Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-28 / 149. szám

Otthon a legjobb Bár egészségi állapota jórészt már ágyhoz köti, a meleg napsütés azért Ba- gaméri Jánosné Jolika né­nit is kicsalogatta az ott­hon teraszára. Arcát a fény felé fordítva üldögélt a napernyő alatt, mikor meg­zavartuk a pihenésben.- Olyan kellemes ez a nyári délelőtt, öröm min­den pillanat, amit itt kint tölthetek. Hetvennégy éves vagyok, annyi mindent megértem már. Jó most a semmittevés. Két és fél hónapig feküdtem a nő­gyógyászaton, komoly problémáim voltak. Olyan állapotban jöttem ki on­nan, hogy képtelen lettem volna saját otthonomban ellátni magam.- Nincs hozzátartozója Jolika néninek?- Van egy fiam, aki Pes­ten él, de akkora a távol­ság, hogy képtelenek len­nének minden héten lejön­ni hozzám. Meg aztán nem is nagyon tudnának segí­teni. Sokkal jobb nekem így, hogy a nővérkék gon­doskodnak rólam. Itt min­den kényelmem és ellátá­som megvan. Minden hé­ten behordanak a kórház­ba utógondozásra, s remé­lem, hogy augusztusban, ha megkapom az utolsó kezelést, hazamehetek a ma­gam kis fészkébe. Mert bár­hogy is, azért ott a legjobb. — Azért az otthonban sem olyan rossz. — Ezt egyetlen szóval sem mondtam. Szeretem a tiszta­ságot, a barátságos hangulatot és a nővérek odafigyelését. Étlapról választhatjuk ki, mit szeretnénk enni, s ha nem ta­lálunk olyat, ami nekünk és a gyomrunknak is jó, a gondo­zónő csak leszól a konyhára, és máris küldenek fel valami mást. Tapasztalatból mondha­tom, hogy ég és föld a különb­ség a kórházi és az itteni ellá­tás között. Még az étkészlet is más. Nem tányérban, hanem jénaiban hozzák az ebédet, hogy ki ne hűljön. Az alsó részbe a levest, a másodikba a főzeléket teszik. Ma példá­ul már meglestem a kiírásról, hogy zöldborsólevest és töl­tött káposztát kapunk. — Hogy érzi most magát Jo­lika néni? — A korábbi hónapokhoz, hetekhez képest nagyon jól. Amióta itt vagyok, öt kilót híztam és sokat erősödtem. Talán hozzájárul ez a tiszta, jó levegő is. Délelőttönként té- vézgetünk, olvasgatunk, dél­után pedig gyakran átsétálok az otthon másik részébe, isme­rősöket, barátokat látogatni. Jólesik egy kis kikapcsolódás. Az oldalt írta és szerkesztette: Sikli Tímea A fotókat készítette: Bozsá Katalin A fiatal lány mosolyogva hajol a tolókocsi fölé, szere­tetteljesen igazgatja a takarót a hetvenöt éves Edit néni tér­dén. Kora ellenére mozdula­tai begyakoroltak, egyetlen szemvillanásból is érti, mi a kívánsága, kérése betegeinek. Térül-fordul, majd közelebb tolja a tolószéket a balkonlá­dákhoz, hogy az idős asszony meglocsolhassa a virágokat. Míg tart a levegőzés, Szilágyi Annamáriával néhány percre beülünk a nővérszobába.- Egy esztendeje végeztem a Zay Anna Egészségügyi Szak­iskolában, s néhány héttel a vizsgák után a szociális otthon­ban kezdtem el dolgozni. Ez év márciusában adták át a hős pice-részleget, s amikor nővé­reket kerestek az utolsó hetei­ket, hónapjaikat élő emberek mellé, én is jelentkeztem.- Még annyira fiatal vagy. Volt valami különös okod arra, hogy ennyire az elmúlás köze­lébe akarj kerülni?- Sokan nem szeretnek fog­lalkozni ezzel a témával, pedig az élet természetes velejárója a halál is. Vallom és hiszem, hogy az embernek - bármilyen életet is élt korábban - joga van az emberséges búcsúzáshoz, ahhoz, hogy legyen mellette valaki az utolsó pillanatban is, aki megfogja a kezét. A kórhá­zak többségében általában el is különítik azokat, akiknek már csak nagyon kevés van hátra e világon. Szerintem nincs ennél megrázóbb, kegyetlenebb do­log. Nem lehet semmi borzal­masabb annál, mintha valaki úgy hal meg, hogy egyedül, el­hagyatva várja a halált.- Mennyire kerültök itt szo­ros kapcsolatba a betegekkel?- Gyakorlatilag úgy élünk velük, mintha nagyszüleinkről, rokonainkról lenne szó. Ezt elősegíti az is, hogy csak hat betegágyunk van, így a figyel­münket sem kell túl sok ember közt megosztani. Öten dolgo­zunk itt, a hős pice-részlegen, s bőven jut időnk mindenkire. Ezek az idős emberek már ál­talában többet vannak a múlt­ban, mint a jelenben, szívesen beszélnek azokról az időkről, amikor még fiatalok voltak. Egészen megváltozik az arcuk, felfrissülnek és vidámabbak lesznek, ahogy felelevenítik az egykori élményeket. Minden napnak megvan a maga rend­je. Általában még az éjszakás nővérek kezdik meg a fürde­tést, majd rövid pihenő után mindenki megkapja a reggeli­jét, majd a gyógyszereit. Meg­érkeznek a napi- és hetilapok, melyeket szívesen böngész mindenki. Ha kellemes zene megy a rádióban, néhányan még dalra is fakadnak.- Hogyan tudod feldolgozni magadban, ha valaki elmegy?- A halál egy végleges do­log, egy olyan út, ahonnan nincs visszatérés. Nehéz meg­érteni azt, hogy véges az időnk. Én nem tudok különbséget ten­ni beteg és beteg közt. Szá­momra ugyanolyan fontos az is, aki már több hónapja fek­szik itt, és az is, akit esetleg csak egy hete hoztak ide. Nem­régiben volt itt egy néni, akit egyik nap behoztak, másik nap meghalt. Borzalmasan megvi­selt a dolog, hiszen hozzám már akkor közel került, amikor elő­ször feküdt az ágyára. Bár még csak néhány hónapja működik a hős pice-szolgálat, már több mint tíz ember halt meg nálunk. Minden beteg elvesztésével olyan trauma ér, amit feldol­gozni úgy igazán sohasem le­het. Talán ezért is hangsúlyoz­ták olyan sokszor a továbbkép­zéseken, hogy ezen a területen fél évnél tovább egy huzamban senki nem tevékenykedhet. Néhány hónapot el kell tölteni olyan közegben, ahol nincs ennyi megrázkódtatásnak kité­ve az ember. Haza általában nem viszem a gondjaimat. Sok­kal jobb mindenkinek, hogy itt bent, egymás között beszélhet­jük meg a lelki veszteségeket. — Mennyire fontos számotok­ra, az itt fekvők számára a val­lás?- Már az első pillanattól lát­szott, hogy sokkal könnyebb a betegeknek imával elviselniük mindazt, ami velük történik. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy meg fognak halni. Csak ezt mindenki másképpen dolgozza fel. Rendszeresen jár hozzánk egy református és egy ka­tolikus tiszteletes, akik óri­ási lelki megnyugvást ad­nak ezeknek az emberek­nek. Sokakat ők segítenek át az utolsó és legnehezebb út küszöbén. Azok az órák a legnehezebbek. Van, aki­vel még az utolsó percben is tudunk beszélni, kommu­nikálni, de sajnos vannak olyanok is, akik már na­pokkal korábban sem képe­sek kapcsolatot teremteni az őket körülvevő világgal. Az utolsó rezdülésekben minden benne van. Ilyen­kor már sokkal többet je­lent egy mosoly, egy kéz­szorítás, mint bármilyen gyógyír. Emlékszem egy haldokló nénire, aki sem­mit nem szólt, csak fogta a kolléganőm kezét. Egyszer csak szorított rajta egyet, majd meghalt. De abban a szorításban minden hála és köszönet benne volt. Lábunk állandó ápolást igényel Az emberek jó része, ha átlépi a negyedik, ötödik ik- szet, hajlamos arra, hogy egyre kevesebbet törődjön lábával, mondván, azt már úgyse nézi senki. Pedig lá­bunkra, amíg csak élünk, vigyázni kell, és az sem mind­egy, hogyan. A láb leggyakoribb problémájáról és a kezelésről Harangi Bernadett pedikűrös beszélt.- Az emberi test egesz súlya a lábakra nehezedik, s ebből adódóan mindennemű test­súlygyarapodás fokozza a ter­helést. Ennek következtében elsősorban a láb vérkeringése változik meg. A tünetek elő­ször a vénás rendszerben lép­nek fel, kanyargós értágulatok formájában. Az értágulatok megelőzése az arra hajlamo­saknál a lábak felpolcolásával, váltott hideg-meleg fürdővel és a lábfejtől a test irányába ha­ladó mély simító, masszírozó mozdulatokkal elérhető. Fon­tos a lábak tehermentesítése, és idősebb korban ajánlott a gu­miharisnya és a kényelmes, megfelelő tartást adó cipő vi­selése. A lúdtalp és a harántsüllye­dés sok kellemetlen lábpanasz­nak okozója lehet. Ezek egy része az ortopédia körébe tar­tozik, de következményükként számos bőrgyógyászati problé­ma is kialakulhat. A lábbolto­zat hibája miatt ugyanis meg­változik a lábujjak állása, az ujjak szorosan összefeksze­nek, és a köztük levő izzadság nem tud jól elpárologni, a bőr felázik. A felpuhult, berepede­zett bőrön gombák, vírusok, baktériumok telepedhetnek meg. Kezelésük orvosra tarto­zik, de az ilyen lábak kellemet­len szaga már kifejezetten esztéikai kérdés. A lábujjak gombásodása jól ismert tüne­teket okoz. A bőr fehéresen felázik és berepedezések kelet­keznek rajta. Erős viszketést is okoz. Házilag kamillateás áz- tatással kezelhetjük, ami után nagyon fontos a gondos szárí­tás. A gyógyszeres kezelés eszközei a különböző gomba­ellenes szerek lehetnek. Az el­hanyagolt lábujjak közötti gombásodás súlyos fertőzés behatolókapuja lehet. A járást nehezítő másik ko­moly elváltozás a bőrkemé- nyedés, az úgynevezett tyúk­szem. Rendszerint statikai hi­bák miatt alakul ki azokon a területeken, amelyekre az egyenetlen nyomás nehezedik. A bőr megvastagodása a hám védekezése. Durvává, vastag­gá válik, védve a nyomástól az alatta fekvő szöveteket. Ha a bőrkeményedést csupán szűk cipő nyomása idézi elő, akkor a kemény részek leválasztása és az ilyen cipő viselésének megszüntetése után a kelle­metlen bőrvastagodás megszű­nik. Az ortopédiai hiba miatt kialakult bőrkeményedéseket azonban hiába hámlasztjuk vagy próbáljuk véglegesen el­távolítani, amíg az előidéző okot meg nem szüntettük, a küzdelem eredménytelen. Gya­kori női panasz a sarok bő­rének berepedezése. Ez a kel­lemetlen tünet abból ered, hogy a cipő nyomása, dörzsö­lése helyén a szaruréteg lénye­gesen megvastagszik. Az ilyen kérges bőr rugalmatlaná válik, kiszárad és hosszanti irányban berepedezik. A kellemetlenség megelőzhető, ha kényelmes cipőt viselünk, és a túlságosan megvastagodott bőrfelületet időnként kiáztatjuk, majd le­dörzsöljük. Ajánlatos ezeket a kérges felületeket rendszeresen bekeneaelni zsíros krémmel is. Sokan szenvednek az úgynevezett benőtt köröm betegségében. Ez általá­ban a lábak nagyujján ke­letkezik. Ilyenkor a lágy részbe benövő körömszél az egész körömágyat geny- nyesen begyullaszl ja. A betegség nagy fájdalom­mal. sokszor járásképte­lenséggel párosul. Fer­tőtlenítéssel, bőrnyug- tatással csak igen ritka esetben lehet eredményt elérni. Segítséget csak a műtéti beavatkozás adhat. Nem lehet megszokni azt, ha valaki elmegy

Next

/
Thumbnails
Contents