Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-19 / 141. szám
1997. június 19., csütörtök Világkrónika Az Európai Unió amszterdami csúcsértekezletének résztvevői szerda hajnalban felszólították a közel-keleti népeket és vezetőiket, hogy újítsák fel béketárgyalásaikat, s első ízben arra sürgették Izraelt, hogy ne zárja ki egy palesztin állam létrehozásának lehetőségét. Nyilatkozatuk szerint Európa felszólítja Izrael népét, hogy ismerje el a palesztinok jogát az önmeghatározás gyakorlására anélkül, hogy kizárná egy állam (létrehozásának) lehetőségét. Az unió 15 tagállamának vezetői egyúttal úgy vélik, hogy „egy életképes és békés szuverén palesztin államalakulat létrehozása a legjobb garancia Izrael biztonságára”. A karintiai csendőrség 14 törvényellenesen beutazott románt vett őrizetbe a feldkircheni pályaudvaron. Mint a hatóságok beszámoltak róla, a férfiak egy fát szállító tehervonatban rejtőzködtek el, de az állomásfőnök felfedezte őket és értesítette a csendőrséget. Az APA osztrák hírügynökség szerint a románok feltehetően Magyarországról érkeztek Ausztriába, és a jelek szerint Olaszországba akartak továbbutazni. Érvényes útlevél volt náluk. Az illegális jövevényeket átmenetileg egy feldkircheni tornateremben helyezték el, és várhatólag visszatoloncolják őket Magyarországra. A kambodzsai biztonsági erők ellenségeskedő osztagai között lövöldözés tört ki kedden a fővárosvan, Phnompenben. Az első számbavétel alapján két halottról adtak jelentést a hírügynökségek, de nem tudni biztosan, hányán is estek áldozatul a régóta parázsló belvi- szály nyílt lángra lobbanásának. A kormány szerdai közleménye szerint Norodom Ranariddh első miniszterelnök két testőre az áldozat. A Ranariddhhoz hű osztagok csaptak össze Hun Sen második miniszterelnök híveivel. Nehézfegyvereket is bevetettek az egyórás csatározásban. A társminiszterelnökök kölcsönösen józanságra intették híveiket, s a szerdára virradó éjszakán már csend és nyugalom honolt a kambodzsai fővárosban. Nagy a valószínűsége hogy egy líbiaiNATO légicsata áldozata lett az Itavia olasz légitársaság DC- 9-es típusú utasszállító repülőgépe, amely 17 évvel ezelőtt eddig tisztázatlan okból a Tirrén-tengerbe zuhant a Szicíliához közeli Ustica-szigetnél. A katasztrófa körülményeit vizsgáló szakértői bizottság közölte: 7, különféle nemzetiségű harci gép tartózkodott a szerencsétlenség pillanatában a Bolognából Palermóba tartó repülőgép közelében a levegőben, amikor az 81 emberrel a fedélzetén 1980. június 27-én felrobbant és a tengerbe zuhant: három olasz, egy amerikai, egy francia és két ismeretlen, vélhetőn líbiai katonai gép. A jelentés nem állítja, de a közöltek alapján az olasz sajtó valószínűsíti: az utasszállító gépet lelőtték, talán az árnyékában megbúvó líbiai MiG-ek helyett. A tényfeltárást az tette lehetővé, hogy a NATO végre az olasz szakértők rendelkezésére bocsátotta a radarfelvételek megfejtéséhez szükséges titkos kódokat. Észak-Korea felkészült a „végső háborúra” - közölte a phenjani védelmi minisztérium szóvivője, azzal vádolva Dél-Koreát és az Egyesült Államokat, hogy „alkalmasnak tartják az időt a KNDK elleni megelőző csapásra, mivel az ország ismétlődő természeti csapások hatásától szenved, és számos katonáját a mezőgazdaságba irányította át”. Megfigyelők szerint a nyilatkozat közzététele arra utal, hogy az észak-koreai vezetés nyugtalan az ország stabilitása miatt most, nem sokkal Kim Ír Szén halálának harmadik évfordulója előtt. Kim ír Szén fiát, Kim Dzsong II-1 várhatóan a gyászidőszak eltelte után, még az idén beiktatják teljhatalmú vezetőnek. Bős a szlovák Balaton? MTI Szlovákia a Balatonhoz hasonló üdülőövezetté akarja változtatni Bős (Gab- cikovo) környékét, több százezer embernek téve lehetővé a pihenést, a helybéliek azonban vonakodnak eladni földjeiket - írta szerdán a prágai Mlada fronta Dnes, a CTK idézésében. Gabcikovo, Európa legvitatottabb építkezéseinek egyike, Szlovákiában található, és a Bős-Magy- maros-i vízierőművel kapcsolatban tett szert nemzetközi hínévre - írta a francia hírügynökség. A prágai lap cikkírója, Karol Wolf szerint a szlovákok komolyan gondolják az ottani „Bala- ton”-tervet, hiszen már felépítették azt a vízisport telepet is, amelyik július 4- én egy Világkupa versenyt lát vendégül a felduzzasztott tavon. Szállodákat, uszodákat, teniszpályákat és más vízi- sport-létesítményeket terveznek felépíteni, egyeseket olimpiai szabványok szerint. Az úgynevezett biokomplexummal többek között az a céljuk, hogy bizonyítsák: a vízierőmű nem pusztítja el az életet a környéken. A terv szellemi szerzőjét - a cikk szerint - Drahomír Jurcac- kónak hívják. Megkérdezték tőle, ki fizeti majd a beruházást. Azzal válaszolt, hogy elég sokan érdekeltek a beruházásban. Amikor pedig megvalósul majd, száz- és százezrek fogják felkeresni Szlovákia Balatonját Magyarországról és Ausztriából is, hogy pihenjenek. - Azt hiszem, sokan még nem tudják, micsoda építkezés folyik itt. Megállapodásra jutottak! Politikai megállapodásra jutottak szerda hajnalban Amszterdamban az Európai Unió vezetői a maastrichti szerződés módosításáról, számos kérdés megoldását azonban elnapolták, ami megfigyelők szerint megnehezítheti az unió kelet-európai országokkal való kibővítését az ezredforduló után. A hajnalban bejelentett megállapodással véget ért az EU kétnapos csúcsértekezlete. A 15 hónapig tartó előkészítés és az utolsó, több mint 12 órásra sikerült maratoni tárgyalássorozat ellenére az unió állam- és kormányfőinek nem sikerült megegyezniük az európai intézmények reformjáról. A többi kérdésben született egyezséget az utolsó néhány órában Spanyolország hátráltatta, garanciákat követelve arra, hogy az unió leendő döntési és képviseleti rendszerének kialakítása után is „nagy” tagállamként fogják kezelni. MTI ____________________ Fó ris György, az MTI tudósítója jelenti: „Az amszterdami csúcs lezárultával elmondhatjuk: végképp megtisztítottuk az utat a Pénzügyi Unió és a bővítés felé” — jelentette ki Wim Kok holland miniszterelnök a találkozó végeztével tartott sajtóértekezletén. Első értékelések azonban főként az eredeti ígéretek teljesítésének elmaradását rótták fel a rekordhosszúságúra nyúlt csúcsnak, úgy vélve, hogy a bővítés kapcsán fontosnak minősített intézményi reformok halasztása nem éppen biztató üzenet a tagságra váró országok számára. Szerdán hajnali négy óráig kellett várni a 15 hónapos Kormányközi Konferencia befejez- tét jelző sajtóértekezletig, amelyen aztán a politikusok megjelenése mellett egy maroknyi, de annál hangosabb környezetvédő demonstrációja is hozzásegített a már-már szendergők ébredéséhez. A környezetvédelmi, emberi jogi és demokratikus kérdések figyelmen kívül hagyását felrovó, a „kirekesztő Európa” ellen jelszavakat skandáló néhány fiatalt csak rendőri beavatkozással tudták eltávolítani a teremből, mielőtt a holland kormányfő hivatalosan bejelenthette volna a konferencia végeztét és az Amszterdami Szerződés teljes körű lezárását. Az öt főbb fejezetből álló dokumentumot októberben írják majd alá Amszterdamban, s ratifikációjának várhatóan egy évet igénylő lezárulta után kerül csak sor az EU-alapokmá- nyok ennek szellemében törénő tényleges módosítására. Az intézményi reformok esetében a tagországok közötti véleményeltérés végül lehetetlenné tette azon ambiciózus cél teljesülését, hogy a majdani bővítés megkezdésére valamennyi szükségesnek ítélt intézményi változtatást rendezzék. Az elfogadott formula szerint az első bővítésig mind a bizottság, mind a szavazás esetében a jelenleg érvényes rendszer marad érvényben. Mihelyt sor kerül legfeljebb öt ország csatlakozására, egy bizottsági tagról (a mostani kettőből) az öt „nagy” tagállamnak le kell majd mondania, és attól kezdve minden ország egy biztosra jogosult. Értesülések szerint még kevésbé alakult ki végleges megoldás az Unió jövője szempontjából másik kulcstémának tekintett „szorosabb együttműködés” (rugalmasság) esetében. Az októberi aláírásig a jelek szerint sok pontosítást igénylő témakör kapcsán az alkalmazása szempontjából legfontosabb kérdésben sikerült dűlőre jutni: a közösségi (gazdasági, kereskedelmi, környezetvédelmi), valamint a bel- és igazságügyi területen elegendő a tagországok többségének jóváhagyása a „gyorsítani” akaró országok alkalmi - Unión belüli - szövetkezéséhez. Minden tagállam egyhangú bólin- tása szükséges azonban a kül- és biztonságpolitikai témákban „gyorsítani” akaró országok koalíciójához. A további „saroktémának” szánt bel- és igazságügyi együttműködés esetében megoldódott a Schengeni Egyezmény csatolása az EU alapokmányaihoz, és döntés született a jelenleg kizárólagosan kormányközi kezelésen alapuló vízum- politika, menedékjog, menekültügy és határellenőrzés közösségi szintű kezeléséről. Hongkong: ceremónia, tüntetés Teng Hsziao-ping özvegye és leánya is résztvesz majd a június 30-án, Hongkong kínai visszavételének napján rendezendő, nagyszabású hongkongi ünnepségen, amelyre 4000 személyiséget várnak a világ minden részéből. MTI A februárban, 92 éves korában elhunyt Teng Hsziao-ping nevéhez fűződik az „egy ország, két rendszer” elv kidolgozása, és ő volt az a politikus, aki elindította Margaret Thatcher brit kormányfővel a 80- as években a Hongkong jövőjéről szóló tárgyalásokat. Özvegyének és lányának jelenléte - 72 kínai állami és pártvezető mellett emeli majd az ünnepségek fényét. Körvonaló- zódott az ellenzék tüntetési terve is. Miután a hongkongi helyi vezetés elutasította a Hongkong főterére tervezett demokratikus megmozdulás tervét - a Victoria teret a nőszövetség ünnepségének tartották fenn -, az ellenzék elhatározta, hogy a hongkongi parlament épületét megszállja, és a balkonról olvassa majd föl felhívását.- Támogatjuk a kínai szuverenitás kiterjesztését, egyben azonban harcolunk a hongkongi demokrácia folytatódásáért — közölte a Demokratikus Párt al- elnöke, aki nem zártaki azt, hogy pártjának a jövőbeli ideiglenes törvényhozásból kiszorított tagjai ülősztrájkot fognak tartani június 30-án éjjel. A törvényhozás épületében ez időben teszik majd le az esküt a Kína által jóváhagyott ideiglenes törvényhozás tagjai a világ közvéleményének szeme láttára, így aligha képzelhető el, hogy Kína, illetve a hongkongi vezetés tétlenül nézze a törvényhozás épületének „megszállását”. Szlovákia miniszter hajthatatlan MTI ___________________ Év a Slavkovská szlovák oktatási miniszter szerdán reggel fogadta a Magyar Keresztény- demokrata Mozgalom vezetőit, akik a kétnyelvű bizonyítványok ügyében folyamodtak hozzá, de a tárcavezető hajthatatlan volt, és ragaszkodott korábbi döntéséhez, mely szerint a jövő héten esedékes bizonyítványosztáskor a magyar iskolák diákjai csakis egynyelvű bizonyítványt kaphatnak. Bugár Béla, az MKDM elnöke és Szigeti László, a mozgalom oktatási szakértője hasztalan győzködték Éva Slavkovskát. „A miniszteraszony véleménye sajnos nem változott. Kijelentette: egyértelműen úgy érzi, hogy jól döntött, amikor - a szlovák nyelvtörvényre hivatkozva - elrendelte az egynyelvű, kizárólag szlovák bizonyítvány intézményét,, - tájékoztatta az MTI tudósítóját a szerdai tárgyalás után Szigeti. „Sajnos, eredménytelenül érveltünk, hiába mondtuk el, hogy a szlovákiai magyarság otthontudatát erősítő lépés lenne, ha a döntést visszavonná.” Külügyi csomagterv MTI Az amerikai szenátus kedden jóváhagyta azt a külügyi költségvetési csomagtervet, amelyet a felsőház republikánus és demokrata párti vezetői dolgoztak ki részben az ENSZ- szel szemben felhalmazott amerikai tartozás kiegyenlítésére. A kormányzat támogatását élvező tervezet alapján az Egyesült Államok három év alatt 819 millió dollárt fizetne be törlesztésként a világszervezet számlájára, de csak akkor, ha a világszervezet eleget tesz a javaslatban rögzített feltételeknek. ENSZ-diplomaták már korábban hangsúlyozták, hogy elégtelennek tekintik az összeget, hiszen számításaik szerint az amerikai adósság eléri az 1,3 milliárd dollárt. Rámutattak arra is, hogy a kongresszusi követelések egy része megvalósíthatatlannak tűnik. A szenátusi feltételek között szerepel például az amerikai tagdíjhányad csökkentése, független főfelügyelő kinevezése az ENSZ-szervek működésének ellenőrzésére és a világszervezet karcsúsítása. A tervezet követeli, hogy a kongresszus vizsgálati szerve, a GAO betekintést nyerhessen az ENSZ gazdálkodásába. Feltételül szabja, hogy New Yorkon, Genien, Rómán és Bécsen kívül máshol ne rendezzenek konferenciákat az ENSZ égisze alatt, és a világszervezet kárpótolja Washingtont a békefenntartó műveletekhez nyújtott segítségéért. A javaslat kimondja, hogy az Egyesült Államok leállítja a segélyek folyósítását olyan országoknak, amelyek ENSZ-képviseletéi nem fizetik rendszeresen a parkolási díjakat New York városi hatóságainak. A világ- szervezetnek továbbá ki kellene nyilvánítania, hogy nem kíván adót kivetni a tagországokra, és állandó hadsereget sem akar létrehozni. Kiváltképpen az amerikai befizetés csökkentése ütközhet kemény ellenállásba a többi ENSZ-tagál- lam részéről. A törvénytervezet szerint az Egyesült Államok évi tagdíjhányadát 25-ről 20 százalékra, a békefenntartó műveletekhez való hozzájárulását pedig 31-ről 25 százalékra kellene leszállítani. A szenátusi csomagterv tartalmazza a külügyminisztérium átszervezését is. Az elképzelés értelmében teljesen beolvasztják a minisztérium igazgatási rendszerébe a kormányzat tájékoztatási hivatalát, az USLA-t és a fegyverzetellenőrzési ügynökséget, az ACDA-t. A külföldi segély- programokért felelős szerv, a USAID megőrzi ugyan önálló szervezeti felépítését, de vezetője a jövőben nem az elnöknek, hanem a külügyminiszternek tartozik majd beszámolási kötelezettséggel.