Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-26 / 147. szám

Városlátogató 1997. június 26., csütörtök Hogy érzi magát? Nyárelő a Tisza-parton Magas vízállás ide, magas vízállás oda, a part tele van gyerekekkel. Itt is, ott is akadnak bátrak, akik bemerészkednek a vízbe. A napozók között szép számmal vannak felnőttek is. Kettejüket arról fag­gattuk, hogy érzik magukat Vásárosnaményban, és mióta nyaralnak a Tisza-parton? Tompa Attiláné Kovács Judit: — Tavaly voltunk itt először, és már akkor elhatá­roztuk, hogy visszajövünk. Debrecenből jöttünk, a Kini­zsi Pál Általános Iskola tanu­lóit üdültetjük. A víz egy ki­csit magas, mégis inkább ide hozzuk a gyerekeket, mint a strandra, mert olyan Debre­cenben is van, de ilyen szép Tisza-part ott sajnos nincs. Esténként diszkózunk, be­szélgetünk. Sokat voltunk kirándulni. Az ifjúsági tábor­ban lakunk, ami azért is jó, mert így nem kerül olyan sok­ba a nyaralás. Gyerekeink nagyszerűen érzik magukat, szerencsénkre az idő is jó. Egyelőre kitűnően nyara­lunk. Holnap hajókirándu­lásra megyünk. Elhajóká- zunk a Szamosig meg vissza. Nem olcsó mulatság egy ilyen hajóút, de szerencsére találtunk támogatókat, akik hozzájárulnak a költségek­Bíbel József: — Én nem itt nyaralok. A Tisza-túrával kötöttünk ki a parton, hol­nap már evezünk tovább. Szombaton indultak a társa­im Tiszabecsről, de én csak vasárnap csatlakoztam hoz­zájuk Szatmárcsekén. Most evezek harmadszor a Tisza- túrán. Nagyon tetszik. Pestről jöttünk. Nekem nem újdon­ság a természet szeretete. Ott­hon kertes negyedben lakom Lőrincen, erdő mellett. Ha lehet ilyet mondani, akkor nekem a természetjárás a hobbim. Nem csak víz mellé megyünk, szeretünk hegyet mászni is. Kempingezőnk, bográcsban főzünk. Én va­gyok köztünk a „legjobb” szakács, ami nem jelenti azt, hogy bárki ne főzne le ebéd­készítésben. Mi ezt nagyon jó bulinak fogjuk fel. Nagyo­kat nevetünk, kellemesen töltjük el a szabadságunkat. Elhatároztuk, hogy hárman hez. Biztosan nagyon fog tet­szeni a tanulóinknak. Áz a baj, hogy hamar eltelik az a két hét. Július harmadikén utazunk haza. három nap alatt leevezünk a Tiszán kétszáz kilométert, most erre készülünk, és ha az idén esetleg nem lesz időnk végigcsinálni, jövőre bizto­san újra megpróbáljuk. Mit vár a nyártól? Már javában tart az üdülé­si szezon, de az ugornyai Ti­sza-part még meglehetősen csendes. A Tisza sem kényez­teti el túlságosan a nyaraló­kat. A víz meglehetősen ma­gasan van, és a tisztasága is hagy némi kívánnivalót ma­ga után. Az árhullám most van levonulóban, és remél­hetőleg az elkövetkezendő napok alatt helyreáll a régi rend. Bartha Attilát, a strand éber őrét kérdeztük, hogy mit vár az idei nyártól?- Most még nem olyan a szezon, mint tavaly vagy tavalyelőtt volt. A víz fenn van, koszos, zavaros, még nem apadt le arra a szintre, hogy lehessen benne füröd­ni. Vannak bátrak, akik be­lemennek, de elég hamar ab­bahagyják a próbálkozást. Kevés a vendégünk. Sem a kempingben, sem az ifjúsági táborban nincs zsúfoltság. Azt gondolom, ennek első­sorban az az oka, hogy ké­sett a nyár, és ráadásul óriási esőzések akadályozták a fel- melegedést. A diszkóban sem a nyaralók szórakoznak, hanem innen-onnan jövő fi­atalok, akik aztán a műsor után mennek is haza. Ha az időjárás megembereli magát, akkor talán egy-két héten belül Gergelyiugornya me­gint olyan lesz, mint az el­múlt években volt. Bartha Attila Ha késve is, de megérkezett a nyár. Még nincs itt az üdülési főszezon, de már így, június vége felé benépesülnek a nya­ralóhelyek. A turizmus, az ide­genforgalom az a húzóágazat, amely elsősorban valutaterme­lő képességével képes lehet egy-egy régió anyagi helyze­tét megalapozni. A megye egyik kiemelt idegenforgalmi területe a beregi vidék és an­nak központja, Vásárosna- mény, különös tekintettel a gergelyiugornyai Tisza-partra. Évek óta nyaralók és kirándu­lók kedvelt célpontja a homo­kos part, ahol az idén is több tízezer nyaralóra számítanak. Azt szeretnénk bemutatni, hogy most milyen a forgalom, és várható-e, hogy a nyári sze­zon számottevően gyarapítja a kisváros kasszáját. A minőségi turizmusért A Hotel Fehér megfelel a kihívásoknak Vásárosnamény nem igazán dicsekedhetett azzal, hogy képes a minőségi turizmust is fogadni. Megfelelő szál­láshely híján az utazók általában Nyíregyházán kény­telenek szállodai szobát bérelni maguknak. Ezen a hely­zeten változtatott a majd egy éve megnyílt Hotel Fehér. A szálloda 14 szobával és két appartmannal áll a ven­dégek szolgálatába. A tulajdonostól, Fehér Jánostól kér­deztük, hogy van-e fizetőképes kereslet azokra a szol­gáltatásokra, amiket a Hotel Fehér képes nyújtani?- Amikor elhatároztuk, hogy ezt az épületet megépítjük, ele­ve a minőségi turizmust céloz­tuk meg. Namény, különösen Gergelyiugornya rendelkezik olyan szálláshelyekkel, amik a szerényebb igényeket képesek kielégíteni, de igazán kényel­mes, magas színvonalú szállo­dája nem volt. Alig egy éve működünk, így egészen pontos képet adni lehetőségeinkről nem tudok, de az biztos, hogy elmozdultunk a holtpontról. Egyre többen jönnek megnéz­ni Bereg nevezetességeit, most elsősorban a külföldiekre gon­dolok, akik aztán szívesen fog­lalnak szobát nálunk. Amikor a hotelt avattuk, számoltunk vele; ez hosszabb távú beruhá­zás, nem is gondoltunk arra, hogy ilyen rövid idő alatt ké­pes lesz nyereséget termelni. Ami azonban örvendetes, hogy a növekvő számú vendégek­nek köszönhetően képesek va­gyunk fennmaradni, dolgozó­inknak bért fizetni, és a hitele­ket is rendben tudjuk törlesz­teni.- Van valamilyen hírverése a szállodának?- Lehetőségeinkhez képest mindent megteszünk, hogy be­lopjuk a köztudatba a Hotel Fehért. A közeljövőben megje­lenünk az Interneten, prospek­tusaink megtalálhatók majd minden utazási irodában, és külföldön is megpróbáljuk is­mertté tenni magunkat. Sajnos a reklámköltségek a csillagos eget súrolják, és nekünk nem nagyon telik arra, hogy ilyen téren a nagy szállodákkal fel­vegyük a versenyt. A szálloda teljes körű szolgáltatást nyújt, de egyelőre még a kevés turis­ta. Azt hiszem, nem is a hotelt kellene propagálni, mert a ma­gas színvonalú szolgáltatás megteszi a magáét, hanem a környék nevezetességeit. Hiá­ba van Beregben Lónya, Tákos, Csaroda, Tarpa és még sorolhat­nám, ha megfelelő ismeretek hiányában az idegenek in­kább másfelé veszik az irányt. Ezzel együtt úgy látom, egyre több külföldi jön a megyébe, de még mindig kevés az a pro­paganda, amivel fel kellene hívni azokra az adottságokra a figyelmet, amikről nyugod­tan mondhatom, hogy máshol ilyet nem találnak. A Felső- Tisza vidéke szinte érintetlen. A természet ezen a környéken olyannak maradt meg, ahogy az Isten megteremtette. Úgy látom, valami megmozdult. Már léteznek olyan utazási irodák, amelyek direkt ezt a környéket mutatják be uta­saiknak. Vásárosnamény­Gergelyiugomya Vásárosnaményban a nem­zetközi fafaragó tábor záró­kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. A művelő­dési központban rendezett kiállítás tárgyai a városban maradnak. *** Nyáron sem zárja be ka­puit a vásárosnaményi Be­regi Múzeum. A látogatók gyönyörködhetnek a Mun­kács környéki vaskohók ál­tal készített kályhákban, konyhai használati eszkö­zökben, és az országos vi­szonylatban is páratlan is­kolatörténeti kiállításban. *** A környéken rengeteg a látnivaló, Vásárosnamény- hoz minden közel van, még a szatmári emlékhelyek is. Érdemes Nagyart, Szatmár- csekét, Túristvándit felkere­sem, mert garantáltan felejt­hetetlen élményekben lehel része a kirándulóknak. *** Kevesen tudják, hogy a Krasznához régi kedves tör­ténet fűződik. A legenda szerint a honfoglaló Árpád vezér hadaival a parthoz ér­ve így biztatta lovát az átke­lésre: Ugorj na! A ló ugrott, aztán ért a túlsó partra, ott az­tán Árpád apánk azt mondta neki: Na menj. Hát így lett az egyik parton Ugornya, a másikon meg Namény. *** Az ugornyaiak felkészül­tek a nyaralók fogadására. Mindenütt kicsinosított házak, a táblákon virít a Zimmer frei felirat, ami azt is bizonyítja, hogy külföl­dieket is szívesen látnak a Tisza-parti faluban. *** Kinyitott a strand is. A ha­talmas területen fekvő fürdő kedvelt látogatóhelye a vá- sárosnaményiaknak is, va­sárnaponként szép számmal keresik fel a felüdülést ke­resők. A turistáknak kem­pinget is kialakítottak a strand területén, aminek népszerűsége vetekszik a Tisza-part sátorozóhelyei­vel is. Az idén újdonság­ként halastavat is kialakí­tottak a vendégeknek, akik kedvükre pecázhatnak nya­ralásuk idején. *** A nyári szezon a Vásáros­naményi Rendőrkapitány­ságot is keményebb mun­kára készteti, bár a naményi rendőrök év közben sem ül­tek ölbe tett kézzel. Nem­csak a határ közelsége, de a Tisza-parton felbukkanó nehézfiúk szemmel tartása is nehezíti majd a munkát a nyár idején. A kapitányság dolgozói sűrített járőrözés­sel biztosítják a nyaralók nyugalmát. Az oldalt írta: Berki Antal A fotókat készítette: Bozsó Katalin Tompa Attiláné Kovács Judit I Bibel József Fehér János és a fogadója

Next

/
Thumbnails
Contents