Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-28 / 149. szám

1997. június 28., szombat Eddig 158 halálos áldozatot követelt az a hadmű­velet, amelyet a Fülöp-szigetek hadserege június közepén indított az ország déli részén a muzulmán lázadók ellen - közölte pénteken a hadsereg szóvivője. A szóvivő elmond­ta, hogy a hevessé vált összecsapásokban a Moro Iszlám Felszabadítási Front (MILF) 146 harcosa és 12 katona vesz­tette életét. A polgári áldozatok számáról nem tett említést. A hadműveletet Cotabato körzetében indította a hadsereg, miután június 16-án a lázadók foglyul ejtették a nemzeti olajtársaság 43 alkalmazottját, akik földtani kutatásokat foly­tattak a térségben. A MILF csütörtökön Mindanao térségé­ben újabb 80 embert ejtett túszul, de a hadsereg még aznap 70-et kiszabadított közülük. Kína jövő kedden négyezer fős csapategységet küld Hongkongba, mindössze hat órával azután, hogy a brit koronagyarmat hétfőn éjfélkor visszatér Peking fennhatósá­ga alá - jelentette be pénteken Hongkong majdani kínai „kormányfője”, Tung Csi-hua hivatala. A brit kormányzó máris tiltakozott a lépés ellen. A négyezres egység 10 ha­jón, 6 helikopteren, 21 páncélozott és 400 kisebb jármű­vön érkezik majd. Bob Howlett, Tung Csi-hua szóvivője hangsúlyozta: a kínai katonák egyenesen kaszárnyájukba vonulnak. Palesztin fiatalok kövekkel és benzines palac­kokkal dobálták meg az izraeli katonákat, és elégettek egy izraeli zászlót Hebron belvárosában, ahol március óta rend­szeressé váltak az összeütközések a palesztin lakosság és az izraeli rendfenntartók között. A katonák gumilö­vedékekkel lőttek az Allahot éltető és a Hamász muszlim szervezet zöld zászlaját lengető tüntető fiatalokra, akik közül egy megsebesült. Meglepte csütörtök délután a román­ukrán szerződés ellen szervezett tüntetés résztvevőit Emil Constantinescu román államfő. A tüntetők, akik mintegy ezren voltak, a szerződés délelőtti képviselőházi ratifikálá­sa ellen tiltakoztak a Cotroceni-palota előtt, élükön Corneliu Vadim Tudorral, a Nagy-Románia Párt elnökével. C.V. Tu­dor éppen szónoklatra készült az „igazságtalan” szerződés ellen, amikor az elnöki rezidencia kapujában megjelent maga az államfő. Constantinescu hangosbeszélőn párbeszédet kezdett a tömeggel, clmagyaráva, hogy a szerződés fontos előírásokat tartalmaz az ukrajnai román kisebbség javára. A meglepett C.V.Tudor a szerződés elleni tiltakozás szövege mellett végül egy rózsacsokrot is átadott Constantinescunak, a tüntetők pedig megtapsolták az államfőt. Rakétagránáttal próbálta felrobbantani péntek hajnalban az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő republikánus terrorszervezet (IRA) a helyi rendfenntartó kar­hatalom (RUC) egyik járőrének terepjáróját. Az aknavetőből kilőtt töltet célt tévesztett, de péntek reggeli londoni értéke­lések szerint a támadás jelzi: az IRA minden tűzszüneti kez­deményezés és felhívás ellenére a terrorháború eszkalációja mellett döntött. A katolikus fegyveres csoport Belfast észa­ki negyedében hajtotta végre éjszakai akcióját, amikor a RUC egyik járőröző dzsipje, benne négy rendőrrel, áthaladt a környéken. A rakéta nem találta el a járművet, hanem a helyi iskola falába csapódott s fel is robbant. A káplán negyedik gyermeke Sz. Sz. ______________ Mi után negyedszer is apa lett, kényszerszabadságra küldték Cornelius Sagmeis­ter osztrák plébánost és szer­zetest. A kis trabochi plébániához tartozó hívők közössége (Graztól ötven km-re) ellen­zi J. Weber Sturm megyés­püspök eme döntését - jelen­tette a helyi lap. Az egyházközség hívői körében rokonszenvnek ör­vendő 58 esztendős pap gyermekei egyévestől 28 évesek, és két anyától szár­maznak. Az első három meg­születése után még nem rea­gáltak az egyházi hatóságok, így hát szemet hunyhattak volna a negyediknél is — vé­lekedik a kisváros polgár- mestere, F. Toblier. Csak­hogy Weber püspök elutasítja a kettős erkölcsöt. Kijelentet­te, hogy az utóbbi években számos beszélgetést folyta­tott a lelkésszel, és a mostani egyéves szabadságolásról szóló döntése „a kápláni és szerzetesi életelvek védelmé­nek, erősítésének kötelzett- ségéből” fakad. Az ezres lélekszámú Tra- boch több mint 800 szava­zásra jogosult lakosa petíci­ót írt alá a plébános védel­mében. A plébánia mellett működő tanács a tiltakozás jeléül önfeloszlatását he­lyezte kilátásba. Maga a plé­bános így kommentálta a ki­alakult helyzetet, az iránta tanúsított szolidaritást: - Az emberek érzik, hogy túlhala­dott, embertelen, sőt termé­szetellenes rend ez az egyház­ban... Ha az én esetem oda vezet, hogy a jövőben több pap is bevallja majd saját gyermekeit, nem csak titok­ban fog velük találkozni, én ismerek néhányat, akkor a fel­adat teljesül - jelentette ki a „Der Standard”-nak a lelkész, aki egyidejűleg Benedek- rendi szerzetes. Véleménye szerint el kell érni, hogy „ne kelljen a papoknak bordély­házakba mászkálniuk”. Magyar felszólalás a társult csúcson Világkrónika Magyarország gyors és hatékony csatlakozási tárgya­lási folyamatot kíván, és úgy ítéli meg, hogy a tárgyalá­sok előkészítésekor nemcsak azok mielőbbi megkez­désére, hanem tervezhető határidőn belüli befejezésé­re is tekintettel kell lenni - hangoztatta Horn Gyulaamsz- terdami felszólalásában. A miniszterelnök azon az ér­tekezleten szólalt fel, amelyen az Európai Unió soros elnöksége tájékoztatta a társult államok vezetőit a múlt héten lezárult kormányközi konferencia eredményeiről. MTI ________ A konferencia után a közép- és kelet-európai országok integ­rációja új szakaszhoz érkezett el. Most már az EU figyelme is a bővítésre összpontosul - mond­ta a magyar kormányfő. A tervek­nek megfelelően kerülhet sor a társult országok tényleges felké­szültségét, integrációérettségét tükröző országvélemények és a bővítéssel összefüggő más bi­zottsági dokumentumok előter­jesztésére. A luxemburgi elnök­ség alatt döntés születhet a csat­lakozási tárgyalások menetrend­jéről és a részt vevő társult álla­mok köréről. Horn Gyula kifejtette: Magyar- ország mint jövendő tagállam és mint az európai integráció to­vábbfejlődése iránt elkötelezett állam, érdekelt abban, hogy az EU előrelépjen az átláthatóság és polgárközeliség terén, hogy ké­pessé váljon a külső és belső ki­hívásokra hatékonyan reagálni, és felkészüljön új tagállamok be­fogadására. Budapest megítélé­se szerint a konferencia mind az integráció továbbfejlesztésében, mind a bővítés szempontjából reális, eredményes volt. Számos területen megteremtődtek az in­tegráció elmélyülésének feltét­elei, az unió politikája a polgá­rok mindennapjait érintő kérdé­sekben hatékonyabbá vált. „Különös örömmel tölt el ben­nünket, hogy a konferencia lezá­rása megnyitja az utat a bővítés madridi menetrend szerinü foly­tatása felé, és ezt az elnökség mel­lett a tagállamok is megerősítik” - jelentette ki Horn Gyula. Megszilárdult a helyzet a Miren Mostanra végleg megszilárdult a helyzet a Miren, miu­tán szerdán, egy baleset következtében megsérült az orosz űrállomás energiaellátó rendszere és kilyukadt az egyik modulja. A javításhoz szükséges alkatrésze­ket szállító teherűrhajót július elején indítják útnak - kö­zölték pénteken az orosz űrközpontban. MTI _______________________ A Moszkva közelében fekvő repülésirányító központ szó­vivője a Reuter szerint elmond­ta: Vaszilij Ciblijev parancsnok pénteken hajnalban megkezdte a fő berendezések ellenőrzését. A légnyomás, a hőmérséklet és a nedvességtartalom ellenőrzése után azt közölte az űrközponttal: először érzi úgy, hogy megszilár­dult a helyzet a Miren. Pénteken reggel, az amerikai űrkutatási hi­Rakéta MTI_____________________ Volker Rühe német védel­mi miniszter pénteken telje­sen alaptalannak minősítette egy televíziós magazinnak azt az állítását, hogy a bosz­niai bevetésben részt vett né­met harci repülőgépekről kilőtt két HARM típusú raké­ta műszaki hiba miatt célt té­vesztett, és magyar területen Csapódott be. Az IFOR nemzetközi béke- fenntartó erők tevékenységét támogató német Tornado tí­pusú repülőgépek boszniai bevetéseik során egyetlen ra­kétát sem lőttek ki - jelentet­te ki a miniszter a szövetségi parlament védelmi bizottsá­gának ülésén. Hozzátette, hogy a Tornádókra felszerelt HARM típusú rakéta az ellen­séges légvédelmi radarok megsemisítését szolgáló leg­modernebb fegyver, és a bosz­niai bevetésben részt vett né­met pilóták tisztában voltak e rakéta korlátáival is. Rühe a bizottságban elis­merte, hogy a rakéta megbíz­hatatlanságáról szóló és a te­levízióban bemutatott iratok a minisztériumban készültek, de szavai szerint nagyon ala­csony szinten, még az illeté­kes osztályvezető kezébe sem jutottak el, mert érdektelen­nek tekintették őket. A mi­niszter nem cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint az IFOR-erők boszni­ai tevékenysége idején való­ban célt tévesztett két HARM rakéta, amelyeket azonban nem német, hanem egy ame­rikai, valamint egy olasz har­ci repülőgépről lőttek ki. vatal, a NASA szakembereinek, illetve a Mir tervezőjének a rész­vételével összeült az a munka- csoport, amely a javítási munká­latok és az alkatrészeket feljutta­tó teherűrhajó felbocsátásának részleteit dolgozza ki. A csoport egyik tagja azt tartja a fő feladat­nak, hogy az orosz vállalatoknak leadják a megrendelést a beren­dezések legyártására. Jurij Kop- tyev, az Orosz Űrkutatási Ügynök­ség (RKA) vezetője közben beje­lentette: július 4-én, vagy legké­MTI Bili Clinton amerikai elnök Lengyelországba és Romániába látogat a NATO júliusi, madridi csúcsértekezlete után - erősítet­ték meg csütörtökön az elnök közeli munkatársai. Washington a közelmúltban bejelentette, hogy három ország — Magyarország, Lengyelország és a Cseh Köztársaság NATO-fel- vételét támogatja a szervezet ke­let-európai bővítésének első kö­rében, és ezután elterjedt a hír, hogy az elnök a madridi csúcs után esetleg felkeresne néhány kelet-európai fővárost. Francia- ország és több NATO-tagállam szerette volna, ha a bővítés több kelet-európai országra terjed ki, és Románia, illetve Szlovénia is már az első körben bekerül a szer­vezetbe. Bili Clinton úgy döntött, hogy ellátogat az egyik felvételre ja­vasolt országba — Lengyelor­szágba -, és egy olyan országba, amely ugyancsak szeretne beke­rülni az észak-atlanti szervezet­be, de csatlakozását Washington most nem támogatta. így esett a sőbb 5-én indítják útnak a Prog- ressz teherűrhajót. A sérült Szpektr modul helyreállításához szükséges részegységeket vasár­nap készítik el és hétfőn szállít­ják a kazahsztáni Bajkonur kilö­vőállomására. A teherűrhajót, amely eredeti­leg pénteken indult volna az űrbe, az újrafeltöltés végett ide­iglenesen eltávolítják a kilö­vőállásról. A Progressz típusú teherűrhajók általában két nap alatt érik el az űrállomást. Kop- tyev szerint a Mir „szokásos űr­béli éjszakát” töltött. A hőmér­séklet 23 Celsius fokos, a meg­szokottnál 5 fokkal magasabb volt, a nedvességtartalom is in­kább magas, de a légnyomás a szokásos szinten állt. választás Romániára. Az Egye­sült Államok szeretné jelezni, hogy nyitva áll a felvétel előtt egy későbbi időpontban. A fehér házi illetékes szerint Clinton elnök varsói utazásának célja az, hogy üdvözölje Len­gyelországot a NATO új tagja­ként, s egyben emlékeztesse Var­sót, csakúgy, mint a többi újon­nan felvett országot a szövetsé­gi tagként rájuk háruló kötele­zettségekre. Románia felkeresé­sével az elnök szeretné meg­nyugtatni az ország lakosságát, hogy a bővítés következő köré­ben kitűnő jelöltnek tartják a NATO-tagságra- mondta. Clinton a Függetlenség Nap­ja alkalmából tartott megemlé­kezések után, július 5-én indul el az Egyesült Államokból Eu­rópába, részt vesz a madridi ta­lálkozón, és ezután utazik Bu­karestbe és Varsóba. Európai kör­utazását Dánia fővárosában, Koppenhágában fejezi be, ahol térdsérülése miatt elmaradt hiva­talos látogatást tesz. Az elnök a tervek szerint július 12:én érke­zik vissza az Egyesült Államok­ba - jelentette a Reuter. Belgium feltételt szab Belgium kérni fogja, hogy az Amszterdami Szerződést egészít­sék ki egy nyilatkozattal, amely leszögegezi: újabb országok ad­dig nem csatlakozhatnak az Európai Unióhoz, amíg az intézmé­nyi reformok két, függőben maradt kulcskérdését nem rendezték - idézi Jean-Luc Dehaene belga miniszterelnököt a brüsszeli kiadá­sú Agence Europe. Dehaene szerint annak természetesen semmi akadálya, hogy a tagfelvételi tárgyalások a tervezett időben megkezdődjenek, ám a taggá válás csak azt követően léphessen hatályba, hogy a még jelenlegi tagok között megszületett a dön­tés az Európai Bizottság jövőbeni összetételéről, valamint az egyes tagországoknak jutó szavazati súlyok nagyságáról. (MTI) Clinton Lengyelországba és Romániába látogat „Ne hagyd, hogy megerő­szakoljanak!” Szilágyi Szabolcs Minden nőnek megvan­nak az adottságai, esélyei, hogy eredményesen véde­kezzen támadójával szem­ben - vélekedik Krzysztof Hajdas főfelügyelő, a vic- timológia (bűnügyi áldo­zattan) rendőrségi szak­értője, aki a „Biztonságos város” varsói bűnmeg­előzési programban a nők védelmét szolgáló fejeze­tet dolgozta ki. A program a lakosság felkészítését az önvédelmi reflexek kiala­kításával szorgalmazza. A szakértő lapunk tudó­sítójának nyolc pontban foglalta össze, mi az, amit minden nőnek veszély- helyzetben tudnia kell, ha nem óhajt a szexuális bű­nöző áldozatául esni. 1. Kerülje a fenyegető helyzeteket. A későn haza­térő hölgynek „szerveznie kell” ismerősei közül va­lakit, aki elkíséri. 2. Ne öltözködjön kihí­vóan. A férfiak vizuális tí­pusúak, ezért az éjszakai buszjáraton egy kurta szok- nyácska a legtökéletesebb provokáció. 3. Villamoson, autóbu­szon éjszakai órákban a járművezetőhöz lehető legközelebb foglaljon he­lyet. Szükség esetén van némi esélye a segítségké­résre. 4. Ne éljen a kínálkozó „kedvező lehetőséggel”, ha valaki ismeretlen a ko­csijával akarja hazavinni. 5. Ha mégis megtörténik a támadás, meneküljön! Kiáltson segítségért. De sokkal jobb, ha azt kiabál­ja, hogy „Tűz van! tűz van”, mintha azt kiáltaná: Segítség! A tűzveszélyre az emberek majdnem mindig reagálnak, a mást ért táma­dásra majdnem sohasem. Sajnos. 6. Meg lehet próbálni a védekezést. De a nőknek mindig figyelembe kell venniük, hogy a férfiak ál­talában fizikailag erőseb­bek náluk. Az önvédelem akkor lesz eredményes, ha a megtámadott „ésszel ” védekezik, és meglepetés­szerűen cselekszik. Ehhez jól felhasználhatják kézi­táskájuk tartalmát: a kö- römreszelőt, a lakáskul­csokat vagy a dezodort (csakis alkohol tartalmú dezodor jöhet számításba, mert csak ez izgatja a szem kötőhártyáját és „vakítja el” a támadót). 7. Ha önvédelemre szán­ja el magát, ne figyelmez­tesse erre a támadót. Ne kiáltozzon olyasmit, hogy például „gáz van nálam, mindjárt lespriccellek vele”. 8. A támadó lábközére irányzott „klasszikus” rú­gás csak akkor lehet a leg­hatékonyabb, ha közel­ről hajtják végre, jól cél­zott térdrúgással. A teljes lábhosszal történő rúgást egy átlagosan ügyes férfi el tudja hárítani.

Next

/
Thumbnails
Contents