Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-17 / 165. szám

Mióta sutba dobtam tankönyveimet, nem telik el úgy nyár, hogy ne figyelném irigykedve a vakációzó diá­kokat. Van, aki gondtalan pihenéssel tölti ezt a né­hány hónapot, de akadnak olyanok is, akik egy kis pénzt szeretnének keresni a nyári szünet alatt. Kovács Annamária:- A nyári szünet számomra még csak néhány nappal ezelőtt kezdődött meg, hiszen eddig a vizsgák foglalták le az időmet. Szegedre járok az Élelmiszer-ipari Főiskolára, s igen kemények voltak a kö­vetelmények. Most azonban végre lazíthatok egy kicsit. Évfolyamtársaim jó része már előre megtervezte, hová is megy eltölteni ezt a másfél hónapos szabadságot. Azt hiszem, hogy egy kis stran­doláson kívül nem nagyon fogok szórakozni, szeretnék munkát találni erre a pár hét­re. Holnap neki is indulok, hátha szükség van valahol a Nánási Erika:- Gyorsan telik a nyár. Amikor befejeztük a tanévet, arra gondoltam, először elme­gyek valahová dolgozni, hogy egy kis pénzt keressek. Itt bent a városban nem na­gyon tudtak mit ajánlani, így szétnéztem a Tisza-parton. Ott elég sok büfébe és vendéglá­tóhelyen kerestek pultos­lányokat, de a feltételeket és az anyagiakat nem tartottam túl kecsegtetőnek. Havonta tizenötezer forintot fizettek volna, de ezért nem nyolc, hanem esetekben tizennégy- tizenhat órát kellett volna áll­ni a pult mögött. Az egyik barátnőm már kint dolgozik a parton, de mindig hullafá­radt, mire hazaér. Hétközna­pokon éjfélig egyig vannak Koncos Erika: — Az elmúlt tanév volt az első évem a nyíregyházi ta­nárképző főiskolán. Mivel olasz szakos hallgató va­gyok, még a szünet előtt el­kezdtem azon gondolkodni, hogyan mehetnék ki Olaszor­szágba dolgozni néhány hó­napra. Nemcsak a nyelvtanu­lás szempontjából lett volna tanulságos a nyár, de legalább „világot” is láttam volna. Minden kapcsolatomat segít­ségül hívtam, de csak olyan munkalehetőség volt, ami nem egy-két hónapra, hanem egész évre szól. Azt pedig ugye nem tudtam felvállalni, hiszen az iskolát nem hagy­hatom abba. Talán jövőre majd sikerül az utazás. Most tehát itthon maradtam, de nem nagyon vagyok letörve. fiatal munkaerőre. Bár beval­lom, természetesen én is szí­vesebben mennék el sátoroz­ni valahová, de a nyaraláshoz pénz is kell. Az pedig nagyon kevés van. nyitva reggeltől, de hétvége­ken még hajnali négykor sem ritka a vendég. így aztán úgy döntöttem, nem lépek be a pénzkeresők világába. Otthon segítek a ház körüli munkák­ban, hétvégeken pedig össze­jövünk a barátokkal, barát­nőkkel és bulizunk egy jót. Napközben általában otthon vagyok, s mivel a szüleim dol­goznak, ellátom a háztartást, hogy kicsit mentesítsem az édesanyámat. Van egy kis- öcsém is, tehát nem mondha­tom, hogy unatkozom. Délutá­nonként csatangolunk egyet a barátnőkkel, este pedig futni járok az öcsivel. Galambos Ákos- Ebben az évben végez­tem el a nyolc általánost. Még nincs túl nagy tapasztalatom az életben, de azt látom, hogy pénz nélkül nem boldogulok. Két hetet pihentem, aztán ne­kiindultam munkát keresni. Szerencsére találtam egy zöld­ségest, aki felvett néhány hét­re. Bár igaz, hogy reggel na­gyon korán kell ébredni, de azért szeretem csinálni. Béla bácsival együtt járunk áruért, én segítek neki pakolni. Az üzletben általában kiváloga­tom a zöldségek és gyümöl­csök közül, amelyik kicsit romlandóbb, s ha a piacra ki kell menni árulni, ott is szí­vesen segítek. Hetente kapok „fizetést”, ami számomra csúcsszuper dolog. Az első keresetemből vettem édes­anyámnak egy nagy csokor vi­rágot. A többit félretettem, mert hárman vagyunk testvérek, és nagyon nehéz a szüléinknek iskolába indítani minket szep­temberben. Az összegyűjtött pénzemből legalább a tan­könyvek egy részét meg tu­dom majd venni magamnak. Az oldalt írta: Sikli Tímea, a fotókat Bozsó Katalin készítette Városlátogató 1997. július 17., csütörtök „Jöjj vissza nyugalom” A kellemes meleg nyári déle- lőttön hatalmas gesztenyefa ágai adnak árnyékot a szociá­lis otthon udvarán. A kis társa­ság egy része a teraszon üldö­gél, a többiek székeiket az épü­let oldalához állították, ahon­nan nemcsak az utcán elsuha­nó autókat látni, hanem kicsit távol kerülnek a munkások ka­lapácsütéseinek zajától is. Mert bizony jó ideje már an­nak, hogy felbolydult az élet az idősek otthonában. Ám ha minden a tervek szerint halad, hamarosan átadják az új kony­hát, és az élet visszatérhet a régi kerékvágásába. Az intézet vezetője, Nagy Károlyné óva­tosan vezet át minket az udva­ron, kerülgetve a földtúrásokat, munkagépeket.- Remélem, tényleg már csak hetek kérdése, hogy befejeződ­jenek a munkálatok. Nagyon megviseli az idős embereket a változás. Nincs meg a megszo­kott kis zuguk, ahol nyugod­tan megpihenhetnek. Van, aki könnyebben viseli a változást, a többség azonban már elég ingerült. Szociális intézmény már több mint harminc éve van Fehérgyarmaton, de integrált intézménnyé csak 1995-ben váltunk, amikor megalakult a szociális központunk. Felada­tunk nagyon sokrétű, hiszen az idősek otthon rendszerű ápo­lása mellett vállalunk házi be­tegápolást, szociális étkezte­tést és családgondozást is. A mi feladatunk mindemellett az át­meneti szállás, a hajléktalanel­látás és a számos szociális bolt működtetése is. A szociális Ott­hon ebben a mai formában két éve nyílt meg, s két hónapon belül teljesen benépesült. A Talán kevesen tudják, de Fe­hérgyarmaton nagyon komo­lyan veszik a „kutyavilágot”. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a városban már 1979 óta működik és segíti a kutyatulajdonosokat a Ma­gyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének gyarmati szer­vezete. Az egyesület életéről és munkájáról dr. Schmelzer János elnök beszélt. — Mint állatorvos mondha­tom, nagyon sok a négylábú a városban és környékén. Közü­lük eddig száz embert sikerült megnyernünk tagjaink sorába. Természetesen nem a két szép szemünkért járnak hozzánk. Itt helyben intézzük kutyavásár­láskor a kutya törzskönyvén a tulajdonosátírást, s ha valaki­nek kiskutyái születnek, innen indítjuk el a pesti központba a szülők törzskönyvét, és ha a kiskutyák is megkapják a „születési bizonyítványt”, sa­ját tetoválómesterünk üti be fülükbe vagy a haskorcba az azonosító törzskönyvi szá­mot. Mivel elég sok kutyás­társunk van a Fehérgyarmattal szomszédos területeken, ezért Csengerben is van egy tetová­lómesterünk. Mindenki el­döntheti, melyik mester van hozzá közelebb. Az idei esz­tendő már a harmadik alkalom volt, amikor tájjellegű kutya­kiállítást rendezett a szerveze­tünk. Nem csak a városból, de Nyíregyházáról, Mátészal­káról, Nyírbátorból, Csenger- ből, Kisvárdáról, sőt még az északi országrészről is jöttek harminc férőhelyes intézmény­ben azóta sincs üresedés. Pedig nagyon sokan vannak várako­zólistán, akik igényelnék ezt a fajta elhelyezést, gondozást. Nagyon csúnya ezt így kimon­dani, de csak akkor tudunk úja­kat fogadni, ha valaki meghal a régi lakók közül. Egyelőre csak terv, de szeretnénk bőví­teni az épületet, hogy legalább negyven idős embernek adhas­sunk otthont. A szociális ellá­tásokat is beleértve jelenleg háromszáz nyugdíjasról gon­doskodunk. Az átmeneti szál­láson az itteni körülmények­hez képest sokkal nagyobb a mozgás. Éppen azért, mert az csak átmeneti megoldás lehet egy fedél nélkül maradt em­bernek. Nagyon sokan igény­be veszik a szociális étkezte­tést is, hiszen aránylag nagyon jó árban lehet megrendelni egy kétfogásos ebédet. Naponta hozzánk kiállítók. Mivel álta­lában egészen fiatal gyerekek tartanak igen komoly kutyá­kat, ezért vasárnaponként az állatvásártéren képzett kikép­ző segítségével kutyaiskolát működtetünk. Itt gazdi és ku­tya egyaránt megtanulhatja az engedelmesség legalapvetőbb fogásait. Gondolkodtunk azon is, hogy ezekről a kiképzé­sekről papírt is adunk, de nincs túl sok kitartás a gyere­kekben. Nagy tervünk, hogy az állatvásártér melleti üres te­rületet megszerezzük vagy ki­béreljük, ahol egy kis ház is van, ami nagyban megkönnyí­tené az igazi klubélet kialakí­tását. Aki igazán ad magára, illetve a tenyészetére, az mie­százötven ember étkezik ná­lunk. Ha megépül a saját kony­hánk, azért kicsit könnyebb lesz, mint így, hogy a szomszé­dos iskolából hordatjuk át az ételt. Az átadás után szeret­nénk bővíteni a létszámot is. Elsősorban nagycsaládosok­nak és olyan nyugdíjas peda­gógusoknak, közéleti embe­reknek adnánk ebédet, akik sokat tettek annak idején a vá­rosért. Mi így akarjuk kicsit honorálni számukra az elmúlt éveket. Most azonban legfon­tosabb és elsődleges felada­tunk az, hogy megpróbáljunk nyugodt körülményeket te­remteni a nálunk élőknek. Minden nap elmondom nekik, hogy már csak egy kicsi türel­met kérek tőlük, s hamarosan újra lehet majd ültetni a kisze­dett virágokat, újra lesz hely az udvaron a nyugágyaknak és foteloknak. lőtt pároztatja a kutyáját, akár kanról, akár szukáról van szó, elviszi néhány kiállításra, hogy a később születendő utó­dok ne úgynevezett „felülbé­lyegzett” törzskönyvet kapja­nak, mely azt jelenti, hogy a szülők nem rendelkeznek semmilyen kiállítási ered­ménnyel. Amikor végigsöpört az országon a „pittbull-őrü- let”, az természetesen minket sem került el. Főleg a város ha­tárában élő kisebbségieknél jelentek meg az úgynevezett harci kutyák, ám még időben sikerült tisztázni a tulajdono­sokkal, hogy mi menynyire nem szeretnénk vérengző, emberölő ebekkel találkozni Gyarmaton. Fehérgyarmat Ropogósát mázsaszám Délelőtt tizenegy óra körül járt az idő, mikor befordultunk a kenyér­üzem utcájába. „Szima­tunk” és gyomrunk csal­hatatlanul jelzi, hogy jó helyen járunk. A sütő­üzem bejáratánál kis teherautó áll, a rako­dók ládákban hordják a frissen sült fehér ke­nyeret. Nem akarunk útban lenni, ezért Ur- gan László üzemvezető tanácsára egy apró iro­dába lépünk be.- Nem mindig ilyen nagy itt a jövés-menés, csak ami­kor kisül a kenyér és pék­áru, és megérkezik a szállí­tóautó, hogy széthordja az üzletekbe és a környező településekre a finomságo­kat. Jöjjenek, nézzék meg az üzemben az aranybarná­ra sült kilós kenyereket.- Mi mindent készítenek itt?- Elsősorban a már emlí­tett fehér kenyeret egy- és kétkilós változatban, kiflit, zsemlét, túrós és ízes buk­tát, orosházi banánt, teper­tős és vajaspogácsát, finom fonott kalácsot, puffancsot, perecet és szendvicske­nyeret.-Mennyi kenyeret formáz­nak meg a pékek naponta?- Átlagosan számolva tíz-tizenöt mázsát. Három műszak dolgozik tizenhá­rom emberrel. Ebben már a vezetőség is benne van. Pontosabban ebből csak két műszak feladata a for­mázás és a sütés, a harma­dik csapat a kovászt és a többi hozzávalót készíti elő, valamint ők végzik a napi takarítást is. A munká­sok között öt szakmunkás és négy segédmunkás van. A szakmunkások közül most ketten a munka mel­lett még iskolába is járnak, hogy megszerezzék a mes­tervizsgát. Az új minőségi követelmény ugyanis meg­kívánja, hogy minden üzem­ben legyenek mesterek is a pékek között.- Nem ez az egyetlen ke­nyérgyár óvárosban. Nagy a konkurencia?- Ez számunkra csak annyit jelent, hogy a minő­ségre nagyon oda kell fi­gyelni. A konkurencia anya­giakban csak egy-két forint különbséget jelent, ami abból adódik, hogy min­denki megpróbálja a lehe­tő legolcsóbban beszerez­ni az alapanyagokat. Ám amit megfogunk a liszten, az gyakran rámegy a kü­lönféle adalékanyagokra. Ezen azonban nem szabad spórolni, mert az már a minőség rovására mehet. Azt pedig nem engedhet­jük meg magunknak, mert ha csak egyszer is nem olyan kenyér megy ki tő­lünk a boltokba, a vevők más pékség termékeit kere­sik majd a polcokon. Pittbulőrület a cigánysoron

Next

/
Thumbnails
Contents