Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-04 / 180. szám
1997. augusztus 4., hétfő Nyíregyházi siker Országos mazsorett-táncverseny MTI ______ Ha zai összetett győzelemmel zárult szombaton, a késő esti órákban befejeződött V. országos mazsorett-táncverseny a Komárom-Esztergom megyei kisközségben, Köm- lődön. A húsz versenyző csapat közül ugyanis mind a menettánc, mind a színpadi tánckategóriában a kömlődi csoport produkcióját találta a legjobbnak a neves szakemberekből álló zsűri. A hazai siker kovácsai - a csinos lányok mellett - tanáraik, Senkár Béláné, Hegy esi István és Hegyesi Istvánná voltak. Az egyéni botforgató verseny győztese a nyíregyházi Kövesdi Zsuzsanna lett. A páros botforgatási számot a szeghalmi Bíró Emese és Papp Gyula alkotta duó nyerte meg. A legkisebbek, a minimazsorettek versenyében a szeghalmi gyerekek végeztek első helyen. A verseny egyik legérdekesebb része az volt, amikor az addig országos vetélkedőt nem nyert csoportok mérték össze tudásukat. Közülük a pécsi Szibirobi-együttes lett a nyertes. A kömlődi táncversenyen első ízben szerepelt külföldi csapat, a pozsonyiak nívós bemutatóját külön- díjjal jutalmazta a zsűri. Virrasztás a parlament előtt A Roma Holocaust évfordulóján Több százan gyűltek össze szombaton este Budapesten, a Parlament előtt és Nagykanizsán, hogy közös virrasztással róják le kegyeletüket a Roma Holocaust (Porrajmos) magyar áldozatainak emléke előtt. A Roma Polgárjogi Alapítvány felhívására a megjelentek annak a sok ezer, ártatlanul kivégzett romának a tiszteletére nyújtottak mécsest, akik 53 évvel ezelőtt, az 1944. augusztus 2-áról harmadikára virradó éjszaka lelték halálukat az Auschwitz- Birkenaui koncentrációs táborban. MTI _______ A fővárosban a csendes megemlékezés nyitányaként az egybegyűltek elénekelték a cigányság által himnuszként tisztelt népdalt és a magyar himnuszt. Ezután tartott beszédében Kovács László külügyminiszter kiemelte: az egykori tragikus események arra figyelmeztetnek, hogy a szabadságjogokat lábbal tip- ró önkényuralmi rendszerek ellentétesek az emberiség alapértékeivel, az élet és embertársaink tiszteletével. — Ma éjjel, az 1944 szigorú telén meggyilkolt magyarországi romák ezreinek emléke előtt is fejet hajtunk - hangoztatta. Kovács László kifejezte azon meggyőződését, amely szerint a roma közösség alapvető problémái a rendszerváltást követően nemcsak fennmaradtak, de tovább súlyosbodtak. Nehezebbé vált például a romák munkába állása, társadalmi beilleszkedése, továbbá szűkültek lehetőségeik az oktatás és a kultúra területén - mutatott rá. A külügyminiszter hangsúlyozta, a cigányság szorító erejű társadalmi-szociális problémáinak orvoslása, az előítéletek száműzése, a magyar társadalom egészének ügye kell hogy legyen. Megítélése szerint a megoldáshoz - amelyet a magyar demokrácia próbájának nevezett párbeszédre és új, demokratikus partneri viszonyra van szükség a többségi társadalom és a cigány kisebbség között. Mint leszögezte: nem az a cél, hogy a többségi társadalom legyen elégedett a kisebbség helyzetével, hanem az, hogy — a velünk együtt élő más kisebbségekhez hasonlóan - a sajátos problémákkal küszködő roma közösség érzékelje helyzetének javulását. A kormány át- érzi felelősségét, párbeszédre és együttműködésre törekszik a cigány kisebbségi önkormányzatokkal, valamint a cigányság különböző szervezeteivel - tette hozzá Kovács László. Az egységesülő Európában ugyanis — hangoztatta a külügyminiszter, az emberi és a kisebbségi jogok maradéktalan biztosítása szervesen hozzátartozik a fejlett demokratikus államok közösen vállalt és óvott értékrendszeréhez. A honvédség reformja MTI ____ A NATO-hoz való csatlakozás költségei a csatlakozási tárgyalások szeptemberi megkezdése előtt nem becsülhetők meg hitelt érdemlően - jelentette ki Keleti György honvédelmi miniszter szombaton, a Fejér megyei Vajtán rendezett fórumon. A honvédség felszerelésének pótlása, korszerűsítése ugyanakkor - a NATO- csallakozástól függetlenül is - elodázhatatlan. Különösen nyilvánvaló ez annak a ténynek a tükrében, hogy a honvédségnél az utóbbi 15 évben nem történt jelentősebb korszerűsítés, az előző kormányzati ciklus alatt pedig -reálértékben számítva — 58 százalékká még csökkent is a hadsereg költségvetése. A jövő évben, mutatott rá a miniszter a továbbiakban, viszont már várhatóan 30 százalékkal növekszik a honvédség büdzséje. A többletforrásokat részben a hadsereg által időközben felélt tartalékok pótlására, részben pedig korszerű harceszközök — francia rakéták, új híradóeszközök — beszerzésére használják fel. A hivatásos állomány fizetésének emelésére 5,2 milliárd forintot szánnak. Egyidejűleg azzal, hogy megszüntetik a hivatásos állomány tagjainak kedvezményes üdültetését, elrendelik, hogy minden hivatásos katona évi 25 ezer forint üdültetési támogatást kapjon - mondta Keleti György. Göncz Árpád Prágában Hazai krónika Göncz Árpád köztársasági elnök szombat délelőtt kétnapos magánjellegű látogatásra Prágába érkezett. A ruzynei repülőtéren a magyar államfőt Michal Cerny, a cseh államfő főtanácsadója, William E. Tucker, az amerikai Fun for American Studies titkára üdvözölte. Ott volt Vezér Zoltán, Magyarország prágai nagykövete is. MTI __________ A repülőtérről Göncz Árpád azonnal a Prága központjában lévő Szabad Európa - Szabadság Rádió székházába hajtott, ahol sajtóértekezletet tartott. Délután a magyar államfő az ősrégi Károly Egyetemen, a Karolinumban Magyarország euroatlanti integrációs terveiről, főként a NATO-hoz történő csatlakozás kérdéseiről, valamint a rendszerváltozás utáni átalakulás tapasztalatairól tartott előadást egy nemzetközi tanfolyam befejezéseként. A tanfolyamon 22 európai országból, valamint az Egyesült Államokból több mint száz hallgató vett részt. A Politikai és Gazdasági Rendszerek Amerikai Intézetének támogatásával tartandó háromhetes tanfolyamot a rendszerváltozás óta a washingtoni Georgtown Egyetem és a prágai Károly Egyetem rendezi közösen az amerikai Fun for American Studies alapítvány támogatásával. A rendezők a tanfolyam befejezésére rendszeresen neves közép-európai politikusokat kérnek fel rövid előadásokra. Tavaly Le eh Walesa volt lengyel köztársasági elnök szólt a hallgatókhoz. Vasárnap a magyar államfő a cseh főváros nevezetességeivel ismerkedett, majd a délutáni órákban visszautazott Budapestre. Kertjében agyonverték Emberölés ügyében nyomoz a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság forrónyomos csoportja. Vasárnap reggel a Kecskemét melletti Kisfán a 118-as számú hobbikertben 9 óra 30 perckor egyik szomszédja külsérelmi nyomokkal a testén holtan találta K. Gábor kecskeméti lakost. Mint Ferenczi László, a főkapitányság sajtószóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a 42 éves férfit, aki nyaranta költözött ki a város melletti hobbikertjébe, szombaton este látták utoljára élve a szomszédok, amikor kerékpárjával megérkezett. A rendőrorvosi vélemény szerint hajnaltájban állt be a halál, az áldozat fejére mért ütések következtében. A szerencsétlen férfit feltehetően egy karóval verték agyon. A kecskeméti kapitányság és a megyei főkapitányság egycsílcii erőkkel kezdte meg az adatgyűjtést.- Persze, telezabálod magad, aztán csodálkozol, hogy aktivizálódik a belső ellenzék! Királyi szakácsok étkei Nagyszakácsiban Királyi szakácsok versengtek szombaton a Somogy megyei Nagyszakácsiban a királyi szakácsok földjén, ahonnan annak idején több szakács került Mátyás és Zsig- mond királyi udvarába. A középkori receptek szerint elkészített étkeket ma már szokatlan, ám abban az időben mindennaposán használt fűszerekkel ízesítették a részt vevő mesterszakácsok. MTI ___ Az idén összen 14 csapat tálalta fel a kemencében és bográcsban készült ételeket, köztük három külföldi - cseh, lengyel és finn — szakácscsapat, akik mindent megtettek azért, hogy igazi különlegességek kerüljenek a bíráló zsűri elé, majd pedig a vendégek asztalára. A királyi asztalra is méltónak ítélt 15 fogásos menü ízeit tízezer forint ellenében bárki megkóstolhatta és annyit ehetett belőle amennyit csak akart, illetve tudott. A rendezők 10 ezer érdeklődőt vártak, az előző évi kétnapos rendezvény sikerére alapozva. Az esti eredményhirdetésnél még pontosan nem lehetett tudni, most mennyien vettek részt az eseményen, annyi azonban bizonyos, hogy több ezer gépkocsinak kellett parkolóhelyet biztosítani. Amíg a szakácsok a tűzhely mellett tüsténkedtek addig a vendégek a környékbeli településekkel ismerkedtek, a gyerekeket pedig külön nekik szóló programokkal szórakoztatták. Volt folklórműsor és lovas-íjász- bemutató, s nem maradt el az immár szokásos kézművesvásár sem. A királyi szakácsok versenyét az idén Szálteleki József nyerte el, ő lett a királyi főszakács. A királyi szakács címet a lengyel és a finn csapat érdemelte ki. A vándorfakanalat a következő megmérettetésig a lengyel szakácsok őrzik. Római kori sírokat találtak MTI________ Ró mai-kori temető nyomaira bukkantak Szombathelyen. Az ÉGÁZ Ép. Kft. a Szent István parknál csővezetéket cserélt, s ekkor kerültek felszínre az értékes ókori leletek. Ilon Gábor, a Savaria Múzeum régészeti osztályának vezetője az MTI munkatársának érdeklődésére elmondta: 100-150 négyzetméternyi területen kell majd kutatást és leletmentést folytatni. Ennek három és félmillió forintos költségét a város önkormány zata állja. Ilon Gábor azt is közölte, hogy a múzeum kénytelen lesz beperelni a bíróságon az ÉGÁZ Ép. Kft-t, mert a cég anélkül látott hozzá a földmunkához, hogy arról az építésügyi hatóságok közé sorolt megyei múzeumot értesítette volna. A ÉGÁZ Ép. Kft. szerint csak a régi nyomvonalon akart vezetékcserét végrehajtani, ám olyan területen kezdett ásni, amelyre az engedélye nem vonatkozott. Még akkor sem szóltak a múzeumnak, amikor rábukkantak a sírokra, s kettőt olyannyira tönkretettek, hogy azokból a leleteket már nem tudták kimenteni. Az ÉGÁZ ÉP. Kft képviselője az MTI megkeresésére elmondta: cégük nem követett el törvényszegést. A múzeum két munkatársa ott volt az csővezeték építésének helyszínén, amikor a szóban forgó munkát kezdték. A sírok nyomait a múzeum két munkatársa találta meg egy hétvégén, amikor arra sétáltak. A földmunkákhoz a városi önkormányzattól kapott térképek alapján láttak hozzá. Végre esik! Palotai István (Új Kelet) Nem tudom, Önök hogy vannak vele, de én kimondottan örülök neki, hogy egész nyáron esik az eső! Tudom, hogy fuccs a búzának, pá a paradicsomnak és mindennek a súlyom és a vízi tök kivételével - mégis örülök neki. Olyan fehér a képem, mint a meszelt fürdőkád - az idén strandot csak kívülről láttam -, a vitamin- hiány pedig olyan méreteket ölt a szervezetemben, hogy a nyálam csorog, ha elmegyek a patika előtt... És mégis örülök neki, hogy esik az eső. Tudják, miért? Egyszerű. Azért, mert ha nem örülnék neki, akkor is esne! íme, kérem szépen, a boldog élet alapvető filozófiája. Aki képes a tényeket elfogadni -, sőt jobb híján -, még örülni is neki, az soha nem fog önmagával összetűzésbe kerülni, és ez is fontos kulcsa a boldogságnak. Na de lehet-e mindennek örülni, ami éri az embert? Lehet-e mosollyal bólintani és örömmel nyugtázni, hogy a gyermekeink jövője kilátástalan, vagy legalábbis bizonytalan? Ké- pes-e az ember szívből örömódái zengeni a tisztelt kormánypártok felé, ha látja milliók nyorhp- rát? Hogy lelkesedjünk a makrogazdasági mulatók javulásáért, amikor 4-5 éves kisfiúk (tévedés ne essék, szőke fürtűek!) fal- kákba verődve kukáznak és kéregetnek a főváros utcáin? Ugyan miként tárjuk ki boldog, jövőbe vetett hittel szívünket azoknak, akik mást sem csinálnak, csak hazugságot zúdítanak a fejünkre, és a feketéről is azt állítják pofátlanul, hogy fehér!? Az ember igenis örülni akar! Mert örömre született. Ezért aztán sokszor valóban ráveszi magát, hogy akkor is boldog legyen, amikor nincs rá különösebb oka. Ez az „öncsalás” pedig nem más, mint az életösztön és a boldogsághoz való jog „biokémiai” megnyilvánulása. Azok azonban, akik erre, sőt az elvtelen örömökre és a perspcklí- vátlan boldogságra építenek, és azt el is várják: aljas gazemberek! Nem különbek a kábítószerkereskedőknél, akik a pillanatnyi eufóriát árulják, de ezenközben megsemmisítik áldozataik jövőjét! Hogy is mondja Rostand nagyorrú hőse, Cyrano? „Mert magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy más legye, azt nem tűröm el!” Hát igen... Valóban „örülök” a mindent megsemmisítő esőnek. Mi mást is tehetnék? Ha azonban valaki erre akarna rábeszélni vagy kényszeríteni, nagy valószínűséggel orr- I ba vágnám. És még igazam is lenné.