Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-05 / 155. szám

Kötőelemek A szakirodalom kötőelemnek nevez minden olyan anya­got, szerkezetet, alkatrészt, amellyel két különálló al­kotóelemet oldható vagy oldhatatlan módon egymás­hoz lehet rögzíteni. A házi bútorkészítésnél leg­több gondot a pozdorjából ké­szített laminált bútorlapok egymáshoz rögzítése jelenti. A leggyakoribb módja, ami­kor sarokkötésnél fa tipliket alkalmaznak. A stift mére­tével megegyező átmérőjű furatot készítünk, aminek hossza legalább a tipli hossz­méretének felel meg. Ebbe meleg vagy hideg enyvet ön­tünk, és az összeillesztés után megvárjuk, míg megköt a ra­gasztóanyag. Amikor utólag kell egy pol­cot rögzítenünk a már meg­lévőelemekhez, sarokerősítő­ket használjunk. Legolcsóbb megoldás, amikor alumínium , ,L” profilokat 2-3 centiméte­resre szabunk, majd a facsa­var átmérőjéhez igazodva, ol­dalanként két-két furatot ké­szítünk. A melegen hengerelt alumínium profil külső olda­la sarkos, így jól fekszik a két érintkező felületre. Ál­talában négy ponton tá­masztjuk alá a polcokat. Először csak három helyen rögzítsük a sarokpontokat, a negyediket már a polc be­illesztése után rakjuk vég­leges helyére. A facsavaro­kat ne húzzuk meg teljesen, csak amikor már mind a négy alátámasztás pontosan a helyén van. Olyan szerkezetek össze- erősítésénél, ahol az esztéti­kumnál fontosabb a funkció és lényeges, hogy inkább erős, mint szép legyen a munkada­rab, ott a faelemek össze- erősítéséhez használhatunk átmenő csavarokat is. Ezek­nek két fő típusa van. Az egyik, amikor a csavar egyik vége menetes, míg a másik ál­talában hatlapfejben vég­ződik. Nem érdemes végig menetes kötőelemet használ­ni, ha ez nem indokolt. Sok­kal drágább, és ha elmozdu­lásnak van kitéve a kész mun­kadarab, például egy udvari hintánál, ott a felesleges me­net csak arra jó, hogy „elfű­részelje” a tartószerkezetet. A fa alkotórészek egymáshoz erősítésénél a szokásostól is nagyobb átmérőjű alátéteket használjunk. Ez általában négyszeres-ötszörös arányt je­lent. A csavarok helyének ki­fúrásához használhatunk fém csigafúrót is, de az igazi megol­dás a két szélén körmösre kö­szörült fafúrók használata. Gya­kori hiba, amikor a türelmetlen ezermester a fa átfúrásakor nagy erővel nyomja a fúrógépet, és a túloldalt jókora darabot szakít ki a fa felületéből a fúróhegy. Nem kell mást tennünk, mint amikor már érezzük, hogy mindjárt át­érünk, akkor kicsit lejjebb vesszük a fordulatszámot és óvatosabban nyomjuk a csiga­fúrót. Pozdorjába nem célszerű fa­csavart használni, inkább tövig menetes lemezcsavarral erő­sítsük fel az összekötő alkatré­szeket. A süllyesztett fejű, ke­resztirányú horonnyal ellátott változatot, valamint a szintén sülyesztett és imbuszkulccsal becsavarható, zsinórmenetű rögzítőelemeket érdemes alkal­mazni. Ez utóbbihoz még mű­anyag dugókat is forgalmaznak, amikkel eltüntethető a csavarfej. Lemezek egymáshoz erő­sítésére használhatunk popsze­gecset. Ez elvileg oldhatatlan kötésnek minősül, de kifúrva viszonylag könnyen eltávolítha­tó. Popszegecseket nagy méret- választékban és sokféle anyag- minőségben lehet beszerezni. A szegecs típusának kiválasztásá­nál tudnunk kell, hogy mekko­ra terhelésnek lesz kitéve az adott munkadarab. Acélszárú szegecset csak akkor alkalmaz­zunk, ha feltétlenül indokolt. Egy burkolólémez összeillesz­téséhez tökéletesen megfelel lágy szárú, alumínium alkatrész is. A gyakorlatlan barkácsoló­nak nehéz megbecsülni, milyen hosszú legyen a szegecsfej szár­része. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a két, egymás­hoz illeszkedő lemezen túl még legalább egy szegecsfejnyi rész­nek kell maradni. Ha túl hosszú ez a rész, akkor begyűrődik az anyag, ha pedig túl rövid, akkor az összehúzáskor még azelőtt elkezd kiszélesedni a szegecs­fej, mielőtt megkapaszkodhat­na mindkét lemez peremében. Akik jobban szeretik a hagyo­mányos szegecselőt, vagy nincs popszegecselőjük, azok­nak a szegecsméret kiválasztá­sánál a három-négyszeres szor­zót érdemes alkalmazni. Azaz a két lemez vastagságán túl még 3-4-szer akkora rész ma­radjon szabadon. Javítások házilag Al- > kat­részárak Elektromos permetező­gépemhez venni kellett egy új szórófejet. A régi mű­anyag szerkezet eltöredezett, és orrán-száján folyt a lé, ha egy kicsit is növelni próbál­tam a nyomást. Nem volt mese, újat kell venni. Az első üzletben mindjárt potom hétezernyolcszáz forintért ajánlottak egy szupermo­dem, automatikusan szabá­lyozós pisztolyszárat, amely mindent tud, csak éppen nem énekel. Annak idején 11 ezerért vettem az egész gépet, minden tartozékával együtt. No, ezt mégsem ve­szem meg. A következő üz­letben már okosabbak vol­tak, és szemvillanás alatt elém pakolták a teljes válasz­tékot. A legolcsóbb is többe került háromezer forintnál, de nem volt más választá­som, megvettem. Egyszerű cső, benne egy nyomássza­bályozó kúp és a végén egy műanyag fej, amivel a szó­rás szélességét lehetett beha­tárolni. Drága, de enélkül nem működik a gépezet. Nincs abban semmi meg­lepő, ha egy használati tárgy alkatrészenként többe kerül, mint az egész együtt. Az is természetes, hogy a ke­reskedők haszonnal szeret­nék eladni áruikat, de az már nem illdomos, hogy kihasz­nálják monopolhelyzetüket, és extra profitot akarnak mindenből húzni. Nem kell ahhoz bonyolult szerkezet­nek lenni, hogy egyetlen al­katrész meghibásodásával működésképtelenné váljon a gépezet. Szórófej nélkül használhatatlan a perme­tezőgép, így annyit kér érte a kereskedő, amennyit tikár. Nem értem, miért kell ne­künk Olaszországból impor­tálnunk permetezőfejet, mi­ért nincs olyan élelmes iparosember hazánkban is, aki nem nagy bemházással készítene alkatrészeket hoz­zá. Az már csak hab a tor­tán, hogy a szórófejhez to­vábbi külön alkatrész még véletlenül sincs. Akinek meghibásodik, vehet egy újat egészben. Hasonló a helyzet a kerék- párjavításoknál is. Pedált csak párban és egészben áru­sítanak. Ha mondjuk csak a gumírozott rész kopott cl az egyik hajtórészen, akkor is két teljes taposót kell meg­venni. Ha csak a feje tört le a biciklipumpának, akkor is egy egészet kell vásárolni. Ha egyszer egy élelmes ipa­ros ráérezne ennek az üzlet­ágnak a mérhetetlen elő­nyeire, minden bizonnyal meggazdagodna belőle. Nem kellene mást tenni, mint járni a boltokat és érdeklődni a boszszankodó vevőktől. A piackutatás után legyártaná ezeket az apró mütyüröket és forgalmazná. De tartok tőle, hogy ezt is meglovagolnák a keres­kedők, ezeket a piciny alkat­részeket is busás haszonnal értékesítenék, és itt a kör be is zárult. Cipzárjavítás: Még a legjobb minőségű cip­zár is meghibásodhat, ha helyte­lenül használjuk. Az esetek többségében a meghibásodás oka az úgynevezett kocsi rán- gatása, amitől a zár megakad. Nagyszüleink módszere még mindig megoldás lehet, amikor száraz szappannal kenik be mo­sás után a szemeket, így sok­kal jobban csúszik a szekér, és egy esetleges megakadáskor is könnyebb kiszabadítani a meg­szorult szerkezetet. A mai cipzárakat lecsúszás el­len egy mgóerővel terhelt kis bü­työk védi. Ez a szabályozótüske önműködően reteszeli a zárat, amitől az megakad. Az elmozdu­lás első fázisában annyira kell megemelni a nyelvet, hogy elő­szörkiemelkedjen a tüske, és csak ezután mozdítjuk el a kocsit a fo­gak mentén. Az elv be nem tartá­sa oda vezet, hogy az egyes fo­gak meggörbülhetnek, és többé már nem kapcsolódnak az ellen­kező oldalon lévő fogakkal. A cipzár, mivel két sorból álló, szalagra felerősített ka­pocssorból áll, a záráskor a szemben lévő fogak egymásba akadnak, és hosszában feszítik egymást. Ha a zár rosszul mű­ködik, ellenőrizni kell, vajon a kapcsok pontosan párhuzamo­san helyezkednek-e el. Egyetlen elferdült kapocs is megakadá­lyozza a működését. Ilyenkor semmiképpen ne erőltessük vissza a helyére a kocsit. Főleg gyerekekkel fordul elő, meg­akad a cipzár a melegítőruhá­zaton, akkor elkezdik rángatni. Azt hiszik, lehet, ők az ügyctle­Szemüvegjavítás: A jó szemüveg ma már nem olcsó mulatság. Különösen a fényvédő bevonattal vagy UV- szűrővel ellátott lencsék kerül­nek Sokba. Nem mindegy tehát, hogy tisztítjuk vagy javítjuk. A legfontosabb aranysza­bály, amit a legtöbb okulárés tud, csak nem mindig tart be, hogy a szemüveget mindig a szára felőli oldalra lefektetve rakjuk az asztalra. A szemüveg- lencsék tisztítására legalkalma­sabb a puha szarvasbőr vagy speciális szilikonnal átitatott puha papír. A papír eldobható^ de a szarvasbőrt még nem kell kiselejtezni, ha telítődött szeny- nyeződéssel. Egyszerűen lan­gyos, szappanos vízben mos­suk ki, és kiszáradás után újra használhatjuk. A lencse, de még inkább a keret eldugott részeit is zsírtalaníthatjuk a gyógyszertárakban kapható hetven vagy kilencvenhat szá­zalékos tiszta szesszel. Mielőtt azonban hozzáfognánk a mű­velethez, a műanyag kereteknél győződjünk meg arról, hogy a szesz nem oldja az anyagát. Általában igaz a műanyag ke­retekre és a lencsékre, hogy oldja az aceton. Ilyen alapanya­gú szerekkel ne kísérletez­zünk. Ugyanakkor előny is le­het, ha egy vékony hajszálre­pedést találunk a száron, hogy acetont cseppentünk a hézag­ba, és az oldást követő szára­dás után, mint egy ragasztó, úgy olvasztja egybe a szétvált részeket. Az új szemüvegkeret megke­serítheti gazdája életét, ha nincs jól beállítva. Általában 90 Cel- sius-fokos vízbe mártva a ke­ret műanyak része jól alakítha­tó, formálható. Hasonlóképp hajszárítóval is előmelegít­hetjük a szárakat, és a meglá­gyult anyagot tetszés szerint formálhatjuk. Alakítás után mártsuk hideg vízbe a kész da­rabot, amitől azonnal megszi­lárdul. Semmiképpen ne pró­bálkozzunk nyílt lánggal, mert ezen műanyagok többsége gyú­lékony, sőt sisteregve ég. A szemüvegeseknek célsze­rű a piacokon is olcsón besze­rezhető órás csavarhúzókészle­tet megvásárolni, ha meglazul a szárt rögzítő csavar, hamar utána tudják húzni. Ha ezt nem végzik el időben, a csavar me­nete előbb kilazul, majd kive­rődik, és akkor már nehéz javí­tani a szerkezetet. Amikor gya­korta kilazul a csavar, van aki megpróbálja elkalapálni a me­net belső végét. Ez nem jó mód­szer, mert ezzel csak ideiglene­sen oldja meg a problémát, később szétszedhetetlenné teszi a keretet. Inkább próbáljuk meg erősebben meghúzni a csavart, mielőtt a kalapács után nyúl­nánk. Ilyenkor nyáron gyakori gond, hogy a szárak kidörzsö­lik az izzadt bőrt a fül tövében. Ha egy picinyke szarvasbőrt ragasztunk a szárak belső lap­jára, elkerülhetjük ezt a kelle­metlenséget. nek. Az erőltetéssel és a ránga- tással akár ki is törhetik a fogat. A legjobb, ha ilyenkor vissza­húzzuk alapállásba a kocsit, és megkíséreljük egy fogóval visszafordítani az elferdült sze­met. Akár fém, akár műanyag cipzárról van is szó, általában visszaállítható az eredeti állapot. Vannak olyan esetek, amikor már nem javítható a szerkezet, például, ha a kocsi két oldali zártabb része megkopik vagy eltörik. Csak kocsit magában nem lehet boltban kapni, ezért keressünk egy régebben kido­bott ruhadarabról egy hasonló méretű húzórészt. A táskákon vagy bőrön­dökön lévő cipzárakat nem kell feltétlenül szappannal „olajozni”. Képzeljük el, esős időben milyen fura lenne, ha szappanbuborékokat eregetne az utazótáskánk teteje. Ilyen­kor használjunk inkább gyer­tyaviaszt. A meggyújtott gyer­tyáról csöpögtessünk úgy 5-10 centiméterenként megolvadt faggyút a cipzárra, és mielőtt teljesen kihűlne az anyag, gyorsan egymás után húzo­gassuk végig a kocsit. Mire teljesen megdermedne az anyag, már be is kenődött a fogak közé. Az oldalt írta és összeállította: Fekete Tibor, fotók: Bozsó Katalin és Lázár Zsolt OJJTZJ □JTO ' C--' :

Next

/
Thumbnails
Contents