Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-26 / 147. szám
I Információk 1997. június 26., csütörtök Romániai magyar ki kicsoda Berki Antal (Új Kelet) Hézagpótló munkát jelentetett meg a romániai Sripta Könykiadó. Mintegy 6000 címszót tartalmazva, kiadta a Romániai magyar ki kicsoda című lexikont. Maga a kiadvány talán többet jelent az anyaországbéli érdeklődőknek, hiszen jószerével semmit nem tudunk a Romániában élő magyar személyiségekről és azokról az intézményekről, amelyek a magyarság ügyeit intézik. Szenzációnak számít ennek a lexikonnak a megjelentetése már csak azért is, mert szerkesztői olyan időkben kezdték a hatalmas anyag összegyűjtését, amikor abban sem nagyon lehetett bízni, hogy Romániában megmarad a magyar nyelvű könyvkiadás. Bravúros gyorsasággal készült el ez a 750 oldalas könyv. Nem egészen másfél év alatt hozták össze szerkesztői a hatalmas adattömeget tartalmazó kézikönyvet. Mostantól nélkülözhetetlen adattára lesz a Romániai Ki kicsoda mindazoknak, akik valamilyen formában a határainkon túl élő magyarság ügyeivel foglalkoznak. Jól tudja ezt a Nagyváradon székelő kiadó is, és elsősorban a magyarországi terjesztés megszervezésére szövetséget kötött a Studio Kids Kft.-vei. A magyar árakhoz viszonyítva meglepően olcsó lexikon (2800 Ft/db) kizárólag postai úton kerül terjesztésre. A lexikon magánerőből jött létre, kiadásához sem magyarországi, sem romániai alapítvány, állami szervezet nem járult hozzá, de a szerkesztők és a kiadó olyan műnek gondolja a lexikont, amely segít megszüntetni azt a hét évtizedes bezártságot, amiben az erdélyi magyarság Trianon óta él. A lexikon megrendeheltő postai úton a Stúdió Kids Kft. címén: Budapest, 1 155 Dembinszky u. 1. vagy telefonon és faxon 307-62-01. Hátrány a kövérség MTI Az elhízott nők nehezebben tartják meg állásukat, és elbocsátás esetén nehezebben találnak újra munkát — állapították meg finn kutatók 6500 nő helyzetének megvizsgálása alapján. A 25 és 65 év közötti nők körében azt találták, hogy a kövérek sokkal nagyobb valószínűséggel voltak munka- nélküliek, kevesebb háztartási pénz felett rendelkeztek, és ha dolgoztak, kisebb volt a keresetük. A nők esetében a kövérség összefüggésbe hozható a munkanélküliséggel és számos gazdasági problémával - hangoztatta a helsinki egyetemen oktató Sirpa Sarlio Lahteenkorva az elhízásról tartott 8. európai kongresszuson Dublinban. Azt nem tudni, hogy az elhízott nőkkel szemben kizárólag esztétikai okokból alkalmaznak-e diszkriminációt, vagy más szempontok is közrejátszanak, illetve hogy mi van előbb, az elhízás, vagy az, hogy ezek a nők nehezen találnak jó állást. — „Senki nem fogja a szemedbe mondani, hogy azért nem kapod meg az állást, mert kövér vagy - általában egyszerűen nem téged választanak. Más tanulmányok ugyanakkor azt is kimutatták, hogy a kö vérekről általában azt tartják, hogy gyenge a jellemük”. Férfiak esetében érdekes módon éppen ellenkező a helyzet. „Azt találtuk, hogy a sovány férfiak sokkal több problémával küszködnek. Náluk nagyobb az esély arra, hogy alacsony keresetű állásuk legyen, és nehezen találjanak partnert - mondta Lahteenkorva. Valószínű, hogy a súlyproblémák és a társadalmi-gazdasági státus között kölcsönös az összefüggés: „Ha túlsúlyos vagy, a munkanélküliség növelheti a súlyfölösleget, ha nincs jobb dolgod, hajlamos vagy az evésre”. Az „Angyal” visszatér MTI KOSSUTH 4.30 Hírek 4.30-9.00 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.38 Falurádió 9.00 Hírek 9.05-10.59 Napközben 11.00 Hírek 11.06 A Szabó család (ism.) 11.37 Svejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban. Jaroslav Hasek regénye, XXX/24. Konyak és kolera 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.00 Hírek 13.05 Vendég a háznál 13.20 László - a magyar szent lovagkirály 13.30 Tanúim lesztek! 14.00 Hírek 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő 14.55 Első közlés 15.00 Hírek 15.06 Beszéljük meg! 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Zenélő városaink 17.00 Hírek 17.05 „Magyarországról jövök...” 18.00-19.00 Esti krónika 19.00 Hírek 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Heródes napjai. Sütő András naplójegyzetei, X/9. Az áruló szögfej; - Házrongálás saját kezűleg; - „Po- loskairtás” 20.00 Hírek 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.00 Hírek21.05 Világzene Magyarországról 21.25 Kossuth-klub 22.00 Késő esti krónika 22.30 Hangos recept23.00 Hírek. KENÓ23.05 Három szólamban 24.00 Hírek URH: 6.55-9.00 Körzeti információs magazinok9.00-18.30 Azonos a középhullámú műsorral 18.30 Szlovák nyelvű műsor 19.00 Román nyelvű műsor 19.30 Német nyelvű műsor 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor 21.0022.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 22.00-23.00 Azonos a középhullámú műsorral 23.00-23.30 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek4.33 Hajnali dallamok 6.00 H írek 6.03 Reggeli csúcs 7.46 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtt9.54 Manapság... 11.20 Örökzöld filmmelódiák a Botrány című filmből 12.00 Nótaparádé 12.50 Korkérdés 13.00 Hírek 13.03 Manapság... (ism.) 13.15 Derűre is derű. Autó a patakban. Amerikai fiúk, úra. Bertha Bulcsu hangjátéka 13.40 Irodalmi m űsorajánl at 14.00 Kabarécsütörtök 17.00 Hírek 17.03 Petőfi-délután 18.54 Gordiusz plusz 19.00 Hírek 19.03 Kölyökóra 20.00 A Bikini együttes összes lemeze, XIII/7. (ism.) 21.00 Hírek21.03 Petőfi-ka- baré22.00 Népdalok 22.20 Jazzlista 23.00 Hírek23.03 Sporthíradó 23.10 Ennyi... BARTÓK 6.00-6.03 Hírek 6.00-7.58 Muzsikáló reggel 8.00 Hírek 8.10 Pódium 9.26 Századunk kamarazenéjéből 10.00 Hírek 10.05 A Rádiószínház bemutatója. Pincejáték, írta: Békés Pál 11.01 Bánk bán. Részletek Erkel operájából 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny dél időben 13.32 11. A Soproni Ifjúsági Fúvószenekar játszik 14.00 Hírek 14.05 Moszkva - Petuski. Venegyikt Je- rofejev poémája, V/4.14.53 Bruckner: IV. (Romantikus) szimfónia 16.00 Hírek 16.05 Új Bartók- lemezeinkből 16.59 Olasz művészek operafelvételeiből 17.30 Poggyász 17.45 A zene üzenete, 18.18.00 Hírek 18.05 Fiatal művészek pódiuma. Harmóniában a Matávval 19.05 Schola-vita 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét kb. 21.40 Romantikus dallamok 22.03 Hírek 22.08 Forrás estek - 1997.23.30 Barátságos bölcsességek 24.00 Hírek NYÍREGYHÁZI STUDIO 6.00 Műsorismertetés 6.05 Hírösszefoglaló 6.15 Lapszemle, útin- formáció 6.30 Hírek 6.45 Mikrofon előtt 7.00 Hírösszefoglaló 7.15 Ügyeleti hírek 7.20 Aktuális 7.30 Hírek 7.35 Délutáni műsorelőzetes 17.00 +1 rádió 17.20 Születésnapi sorsolás 18.00 Hírmagazin a 240 méteres középhullámon 18.30 Magazinműsor PB RADIO 0.00-5.30 Lámpafénynél 5.308.00 Reggeli információs összeállítás 8.00-12.00 Családi magazin 12.00-15.00: Hangulatban-Felföldi Oszkár 15.00-16.00: Közérdek a közérzet 16.10: Pop-quiz 16.00- 18.00: Huszta Péterl8.00- 21.00: Popvarázs - Gömöri Róbert 21.00- 24.00: Slágerparádé - Magyar Zoltán 5.40 Gazdatévé 6.00-9.00 Napkelte 9.05 Marienhof. Német tévé- filmsorozat, 52/12. Ki fél a Vadembertől? 9.35 Hírek 9.40 Extralarge. Olasz bűnügyi filmsorozat, VI/2. Gyémántok (ism.) 11.10 Ágytól, asztaltól, XIII/8. Az álarcosbál (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Welcome to Hungary 12.55 Telepakk 13.45 Szívtipró gimi. Ausztrál tévéfilmsorozat, 45. (ism.) 14.30 NAT-tól tartok 15.00 Hírek 15.05 Repeta. Történelem 16.30 A homok titkai. Brazil tévéfilmsorozat, 180/151. 17.05 Kormányváró 17.30-17.55 Kapcsolj be! 17.30 Vissza a természethez (ism.) 17.50 Zenelánc 17.55 Egyházzene napjainkban, II/2.18.15 Üzlet 18.30 Hogy is van ez? 19.00 Esti mese (ism.) 19.15 Múzsa 19.30 Híradó 19.50 Sporthírek 20.00 MC 20.15 Kisváros. Lóáldozat 20.55 Az én mozim (ism.) 22.00 Ferreri- fejezetek. Diliinger halott. Olasz film (1969.-Feliratos!) 23.30 Tele- JazzPódium a DAVE BRUBECK QUARTET a Budapest Kongresszusi Központban 0.20 Híradó 14.00 Rendszerváltó évek, XXII/ 20. Isten, álld meg a magyart! 16 hónap krónikája 1993. január-1994. május (ism.) 15.00 Palackposta 15.30 Emberek a természetben. Aki a csillagokkal takarózik. Varga János 15.50 Sorstársak 16.00 Telesport 17.00 Titkos küldetés. Ausztrál filmsorozat, XXIV/24. 17.30 TOP 40. 18.00-19.00 A körzeti stúdiók műsora 19.05 Az Onedin család. Angol tévéfilm- sorozat, 182/45. Irány a Horn-fok! 182/46. A hajóinas 20.10 Atlanti expresz 20.25 Kis- világ 20.50 Körző 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Híradó 22.15 Aktuális 22.40 KENŐ 22.45 Iskolai nyomozó. Amerikai film (1988.) 0.25 MC (ism.) DUNA TV DUNA TV 5.00-7.30 Óránként híradó 7.30 A BBC Rádió adása 7.45 A Vatikáni Rádió adása8.00 Segítség! Tanulok?! (ism)8.15 Kerekek és lépések (ism.) 9.00-11.00 Képes Krónika 11.00 Popeye 11.25 Régiók (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.05 Lapozó 12.20Esti kérdés (ism.) 12.40Áll a bál. Magyar játékfilm 14.20 Szám- űzöttek magántörténelme (ism.) Magyar dokumentumfilm, 4/2. 15.20 A kerékpár. Angol ismeret- terjesztő film, 4/2. A változás kereke 15.40 Ne lőj az ülő madárra (ism.) 15.55 Halljad, Izrael! Zsidó vallási műsor 16.30 Tájak, fortélyok, asszonyok 16.45 Kertgazda 17.05 Bay City. Ausztrál ifjúsági sorozat 13/8. 17.30 Mese 17.45 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.20 Maskarás ma- lacságok. Angol filmjáték 20.00 Váltó. Gazdasági magazin20.35Esti kérdés. A nap interjúja 20.55 Mű- sorajánlat21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.35 Fehér éjszakák. A1 Manach I. Kortárs művészeti magazin 22.00 Duna Műhely-premier. Virrasztás. Magyar rövidfilm 22.15 AI Manach II. (Folytatás)22.35 Cápafióka. Francia játékfilm 0.10 Híradó 0.40 Halljad, Izrael!; Tájak, fortélyok, asszonyok; Kertgazda; Vál- tó; Esti kérdés (ism.) HB® HB0 10.00 Reszkessetek, nem hagyom magam! Amerikai családi film 11.20 Reneszánsz ember. Amerikai vígjáték 13.25 Zenemánia. The Gipsy Kings 14.25 Aranyláz. Amerikai vígjátékl5.50 Mielőtt felkel a nap... Amerikai vígjáték 17.30 Bolondos dallamok 18.00 Bír-lak. Amerikai minisorozat 18.35 Anasztázia II. Amerikai kalandfilm 20.10Segítség, csaló! Amerikai vígjáték 21.35 Sztárközeiben: Alec Baldwin 22.00 Melrose Place. Szállunk a kakukk rendelkezésére 22.45 Lányok, csak szép sorjában! 0.20Szerelmi csatározások. Amerikai erotikus filmsorozat 1.50 Jelige: Vörös cipellők 9 szív tv 19.30 Bodobácsfalvi rosszcsontok 19.45 RPS-news 20.00 Kockáztató 20.30 Jó utat! 21.05 Veszélyes mélység. Amerikai film 23.00 S. k. — barkácsmagazin (ism.) 23.30 pH érték (ism.) 0.00 Napraforgó SPEKTRUM 13.00 Egy új világért 13.30 Sport szafari 14.00 Európa pályaudvarai 14.30 Madártávlatból és Földközelben 15.00 Vonatozás Nagy-Britan- niában 16.00 Sport szafari 16.30 Európa pályaudvarai 17.00 Különleges haderők 17.30 Az igazi Britannia 18.00 Ember és természet 18.45 U ta- zás a világ körül 19.20 AII. világháború története 20.10 Az ezredfordulón túl 21.00 Szemtanú 21.30 Déltengeri mesék22.00Állati élet TV3 15.05 Ha a lányok hadgyakorlatra mennek. Oszirák vígjáték (ism.) 17.15 Tüzelj vissza! Amerikai vígjáték 19.00 Híradó, sporthírek 19.15 Aloha Sport 19.30 A szabadság bajnoka 20.30 Zenefon 21.00 Szorításban. Magyar dokumentumfilm 23.10 Negyedóra: gazdaság 23.25 Aloha Sport (ism.) 23.35 Ingatlanpiac msan M S AT 14.30 Játszd újra... 15.00 Álmodozás. Amerikai filmvígjáték 16.30 Music Box. Top Ten 17.00 Napnyugta. Music Box 19.30 Cops. Amerikai filmsorozat 20.00 A törvény őrei. Los Angeles. Amerikai filmsorozat 21.00 Gyilkos utcák. Amerikai tévésorozat 22.00 Parti sétány, Ausztrália22.30 Harlem fekete rózsája. Amerikai film 18.00 A vasárnapi Hallóó ismétlése 20.00 MC Donalds 20.15 Szemfüles 20.45 Híradó 20.55 Kamarai híradó 21.00 Természet TV 21.20 Sztárrandevú 21.30 OTTO-Mobil 22.00 Egykoron harcosok voltak. Új-zélandi film 0.00-9.00 Képújság 9.00 Faluképek 10.00 Képújság 17.00 Mese 17.10 Játék 17.20 Zenés bemutatkozás 17.45 Egyéb 17.55 Barangoló 18.10 Reklám 18.15 Vendégváró, reklám 18.30 Rovataink 18.55 Reklám 19.00 Szamos Híradó, Lapszemle 19.20 Reklám 19.25 Torna 19.30 Képújság20.00 ATV 47 22.30 Szamos híradó (ism.) Krúdy mozi: 26-tól 2-áig: Az angyal. Ea.: 16, 18 és 20 óra! Béke mozi: 26-tól 2-áig: Tökös tekés. Ea.: 16 óra, 18.00 és 20.00 óra! Montázs Art Mozi: 26-án és 27-én: Gyilkos kedv. Ea.: 18 és 20 óra. Tökös tekés. Hetedszer kel életre a kamerák előtt Simon Templar, midőn az ausztrál Philip Noyce rendező igyekszik életet lehelni Leslie Charteris húszas években megálmodott hősébe. A belga Le Soir megszólaltatta a leendő új Templárt, akire az a már- már reménytelennek tűnő feladat vár, hogy feledtesse Roger Moore összesen 118 kiadásban elkészült és generációkban mély nyomott hagyott „Angyalját”. Á most 38 éves Val Kilmer maga is ausztrál, és pályafutása a színházi „Ham- lett őY’Jim Morísson fimbéli megszemélyesítésig (Doors, 1992-ben) eddig széles skálán mozgott. Templar kedvéért a Batman egy újabb folytatásának címszerepéről mondott le. Bevallása szerint nem nyomasztja a Roger Moore-i örökség. Szülei tiltották a tévétől, így annak idején egyetlen epizódod sem látott a szériából- falta viszont Charteries „Angyal” - könyveit. Húsz év alatt több mint ötven kötetett olvasott ezekből, ezért érzése szerint kellően felkészült a szerepre. Ami szerinte egyébként is árnyaltabb karaktert takar, mint amit Moore végül filmre vitt. Az utóbbi amúgy a Le Soir szerint belga földön is mindmáig példátlannak számító sikert aratol. A hatvanas években Belgiumban hétfő volt az „Angyal-nap”, amikor a belga lap szerint esténként “még egy macskát sem lehetett látni az utcán” — mindenki a képernyők elé szegezve várta az újabb kalandot, meg hozzá Moore charme-ját.. Templar „atyja”, Leslie Charteris Szingapúrban született 1907-ben. „An- gyaljának” kitalálásakor állítólag elegendő volt csak a tükörbe néznie: maga is jó megjelenésű bonviván volt, rajongott a cigerettáért, a whiskyért és a nőkért. Simon Templar megírására nem kis részt Arsene Lupin figurája is késztette. Az első epizódot - Az Angyal színre lép címmel- 1928-ban jelentette meg. Az utolsókat a hírek szerint már nevében alkotó „négerek” sora „gyártotta”... Mivel hosszú élettel áldotta meg a sors (1993-ban hunyt el), hősének valamennyi megtestesülését megérhede. A legelsőre még a harmincas években került sor: a dél-afrikai Louis Haywardnak jutod az „angyali” szerep. 1939-43 között George Sanders követte, míg brit földön 1941-től Hugh Sinclair próbálkozott vele. Kasszasikerré Moore- ral vált a sorozat: 1962-69 között 71 feket-fehér és 47 színes epziód készült, s a videováltozatokat ma is viszik mint a cukrot. Miután Moore „James Bond”-ra váltott, a hetvenes, majd nyolcvanas években indult két bátortalan sorozat: az egyikben lan Ogilvy, a másikban Simon Dutton tett kísérletet az „Angyal” feltámasztására, ám elődjük emlékével egyikük sem tudott megbirkózni.