Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-13 / 188. szám
Az albániai hatóságok - csupán néhány órával azután, hogy a nemzetközi katonai erő részeként az utolsó olasz katona is elhagyta az országot - elkezdték felszámolni a fegyveres bandákat az ország leginkább dzsungeltörvények uralta déli kikötővárosában, Vlorában - írta kedden az AP tiranai tudósítója. A rendőrség hétfőn a városban összetűzésbe került egy bandával, lövöldözés volt közöttük, majd letartóztattak három férfit, egy továbbit pedig megsebesítettek, ő viszont elmenekült. A rendőrök Tiranából helikopteren erősítést kaptak. Néhány órával később egy másik banda megtámadta a rendőröket - közölte a hatóság. A Csehországban élő romák szerint hazájukban növekszik a fajgyűlölet, s ezért közülük sokan szeretnének Kanadába kivándorolni. A CTK jelentése szerint augusztus eleje óta naponta több száz áttelepülési kérelem érkezik csehországi romáktól Kanada prágai nagykövetségére. Csak a legutóbbi árvíz által súlyosan érintett észak- morvaországi Ostravában mintegy 5000 roma készülődik a tengeren túlra. A növekvő fajgyűlölet mellett elhatározásuk hátterében az árvíz által is súlyosbított lakáshiány áll. Az izraeli rendőrség hétfőn erőszakkal távolított el a jeruzsálemi Siratófal mellől mintegy 120 imádkozó zsidó férfit és nőt, akik az ortodox zsidó szokásokkal szembeszegülve közös imával akartak megemlékezni a jeruzsálemi templom elpusztításáról. Az incidens tisa beav ünnepének előestéjén történt, amikor a hívő zsidók a zsidó naptár szerint a második jeruzsálemi templom Kr. u. 70-ben történt elpusztításáról emlékeznek meg. A Palesztin Hatóság hétfőn nyilatkozatban szögezte le: senkinek sem engedi meg, hogy polgárháborút robbantson ki a palesztinok között. A nyilatkozat válasz volt a Hamász nevű szélsőséges szervezet szóvivőjének Jasszer Arafathoz a nap folyamán intézett figyelmeztetésére. Ebben a Hamász tisztségviselője felszólította a palesztin vezetőt, hogy ne próbáljon leszámolni a csoport híveivel. Tajeb Abdel-Rahim Jasszer Arafat hivatalának főtitkára gyűlöletkeltőnek és hitványnak nevezte Ibrahim Gose Hamász-szóvivő nyilatkozatát. Hangúlyozla: a hasonló nyilakozatok csak az izraeli jobboldal kezére játszanak, amelynek célja a békefolyamat felszámolása. Évtizedek óta a legnagyobb erdőtűz pusztít Oroszország északi részén. Az Arhangelszk körzetében hatalmas területen tomboló tűzvész a terület falvait veszélyezteti. Az elmúlt héten már a lángok csaknem nyolcezer hektáros területen pusztítottak — jelentette az ITAR-TASZSZ a helyi hatóságok tájékoztatása alapján. Mintegy ezer ember harcol a lángokkal, de a tűzoltást nehezíti, hogy kevés a traktor és a buldózer, s nincs elegendő üzemanyag a gépekhez. Hiány van a tűzoltó repülőgépekből is. Gyújtogatás és meglehetősen alapos törés-zúzás után összesen mintegy hétszáz rab szökött meg hétfőn két hondurasi börtönből. Az ország északi részén lévő Trujillo börtönben az őrök szökés közben agyonlőttek egy elítéltet. A foglyok egy része lopott taxival, a többi gyalogosan menekült - közölte a börtön igazgatója. A Trujillo börtöntől körülbelül kétszáz kilométerre lévő Santa Barbarában lévő büntetőintézetet mintegy 500 fogoly hagyta el. Magyar szivattyúk Wroclawban Szilágyi Szabolcs Varsó Alsó-Szilézia csodálatos fővárosában sokáig fogják emlegetni a magyarokat. Budapest felirattal az oldalán fehérre festett ciszternás teherautók és legényeik szinte az első között érkeztek az elemekkel szemben már-már csatát vesztő 700 ezres városba. Akkor érkeztek a magyarok Pestről és Székesfehérvárról, amikor a helybeli lakosság emberfeletti küzdelemben védte a történelmi O- várost, a világ kulturális örökségeként nyilvántartott műemlékeket, küzdött az állatkertért és lakóiért, mentette a főpályaudvart. Mi tagadás, haditudósítások voltak, amiket azonban a július közepi napokban röpítettünk innen a viágba magyarok, lengyelek és mindenféle náció újságírói. És ebbe a forró hangulatú, elkeseredett ütközetbe egyszerre csak megérkeztek a mieink. Beszéltem azóta egy wroc- lawi kollégával, a Gazeta Wroclawska nyugdíjas hírlapírójával. „Amikor a Budapest feliratot láttam - mondta Cezary barátom -, az 1956-os ősz jutott eszembe. Amit most én éreztem, azt érezhették a magyarok is, amikor annak idején a Lengyel Vöröskereszt vérszállítmányokkal Pesten landoló repülőgépeit láthatták.” A magyar szivattyúsokat három kocsijukkal először július 23-án fedeztem fel, amint épp a főpályaudvarnál a Dominikánus téri hatalmas aluljárót és a Kelet-Nyugat útvonal, a trasa W-Z elöntött szakaszait szabadították fel. Most a lengyel katolikus napilapban, a Gosc Nied- zielnyben olvasom: „... jelenlétük emlékünkbe idézte azt a rokonszenves szólásmondást, amely hírül adja a világnak, hogy „lengyelmagyar két jóbarát”... Kinek ez, kinek az jutott eszébe Wroclawban a Budapest feliratú szivattyús kocsikról... Jómagam úgy vélem: a következő évtizedekre újra meghosszabbítottuk az ezeréves barátság szép hagyományát. Világkrónika Kijátszottak a „hősi kártyát”? Cseh lap a Horn-Meciar találkozóról MTI ____ Vl adimir Meciar szlovák miniszterelnök Horn Gyula magyar kormányfővel való pénteki győri találkozóján várhatóan megpróbálja megjátszani a „bősi kártyát” - állítja keddi kiadásában a Právo című prágai napilap. Meciar már július elején telefonon érdeklődött Hornnál, tudatosítja-e Budapest, hogy az oly sokat bírált bősi vízmű az idén megmentette Magyar- országot az árvizektől? Hóm akkor kitért a válasz elől, ezért Meciar most Győrben ismét felveti a kérdést, mert úgy véli, hogy az idei árvizek után Bős rendkívül jó propaganda és tromf a kezében. Hornnak itt igen szűk a mozgástere, mert a bősi vita az utóbbi években tisztán politikai problémává vált. A magyar fél a szakmai érveket egyáltalán nem veszi figyelembe, s a szakértők helyett politikusok döntenek. Az évszázad vize, amely az idén a Dunán is lefolyt, azonban éppen Bősnek köszönhetően a magyar oldalon semmiféle kárt nem okozott, az 1954-es és 1965-ös katasztrofális árvizek így nem ismétlődtek meg - írja a cseh lap. Úgy véli, hogy Horn viszont a 600 000 szlovákiai magyar rendezetlen problémáját húzza majd elő, amely egyik legfőbb oka a magyar-szlovák viszonyban mutatkozó pangásnak. A magyar fél azt szeretné, ha végre megkezdhetné munkáját az alapszerződést ellenőrző vegyes bizottság, amelyben a kisebbségek is helyet kapnának. A szlovák fél ezt azonban határozottan ellenzi. Meciarnak nincs egyetlen érve sem, amivel meg tudná magyarázni kormánya csökönyösségét. Nyilvánvaló, hogy ezért vetette fel a győri találkozó napirendjére a bősi vízmű kérdését- olvasható a Právóban. Ross rosszallását fejezte ki MTI ___ De nnis Ross, az amerikai elnök közel-keleti különmegbí- zottja kedd hajnalban nyilvánosan bírálta Izraelt a jeruzsálemi kettős merénylet után hozott egyes kényszerítő intézkedések miatt. „Bizonyos intézkedéseknek valójában semmi közük Izrael biztonságához. Nem segítik elő a békefolyamatot, sőt éppen annak ellenében hatnak” — nyilatkozott Ross újságíróknak a Jasszer Arafattal tartott éjszakai tárgyalások után. A különmegbízott megerősítette, hogy feladata az izraeli- palesztin biztonsági együttműködés helyreállítása, és meg van győződve arról, hogy az Arafattal tartott találkozó a helyes irányban tett lépés volt - írta az AFP. Szaeb Erakat, az izraeli féllel tárgyaló palesztin küldöttség vezetője szerint korai lenne ítéletet mondani Ross missziójának eredményeiről. Erakat, aki Mahmud Abbasz (mozgalmi nevén Abu Mazen), a PFSZ második számú vezetője társaságában jelen volt a találkozón, megismételte az ismert palesztin álláspontot, mely szerint a biztonság kérdését nem lehet elválasztani a béke más összetevőitől. Ezzel összefüggésben kijelentette, hogy a palesztinok biztonságát az izraeli kolonizáció fenyegeti. Ross bírálata nyomán az izraeli kormány kedden bejelentette, hogy enyhít a Gáza-övezetből származó mezőgazdasági termékek kivitelére vonatkozó korlátozásokon. Ez azt jelenti, hogy az autonóm területen élő palesztinok ismét exportálhatnak mezőgazdasági termékeket Izraelbe. Padlizsánnal és paradicsommal megrakott kamionok kedd reggel már át is lépték a Gáza- övezet és Izrael határán fekvő Kami határátkelőhelyet - jelentette az AFP és az AP. Eközben mintegy 65 ezer palesztin dolgozó továbbra sem hagyhatja el az autonóm területeket, és nem juthat el izraeli munkahelyére, az izraeli hadsereg pedig változatlanul zárlat alatt tart három, a palesztin önkormányzathoz tartozó Jordán-vidéki várost, Rámalláhot, Hebront és Betlehemet. A Háárec című izraeli napilap kedden arról számolt be, hogy Jichák Mordehai védelmi miniszter hétfőn ígéretet tett Rossnak: abban a pillanatban, amikor a palesztinok komoly kísérletet tesznek a terrorizmus megfékezésére, Izrael enyhít a nyugati Jor- dán-vidék és a Gáza-övezet zárlatán. A KGB, a kommunisták, tán az ufók? Volt titkosszolgálati őrnagy fejtegetései a Kreml stratégiájáról MTI ______ An atolij Golicin 1961-ben átállt volt KGB-őrnagy szerint a KGB az ötvenes években kidolgozta a „stratégiai dezinfor- máció” tervét, amelynek célja az lett volna, hogy az ellenfél félrevezetésével hosszú távon lehetővé tegye a kommunizmus győzelmét a kapitalizmus felett. E terv része Golicin szerint a peresztrojka, de még a kelet-európai fordulatok sora is. A titkosszolgálati őrnagy legújabb könyvét a Neue Zürcher Zeitung című tekintélyes svájci lap ismertette kedden. A cikk szerzője emlékeztet arra, hogy Golicin 1984-ben már közreadott Amerikában egy (1980-ban írt) könyvet, amelyben figyelemre méltó pontossággal megjósolta, hogy a Szovjetunióban hamarosan egyfajta ellenőrzött liberalizálás következik be, s a folyamat élén egy fiatal pártfőtitkár áll majd. Találóan jelzett Golicin egyebek között olyan váratlan dolgokat is, mint hogy a Szolidaritás és a kommunista párt Lengyelországban koalíciós kormányt alakít. Mindezt saját állítása szerint azért tudta ilyen pontosan előre, mert a „stratégiai dezinformáció” tervének ismeretében elemezte a helyzetet. Golicin szerint a kelet-európai változásokban a háttérben mindig ott lappang a megtévesztés tényezője, s még a leglátványosabb változások sem spontán jellegűek, hanem a párt és a KGB által meghatározott forgatókönyv szerint történnek. E forgatókönyv célja pedig az, hogy a Nyugat magatartásának befolyásolásával lehetővé tegye a hosszú távú szovjet célok elérését. Az őrnagy második, 1995-ben megjelent, s az idézett cikkben ismertetett könyvének címe: A peresztrojka-csalás, avagy a világ a második októberi forradalom felé csúszik (The Perestroika Deception. The world slides towards the „Second October Revolution”.) A könyvet főleg a CIA-nek 1990-95 között írt memorandumaiból állította össze a szerző, s hű marad benne korábbi módszeréhez, amelynek megfelelően minden kelet-európai változást a Moszkva irányította hosszú távú dezinformációs terv fényében szemlél. Eszerint a Gorbacsov által bevezetett peresztrojka a végső fázisa volt annak a kommunista stratégiának, amelynek célja a nyugati és a keleti rendszer Moszkva ízlése szerinti konvergenciája lenne. Gorbacsov csak a moszkvai stratégák kidolgozta politika végrehajtója lett volna Golicin szerint. A presztrojka célja pedig az volt, hogy oly módon változtassa meg Moszkva képét, hogy Nyugaton már ne ellenségnek, hanem partnernek tekinthessék. Golicin pontosan megjósolta, hogy Csernyenko után Gorbacsov kerül hatalomra, s hogy őt Jelcin követi, mégpedig azért, hogy az új vezér - Jelcin - méginkább élvezze a Nyugat támogatását.Az 1991-es augusztusi moszkvai puccs, a Szovjetunió feloszlása, a Jelcin és a parlament közötti konfliktus elemzésében a szerző számos olyan sajátosságot lát, amely azt támasztja alá számára, hogy mindez nem spontán módon történt, hanem szélesebb körű, távlati cél megvalósításának szolgálatában megrendezett események sora, akárcsak a kelet-európai változások egésze is. A svájci lapban a könyv ismertetője megállapítja: az elmélet érdekessége dacára tény, hogy például a csehszlovákiai, vagy a baltikumi események aligha felelhettek meg Moszkva óhajainak. Túlságosan spekulatívnak látszik Golicin azon feltevése is, miszerint a piacgazdasági változások bevezetése Kelet-Európábán csupán átmeneti jellegű. Nem meggyőző végül a szerző azon figyelmeztetése sem, hogy egy kommunista világkormány megalakulása napjaink konkrét veszélye. „Sokkal inkább lehet attól tartani, hogy egyre inkább alámosódnak a szabadság értékei és elvei, mivel ezek egyre kevésbé alkotják a Nyugat és Oroszország közötti jelenlegi közeledés alapelveit. Moszkva felvétele az Európa Tanácsba aligha értelmezhető a kommunista dezinformáció eredményeként” - írta könyvismertetésében a Neue Zürcher Zeitung. \ Hírről V hírre Pajotai István(Új Kelet) Úgy tűnik, hogy vannak a világnak olyan pontjai, ahol teljes képtelenség „öt percnél” hosszabb békét teremteni. Figyelvén ezt a jelenséget, az ember szinte már azt is hajlamos feltételezni, hogy a Földgolyó „műszaki hibájával” áll szemben, és valamiféle negatív delejesség munkál ezekben a térségekben, hiszen a szinte állandó háborúskodás független attól, hogy kik, azaz milyen népek lakják éppen a történelem során. Balkán, Kis-Azsia, a Szahara nyugati partvidéke, de a „két” Amerikát összekötő és kis országoknak életteret nyújtó Közép-Amerika, Eszaknyugat-India és még hosszan sorolhatnám, szinte mindig „hálás” témája a történelemkönyveknek, azaz véget nem érő, vagy mindig fellángoló háborúk színhelye. A legszömyűbb része a világnak azonban minden kétséget kizáróan a hátsó-indiai félsziget, azaz Thaiföld, Laosz, Vietnam és Kambodzsa területe, ahol gyakorlatilag 800 éve folyamatosan háború van. Alig született meg a béke Vietnamban, Kambodzsa azonnal „ügyeletesként” előlépett... Persze már a vietnami-amerikai, sőt a vietnami-francia háború alatt sem honolt béke a Norodom dinasztia hazájában, mivel azonban jóformán csak egymást mészárolták, kisebb volt Európa számára a csatazaj... Pedig ami Kambodzsában megesett, annak nemigen van párja a világtörténelemben! Az arányokat tekintve, Sztálin legfeljebb csak a kis- inasa lehetne Pol Pótnak, aki saját népe több mint a felét (!) gyilkoltatta halomra. A zagyva, őskommunista eszmék megszállottja, aki kiirtana a teljes értelmiségei, megszüntette a pénzt, és mivel a városokat polgári csö- kevénynek tartotta, maradék népét a rizsföldekre hajtotta. Pol Pót mindaddig uralkodott (1989-ig), amíg a Vietnami Népköztársaság csapatai - betörvén Kambodzsába - cl nem foglalták Pnom Penhl, és az északi hegyekbe nem szorították az eszement diktátort. A most az egyszer valóban igazságos célért küzdő vietnami néphadsereg eztán kommunista bábkormányt állított az ország élére, amelyet elsőként az akkori Magyar Népköztársaság Németh Miklós által vezetett konná- nya ismert el. Ezek után hosszú politikai huzavona következett, míg végül az ENSZ kicsikarta az általános választások megtartását. Az eredmény kettős hatalom lett. Norodom Szihanukoí királlyá koronázták, fia lelt az egyik miniszterelnök, míg a másik politikai erőt változó személyek képviselték a társ- miniszterelnöki székben. Az elmúlt hetekben tenné- szetesen újra kitört a polgár- háború, és Norodom miniszterelnök csapatai már csak az ország területének egyötödét uralják a thai határ mentén. Hogy aztán ki győz és ki nem: édesmindegy. Tartós béke úgysem lesz. Talán soha. De miért ?