítással -jelentette ki Marian Krzaklewski, a keresz­tény-jobboldali politikai tö­mörülés vezetője. - Ha más­képpen történne, az azt jelen­tené, hogy már az indulás pil­lanatában jelentős konfliktus alakulna ki az államfő és a legerősebb parlamenti erő kö­zött - tette hozzá a politikus. valamint Emile Zuccarelli köz- szolgálati és decentralizációs miniszterrel tárgyalt a kétolda­lú együttműködés kibővítésé­ről, egyebek között a francia ta­pasztalatok és ismeretanyag átvételéről. Chevenement öröm­mel nyugtázta, hogy Budapest maximálisan együttműködik a francia hatóságokkal a Carlos- ügy teljes körű kivizsgálásá­ban. A tárgyaláson szó volt ar­ról, hogy a magyar rendőrség, valamint a hazai köztisztvise­lők számára előadássorozato­kat, szemináriunokat szervez­nek mind Franciaországban, mind Magyarországon - immár az európai uniós csatlakozást előkészítő tárgyalásokra való felkészülés jegyében. Krzaklewski hangsúlyozta készségét a koalícióalkotáshoz szükséges kompromisszumok­ra, ám leszögezte, hogy ezek nem jelenthetik az AWS prog­ramjától való eltávolodást^ mert az a választópolgárok el­árulásával lenne egyenlő. A politikus kifejtette, hogy elis­meri egy erős koalíció létreho­zásának szükségszerűségét, ám mint mondotta, ezt le lehet szű­kíteni konkrét ügyek és törvé­nyek támogatására, illetve az esetleges államfői vétók eluta­sítására. Az AWS több képviselője kedden nemtetszését fejezte ki azokkal a nem hivatalos érte­sülésekkel kapcsolatban, me­lyek szerint Aleksander Kwas­niewski államfő a választáson harmadik helyet szerzett libe­rális párt vezetőjét, Leszek Balcerowiczotfavorizálja a mi­niszterelnöki posztra. Az elnö­ki hivatal szerint megalapozat­lan az elégedetlenség, ráadásul korai is, hiszen az államfő csu­pán a hivatalos eredmények közzététele után, azaz legkoráb­ban szerdán este kezd megbe­széléséket a pártok képviselői­vel a jövendő miniszterelnök személyéről. Kwasniewski szó­vivője szerint az új kormányfő kijelölése nem csupán a ráter­mettség függvénye, hanem a döntést az is befolyásolja, hogy mely pártok lesznek képesek többségi parlamenti koalíciót és stabil kormányt alakítani. ^ Hírről % hírre Palotai István (Új Kelet) Ismervén immár a bosz­niai választások, illetőleg a szerbiai első választási forduló eredményeit, az SFOR jobban teszi, ha bele­törődik sorsába és jó hosz- szú időre bebútorozkodik. (Hacsak nem az európai ipar - főleg építőipar - fel­lendítése a legkívánato­sabb titkos cél, ugyanis egy kivonulás után újra szét­lőnének mindent, és lehet­ne megint építkezni...) Azt, hogy a szerb szocia­listák győznek, bárki köny- nyedén borítékolhatta vol­na, viszont Seselj vajda vérengző szerb nacionalis­táinak látványos előretöré­se a parlamentben már meg­lepő fordulat. Ha ezt össze­rakjuk a nagy boszniai szerb költő - Karaclzsic - elsöprő győzelmével, akkor azt hi­szem, tiszta képet alkotha­tunk a világról és a realitá­sokra fittyet hányó szerb néplélekről, amely már any- nyi „kellemes meglepe­tést” okozott Európának. Mert ugyan miben re­ménykedik a szerb válasz­tó, amikor az ikszet egy többszörösen tönkrevert és a nemzetközi bíróság által körözött személy mellé te­szi? És mit akar vajon, ha Seselj vajda kíméletlen so- vinisztáira bólint? Netán revansot? Újabb háborút? Persze hogy azt. És hogy ez az elkövetkezendő háború eleve kudarcra ítéltetett, az nem számít? Nem. Nem számít. Dehát normális em­ber csak akkor ragad fegy­vert, ha a győzelemnek van némi esélye. Nem. Ez sem igaz. Háborúzni csak úgy, a háború imádata miatt is lehet. Amúgy az utolsó csepp vérig, az utolsó szál emberig. Vannak népek, amelyek szemében ez je­lenti a hősiességet. Sajnos így igaz. A szerbek már csak ilyenek. (Nem vélet­lenül mondják azt sem, ha egy igazán csinos, szép nőt látnak, hogy „olyan, mint egy puska”). A kérdés immár logiku­san az kell hogy legyen: meddig éri meg a világnak a nyakukon ülni és folya­matosan fegyelmezni őket? A kommunizmus áldásos integráló hatása a múlté, nincs mire számítanunk, ha nekünk, európaiaknak kell békére kényszerítenünk a szerbeket. De meddig? Mond­juk ki őszintén, hogyha nem sikerül megtömi a szerb egy­séget, akkor örökké. Az egység megtörése im­már begyakorlott művelet. A baj csak az, hogy soha­sem azon a népen gyakorol­ták, amelyik valóban veszé­lyeztette a világ békéjét. Plavsics boszniai szerb elnök asszony tehát hiába is „szerbtelenkedik” Palié­ban, hiába is babusgatja őt a világ - sohasem fogja tud­ni maga mögé állítani a nemzetet, mert egy szerb még csak-csak akarhatja a békét, talán még kettő is, de öt már biztosan nem, és eb­ben már benne van az az egy, az a kettő is... Hiába tehát bármilyen sanda kísérlet, hogy a hor- vátokat a szerbekhez hason­lítsák, közéjük egyenlőség- jelet tegyenek. A horvát nép csak addig militáns, addig kérlelhetetlen, amíg függet­lenségét eléri, de mit akar­nak a szerbek? Nos, a vá­laszt már tudjuk...-Sajnos, Kovács tizedesre két hétig nem számíthatunk, őrmester úr! Összeégette a lábait, amikor elindult a forró nyomon... Koalíciós taktikázások Egy nagyobb támogatottsággal bíró koalíció jobb az országnak, mint egy gyengébb kormányzat, ezért a leg­nagyobb valószínűsége jelenleg a vasárnapi választá­sokat megnyerő Szolidaritás Választási Akció (AWS) és a konzervatív-liberális Szabadság Uniója (UW) koa­líciójának van - ezt nyilatkozta a Gazeta Wyborcza keddi számában Aleksander Kwasniewski\engye\ államfő.

Next

/
Thumbnails
Contents