Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-05 / 155. szám
Interjú 1997. július 5., szombat Hogyan tovább, önkormányzatok? Párhuzamos beszélgetés az országos és a megyei közigazgatás gondjairól Július elsején rendezték meg első ízben Magyarországon a Köztisztviselők Napját. A több mint százezer munkavállaló, akik az államigazgatásban és az önkormányzatoknál tevékenykednek, talán a legnagyobb veszteséget szenvedték el a rendszerváltás óta. A kezdeti fellendülés után már az Antall-kormány idején is évről évre jelentős visszaesés következett be az önkormányzatok személyi és anyagi ellátásában. Mára olyan helyzet alakult ki, hogy a testületek jó része, felélve vagyonát az önkormányzati csőd határán vegetál, még akkor is, ha sem gyakorlatban, sem elméletben nem fordulhatna elő olyan eset, hogy az „állam” tönkremegy. A testületekre nehezedő nyomás kétoldalú. Egyfelől az állam oszt el közöttük olyan feladatokat, amiknek a teljesítése igazából a kormányzat kötelessége lenne, másfelől rajtuk csapódnak le az állampolgárok indulatai is. Ilyen körülmények között kész csoda, hogy az önkormányzati rendszer még nem omlott össze hazánkban. A testületekben dolgozó szakemberek a megszállottak hitével végzik sokszor emberi teljesítőképességet meghaladó munkájukat, amiért cserébe sokszor a legelemibb elismerést sem kapják meg. A Nyíregyházán rendezett köztisztviselői nap volt eddig az első olyan esemény, ami valamiféle erkölcsi elismerést, a szakma megbecsülését volt hivatott kifejezni. Az egész napos rendezvényen találkoztunk Fehér Józseffel, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak főtitkárával és Timkó József megyei titkárral. A két szakszervezeti vezetővel az önkormányzatok jövőjéről, jelenlegi nyomorúságos helyzetéről beszélgettünk, és arról, hogy lehet-e védeni a kormányzattal szemben az államapparátusban és az önkormányzati testületekben dolgozó, akár eltartottnak is nevezhető köztisztviselők érdekeit? Timkó József Fehér József Berki Antal (Új Kelet) Fehér József: - Ez a meghatározás képtelenség. Ma a közigazgatásban körülbelül száznégyezer köztisztviselő dolgozik. Pontosabban csak hetvenezer felel meg a köz- alkalmazottakra vonatkozó előírásoknak. Ennyien végeznek olyan jellegű munkát, ami megfelel a törvényi meghatározásnak, akik az állam vagy az önkormányzatok nevében közhatalmi jogosítványokat gyakorolnak. Ugyanakkor a többieket is, akik különféle kisegítő munkakörökben tevékenykednek, az állam foglalkoztatja. Végül is lehet úgy értelmezni a kérdést, hogy ezek a munkavállalók eltartottak, hiszen munkájukkal kézzel fogható hasznot nem hoznak, de tevékenységük a gazdaság és az ország hatékony működésének megteremtésében elengedhetetlen. Az úgynevezett közalkalmazotti szféra, ide értve a rendőröket, bírákat stb. a munkavállalóknak csak egy vékony szeletét jelentik. Egyelőre úgy néz ki, hogy sem a kormány, sem a parlament nem kezeli ezt a réteget értékének megfelelően. Sőt! A rendszerváltás óta a közigazgatás szenvedte el a legnagyobb vérveszteséget. Itt lehetett a reálbéreket nagymértékben csökkenteni, itt voltak a legnagyobb arányú elbocsátások a hazai munkaerőpiacon, és az elbocsátásokkal párhuzamosan a köz- igazgatásban nőttek meg a feladatok annyira, hogy azokat ma már ezzel a létszámmal szinte lehetetlen teljesíteni. Timkó József: - Ez az úgynevezett eltartottság nagyon erős kifejezés. Ha csak a személyi jövedelemadó-befizetéseket vesszük figyelembe, akkor kiderül, hogy a bérből és fizetésből élők, ide értve a köztisztviselőket, lényegesen nagyobb arányban járulnak hozzá az állami bevételekhez, mint a versenyszférában dolgozók. Úgy néz ki, mintha a kormányzat fordítva ülne a lovon. Gyalogolunk Európa felé, és azt a társadalmi réteget, amelyik a jogállamiság letéteményese lehetne, a fűnyíróelv alapján egyszerűen lefejezték, ahelyett, hogy széles körű továbbképzési lehetőséget teremtettek volna számukra. A jövőben a közigazgatásnak az Európai Unió szabályaihoz kell igazodni, de semmi jelét nem látni annak, hogy a kormányzat bármit is tenne ennek érdekében. Nálunk a megyében a fűnyíró nem tudott elég „eredményesen” működni. Egyszerűen azért nem, mert Szabolcsban soha sem volt megfelelő létszámú a köztisztviselői kar. Itt mindig is hiány volt jól képzett szakemberekben.- A köztisztviselők iskolai végzettségük alapján tökéletesen jelenítik meg a mai magyar társadalmat. Lehet a két-, háromdiplomás önkormányzati vezető és mondjuk az udvari segédmunkás érdekeit közös nevezőre hozni? T. J.: - A közszolgálatnak két leágazása van. Van közhatalmi része, és van az intézményi, úgynevezett közalkalmazotti ága. Általában az első csoporthoz tartoznak azok, akik magasabb iskolai és szakmai képesítéssel rendelkeznek, de a szakszervezetnek mindkét réteg érdekeit egyformán kell tudni képviselni. F. J.: - Az kétségtelen, hogy léteznek különféle érdekek, de egy érdekvédelmi tömörülésnek nem a különbözőségeket, hanem az azonnosságokat kell képviselni akkor is, ha a takarítónőről, és akkor is, ha az ön- kormányzat magas szintű vezetőjéről van szó. Ezek a munkavállalók az állami költség- vetésből kapják javadalmazásaikat, és ez a tény egyfajta érdekazonosságot jelent. És természetesen vannak az állami alkalmazottak között jelentős különbségek, hiszen“az egészségügy, az oktatás, a közművelődés egészen más helyzetben tevékenykedik, mint a közigazgatás, de 1998-ban közösen lépünk fel annak érdekében, hogy az 1990-96 között elszenvedett reálbércsökkenést az állam, vagy ha úgy tetszik, „kenyéradó gazdánk” megfelelő mértékben pótolja. Meggyőződésem szerint az államnak kárpótolni kell ezeket a dolgozókat az eddigi elvonásokért. Nagyon szomorú, hogy a költségvetési prioritások között a rendszerváltás óta eltelt lassan nyolc esztendőben még nem szerepelt olyan elhatározás, hogy a közszolgálat normális, hangsúlyozom, normális, és nem kiemelt anyagi kondíciói megfelelők legyenek. Kénytelen vagyok osztani a neves alkotmányjogász véleményét, aki azt mondta, hogy a közigazgatásban mára csak a megszállottak és a hülyék dolgoznak, azzal a kiegészítéssel, hogy a köztisztviselő azért hülye, mert még mindig az állam- igazgatásban dolgozik, ahelyett, hogy valami jól fizető munkahelyet keresne magának. T. J.: - Megyei szinten ez a kérdés lényegesen élesebben merül fel. Errefelé sohasem voltak kiemelt jövedelmek, mindig is az országos átlag után kullogtunk. A köztisztviselők jövedelme a testületektől függ, és itt bizony sok az ellenérdekeltség. A köz- tisztviselői törvény valószínűleg meg fogja oldani ezt a dilemmát azzal, hogy szélesíti az összeférhetetlenségi szabályokat, és remélhetőleg megtiltja, hogy közalkalmazottak is bekerülhessenek az önkormányzati testületekbe. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy szélmalomharcot folytatunk, mert a testületek és az érdekvédők „beszélő viszonya” sok kívánnivalót hagy maga után.- Magyarországon az eddigi tapasztalatok szerint nem kormányváltás, hanem sorozatos rendszer- váltás van... F. J.: - ...és ebbe fog az ország belerokkanni, ha ezen a tendencián nem fogunk tudni változtatni... — ...és ennek a tendenciának mindig a közigazgatásban dolgozó szakemberek isszák meg a levét. A szak- szervezetek képesek megvédeni ezeket az embereket a politikai ízű elbocsátásoktól? F. J.: — Remélem, igen. Már 1990-ben felvállaltuk a tanácsi apparátus védelmét. Nem azért, mert mi a tanácshatalmat akartuk átmenteni, hanem mert pontosan tudtuk: ennek az országnak nincs még egy kellőképpen felkészült, közigazgatási gyakorlattal rendelkező garnitúrája. A közigazgatás nem egyszerűen a különböző szakmák egyvelege. Az itt dolgozók tevékenysége sokkal összetettebb, bonyolultabb, mintha valaki csak végzettségének megfelelően, teszem azt közgazdászként tevékenykedne. Túl azon, hogy a köztisztviselő államhatalmi jogosítványokat gyakorol, emberek mindennapi ügyes-bajos dolgait intézi, a közhangulat szempontjából sem mindegy, hogy az ügyfél milyen szájízzel távozik a hivatalból. Meg kell tudnunk védeni tagjainkat a politikai jellegű elbocsátásoktól. Olyan helyzetet kell megteremtünk, hogy a mindenkori politikai hatalomtól teljesen függetlenül tevékenykedhessen a köztisztviselői kar. Ezen a téren még sok a tennivalónk. 1994-ben, amikor a szó politológiai értelmében szó sem volt rendszerváltásról, a közigazgatás csúcsain mindössze két államtitkár maradt a helyén. El kell érnünk ebben a szférában is a karrierdiplomatákhoz hasonlóan a karrier típusú köz- igazgatási előmenetel lehetőségeit. El kell választani a szakmai munkát a politikaitól, mert csak így lehet a közigazgatás folyamatosságát megteremteni. T. J.: - Nálunk is okozott némi gondot a rendszerváltás után ez a kérdés, de amennyire tudtunk, elébe mentünk a konfliktusoknak. Az újonnan választott polgármestereket és a volt tanácsi apparátus szakembereit leültettük egy asztalhoz, és megpróbáltuk közös nevezőre hozni a politikai és a szakmai érdekeket. A megyében dolgozó köztisztviselők rövid időn belül bebizonyították pártatlanságukat, és a politikai tisztségviselők is rájöttek, bármilyen is legyen a politikai rendszer, a közigazgatásnak működni kell! —Az állam egyre több feladatot bíz az önkormányzatokra, de ezek teljesítéséhez sem az anyagi, sem a személyi feltételeket nem hajlandó megteremteni. Képes-e a szakszervezet megállítani ezt a káros, az önkormányzatok tekintélyét is romboló folyamatot? F. J.: - Igen. Valami módon képesek vagyunk segíteni. A magyar közigazgatás világviszonylatban is korszerű, és amikor 1990-ben megalakultak az önkormányzatok, még az anyagi kondíciókat is megfelelőnek lehetett nevezni. A gazdaság beszűkülése a polgármesteri hivatalok lehetőségeit is nagymértékben csökkentette. 1996-ra értük el azt a mélypontot, ami már az ország működőképességét is veszélyeztette. Az állam a könnyebb ellenállás felé indulva, az ön- kormányzatoktól vonta el a forrásokat, arra kényszerítve őket, hogy vagyonuk felélésével próbáljanak felszínen maradni. Mára nem maradt felélhető vagyon. Ha nem tudjuk megállítani ezeket a káros folyamatokat, az önkormányzatok lebénulnak. Bekövetkezhet egy olyan egy helyben toporgás az önkormányzatok életében, ami az országot alapjaiban rendítheti meg. Ahhoz, hogy ez a jól szervezett közigazgatási rendszer működni tudjon, pénz kell, még olyan áron is, hogy a költségvetés hiánya növekedni fog. Az önkormányzatokra fordított kiadás nem kidobott pénz. Sokszorosan visszatérülő beruházás az állam számára, hiszen ezek a testületek azok, amelyek közvetlenül érintkeznek a lakossággal, amiknek tevékenységétől jelentős mértékben függ a közhangulat. T. J.: — Aki megvizsgálja az önkormányzatokra rótt kötelezettségeket, az pontosan látja, hogy az állam és a helyi testületek között nincs megfelelő feladat- megosztás. Az érdekvédők közül egyedül a magyar köztisztviselők és közalkal mázolták szakszervezete írta programjába, tartja napirenden, hogy az önkormányzatok teljes mértékben kapják meg az állam által rájuk kényszerített kiadásokkal járó tevékenységek költségeit. Ma Magyarországon a jogállamiság az ön- kormányzatok munkájától függ. Az államnak kötelessége tenni azért, hogy a polgármesteri hivatalok tevékenysége megfelelő források hiányában ne váljon lehetetlenné. Szakszervezetünk - pontosan látva a kérdésben rejlő társadalmi érdekeket - mindent elkövet, hogy a következő esztendőben a költségvetés kiemelten kezelje a kérdést. Nemi optimizmusra ok"'* !, hogy a Belügyminisztérium is át- érzi a kérdés akut voltát, és mintegy 140 milliárd forint többletigényt jelentett be a Pénzügyminisztériumtól az önkormányzatok számára.
