Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-04 / 154. szám

Megyei krónika 1997. július 4., péntek Felderítésért számítógép Balról Juhász Kálmán örsparancsnok, mellette az aján­dékozó, Bagoly Zoltán polgármester Engedély nélkül, jegyzői jóváhagyással? F. A. (Új Kelet) _________ A Kemecsei Rendőrőrs si­keres nyomozásának ered­ményeként előkerült az az MTZ 82-es típusú traktor, amit közel egy éve a nyíturai önkormányzattól loptak el ismeretlen tettesek. Az esemény után egy hó­nappal ismeretlen tettes ügyében a nyomozást meg is szüntették. Ám időközben az őrsre kerülő új parancsnok ismét kézbe vette az ügyet, és Munkatársunktól A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitány­ság Közlekedésrendészeti Osztálya és a Megyei Bale­setmegelőzési Bizottság ál­tal rendezett I. Ukrán-Ma­gyar közlekedési szaktábor a napokban ért véget, melyen ukrán és magyar általános iskolás korú gyerekek vettek részt. A kezdeményezés di­cséretes, hiszen a két nemzet fiataljai a pihenés és a szóra­kozás mellett megismerhet­ték a magyar közlekedési szabályokat, ami sok tanul­sággal szolgált számukra. A tábor sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy számos cég és vállalkozás önzetlenül ígéretet tett rá, hogy a jár­művet előkerítik. Az ígé­retből valóság lett, ugyanis június 27-én egy magyi portán megtalálták az MTZ- t, ami visszakerült jogos tu­lajdonosához. A következő lépést a nyírturai önkor­mányzat tette, amikor is ju­talmul az őrs részére egy modern számítógépet aján- dékoztott, amit Bagoly Zol­tán polgármester a tegnapi rendkívüli testületi ülésen adott át Julrász Kálmán őrsparancsnoknak. segített, akiknek a rendezők ezúton is köszönetét monda­nak: Coca-cola Amatil Kft., Kábelkom Kft., Dunapack Rt., Szabolcstej Rt., Vill-Ker Kft., Wela Pékség, Sotex Kft., Szabolcs Volán Rt.. OTP, McDonald's, Gloszter Kft., Vasvill-Depo, Várda-Drink Rt., Adidas márkabolt, Fila márkabolt, Nike márkabolt, Nyír-hús Kft., Tékisz Kft., Közlekedési Felügyelet, H and M Trafó Kft., Jona Kft., Harsányi Ferenc autómen­tős, dr. Móra István ügyvéd, Lajti Attila, Hungárogluten Kft., Kurcz Bt., Timkó Já­nos pékség, Yes Kft. Édes­ség Nagyker, Hajdú-Bét Rt., Rákóczi Cukrászda Borbá­nya Fekete Tibor (Új kelet) Két tűz között a vízparton címmel nemrég írtunk a dombrádi Tisza-parton üze­melő diszkókról, amelyek za­varják a pihenni vágyókat. A cikk megjelenésével egy idő­ben beadványt nyújtottak be a helyi önkormányzat jegy­zőjéhez, aki levélben szólí­totta fel mindkét szórakozó­helyet a zajszint csökkenté­sére. Harcsa Bertalan jegyző egy idei kormányrendeletre hivatkozva felszólítja mind a csárda, mind a tanyahajó tu­lajdonosát, hogy csendeseb­ben vigadjanak. Az említett rendelkezés egyik részében az alábbiak olvashatók: „...ha az ellenőrzés során megálla­pítást nyer, hogy az üzlet, vagy az üzletben kereskedel­mi tevékenységet folytatók a jogszabályban foglalt előírá­soknak nem felelnek meg, illetve nem tartják be, a jegyző az üzletet az észlelt hiányossá­gok megszüntetéséig, de leg­feljebb 90 napra bezárathatja”. Az üzlet ideiglenes bezárását elrendelő határozat, fellebbe­zésre tekintet nélkül azonnal végrehajtandó. Felszólítja a tulajdonosokat: a diszkót úgy működtessék, hogy az a kör­nyezetet ne zavarja. A valóban meghökkentő rész csak ezután következik: „Amennyiben a felszólítás el­lenére újabb bejelentés érke­zik hivatalomhoz, úgy az üz­„A nyíribronyi Nyírség Szövetkezet 1993-tól - a ko­rábban megkötött csőde­gyezségi feltételek teljesíté­sét követően - halmozta fel társadalombiztosítási tarto­zását. A Megyei Egészségbiztosí­tási Pénztár vezetője a mező- gazdaság időszakos fizetési lehetőségeit, a privatizáció folytán kialakult termőföld­tulajdoni viszonyokat, vala­mint a sikeres csődeljárást to­lerálva 1995-ben engedélyez­te megfelelő fedezet biztosí­tása mellett az akkor ki nem egyenlített késedelmi pótlék elengedésének lehetőségével a tőketartozás 34 hónap alatt történő megfizetését. Tekintettel arra, hogy a szö­vetkezet több ízben fordult méltányossági kérelemmel a pénztár vezetőjéhez, hivat­kozva a mezőgazdasági terme­lés, az átalakulással kapcsola­tos nehézségek, valamint a struktúraváltás okozta problé­mákra, 1995. évtől folyamato­san kapott lehetőséget a kése­delmi pótlék-mentes részletfi­zetés teljesítésére. Mivel a társadalombiztosí­tási járulékot a járulékbeval­lást követő hónap 10-éig meg kell fizetni, több ízben méltá­nyolta a pénztár a havi járulé­kok megfizetésére vonatkozó halasztásokat is. Azt azonban minden adós­nak el kell fogadnia, hogy a jelenleg hatályban lévő társa- dalombizosítási jogszabályok let bezárását rendelem el, figye­lemmel arra, hogy e tevékeny­ség folytatására ENGEDÉLY- LYEL NEM RENDELKEZIK.” Valamit nem értünk. Ha nincs engedély a diszkóra, akkor mi­ért kell megvárni a következő bejelentést, és egyáltalán ho­gyan működhetett már eddig alkalmazása a pénztárra nézve kötelező, ezért a szövetkezet azon kérelmét, amelyben ki­egyenlített késedelmi pótlék elengedését kérelmezte, el kel­lett utasítani. A jelenleg hatály­ban lévő jogszabályi rendelke­zések szerint ugyanis a ha­táridőn túl teljesített befizeté­sek az adó folyószámláján a tőketartozás kiegyenlítése előtt az eljárási költség, rendbírság és az automatikusan a folyó­számlára terhelt késedelmi pót­lék kerül kiegyenlítésre. A fenti jogszabályi és eljárá­si rendről a szövetkezet kép­viselőjét a pénztárnál történt személyes eljárása során az ügyben illetékes egység ve­zetője több ízben tájékoztatta. Annak ellenére, hogy a tár­sadalombiztosítási tartozás 1996 nyaráig sem rendeződött, és valószínűsíthető volt a szö­vetkezet fizetőképességének javulása az őszi és téli hóna­pokban a mezőgazdasági be­vételekből, 1996 őszétől utol­só lehetőségképpen a még ak­kor fennmaradt járuléktarto­zásra is részletfizetést kapott. A részletfizetési határidő el­mulasztása miatt a szövetkezet ezt követően benyújtott méltá­nyossági kérelmét, amelyben aránytalanul alacsony összegű részleteket vállalt volna, a pénztár elutasította, és az ér­vényben lévő szabályozás sze­rint a késedelmi pótlékokat fel­számítva a tartozás rendezése érdekében a végrehajtási eljá­rást elindította. is?! Ez valami olyasmi, mint amikor a gyorshajtót igazoltat­ná a rendőr, és kiderül, hogy jár­művének se rendszáma, se for­galmi engedélye nincs. Mégis felszólítaná, ha legközelebb is gyorsan hajt, megbünteti. Fur­csajogértelmezés van divatban Dombrádon. Az eljárás során ingó ter­melőeszközök kerültek lefog­lalásra, melyek árverését a pénztár végrehajtója teljesen szabályos eljárás keretében ki­írta. Jelen esetben a nyíribronyi Nyírség Szövetkezet olyan kedvező feltételekkel kapott akkorábbiakban részletfizeté­si kedvezményeket, ami véle­ményünk szerint a méltányos­ság gyakorlását teljes egészé­ben (mind időben, mind tartal­mában) kimerítette. Való igaz, hogy a pénztár vezetője a fenti okok miatt sze­mélyes megbeszélést nem tar­tott szükségesnek, erről azon­ban az adóst értesítette. Annak ellenére, hogy a tár­sadalombiztosítási tartozás 1993. óta fennáll, az árverés napjáig az adósnak lehetősé­ge van arra, hogy tartozását rendezze, illetőleg annak megfizetésére kérelmet ter­jesszen elő. Azzal együtt, hogy a pénztárnak - éppen az adósokkal történő folyamatos tárgyalások és megállapodá­sok során szerzett - a megye gazdasági helyzetéről, vala­mint a működő gazdasági tár­saságok, szövetkezetek és egyéni vállalkozások pénz­ügyi nehézségeiről és ezek nehezen megoldható problé­máiról vannak információi, a társadalombiztosítás kintlé­vőségei növekedésének meg­állapítására minden jogsza­bályban biztosított eszközt igénybe kell venni”. (Mivel mindkét fél vélemé­nyének helyt adtunk, úgy érez­zük, nem vétettünk az írott és íratlan etikai szabályok ellen. Az igazgatónő válaszával a magunk részéről lezártnak te­kintjük az ügyet. ) Nyári munka fiataloknak K. Sz. (Új Kelet) _______ Be köszöntött a nyár, itt a jó idő. Fiatalok ezrei kerül­tek ki az iskolapadokból, akik nagykanállal szeretné­nek meríteni a nyári izgal­makból, élvezni az évszak sok-sok szépségét, örömét. Sokuknak már konkrét el­képzelése van, hogyan fog­ják tölteni a régen várt va­kációt, és ehhez a szülői se­gítség vagy az év közben 1 gyűjtött pénz is rendelke­zésre áll. Sajnos azonban egyre többen vannak azok a diákok, akiknek a család nem tud támogatást nyújta­ni, ezért azon kell törni a fejüket, hogyan és miből, hova és mennyiért. Az el­múlt években egyre több olyan diákszervezet jelent meg, akik segítséget akar­nak nyújtani azoknak a fia­taloknak, akik számára a munka nem jó mulatság, de nem szégyen, és ha kell, megfogják a „szeneslapá­tot”. Egyik ilyen országos szervezet a Meló-Diák Di­ákszövetkezeti Csoport, amely országos és regioná­lis szinten is ezt a célt kí­vánja szolgálni. A szervezet 1991-ben alakult meg Nyír­egyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főis­kolán. A szervezet a kezde­tekben jellemzően a nyári munkalehetőségek közve­títésével foglalkozott, de jelenleg már akár egész év­ben folyamatos munkát tud biztosítani a hozzáj fordu­lónak. Ki veheti igénybe, ki le­het tagja a szervezetnek? A diákcsoportban dol­gozhat minden 16. életévét betöltött, nappali tagozatos diák. A belépéshez szükség van iskolalátogatási igazo­lásra, adószámra és a vagyo­ni hozzájárulás befizetésé­re. Fontos megjegyezni, hogy a diákok nem tagdíjat fizetnek, a belépéskor befi­zetett összeget a kilépéskor visszakapják. A jelenlegi rendszertől eltérően augusz­tustól folyószámlaszámra is szüksége lesz a belépőnek, mert a készpénzes bérfize­tési rendszerről átállnak a folyószámlára utalásos rendszerre. Milyen munkát kínál a Meló-Diák? Nagy létszámban közve­tít diákokat feldolgozó- üzemekbe, lehetőség van fi­zikai munka végzésére, egyszerű betanított munka, kiadvány terjesztés, piacku­tatás, kóstoltatási akció sze­repel még a kínálatban. Milyen kereseti lehetősé­gek vannak? Változók, az elvállalt munka jellegétől függnek, így lehet pár száz, de akár több ezer forint is. A fel­dolgozóüzemekben dol­gozók egy teljes turnus után, műszaktól függően 15-17 ezer forintot is ke­reshetnek. Aki kedvet kapott egy kis nyári munkára vagy pénz­szűkében van, a Meló-Diák szervezetet a Bessenyei György Tanárképző Főis­kolán, a földszint 24-es szó- I bábán találja. A nyitott lelkek otthona volt három héten át a Nyitott Biblia Sátor Nyíregyházán. Az örökösföldi autóbusz-vég­állomáson lévő sátorban délelőttönként képzett hitokta­tók fogadták a gyerekeket játékos, zenés bibliaórára. Ugyancsak délelőtt a magányos, beteg, elesett emberek­nek próbáltak segítséget nyújtan a hit és a szeretet erejé­vel. Délután koncertek, istentiszteletek és beszélgetések hozták közelebb a környéken lakókat egymással és az ige igazságával. Csonka Róbert felvétele a gyermekfoglal­kozások egyiken készült. Köszönet a segítségért Az adósnak fizetnie kell! Ötödik oldalunkon a nyíribronyi Nyírség Szövetkezet lehetetlen anyagi helyzetéről és a társadalombiztosí­tási igazgatóság árverezési intézkedésének következ­ményeiről írtunk. Ladányi Jánosné dr., a Megyei Egész­ségbiztosítási Pénztár vezetője reagálni kívánt a leír­takra. Válaszát változatlan formában közöljük:

Next

/
Thumbnails
Contents