Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-05 / 181. szám
1997. augusztus 5., kedd Hazai krónika Fekete krónika Ha nem fizet, megölik Családja kiirtásával fenyegettek meg egy kaposvári motorkerékpár-vásárlót a jármű eladói. A két férfi még a múlt év végén 40 ezer forintért értékesítette a kétkerekűt, az adásvételi szerződésre azonban utólag 60 ezer forint vételár-hátralékot vezettek rá, s a vevőt ez év júniusától mostanáig többször megzsarolták: ha nem fizet, őt és családtagjait megölik. A sértett ettől való félelmében több esetben különböző tárgyakat adott át zsarolóinak, ám végül megelégelte a követeléseket, a sorozatos fenyegetést és a rendőrséghez fordult. A bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható személyeket a rendőrség őrizetbe vette - tájékoztatta a távirati irodát a Kaposvári Városi Kapitányság. Fejbe lőtte unokáját Tragikus eseményhez hívták a mentőket vasárnap délután Szegeden. E. 1. 53 éves helybeli lakos „pisztolyosdit” játszott unokájával, melynek során a nagyapa az engedély nélkül tartható Flobert marokfegyvert a 3 éves kisgyermek felé irányította, majd a töltött (!) fegyvert elsütötte. Elsődleges orvosi vélemények szerint a gyermek sérülése súlyos, élet- veszélyes — mivel a lövedék a kisfiú koponyájában állt meg. A vizsgálat a gyanúsított szabadlábon hagyása mellett folyik - tájékoztatta az MTI munkatársát a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Veszélyes gombapaprikás Egy családi vacsorát követően nyolc embert — négy felnőttet és négy gyereket - szállítottak vasárnap hajnalban a Heves megyei Novaj községből gombamérgezéses tünetekkel az egri Markoth Ferenc Kórházba. Az egészségügyi intézmény orvosainak tájékoztatása szerint hétfőn a körülményekhez képest jó állapotban volt valamennyi beteg, viszont a gomba fajtáját meghatározó laboratóriumi eredmények még nem érkeztek meg a kórházba. Mint azt dr. Bauer Kálmán belgyógyász szakorvos az MTI tudósítójának elmondta: a betegek elmondása szerint a gombát a családfő szedte kisfia segítségével a község határában, majd a gombapörköltet andornaktályai rokonaik körében költötték el. A laboratóriumi eredmény hiányában egyelőre nem tudható, hogy mennyire súlyos a mérgezés, valószínű azonban, hogy nem galócáról van szó, hanem csak enyhébb gyomorpanaszokat, hasmenést, hányást okozó gombáról - közölte az orvos. Harminc métert zuhant A főváros XVI. kerületében vasárnap délután a Vidám verseny utca 58. számú családi ház udvarán eddig tisztázatlan körülmények között beleesett a kútba egy 56 éves nő - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság. A szerencsétlenül járt nő 30 métert zuhant, ám életben maradt, s a tűzoltók mintegy félórás megfeszített munkával, mentőkötéllel és egymásba tolható létrával hozták fel. A helyszínen várakozó mentők azonnal kórházba szállították a hölgyet. Balesetek országszerte A rendőrségtől hétfőn reggel kapott tájékoztatás szerint a megelőző 24 órában összesen 40 közlekedési baleset járt személyi sérüléssel. Ezek közül három eset végződött halállal, tizennégy helyszínről súlyosan és huszonháromról könnyebben sérült sebesülteket szállítottak kórházba a mentők. A Nógrád megyei Ludányhalászi községben P. Zoltán 33 éves helyi lakos vasárnap késő este személygépkocsijával elütötte V. Alfonz 42 éves gyalogost, majd segítség- nyújtás nélkül továbbhajtott. A szerencsétlen sebesült a helyszínen életét vesztette. A rendőrség hamarosan megállapította a cserbenhagyó kilétét és őrizetbe vette. A Somogy megyei Tab külterületén Sz. Róbert 21 éves helyi lakos motorkerékpárjával nekiütközött egy mező- gazdasági vontatónak. A mentők kórházba szállították, ám az orvosok már nem tudtak segíteni rajta, belehalt sérüléseibe. A veszteséget is aratják MTI A búza 70 százalékát takarították be eddig, az időjárás miatt azonban az aratás elhúzódik, ami mennyiségi veszteségeket okoz. Ennek ellenére még mindig hektáronként 4 tonna átlagtermésre lehet számítani az idén - mondta Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A miniszter külön hangsúlyozta, az adott körülmények között nem javasolja a szerződéssel nem rendelkező termelőknek, hogy most adják el búzájukat. A tőzsdei előrejelzések szerint ugyanis, mint rámutatott, később a jelenleginél jobb árat lehet elérni majd. A hektáronkénti 4 tonnás termésátlag 5 millió tonna búza termését jelenti az idén. Étkezési búzából eddig 1,6-1,7 millió tonna került a raktárakba, vagyis az új termésig biztosítva van az ország kenyere, sőt a búzaexporthoz kötődő elvárásokat is teljesíteni lehet. Az utóbbival kapcsolatban elmondta azt is, hogy jelenleg a július 1. és ez év október 30. közötti időszakra lehet igényelni búzaexport-engedélyt. Az első időszakban a minisztérium nem korlátozza a dokumentumok kiadását, október 30. után azonban áttekintik a kialakult helyzetet, és ennek függvényében határozzák meg a további feltételeket. Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal érdeklődéssel kísért létszámgazdálkodásával kapcsolatban rámutatott: a a minisztériumi elképzelés szerint két lépcsőben valósulna meg a szükséges létszámleépítés. Az első keretében, augusztus 1-étől a hivatalnál dolgozók 50 százalékának állását szüntetik meg, mégpedig azért, mert két héten belül befejeződik a földkárpótlás. A második lépcső időpontját még nem határozták meg. Szeptember 1-étől lehet igényelni az FM 50 milliárd forintos tőkepótló hitelkeretéből. A mezőgazdasági vállalkozásokat támogató 4-6 éves középtávú hitelnek az első évében csak a kamatokat kell fizetni - mondta el Szöllőssy Endre főosztályvezet ő. A hitelekhez szükség esetén az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány és a Hitelgarancia Rt. állami viszontgarantálás mellett maximum 80 százalékig terjedő kezességet vállal. A hitelt igénylők első menetben a folyósító kereskedelmi bankok feltételeivel ismerkedjenek meg - ajánlotta a főosztály- vezető. Református szövetség MTI Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke hétfőn a Parlamentben fogadta Jane Dempsey Doug- lasst, a Református Világszövetség elnökét és Milan Opo- censkyt, a Világszövetség főtitkárát, akik a Református Világ- szövetség augusztus 8. és 20. között Debrecenben sorra kerülő 23. nagygyűlésére érkeztek Magyarországra. Erről az Országgyűlés Sajtóirodája tájékoztatta az MTI-t. — A magyar református egyház történelmünk folyamán pozitív szerepet játszott, s bízunk abban, hogy az átalakulás időszakában is hasonló szerepet tölt be, elősegítve a társadalmi kohézió megteremtését és a nemzeti önbecsülés erősítését — hangsúlyozta Gál Zoltán. Az Országgyűlés elnöke elmondta, a fontos eseményre először kerül sor volt szocialista országban, s meggyőződése, hogy a tanácskozás témája, az igazságosság tartalma napjainkban nemcsak a hívők, hanem az egész magyar társadalom számára fontos üzenetet hordoz. A találkozón a magyar református egyház részéről jelen volt Bölcskei Gusztáv püspök, Kálmán Attila világi elnök és Tamás Bertalan, a nagygyűlés magyar szervező bizottságának elnöke. Mennyire csípős a csabai? MTI Kolbászvásárt rendeznek az ősszel Békéscsabán. Az I. Csabai Kolbászfesztivál a v ilághírű csabai készítmény bemutatásával a helyi állat- tenyésztési és élelmiszer-feldolgozási hagyományokra, értékekre kívánja felhívni a figyelmet. Az október 24. és 26 között sorra kerülő rendezvényre a helyi és környékbeli kolbászkészítő gazdákon, az alkalmi bölléreken, az ipari méretekben vékony és vastag kolbászt készítőkön kívül más települések, valamint a testvérvárosok kolbászgyártóit s kolbászkedvelőit is várják. A vásár helyszínén disznóvágásra — disznóölésre, pör- zsölésre, disznóbontásra és feldolgozásra - is sor kerül. A program vállalkozói fórumot, üzletember találkozót, kolbászkészítő és -töltő versenyt, s természetesen folyamatos kolbászkóstolást is kínál majd. A fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón egy kol- bászkerítés-fonó vetélkedő megrendezése is szóba került. A három nap műsora reggelente toronyzenével kezdődik. MTI- A tanár úr azért húzott meg az érettségin, hogy egész nyáron följárjak korrepetálni?... Kik a valódi hunyok? Az időközi önkormányzati választások eredménye beszédesen jelzi a pártok társadalmi támogatottságát, túl a közvélemény-kutatók adatain - mondta Csapody Miklós, a Magyar Demokrata Fórum alelnöke, ország- gyűlési képviselő a párt hétfői sajtótájékoztatóján. A politikus az MDF önkormányzati irodája által összeállított adatok alapján elmondta: az 1996. november 17. és 1997. július 24. között megtartott időközi választásokon a posztok 77,8 százalékát független jelöltek nyerték el. Iránymutató azonban, hogy a fennmaradó részt 100 százaléknak tekintve a kizárólag az MDF által támogatott jelöltek 34 százalékot képviselnek a győztesek között. - Az MDF örül az eredményeknek, de nem elégedett: azt szeretné, ha az 1998-as választások után a nem baloldali szőGördülő országút MTI A szeged-kiskundorozs- mai vasútállomásról újabb vonatpárt indítottak az ausztriai Welsbe, mivel ismét növekszik a kombinált teherfuvarozásra (Ro-La) jelentkező kamionok száma. Európa egyik legkorszerűbb terminálja évek óta fogadja azokat a teherfuvarozókat, akik a közúton történő szállításnál kényelmesebb és környezetkímélőbb „gördülő országutat”, azaz a kamionok vasúton történő utaztatását választják. A délszláv válság idején visszaesett a dorozsmai állomás forgalma. Az elmúlt másfél évben azonban már ismét tapasztalható az élénkülés, az idei esztendő első hat hónapjában a tavalyi hasonló időszakhoz képest csaknem hatszázzal több, összesen 8 678 kamiont indítottak útnak a speciálisan kiképzett vonatokon. Az érkező teherautók száma megközelítette a 10 ezret. A vonatok kihasználtsága az első félévben átlagosan elérte a 87 százalékot. A növekvő igények miatt a szlovéniai Sezanába is indítottak egy vonatpárt. A forgalom emelkedése annak is köszönhető, hogy a kamionterminálon igen gyors az ügyintézés, köszönhetően a MÁV és a vámosok közötti együttműködésnek. Hamarosan sor kerül a felújított, korszerűsített kiszolgáló egységek átadására is. Szász János és a Félix MTI Szász János Witman fiúk című filmje részt vesz az idei Félix-díjért folyó versenyben. A berlini székhelyű Európai Filmakadémia „Az év európai filmje” elnevezésű kategóriába nevezte az alkotást. Ebben a szekcióban idén 25 film indul - tájékoztatta a Magyar Mozgókép Alapítvány sajtóirodája az MTI-t hétfőn. A díjátadás december 6-án lesz Berlinben. A Csáth Géza írása alapján készült alkotást az idei Magyar Filmszemlén mutatták be, ahol elnyerte a külföldi kritikusok Gene Moskovitz-díját, a játékfilmes zsűri pedig a filmben nyújtott teljesítményéért Máthé Tibornak ítélte a legjobb operatőrnek járó díjat. A film a júliusban zajlott moszkvai fesztiválon megkapta a filmkritikusok Fipresci-díját. Az Európai Filmakadémia 1991-ben alakult európai filmművészek részvételével. Céljuk, hogy világszerte elősegítsék az európai film terjesztéséi, megerősítsék művészi pozícióját. Szász János korábbi alkotása, a Woyzeck 1994-ben megkapta a fiatal európai alkotók legjobb filmjének járó Félix-díjat. Az őszi árpa száz, a tavaszi árpa 50 százalékát aratták le eddig. A rozs többsége azonban még kint van a földeken, s a jelenlegi állapotok szerint rozsból 2 tonnás hektáronkénti termésátlag várható. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a búza folyamatban lévő minőségi vizsgálata azt mutatja, hogy az esős időjárás miatt romlott a minőség, de akik minőségi vetőmagot használtak és betartották a növényvédelmi előírásokat, azoknál nem érződik a kedvezőtlen időjárás hatása. A miniszter az időszerű feladatokról szólva megemlítette, hogy szeptember 26-27-én folytatódik a Nemzeti Agrárprogram vitája a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Az Országos Rótérettségi vétségek a jelenleginél nagyobb erővel lennének jelen a helyi önkormányzatokban - jelentette ki Csapody Miklós. A Nyírfa-ügy kapcsán a képviselő tragikusnak nevezte, hogy az Információs Hivatalt részben lefejezték, s pártpolitikai, személyes érdekek miatt súlyosan sérültek az ország nemzetbiztonsági érdekei. - A szocialista párti képviselők érintettsége nyilvánvaló — mondta Csapody Miklós, aki Horn Gyula, Nikolits István és Baja Ferenc felelősségét firtatta. Végül kijelentette: ha késik is, nem maradhat el a valódi felelősök megnevezése és a következtetések levonása.