Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-14 / 162. szám
Gazdaság 1997. július 14., hétfő Napi tőzsdeinfó Munkatársunktól _______ Hamis Matáv-részvényeket is talált többek között a rendőrség az elmúlt heti szenzációs akciót követően, amikor a pénzhamisítók nyomára jutottak. A pénz- és értékpapír-alapanyagra dolgozó társaság a Magyar Nemzeti Bank pénzjegynyomdájának minőségében lettek volna képesek előállítani öt- és tízezer forintosokat, valamint értékpapírokat. Félő, hogy jó néhány próbanyomat el is készülhetett a Matáv-rész- vényekből, és amennyiben ezek csupán bemutatóra szólóak, az jelentős zavart okozhat a értékpapírpiacon. Erre nincs felkészülve a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), emiatt óvatosabb lett a tőzsdén kívüli részvénypiac is. A névre szóló okmányok gyorsan beazonosíthatók és letilthatók, viszon egyelőre a névre szóló értékpapírok sorszám szerinti letiltása elhúzódik. Az elmúlt héten csütörtökig a BET csúcsokat döngetett, s ezt követően árkorrekciós hatások léptek életbe, kissé csökkentek a részvények árfolyamai. A határidős piac részvevői, akik eladási pozíciót nyitottak, egyelőre nem tudnak mit kezdeni, és kivárnak. Az árkorrekció ellenére optimista az értékpapírpiac, s további általános áremelkedésre számít. Forrás: CB Bróker Rt. Hizlalásra készülve Nyíregyházi Országos Állatvásár Új Kelet-információ Nagyon jónak mondható felhozatalt produkáltak a kereskedők és a tenyésztők a szombati, nyíregyházi állatvásáron. Továbbra is keresett volt a szarvasmarha. Tapasztalható volt, hogy a kis súlyú sertések iránt egyre fokozódott a vásárlási kedv. A téli szalonna-alapanyag háztáji vásárlása megkezdődött. Most még friss, és a tápárakhoz képest jóval olcsóbb takarmánnyal lehet hizlalni a jószágokat. Sertéspiac Jelentős kereslet mellett meghatározó volt a sertéspiaci kínálat. A 15-20 kilogrammos, kis súlyú jószágok áremelkedése megállt, így 6-6,3 ezer forint körül lehetett hozzájuk jutni. A 20-25 kilogrammos sertéseket tenyésztőktől függően 6,5-7,5 ezer forintért lehetett megvásárolni. A hízók ára nem haladta meg 180-190 forintot, a 60-70 kilogrammos süldők megközelítőleg 13-16,5 ezer forintba kerültek. Szarvasmarhapiac A szarvasmarhapiacon is élénk volt az adás-vétel. Az egyhetes üszők 15-18, a kéthetes bikák 20-22, a nyolchetes üszők 35-45, az egyévesek 50-65 ezer forintot értek. A tejelő tehenek 120-125, a bika—tejelő tehén párokat 150-170 ezer forintért kínáltak a tenyésztők. A kimondottan magas tejhozamot adó és zsírszegény húsmarhák ára szokás szerint magas volt, a hat hónapos jószágok 75-85, a kilenc hónaposak 80-100 ezer forintba kerültek. Lópiac A lókereskedők által kihajtott kevés állat és a visszafogott fizetőképes kereslet jellemezte az elmúlt heti lóvásárt. Az árak semmit sem változtak már hónapok óta. Az öthónapos csődörök 70-80, az tíz hónap körüli kancák 85-120, a heréitek 90-110, a hatéves heréitek 180-200 ezer forintba kerültek. Alanyi kárpótoltak rohama? Nyíregyházi termőföldárverés Munkatársunktól A megyei kárrendezési hivatal legközelebb július 14-én, hétfőn 8 órai kezdettel szervez termőföldárverést a nyíregyházi Szarvas utcai irodaház (a volt pártház) földszinti nagyelőadójában. Közel 60 vegyes - szántó, gyep, erdő, gyümölcsös - művelési ágú parcella birtoklásáért lehet tárcsát emelni. Az árverés II/II-es kategóriába sorolt lesz, azaz minden alanyi jogon kárpótolt részt vehet a liciten. A korábbi, év eleji II/I-es kategóriájú árverés iránti érdeklődésre - amelyen csak helyi lakosok és azok vehettek részt, akiknek a térségben lévő földjeiket államosították - alapozott előrejelzések szerint nagyszámú regisztráltra és elhúzódó licitre számítanak a hivatal munkatársai. A június 25-én megkezdődött II/III-as típusú, húsz hektár alatti települési maradványföldek árverezésének ütemezésében változás történt, ugyanis július 22. és augusztus 12. között a megyei kárrendezési hivatal munkatársai egyelőre tizenhárom licitet bizonytalan ideig felfüggesztettek, s ezeken a településeken egy későbbi időpontban hirdetik meg újra a termőföld-magánosítást. Jeles dátumok cégvezetőknek Július 14. - Alakuló ülést szervez a megyei kereskedelmi és iparkamara I. szakmai osztálya 14 órai kezdettel Nyíregyházán, a közjogi testület székházában. Július 20. - A turisztikai hozzájárulást a február 15-én bevallott előleg és a május 31-ei elszámolás különbözeiét július 20-ig szükséges rendezni, s ugyanekkor kell befizetni az 1997. I. félévi előleget, az előző évi turisztikai adó 50 százalékát. Augusztus 10. - Amennyiben június 10-ét követően történt egy cég eredményéből az osztalékfizetés, s az osztalékadót a kifizetés napján vonják le, akkor július 10-ig kell befizetni az esedékes osztalékadót. Milliárdok árvízvédelemre Költséges, de szükséges fejlesztések Az árvízvédelmi rendszer fejlesztésének költségigénye Tervezett fejlesztés Becsült költsége (millió forintban) Sürgős Középtávú Hosszú távú Védvonalak és tartozékaik 6130 3578 1355 Meder és hullámtér 1422 906 839 Védelmi központok 76 79 79 H írközlőeszközök 91Eszközpark és anyagkészlet 78 15 7 Szervezeti eszközállomány 128Információs rendszer 253Összesen: 15 036 Munkatársunktól A Felső-Tisza-vidék területén 110 településen összesen mintegy 120 ezer ember él, akik életük védelmében, kiszolgáltatottságuk csökkentése, valamint a gazdasági fejlődésük érdekében létkérdés a térségi árvízvédelmi védmű- vek korszerűsítése. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Fetivizig) működési területén jelentkező problémák legsúlyosabbika az árvízvédelmi létesítmények műszaki állapota. Az 1993-as és 1995-ös nagy árhullámok ráirányították a figyelmet az árvízmentesítés szükségességére. Ennek türében a kormány többször is foglalkozott a kérdéssel, s határozatokban rögzítette a gyors ütemű védvonalfejlesztéseket a Számos-közben és a Tisza felső szakaszain. A kormányhatározatra alapozva a Fetivizig szakemberei elkészítették a Tisza, a Szamos, a Túr, a Kraszna és a Batár ár- vízvédelmi rendszereinek beruházás-előkészítő tanulmánytervezetét. A fejlesztési elképzelés alapvető célkitűzése volt, hogy egységes rendszerben kezelje az árvízvédelmi egységek, szervezetek és műszaki létesítmények különböző elemeit: a közvetlen védvonalakat, ezek infrastruktúráját, a folyószakaszokat, a medret, a hullámteret, az észlelő, riasztó hálózatot hazai és külföldi kapcsolódásaival együtt, a hízközlési és adattovábbítási rendszert, valamint az előrejelzések módozatait és az azt támogató technikai hátteret. A tervezett korszerűsítési munkák elengedhetetlenek, ugyanis a töltések magassága, keresztmetszete nem megfelelő, a kiszolgáló berendezések — zsilipek, csőátereszek - elöregedettek. Halmozódtak a töltéseken tapasztalható hibák az utóbbi évek forráshiánya miatt elmaradt karbantartási munkák következtében. Az árvizek hevessége miatt rövid az előrejelzés ideje, korlátozott a védekezés lehetősége. A vízügyi dolgozók létszáma ötödére csökkent, amely tovább rontja a védekezési munka hatékonyságát. Mindemellett súlyos gond; a védművek altalajfeltárása kimutatta, hogy a folyók mentén több helyen is töltésátszakadások várhatók a csökkent nyomásállóság miatt. Kártyahegy? Új Kelet-információ Félmillió, forgalomban lévő bankkártyát regisztrált a statisztikai hivatal az idei legutóbbi összeírást követően. A készpénzfizetési szabályozás szigorodásával, valamint az állami szektor átalakulóban lévő bérkifizetési rendszere miatt 1998 végéig várhatóan újabb egymillió mágnescsíkos plasztiklapocska kerül forgalomba. Emellett potenciálisan 200 ezer egyéni, valamint 700 ezer társas vállakózásnak is célszerű lesz a készpénzfizetést helyettesítő eszköz alkalmazása. Azon helyek száma, ahol fizetési eszközként lehet használni a bankkártyát, egyelőre korlátozott, számuk nem haladja meg a tízezret. Egyelőre, ugyanis a Pénzügyminisztérium támogatásával beindított üzletekbe telepíthető bankkártyaleolvasó automaták elterjedésével várhatóan 240 ezer fölé emelkedhet a kártyát elfogadó üzletek száma.- Csak a korrupciós botrányokról akarják elterelni a figyelmet... Kijevi nemzetközi farmerexpo A minisztérium a kamarát nem Gőzerővel folyik egy, megyei részvétellel megtartandó, piacra jutást, valamint a helyi gazdasági lehetőségek kihasználását elősegítő nemzetközi bemutatkozás. A kijevi mezőgazdasági kiállítás az előkészítés szakaszában van, s emiatt egyelőre akadnak az optimista hangulatot időlegesen elrontó sikertelenségek is. Munkatársunktól_________ A november 19-22. között megrendezendő kijevi Farmer ’97 Mezőgazdasági Kiállítás Ukrajna legnagyobb és legfontosabb kiállítása. A megyei agrárkamara a tagsága piacra jutási lehetőségeinek elősegítése végett megpályázta az országos közösségi agrármarketing erre a célra fordítható alapját. Nos, a pályázatuk szakmai tartalmával és fontosságával semmi probléma sem volt, csupán a kiírási feltételek szerint az országos testület részt vehetett rajta, amíg a területi kamarák nem. Emiatt tizennyolc, hasonló tartalmú pályázatot dobott vissza a földművelésügyi minisztérium. A területi kamarák kizárásával kiírt pályázat jósága mellett érvelő szaktárca képviselői elmondták: a minisztérium lehetőségeiből csupán a kijevi és a moszkvai mezőgazdasági önálló kiállítás támogatására futotta, viszont a kirekesztettek próbálkozhatnak az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium, támogatja vagy a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Rt. pályázati alapjainál. így is lesz, de nem a közjogi testület fog pályázni, hanem a külföldi bemutatkozás minősített kategóriába sorolt magyar- országi szervezője, a nyíregyházi központú Expo East, amely az egyetlen olyan vásárszervező vállalkozás, amelyet a hamarosan megjelenő, ukrán kereskedelmi lehetőségeket bemutató CD a legmegbízhatóbb partnerként ajánl hazánkból. A cég szakemberei az ország és Szabolcs-Szatmár-Bereg közel harminc mezőgazdasági, élelmiszer-ipari vállalkozásának részvételére számít, akik teljes keresztmetszetében reprezentálják a magyar agrárgazdaságot. Szabályozottan Fekete Tibor (Új Kelet) A NATO-csatlakozási hírektől hangos most a magyar sajtó, közben mintha háttérbe szorulna az európai uniós felvételi kérelmünk. Fontos dolog a hont megvédeni, de ha nem lesz miből, akkor pusztán elméleti kérdés marad az egész. A jó üzlet, de a jó házasság is olyan, amikor minkét fél jól jár. Csatlakozási törekvéseink sarkalatos pontja a mezőgazdaság. Azért nem az ipar vagy a szolgáltatás, mert azt a multik úgyis elrendezik egymás között. Ok nem várnak holmi aláírásra, vagy bármilyen egyezségre, ők jönnek és győzni akarnak. A mezőgazdaság azonban éppen szerkezete miatt nem lehet a multinacionális cégeké. Ez a terület még jó ideig megmarad a paraszt- gazdaságok, vagy más néven farmergazdaságok felségterületévé. Addig, míg az ipari termékek előállításában a fogyasztó úgyis eldönti a verseny végkimenetelét, a mezőgazdaságban szükség van a szabályozó rendszerekre. Az egységesülő Európában mind több a mezőgazdasági termékfelesleg, és az agrárágazat tudorai a termőterületek csökkentésében látják a megoldást. Ez a sors vár miránk is, ha be akarunk állni a sorba. Tíz ország százmillió lakosa vár a felvételre, és nem biztos, hogy mindenki nyerő lesz ebben a partiban. Akik nem fogják fel időben, mik a játékszabályok, és azt nem is akarják betartani, azokra nehéz idők várnak. A brüsszeli urak nagyon udvariasak, de nem ismernek irgalmat a szabályszegőkkel szemben. Bonyolult és komplikált a képlet, amit Nyugaton alkalmaznak. A minap a tejtermékek EU-normái és termeléskorlátozó előírásai iránt érdeklődtem, mire kiderült, hogy egy huszonnégyezer oldalas tanulmányt kellett volna átlapoznom. Megoldhatatlan feladat. Tartok tőle, hogy a hazai agrárgazdaság felelős vezetői is így látják, és eleve feltartott kézzel masírozunk majd a nagy közösségbe, pedig van kiút. Annyit sikerült hamar kiderítenem, hogy két fontos végtermék mennyiségében mérik a megtermelt javakat. Az egyik a vaj, a másik a száraz tejpor. Azért éppen ebben a kettőben, mert a tartós tárolásra ezek a legalkalmasabbak. Ha ezekből a tejtermékekből túl sok felesleg halmozódik fel, akkor a bonyolult szabályozórendszeren keresztül az EU agrárszakemberei beavatkoznak a folyamatba, és megkísérlik a termelést visszafogni. Ehhez azonban tudni kell, hogy a nyugat-európai felvásárlási árak mindig felette vannak a világpiaci áraknak, és drága árat kell fizetni a jóléthez szokott gazdáknak a termelés visszafogásáért. Pontosan emiatt aggályos- kodnak a francia, a holland, vagy a belga farmerek, mert tudják, ha Kelet-Európa is része lesz a közösségnek, akkor ők, mármint mi kevesebbel is beérjük. Kemény harc lesz ez, de nincs más alternatíva. Egyedül ez az előremenekülés útja.