Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-05 / 181. szám
yfm Vodkás ciriburi Megyei krónika 1997. augusztus 5., kedd Lebuktak az iskolabetörök Az utóbbi időben számos esetben adtunk hírt arról, hogy Nyíregyháza területén több oktatási intézménybe is betörtek, és alaposan kifosztották őket. Volt rá eset, hogy értelmetlen, vandál pusztítást is végeztek amellett, hogy a mozdítható értékeket, főleg a műszaki cikkeket elvitték. A nagy visszhangot kiváltó esetek miatt a Nyíregyházi Rendőrkapitányság betörési alosztálya „összevonta” erőit, és végül a múlt hét végén sikerült a tetteseket fülön csípni. (Folytatás az 1. oldalról) Annak ellenére megkezdték, hogy a minisztériumi határozat csak néhány napja érkezett meg. Jelenleg 19 millióval adósak, amelyet augusztus végéig kell befizetniük a határozat szerint. Szó sincs arról a vezér- igazgató szerint, hogy pártkasszába folyt volna a vodka, avagy annak az ára. A banki átutalások árulkodnának erről, a hitetlenek tehát utánanézhetnek. Mivel az ukrán vámszabályok módosuláa miatt áll az üzem, és bevétele csak a gépek eladásából ered, így a részvénytársaság alapítói adtak kölcsönt, ebből rendezik tartozásaikat. Ke- recseny György elmondta, hogy egyelőre még nem tudták értékesíteni a zsurki telephelyet. Négy komoly Fekete Tibor (Új Kelet) A tanulási nehézségek témaköre nem igazán népszerű a vakáció közepén, mégis most érdemes a tanulás technikájával foglalkozni. Vannak, akik gyorsan és hatékonyan tudnak ismereteket elsajátítani, míg mások órák hosszat ülnek a könyv K. Z. (Új Kelet)__________ Tarr István hadnagy, a Záhonyi Határforgalmi Ki- rendeltség helyettes vezetője a kulturáltabb, emberibb munkafeltételekről számolt be. Ez és a nagyobb tér lehetővé tette, hogy gyorsabb legyen a személyforgalom az elmúlt hetekben. A hadnagy nem titkolta: némileg kevesebben lépik át a határt, mint az elmúlt év nyarán, ennek ellenére szükséges volt az átépítés. A tágasabb tér ellenére olykor és elsősorban délutánonként várakozásra kényszerülnek a járművek utasai és sofőrjei, aminek oka, hogy az ukrán oldalon szigorodtak a vám- jogszabályok. Bizonyos értékű árúk után vámot kell fizetni az országba utazóknak, ehhez pedig tételes vizsgálatot tartanak a túloldali pénzügyőrök. A Tarr Istvántól kapott tájékoztatás alapján a kirendeltség a határőrség legmodernebb technikai eszközeit kapja, befektetővel állnak tárgyalásban, akik vagy megvásárolnák a létesítményt, vagy tőkeinjekcióval életre keltenék. Kis Gábor, az MSZP Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke a következőképp kommentálta a Der Standard állításait:- Úgy látom, hogy a politikai célzatú, rosszindulatú fantáziálásoknak nincsenek határai. (Dr. Baja Ferenc egy korábbi megkeresésünk alkalmával kijelentette, hogy nem hajlandó foglalkozni a vodkaüggyel, senkinek sem nyilatkozik róla. Nyitrai Ferenc, a szeszipar híres-hírhedt alakja, aki kiskorú gyermekein és feleségén mint résztulajdonosokon keresztül érdekelt a zsurki vodkagyárban, jelenleg szabadságát tölti, így tőle sem tudtunk nyilatkozatot kérni.) előtt, mégsem marad meg semmi a fejükben. A dianeti- kaközpont Nyíregyházán, a KPVDSZ művelődési házban tanulási taníölyamot indít a nyári szünetben. A felkészítés ideje életkortól függően 3-4 nap vagy egy hét. Jelentkezni a művelődési házban a 310-643-as telefonszámon lehet. amely segítségével az ellenőrzések színvonala lényegesen javul. Czapp István őrnagy, Záhony vámparancsnoka is a forgalomgyorsulásról számolt be. Az országba beutazáskor a kamionoknak általában csak fél órát vagy annyit sem kell várakozniuk. A híd bővítése, a kamiontorlaszok megszűnése miatt a személyforgalomnál is kevesebb lett a várakozási idő. Az Ukrajnába tartó kamionokat egyelőre a város kamiontermináljában vizsgálják, és azután kísérik az átkelőhelyre. A szomszédoknál még nem bővítették a határállomást, így az illetékes szakemberek határ- vizsgálatokat végeznek, hogy célszerű-e a teherforgalmat az átkelőn ellenőrizni. A vámosok ugyanis nem akarják, hogy a 4. számú főúton újra kilométeresek legyenek a sorok. így egyelőre nem szokatlan a tizennyolc órás kényszer- pihenő. Fullajtár András (Új Kelet)- Amit az örökösföldi 21-es iskolában műveltek a betörők, az látványnak is iszonyat volt. Az épületben mintegy 30 ajtót, számos asztalfiókot és más helyiségeket feszítettek fel. A zárakkal nem babráltak, hanem egyszerűen összetörtek mindent, ami az útjukba került. Az iskolát 800 ezer forintos kár érte, ennek fele az esztelen pusztításból származik - halljuk Joó Gyula csoportvezető nyomozót, aki munkatársaival együtt megállította a betörési sorozatot.- A célirányos nyomozásunk eredményeként sikerült elfognunk egy háromfős örökösföldi csapatot. A 14-24 évesekből A ligha van ma érdekesebb megyei olvasmány az Interneten, mint az Internetto/ke- let című elektronikus újság. Viszonylag gyorsan cserélődnek a cikkek, és az élet szinte minden területét felölelik az írások. Kétségtelen, nem tízezres a nyíregyházi és megyei olvasótábor, aminek nem az újság, hanem a technika hiánya a legfőbb oka. Ennek ellenére meglepően szép számmal érkeznek válaszok a megjelentekre. Van, aki egyetértőén örvend egy-egy glossza olvastakor. Más azt kéri számon, hogy a sok jó és érdekes miért nem kap annyi helyet, mint a bírálat. A hozzászólók között vannak helyiek, más városbéliek, de még amerikai olvasók is. Mindez figyelmet érdemel. A világháló terjed, valóban a párbeszéd lehetőségét rejti magában, a gyors reakciók lehetővé teszik azt, hogy a szerző akár azonnal reagáljon. Vagyis az olvasó figyel, az olvasó érdeklődik. De mi van azokkal, akikről az írások szólnak? Bizony, ők nem jeleskednek, nem kapcsolnak és nem válaszolnak. Mint ahogy a magyar köz- és magánélet teljesen leszokott arról, hogy a sajtóészálló trió egyikének lakásán szinte hiánytalanul megtaláltuk az iskolából elvitt műszaki cikkeket. Kiderült, hogy az intézményt korábban már három alkalommal „látogatták” meg. Akkor a büfébe és néhány irodába „néztek” be. A nyomukban 150 ezer forintos kár keletkezett. Helyismeretben sem volt hiány, hiszen egyikőjük az iskola tanulója volt. Elfogásuk után beismerték, hogy ők törtek be a László és a Kert utcai óvodákba is, de előszeretettel fosztogatták a különféle kereskedelmi egységeket is. Többek között jártak a Stadion utcai ABC-ben, a Jééé Diszkontban és a Jereván sörözőben is. A lopási kár több százezer forint. Nem volt idegen számukra a revételekre reagáljon. Pedig erre még törvény is van. De sebaj, az olvasó igencsak érdeklődő, és talán azt is megéljük egyszer, hogy a megbírált e- mail postájában ott sorakoznak a közvélemény megjegyzései, talán számonkérései is. Ez azt jelzi, hogy nem hosszú idő kérdése, és az Internet egy olyan nyilvánosság és demokrácia katalizátora lehet, amely ország- és világ színe előtt teszi lehetővé (f . ^ Bürget Lajos jegyzete Válaszok V _____________________________/ a beleszólást a közügyekbe. Kitérni sem lehet előle, cenzúrázni sem lehet, az öncenzúra is kizárt, és a válaszadást sem lehet megkerülni, hiszen vég és idő nélkül lehet bombázni céget, várost, politikust, pártot, szervezetet, kereskedőt - hadd ne folytassam. Új kritikai fórum ez, új lehetőség az aktív közösségi beavatkozásra. Mert se Clinton, sc Horn, se Tornyán nem térhet ki a válaszadás elől, mint ahogy egy város vezetése sem dughatja homokba a fejét. gépkocsifeltörés sem, jó néhányat feltörtek és kifosztottak. Érdekessége az ügynek, hogy az egyik fiatalkorú elkövető (17 éves) márciusban kedvezménnyel szabadult az aszódi fiúnevelő intézetből, ahol rablás miatt töltötte büntetését. Kiderült, hogy amikor szabadságra jött haza, akkor is követett cl betöréseket. O jelenleg előzetes letartóztatásban várja az ügy kivizsgálását. A legidősebb elkövető (24 éves) ellen elfogatóparancs volt kiadva, de amikor megtudta, hogy keressük, önként jelentkezett a rendőrségen. A legfiatalabb ellen szabadlábon folyik az eljárás. Elképzelhető, hogy más, hasonló bűncselekményeket is sikerül rájuk bizonyítani. A siker sem jár egyedül, mert a fenti brigád lebukása napján sikerült az alosztálynak elkapni a nyíregyházi 2-es Gyakorló Iskola betörőit is. A két - 20 és 25 éves - nyíregyházi elkövetőt főleg az iskola büféje érdekelte. Nem kizárt, hogy az ő számlájukat is terheli más bűn- cselekmény. Természetesen ehhez is kell etika, az Internet nem a parttalan kellemetlenkedés eszköze. Ellene nem azzal lehet védekezni, hogy nem telepítem, akkor nem tudom, mi van benne. A világhálón való párbeszédre csak tisztességgel készülhet polgár és címzett egyaránt. A dolog izgalmas. Még tanuljuk, még tanulni kell. De egy biztos, hogy a folyamat megállíthatatlan. Éppen ezért töltött el örömmel, hogy jöttek, jönnek a válaszok. Még azt is elnézi egyszer az ember, hogy valaki nem éppen szalonképesen teszi meg észrevételét. Le fog szokni róla, ha a válasz mindig szalonképes lesz. És ezzel megérkezik majd a kontroll tágabb lehetősége, a beleszólás alkalma, az aktív politizálás gyakorlata. Tanuljuk meg, hiszen érdemes. így az is hangot kap, akit ma nem engednek szóhoz. így lehetséges a világhálón folyó vita is. Mert az Internet - szemben sokak vélekedésével - nem a technika csodája. A demokrácia csodája és eszköze. Olyan információáramlási lehetőség, mely messze több, mint amit a demokráciát olyan sokat emlegető konzervatívok el tudnak képzelni. Ennek ugyanis nincsenek határai. Áremelés?! Meglepetéssel értesültem a lap 1997. július 23-ai számában megjelent Három doboz gyufa ára című írásából arról, hogy a kis- várdai székhelyű Várda- Víz Kft. az általa ellátott településeken szeptember elsejétől jelentősen megemeli egyes szolgáltatásai díját. Konkrétan, az említett cikk bevezető részében és az ügyvezető igazgatóval készüli interjúban is - a kft. taggyűlésének határozatára hivatkozva - kész tényként közölték, hogy Kisvárdán és még 18 településen az ivóvíz ára 98 Ft- ra emelkedik, míg a szennyvízszolgáltatásért 67 Ft-ot kell majd fizetni köbméterenként. A bejelentett áremelés híre azért lepett meg, mert a kisvárdai képviselő-testület tagjaként tudom, hogy a várost érintően a képviselő- testület a közelmúltban nem hozott ilyen tartalmú döntést. Márpedig az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény értelmében önkormányzati tulajdonú víziközmű esetén az ivóvíz-díjat, a szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és kezelés díját a települési ön- kormányzat képviselő-testü- lete állapítja meg. Ebből következően a kft. taggyűlése nem hozhat a lakosságot közvetlenül érintő döntést, csupán kezdeményezheti az általa szükségesnek vélt áremeléseket az illetékes önkormányzatnál. A döntés joga és felelőssége a képviselő-testületé, amely rendeleti formában állapítja meg a víz- és csatornadíjakat. Ez a körülmény kimaradt az említett írásból. Úgy gondolom, hogy a képviselő-testület hatáskörét az adott kérdésben nem lehet elvitatni és formálisnak tekinteni sem. Amennyiben a díjemelés témáját az ősz folyamán valóban a testületünk elé terjesztik, mindent el fogok követni, hogy az ügyvezető igazgató úr által az áremelés okaként felhozott infláció és energiaár-emelés mellett részletes pénzügyi és gazdasági számítások alapján, a lakosság teherviselő képességét is figyelembe véve határozzunk majd arról, hogy a kisvárdaiaknak mennyit kell majd fizetniük a Vár- da-Víz szolgáltatásaiért. Az előterjesztők figyelmét bizonyára nem kerüli el. hogy 1997. március 1-jétől a vízdíj már 11 százalékkal, a csatornadíj 12,5 százalékkal növekedett a városban. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy ez év első két hónapjában az ivóvíz díja még 72 forint, a szennyvízszolgáltatás díja 48 forint volt köbméterenként. A kft. által tervezett új díjak - 98, illetve 67 forint - ehhez képest az ivóvíznél 36 százalékos, a szennyvíznél 39,6 százalékos emelést jelentenének. Dr. Barabás Bertalan Ügyrendi bizottsági elnök Kisvárán Kosárlabda az utcán Munkatársunktól A Tiszavasvári Városi Szabadidőközpont utcai kosárlabda-fesztivált rendez augusztus 20-án 9 órától, melyre 3+1 fős csapatok nevezését várják a szervezők. Az érdeklődő csoportok 1000 forintos nevezési dí jért jelentkezhetnek augusztus 13-áig. A legjobbak játékát értékes ajándékokkal díjazzák. Tanulni tudni kell Hatásvizsgálat a határon Az ukrán-magyar kormányközi egyezményekben vállaltaknak megfelelően a nyár közepén átadták Záhonynál a négysávosra bővített Tisza-hidat és a harminchét sávosra bővített átkelőhelyet. Csökkent-e a várakozási idő? - tettük fel a kérdést az illetékes vezetőknek.