Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-18 / 166. szám
1997. július 18., péntek Világkrónika Az amerikai szenátus szerdán 95:4-es szavazati aránnyal olyan határozatot hozott, hogy meg kell tagadni Oroszországtól a számára egyébként kilátásba helyezett kétszázmillió dolláros amerikai segély folyósítását, ha Borisz Jelcin elnök aláírja azt az Állami Duma által elfogadott törvényt, amely 15 évre megtiltja új vallási csoportok létrehozását, és korlátozza külföldi csoportok vallási tevékenységét az ország területén. Elbocsátott munkások tömege tüntetett nemrég a délnyugat-kínai Szecsuán tartományban, biztosra véve, hogy helyi tisztségviselők elsikkasztották munkanélküli segélyüket - adta hírül az AP csütörtökön. Az amerikai hírügynökség megjegyezte, hogy Kína-szer- te számos versenyképtelen állami vállalatot zártak be, ami sok helyütt tiltakozást váltott ki. A munkáslázongás túlcsordulásától való félelem visszarettentette a pekingi kormányt a tönkrement állami cégek radikálisabb átszervezésétől. Phenjan engedélyezni fogja, hogy hazalátogassanak az Eszak-Koreába férhez ment japán asszonyok, elmozdítva ezzel a két ország kapcsolatainak rendezését hátráltató egyik legfőbb akadályt. Koreai hírügynökségek jelentése szerint a kormány intézkedett, hogy a ma még élő mintegy 600, többségében idősödő japán nő hazautazhasson. 1952 és 1982 között 1800 japán nő ment hozzá észak-koreai férfihoz, majd követte férjét a kommunista országba. Tokió és Phenjan viszonya azonban időközben megromlott, és megszakították diplomáciai kapcsolataikat. így az asszonyok többségéről rokonságuk nem is hallott azóta, hogy elhagyták a szigetországot. Hosszú és nehéz tárgyalások után a Vatikán megfigyelői státust kapott a Kereskedelmi Világ- szervezetben (WTO) - jelentette a csütörtöki olasz sajtó. A Vatikán a szervezet munkájában való részvételével segíteni akar a nemzetközi közösségnek, hogy II. János Pál pápa útmutatásának megfelelően igazságos gazdasági rendszer jöjjön létre. A Szentszék erős mezőnyt előzött meg, benne olyan vallási szervezetet, mint az Iszlám Konferencia - hangsúlyozták az olasz lapok. A Vatikán a WTO alapszabálya által előírt négy év után is megfigyelő marad. Teljes jogú tagságát az teszi lehetetlenné, hogy nem rendelkezik kereskedelmi törvénykezéssel, s így nem tehet eleget a teljes jogú tagok esetében előírt többoldalú kötelezettségeknek. Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant szerda este az észak-törökországi Tokát városban, megsebesítve két járókelőt és megrongálva a közelben parkoló járműveket. A szerkezet a kormányirodáknak otthont adó épület mögött lépett működésbe - jelentette csütörtökön török forrásokra hivatkozva a Reuter. A hatóságok baloldali terroristáknak tulajdonítják a merényletet, mivel a Forradalmi Népfelszabadító Párt és Arcvonal (DHKP-C) baloldali szervezet az utóbbi hónapokan több támadást is végrehajtott az északi tartományban. Újabb problémák jelentkeztek csütörtök reggel a Mir orosz űrállomáson. Az űrhajósok először azt jelentették, hogy csökken az áramellátás, és zuhan a hőmérséklet. Az űrállomás napelemtábláit irányító tájolórendszer nem működik megfelelően, márpedig ez létfontosságú a Mir energiaellátása szempontjából. A Mir - a Progressz-34 M teherűrhajóval történt ütközést követően - már hetek óta amúgy is fél energiával működik. Később a Moszkva melletti koroljovi irányítóközpont közölte, hogy az éjszaka az egyik űrhajós véletlenül kihúzott egy létfontosságú kábelt, amelyet ugyan azonnal visszahelyeztek, de a kimaradás elég volt ahhoz, hogy az energiaellátó rendszerben bekövetkezzék a hiba. A földi irányítók reggel utasították a kozmonautákat, hogy kapcsoljanak ki minden olyan berendezést, illetve műszert, amely árammal működik. A legénység jelenleg teljes sötétségben kering a világűrben, a földi szakértők pedig az energiaellátási problémák kiküszöbölésének lehetőségeit veszik számba. Ufóknak „aló mars”! MTI-Panoráma Egy holland paraszt áthúzott ufó jelzéssel tiltó táblát helyezett el földjén. Az amszterdami De Telegraaf jelentése szerint így akarja megakadályozni, hogy szántóföldjén körök vagy egyéb titokzatos jelzések jelenjenek meg. Az elmúlt hetekben hasonló esetek sűrűn előfordultak Drenthe és Zeeland holland tartományokban, ami „ufológusok” véleménye szerint földönkívüliek leszállására enged következtetni. A derék földműves, Sierp Jaarsma viszont kijelentette: „Inkább nem akarok köröket a szántóföldemen. Ezért figyelmeztettem (a kihelyezett táblával) az embereket és a Mars-lakókat” - idézte őt a dpa. Meciar még próbálkozik Vladimír Meciar szlovák miniszterelnök két lépést tart fontosnak megtenni annak érdekében, hogy „a NATO és az EU Szlovákia előtt nyitva álló ajtajának” küszöbén országa átléphessen. A kormányfő szerint az egyik kínálkozó lépés az, hogy Szlovákia „felkérje valamelyik külföldi intézményt: kezdjen el dolgozni az ország (Szlovákia) kedvezőbb országképének kialakításán”. MTI __ Ne m nevezte meg, hogy milyen külföldi ügynökségre gondol, de jelezte, hogy ennek érdekében máris voltak tárgyalások. „Megpróbálkozunk vele, mert már csak négy hónap áll a rendelkezésünkre” - mondta. A másik kínálkozó lehetőség, hogy „pozitív kapcsolatokat keressünk a kormányfőkkel”. Nem jelezte, hogy mely kormányfőkre gondol, de hangsúlyozta, hogy egyesektől már ígéretet kapott: országa védelmére kelnek annak érdekében, hogy decemberben Szlovákiával is megkezdődjenek a felvételi megbeszélések. Szerinte ez igen jó jel, de csak akkor lesz eredményes, ha a szlovákiai ellenzék e néhány hónap alatt sem külföldön, sem odahaza nem tesz EU-integráció ellenes lépéseket. Vladimír Meciar a madridi záródokumentumot úgy értelmezi, hogy az új NATO-tagor- szágok meghívása „evolúciós folyamaton belül történik”. Véleménye szerint Szlovákia biztonságát nem fenyegetik, és kormánya minden alaptalan állítás ellenére sem került patthelyzetbe, ám az előállt helyzetért „az összes pártot és az újságírókat terheli a felelősség”. A szlovák miniszterelnök a Szovjetunió egykori - Csehszlovákia 1968-as megszállásakor hivatalban levő prágai - nagykövetéhez hasonlította Ralph Johnsont, az Egyesült Államok jelenlegi pozsonyi nagykövetét, aki a napokban Pozsonyban igen éles hangú előadásban tárta fel annak okait, hogy az USA miért ellenzi Szlovákia NATO-tagságát. Az egykori szovjet nagykövet is „mindenben tévedett, nem diplomataként, hanem politikusként viselkedett” - vonta meg a párhuzamot Meciar. Johnson egyebek között a szlovák kormány nemzetiségekkel szembeni bánásmódját is keményen bírálta. Erre reagálva Vladimír Meciar a közszolgálati televízióban kijelentette: a Szlovákiában élő nemzetiségek jogait magas szinten biztosítják, s e jogokat kormánya tiszteletben tartja. EU-bővités MTI ____________________ A Der Standard osztrák független lap csütörtöki beszámolója szerint a brüsszeli bizottság által megnevezett, az európai uniós csatlakozásra alkalmas öt közép- és kelet-európai ország közül Magyarország kapta a legjobb minősítést. Eszerint az értékelők úgy vélik: gazdaságilag Magyar- ország kibírja az EU-ban várható konkurenciaharcot, létrejött a piacgazdaság, és az ország „középtávon” viszonylag jól megbirkózik a belső piacon a közös jogi normákkal. Ä bizottság szerint viszont Magyarországnak kitartóan folytatnia kell a megkezdett reformokat, s sajátos problémák vannak az energiaágazatban, a környezetvédelemben és a vámellenőrzéseknél.- Ha beugrik a turulmadárról, este mutatja a tv. Nem tartaná a kezében ezt a visszaválthatós üdítőt? Habsburg Ottó nyilatkozata Habsburg Ottó szerint mindig is az volt Magyarország erőssége, hogy külpolitikai, európai ügyekben minden politikai erő a kormány mellett állt és áll. A másik fontos magyar fegyvertény: a belső rend és a szélsőségektől való távolságtartás. MTI __ __ _ „Az összes kelet- és középeurópai demokratikus állam közül egyedül Magyarországon nincs szélsőséges párt a parlamentben. És ez óriási dolog” — jelentette ki a politikus Strasbourgban. Habsburg Ottó az EU-magyar parlamenti vegyesbizottság társelnöke, és a strasbourgi parlamentben az év végén esedékes magyar országértékelési vitában a magyar jelentés beterjesztője. Nyilatkozatában a következőképpen fogalmazott: „Nagyon kérem az összes otthoni politikust, bármilyen párthoz is tartoznak, hogy külföldön őrizzék meg az eddigi egységet. Rendben van, szidják egymást, amíg odahaza vannak, ez a demokrácia, meg hála istennek a mi nyelvünket amúgy sem érti senki, de külföldön, EU- és NATO-ügyekben továbbra is lépjenek fel egységesen!” A Magyarországról készült bizottsági értékelés szerinte reális képet fest, a tagság felvetése pedig logikus fejlemény. „A magyar jelentést készítve átnéztem az előzményeket, és láttam, hogy milyen régóta készül Magyarország a tagságra. Már a pártdiktatúra idején is akadtak olyan kormányrendelkezések, amelyek a majdani taggá válást megkönnyítő körülmények megteremtését célozták. Jogi szempontból messze előbbre tartunk, mint bármelyik jelöltország” - fejtette ki, hangsúlyozva, hogy a munkát azért folytatni kell, és a sült galamb még nem repült Magyarország szájába. Cseh szusz és lengyel plusz Csehországban mindenütt apadnak a folyók. Bár Uherské Hradiste, Otrokovice és néhány dél-morvaországi falu továbbra is nagyrészt víz alatt van, a helyzet már nyu- godtabb, s mindenütt megindult a rendkívül nagy károk felmérése és eltávolítása. MTI ________________ A kö zponti válságtörzs legfrissebb jelentése szerint a két hét óta pusztító árvíz eddig 44 halálos áldozatot követelt, míg hét személyről a rendőrségnek továbbra sincsenek információi, s ezért nem lehet kizárni, hogy az eltűntek egy része is az áldozatok számát fogja növelni. Az árvízveszély véglegesen még nem múltéi. A katasztrófa sújtotta morvaországi vidékeken ugyanis elromlott az idő, és a meteorológusok a hét végére nagyobb esőzéseket jósolnak, amelyek ismét bonyolíthatnák a helyzetet. Lengyelország délnyugati területein számítani kell arra, hogy a következő napokban újabb áradások lesznek - közölte csütörtökön Wlodzimierz Cimo- szewicz lengyel miniszterelnök. Parlamenti felszólalásában a kormányfő elmondta, hogy több külföldi meteorológiai szolgálat is megerősítette azokat az előrejelzéseket, amelyek szerint péntekre virradóra az Odera csehországi vízgyűjtő területén heves esőzések várhatók, s pénteken már Lengyelországban lesznek újabb esők. „A prognózisok valószínűsége 90 százalékos, ami azt jelenti, hogy komolyan fel kell készülnünk a veszélyekre” - hangsúlyozta Cimoszewicz. k»Dt lául \ Hírről % hírre Bürget Lajos ___ A madridi eufória még tart a politikusok körében. Még az ellenzék is lerótta tiszte- letköreil a kormány előtt, mely az ő megfogalmazásuk szerint befejezte azt, amit az elődök megalapoztak. A második örömünnep akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy az Európai Unió a lengyeleket és minket értékelt a legjobban, így az első körben van esélyünk bekerülni a klubba. Szóval a dolgok jól mennek, Európa kitárt szívvel és zsebbel vár minket. Közben mi, a polgárok, alapos gyúrást kapunk, hogy helyeseljünk, és majd olyan lelkesedéssel népszavazzunk, amin csodálkozik az egész kontinens. A dolog tehát rendben van, csak egy dolog hiányzik: a bőséges információ. Mert lehet hallgatni az elvi nyilatkozatokat, de sokkal jobb, ha kézzel fogható érvek késztetnek ilyen vagy olyan döntésre. Mire gondolok? Például: mennyibe kerül majd a NATO? Mennyivel olcsóbb, mint a semlegesség? Milyen garanciákat kapunk cserébe azért, hogy haderőnk beilleszkedik egy rendszerbe? Vagy az EU-nál maradva: milyenek az ottani piaci szabályok? Jól jár-e a magyar mezőgazdaság vagy sem? Jelenti majd a csatlakozások bármelyike, hogy megmarad külpoltikai mozgásterünk, vagy csupán egyek leszünk a szavazógépezetben? Lesz-e változás a munkaerőpiacon, és ha igen, milyen? Van-e valamilyen elképzelés, netán számítás, hogy miként profitál majd a magyar gazdaság az uniós csatlakozásból? Vagy NATO- ügyben: hová vezényelhető a csatlakozás után a magyar katona? Hol lesz a határokon schengeni szigor? Szóval kérdés és kérdés, amire nagyon kellenek a jó, a hiteles, pontos, nem manipulált válaszok. Vajon amiben ma megállapodnak, azt egy következő kormány is vállalni tudja? Á polgár várakozik a válaszokra, és igencsak tart attól, túl sok lesz a formális frázis, túl sok lesz a csak a jót bemutató agitációs anyag. Pedig ahhoz, hogy jó döntések szülessenek, tájékozott polgárok kellenek. Nemcsak az elit szűk köre kell, hogy tudja miről van szó, de nem rossz, ha a legkisebb és legegyszerűbb ember is képet kap a jövőről. A gyermekei jövőjéről. Az elvárt áldozatoktól, mert azok is lesznek. Korai tehát eleve elutasítani vagy látatlanban elfogadni valamit. így nincs igazuk a ma tagadóknak, akik épp oly információszegények, mint a polgárok. Ennek megoldása kétségtelenül konnányfeladat. Átgondolt, érthető, egymásra épülő információt vár a sajtó, az egész közvélemény. Mert ez így tisztességes. A döntés előtt álló polgár nem szólamok vagy érzelmek alapján adja le voksát, hanem annak ismeretében, ami lelkiisme- rct szerinti döntést eredményezhet. Amíg ez nincs, csak politikusi eufória és polgári tájékozatlanság övezi a valóban a jövőt szolgáló döntéseket.