Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-14 / 162. szám
1 riportja Drága a hal, kilója hatszáztól ezerkétszáz forintig változik, de sokba kerül a horgász- és területi engedélyek kiváltása is. Éppen ezért sokan inkább az orvhorgászatot választják. Megelégelték ezt a rakamazi rendőrőrsön, és szombatra átfogó ellenőrzést szerveztek Tisza- nagyfalutól egészen Szabolcsig. Mind az élő Tiszára, mind a morotvákra kiterjedt a razzia. Az ellenőrzés célja az engedély nélküli horgászok kiszűrése, és nem is titkolt módon egy kicsit demonstrálni, hogy olyan helyeken is lássanak egyenruhás rendőrt, ahol csak ritkán jelenhetnek meg az őrs munkatársai. Az eligazítást követően kisebb csoportokra osztották a társaságot, mi is csatlakoztunk az egyik ilyen brigádhoz. Mindegyik ellenőrzőcsapalba jutott rendőr és halőr is. Az akcióba részt vettek a tokaji kapitányság vízirendőrei is, elvégre ők ismerik igazán a Tiszát. Néhol úttalan utakon, tengelyig érő sáron kellett átevickél- nünk, másutt sűrű bozót állta utunkat. Az osztag parancsnoka mégis úgy döntött, nem hagyunk ki egyetlen méter partszakaszt sem, mert az orvhorgászok, vagy az illegális halászok éppen az ilyen eldugott zugokat kedvelik, ahol kisebb a lebukás veszélye. A Tiszanagyfaluhoz tartozó morotván csak engedéllyel rendelkező pecással találkoztunk. Valóban nem tudtak a razziáról, többen a parton álló gépkocsijukban hagyták a szükséges igazolásokat. Egy másik esetben érvényes volt az engedély, csak pont a személyi igazolványa nem volt kéznél az illetőnek. Már majdnem helyszíni bírságolásra került a sor, amikor a horgászegyesület képviselőjének eszébe jutott, hogy nála van a tagok névsora. Az egyeztetés után kiderült, valóban egyesületi horgász az illető, ezzel megúszta az amúgy jogos büntetést. Idegenvezetőink a partról a holtág vizére invitáltak bennünket. A sekély, de hínáros vízben nem lehet az evezőket használni, inkább hosszú nyárfabotokkal lökködjük odébb csónakunkat. A vízi embereknek ez sokkal jobban megy, és pont lemaradunk a nap legizgalmasabb eseményéről. Egy illegális halász még időben neszét vette az akciónak, és pont összeszedte a vízbe rakott varsákat (olyan tölcsér alakú hálószerkezet, amibe beleúszik a hal, de kibújni már nem tud belőle), és tíz méter előnye birtokában elszelelt. Most az egyszer szerencséje volt, mert az intézkedés a törvénytelenül vízbe helyezett, halfogásra alkalmas szerkentyűkre is kiterjed. Minden bizonnyal elkobozták volna a bűncselekmény elkövetésére alkalmas eszközöket ellenőreink. Az eredeti elképzelésben a tiltott fürdőzők elriasztása is szerepelt, de az elmúlt hetek hideg esőzései miatt lehűlt a holtág vize, és fürdőzőket még a parton sem láttunk. Igaz, horgász sem sok ücsörgött a parton, és a stégek fele is árván lógatta lábát a vízbe. Nekünk mennünk kellett, de ellenőreink úgy döntöttek, az esti órákban ismét végigjárják a partszakaszokat, ne legyen nyugtuk az orvhorgászoknak. Kell a rendszeres ellenőrzés, mert minden szabály annyit ér, amennyit be tudnak tartatni belőle. Ez pedig rendőri segítség nélkül nem megy. Riport