Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-30 / 202. szám
1 Balaton ’97 Palotai István riportja Szombat reggel kilenc óra. Budapest. Az M7-es bejárata. Ülök a kocsimban. Az izzó karosszéria mint valami középkori kínzóeszköz tart fogva. Még feladni sem lehet. Boszorultunk, mint dugó az üvegbe. Megfordulásról szó sem lehet. Óránként két kilométeres sebességgel „haladunk”. Az autópálya fölött - mintha csak bosszantani akarná földhözragadt járműtestvéreit — hisztérikusan köröz egy helikopter. Meglódul a sor, aztán megint megáll. Itt semmi sem változott. A káosz a régi. Lehet, hogy már húsz éve állunk, és itt leszünk részévé az örökkévalóságnak? Pedig már Osz- tyapenkó is lépést váltott, és eltűnt a balfenéken. *** Halihó! Végre elhagytuk Pestet, és a karaván halad. Igaz, alig gyorsabban, mint a sivatag hajói, de hát ne legyünk hálátlanok. Aki a kicsit nem becsüli... Az M7- esen minden hét végén demokrácia van! Scko jedno, hogy kis Polskival közlekedsz vagy hatszázas Mer- civel. Hetvennél többet legfeljebb csak másodpercekig mehetsz. A Balaton felé hömpölygő áradatot nézve önkéntelenül a menekülő hutuk jutnak az eszembe. Az autópálya végén megint állunk vagy egy órát. Az agyak formák, a helikopterek köröznek, az eredmény nulla. Csőd és fejetlenség. A hetvenesen aztán már szinte öröm az élet Zamárdiig. *** Persze szebb lett az út, számtalan benzinkút és autóscsárda épült. A parkolókban már dúl a kapitalizmus. Csak azt nem értem, miért nem az M7-est teszik meg fizető autópályának? A világ legjobb és legegyszerűbb üzlete lenne. Még kapukat sem kellene építeni, hiszen a dugók tumultusában elég lenne egy-két karszalagos ember az autósok lekopasztására. Fizessen, aki szórakozni megy! Persze, értem én. Ezen az autópályán főleg pestiek járnak, és a törvényeket is jobbára ők „gyártják”. Holló a hollónak pedig nem vájja ki a szemét. *** Ezek után az ember azt hinné, hogy a Balatonon nem lesz majd számára egy talpalatnyi hely sem, és a vízben úgy hemzsegnek majd az emberek, mint a szardíniák a dobozban. Óriási tévedés! Hely, mint a tenger, pedig szombat délután van, és a nap is hétágra süt. Emlékszem, még négy éve azért utaztunk Lido de Jesolóba, mert nem futotta a Balatonra. Ma már más a helyzet. Nézegetem az árakat, és megdöbbenve veszem észre, hogy sok minden jóval olcsóbb, mint Nyíregyházán! Egy kiló görögdinnye negyven forint, egy korsó sör 120-150, a pizza ára is 200 és 400 között mozog. Az éttermek, a sörözők mégis konganak az ürességtől. Feleségem a butikokat bújja. Nem hisz a szemének! Egy nyári mha sem drágább 2500 forintnál. Veszek magamnak egy klumpát 900- ért (!), a kisfiamnak pedig egy kisautót százötvenért. Irány a part! Dúskálván a helyekben, letelepszünk közvetlenül a víz mellé a fűre. Aztán nyomás a vízbe! Csodálatos. A hivatalos adat szerint huszonnégy fokos, de szerintem van vagy huszonhat. Az enyhén lengedező szélben fodrozódó hullámok mesésen simogatják a kobakomat, ahogy felfekszem a vízre. A Paradicsomban sem érezhetném jobban magam. A széllovas-iskola vezetője bánatos képpel tekintget körbe. Nyolc ketyeréje közül csak kettő van a vízben. Sehol egy kuncsaft.- Hogy megy a bolt? - kérdem illő részvéttel, de lényegre tapintva.- Hogy? így. Pedig ez még igazán nem is utószezon. Júliusban sem volt sokkal jobb. Pedig aztán mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy drága vagyok. Tizenkét egyórás lecke ötezer forint. Persze én adom a windsurf-öt is hozzá. Kész leégés. így aztán húsz év alatt sem térül meg, amit belefec- coltam. Az emberek egyre csó- róbbak. A németek is. Elég, ha megnézi az autóikat. Megnézem. Valami tényleg gyanús! Szinte sehol egy dögös Merci vagy BMW. Sokkal inkább ven Mazdák, lepukkant Opelek. Még magyar Suzukit is látok, mcg'egy rozsdás Marutit - és mindehhez német rendszámok. Lipcseiek, drezdaiak, magyarán keleti németek. Mármint a szegényebbje. Akinek fut a szekér, az minden bizonnyal „Kanárin” van vagy „Majorkán”. Kísérletileg benézek egy panzióba.- Van hely?- Már hogyne lenne - csillan fel a szeme a tulajnak, kuncsaftot sejtvén.- Mennyiért?- Két személyre napi négyezer. Fürdőszobás, telefonos. Még színes tévé is van, és hatalmas napozóerkély.- Tényleg nem sok. És hogyhogy van helye? - térek a lényegre.- Uram, sajnos nem tudott volna olyan napon jönni a nyáron, amikor ne lett volna helyem. Pedig látja: vadonatúj a panzió. Ingem-gatyám ráment, és most tessék, itt a pangás. Hiába! Sok az eszkimó, kevés a fóka. A nyaralók legtöbbje magánházaknál húzza meg magát. Számlát nem kér, így aztán egy-két ezresből megússza a család. Még a „nyárikonyhák” is kiadók. Fürdeni ott a Balaton. A kempingek viszonylag könnyebben vészelik át az évet, mert a nyugati kempingimádók visszatértek. Érdekes jelenség, hogy itt sokkal több szép autót látni, mint kint az utcákon vagy a szállodák parkolóiban. És a magyarok? Bizony kevesen vannak. Hiába ez a fene nagy „olcsóság”, úgy látszik, még ez is drága az emberek zömének. Főként olyanok nyaralnak honfitársaink közül a Balatonon, akiknek van valami vityillójuk arrafelé, és így megússzák a szállásköltséget. Persze az újgazdagok Zamárdiban is piszkosul rázzák a rongyot, így aztán még szembeötlőbb a különbség, még égbekiáltóbb az igazságtalanság. Persze, ha létezik egyáltalán igazság ezen a földön. ;|S ifí '(í A Balaton mégis fejlődik, és egyre szebb, egyre európaibb. Hogyan? Ne kérdezzék, nem tudom. Talán a jövőbe vetett hit teszi ezt a csodát. Csillogó üzletek, szép butiksorok, remek vendéglőhelyek és szállodák nyílnak, és a nyaralófalvak egyre jobban hasonlítanak a spanyol és az olasz fürdőhelyekre. Talán majd jövőre jobb lesz. Elvégre választások lesznek, csak-csak emelnek majd valamit az életszínvonalon. Ámbár ki tudja? Mindenesetre az, hogy ilyen a magyar tenger, már eleve biztató, akárcsak a tó valóban tiszta vize. H,"
