Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-19 / 141. szám

X Gazdaság 1997. június 19., csütörtök Csúcstechnika a mezőgazdaságban A mezőgazdasági gépeket sem kerülte el a legújabb technikai forradalom. Ma már nemcsak a méregdrá­ga luxusautókban tombolnak a mikroprocesszorok és az ezen alapuló, a vezetőt tehermentesítő intel­ligens rendszerek, hanem az erőgépekben is. Ez­úttal az IKR Rt. által kínált Fiatagri G sorozatán ke­resztül mutatjuk be, mit is tud a kilencvenes évek végének erőgépe. Befektetők Kelet*Magyarországon Horn Gyula fogadta a német gazdasági minisztert Horn Gyula miniszterelnök dolgozószobájában fogadta Günter Rexrodt német gazdasági minisztert szerdán reggel. A beszélgetésen jelen volt Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter, illetve Hasso Buchrucker, Németország budapesti nagyköve­te - tájékoztatta a Miniszterelnöki Hivatal Kommuniká­ciós és Sajtóirodája az MTI-t. Kékesi György Fiatagri és a Ford New Hol­land cégek fúzióját követő „agyfúzió” első terméke, a Ka­nadában készülő G-sorozat. Európában - ahol a gazdasá­gosság mindig is fő szempont volt - számítógép segítségé­vel tervezték és gyártják a 7500 köbcentis, hathengeres turbómotorokat, melyek tí­pustól függően 180, 193, 223 és 247 lőerőt mozgósítanak. Az erőforrások képességeit jól érzékelteti, hogy terhelés alatt, csökkenő fordulatszámnál is állandó marad a teljesítmény. A 415 literes üzemanyagtar­tálynak köszönhetően még nyújtott műszakban sem kell kiállni tankolni. Forradalmian új az elektro­nikusan, terhelés alatt is kap­csolható, úgynevezett „full power shift sebességváltó”. A fokozatok száma 18/9, igény szerint 36/18. Ez utóbbi vál­tozat akár 260 méter óránkén­ti munkasebességre is képes, miközben a legnagyobb hala­dási sebessége 40 km/h. A fo­kozatok mikroprocesszor se­gítségével programozhatok, a váltó egyetlen kezelőkarral működtethető, és a traktor bár­melyik fokozatban elindulhat. A kart jobbra tolva a maga­sabb, míg balra tolva az ala­csonyabb fokozatok követik egymást. Úgy is programoz­ható azonban a váltó, hogy a fokozatok kettesével, hárma­sával „ugorjának” előre, illet­ve hátra, tengelykapcsoló használata nélkül. (Hagyomá­nyos értelemben a traktoron nincs kuplung, a pedál mik- rokapcsolót működtet.) Az intelligens váltó automatává is tehető - a 10. és 18. fokozat között — egy gomb benyomá­sával, így nagy sebességű ha­ladáskor, például szállítási fel­adatoknál a vezető két kézzel foghatja a kormányt. A „gon­dolkodó” váltó emellett le­hetővé teszi a terhelés alatti irányváltást is. Külön figyelmet érdemel a manőver automatika. Míg a lift - o - matic szisztéma a tábla végén gombnyomásra kieme­li a munkagépet, addig a manőver automatika ugyan­csak gombnyomásra magasabb sebességi fokozatba kapcsolja a váltót, lerövidítve ezzel a „haszontalan” fordulóidőt. Újszerűakormányzás, úgy a-' nis - extra felszerelésként - nemcsak a kerekek fordulnak el, hanem a mellső híd is, együttesen 65 fokban! Az öt méter hosszú erőgép fordulá­si sugara így mindössze 4,75 méter. Az összkerékhajtás gomb­nyomásra vagy teljesen auto­matikusan kapcsolható. (Fé­kezéskor például automatiku­san bekapcsol az összkerék­hajtás.) A mellső szlip határolt differenciálzár automatikus, míg a hátsó elektro-hidrauli- kusan kapcsolható be és ki. E megoldások nemcsak üzem­anyagot takarítanak meg, ha­nem a gumik élettartamára is kedvezően hatnak. A hidraulikarendszert vál­toztatható teljesítményű terhe­lésérzékelővel ellátott szi­vattyú táplálja, amely az igé­nyeknek megfelelően adagol­ja az olajat, így feleslegesen nem von el lóerőket. Az emelőberendezés elekt­ronikus erőszabályozással egészült ki. A műszerfalon el­helyezett digitális kijelző pontosan mutatja az emelő­karok helyzetét, így a műve­lési mélység változása nyo­mon követhető. A traktorokat radaros se­bességmérővel és a teljesít­ményt szabályozó rendszerrel is felszerelték, melyek segít­ségével szabályozható a meg­engedett maximális kerékcsú­szás. A gyorskapcsolós három pont felfüggesztés az erősebb típuskon akár 9 tonna emelé­sét is lehetővé teszi, a nagy tengelytávnak és a jó súlyel­osztásnak köszönhetően biz­tonságosan. Egy modern traktortól jog­gal várjuk el azt is, hogy ma­ximális kényelmet nyújtson a vezetőnek. A műszerfalon egyértelmű digitális jelzések dominálnak, a kezelő szer­vek célszerűen csoportosí­tottak, a fedélzeti komputer a gép minden „lélegzetét” figyeli. A fülke túlnyomásos, klimatizált, személykocsik megirigyelhetik a por- és hangszigetelést. A kilátás ki­váló, az éjszakai munkát pe­dig 19 halogén fényszóró se­gíti. A Fiatagri G sorozata már a XXI. század technikáját idé­zi. A két nagy tapasztalatú gyár valóban apait-anyait be­leadott a fejlesztésbe. A szé­ria hazai sikerét bizonyítja, hogy ä forgalmazó IKR Rt. egy év alatt megduplázta az értékesítést. MTI ______________ A találkozón Günter Rexrodt ismételten elismerését fejezte ki azért, hogy Magyarországnak volt bátorsága végigjárni a gaz­dasági reformok nehéz útját. „Büszkék lehetnek eredmé­nyeikre, amelyek Önöket az Európai Unióhoz közelítették” - mondta a német miniszter. Hangsúlyozta, hogy Németor­szág továbbra is a „közép-eu­rópai országok ügyvédjének” tekinti magát, és különösen fontosnak tartja a magyar tö­rekvések támogatását. Az Európai Unió bővítésé­vel kapcsolatban Horn Gyula kifejtette: számítunk arra, hogy decemberre megszületik a döntés a csatlakozási tárgya­lások megkezdéséről. Ma­gyarország fontosnak tartja, Almafórum Új Kelet-információ Integrált gyümölcster­mesztés címmel tanácsko­zás és szakmai bemutató lesz június 19-én, csütörtö­kön Újfehértón, a városi művelődési központban, valamint a kutatóállomás ültetvényeskertjében. A meghívott előadók, többek közöt a Földművelésügyi Minisztérium, a növény­egészségügyi és talajvédel­mi állomás munkatársai megvitatják az időszerű növényvédelmi tennivaló­kat, kiemelten a tűzelhalás esetét, amely ma veszélyes­ségénél fogva leginkább foglalkoztatja a gazdákat. Emellett szó lesz az alma­termesztési kilátásokról, a minőségi irányú fajtavál­tási kényszerről, értékesí­tési lehetőségekről. Tejtámogatás Új Kelet-információ A nyári időszakban a te­jelő tehenek jobb tápanyag­ellátottsága, valamint a csökkenő tejfogyasztás mi­att kialakuló átmeneti, sze­zonális tejtöbblet értékesí­tésének levezetésére az Ag­rárpiaci Rendtartás tárcakö­zi bizottságának javaslatá­ra a földművelésügyi mi­niszter rendkívüli anyagi támogatást nyújt. A napokban napvilágot látott határozat szerint júni­us 15. és augusztus 31. kö­zött az exportra szánt tejter­mékek piacra jutási támoga­tásának kétharmadát az FM, egyharmadát a Tej Termék- tanács saját intervenciós alapjából finanszírozza. Ez­zel párhuzamosan a külpia­ci értékesítésre nem kerülő tejtermékek átkészletezteté- sére is lehet igényelni álla­mi támogátást. Ez mintegy huszonötmillió liter tejre vonatkozik. hogy az EU következetesen érvényesítse az 1995 decem­beri madridi csúcstalálkozón megfogalmazott elveit, azaz a valós gazdasági teljesítmény alapján differenciáljon a csat­lakozásra jelentkező országok között. Günter Rexrodt egyet­értett a differenciálás szüksé­geségével, ugyanakkor elkép­zelhetőnek tartotta, hogy erre csak a csatlakozási tárgyalá­sok megkezdése után kerül sor. „Magyarország azonban mindenképpen az élen, a bő­vítés első körében lesz, az ob­jektív tények, a kedvező gaz­dasági folyamatok tartóssága alapján” - hangsúlyozta a né­met gazdasági miniszter. A kétoldalú gazdasági kap­csolatok terén Horn Gyula ki­emelte, hogy a magyarországi befektetések és a privatizáci­MTI A tárca jövőre a reálisan vár­ható 13,5 százalékos infláció­nak megfelelő dologi, 14,5 százalékos bérfejlesztési, a be­ruházások terén pedig 19,1 százalékos támogatásnöveke­déssel számol. Mindezek fi­gyelembe vételével az idén összességében 1021 milliárd- dal, ezen belül 497 milliárdos állami pénzzel gazdálkodó ön- kormányzatoknak jövőre 131,8 milliárdos többletköltségvetési támogatást javasolnak. Az ön- kormányzatok finanszírozásá­ról a BM és a PM között zajló egyeztetés során eltérő állás­pontok alakultak ki. Kuncze Gábor elmondta, hogy eredetileg az önkormány­zatok jövőre a személyi jöve­delemadó-bevételekből 40 szá­zalékot, ebből 20 százalékot újraosztva kaptak volna meg. A Vatikánnal kötött megálla­podás miatt ez az összeg csak 39 százalék lesz. A belügymi­niszter szerint az önkormány­zatok gazdasági helyzete ma nem olyan, hogy lemondhatná­nak a 4,5 milliárd forintot jelentő egy százalékról. Vita van a tárcák között a közszol­gálati szférában tervezett 14,5 százalékos béremelés kapcsán is. A belügyminiszter ugyanis nem tartja lehetségesnek azt, Új Kelet-információ A győrsági Agroprogress Kft. által kikísérletezett új tí­pusú, a megyei klimatikus és talajtani viszonyokhoz az egyik leginkább alkalmazko­dó tönkölybúza konzultáció­óban való részvétel terén a német vállalkozók vezető szerepet játszanak. Fontosnak nevezte, hogy az utóbbi idő­ben a német befektetők a gaz- daságilag-társadalmilag el­maradottabb kelet-magyaror­szági régióban is megjelen­nek, s hangsúlyozta: a magyar kormány számára az egyik legnagyobb gond, hogy meg­akadályozza az ország - fej­lettség szerinti-„kettészaka­dását”. Szükségesnek mond­ta, hogy az EBRD és a luxem­burgi Európa Bank jobban já­ruljon hozzá a magyarorszá­gi infrastrukturáis fejleszté­sekhez. Günter Rexrodt ezt lehetségesnek tartotta. A né­met gazdasági miniszter or­szága támogatásáról biztosí­totta azt a törekvést, hogy Magyarország regionális ke­reskedelmi-pénzügyi köz­ponttá váljék. Magyarország­nak ehhez megvan minden adottsága, az „ország teljes euroatlanti beágyazódása” pedig kiváló lehetőséget nyújt majd e tervek megvalósításá­hoz - mondta Rexrodt. hogy ezt a támogatást egy 3 százalékos létszámcsökkentés­sel kössék össze az önkor­mányzatoknál. Jelentősen elté­rőek az álláspontok az önkor­mányzati hivatásos tűzoltósá­gok jövő évi finanszírozása te­rén is. Az önkormányzati kis- kincstárakról szólva a minisz­ter úgy vélte, hogy ahol már ezt alkalmazták, ott jelentősen ja­vult az önkormányzatok gaz­dálkodása, megalapozottabbá vált tervezésük. A tárca támo­gatja a kiskincstárak elterjedé­sét, amelyek csökkentik a pénz­mozgást, s ezáltal leköthető pénzeket biztosítanak az ön- kormányzatoknak. Várfalvi István, a PM főosz­tályvezetője szerint a kiskincs- tár nem új dolog, hiszen már a tanácsrendszerben is hasonló jelleggel működött a fejleszté­sek finanszírozása. A kis önkor­mányzatok azóta is így működ­nek, csupán a 4-5 intézmény­nél többet fenntartó 150-160 önkormányzat számára jelente­ne új utat ez a megoldás. A rendszertől, amely alapvetően nem új hivatalt, hanem pénz­ügyi technikát jelent, a szakem­ber évente 600-800 millió fo­rintos nettó kamatmegtakarítást remélne. A szakember úgy vél­te, hogy ebben az évezredben már nem várható, hogy ez a szfé­ra beolvad az államkincstárba. val egybekötött bemutatója lesz június 23-án, hétfőn 10 órai kezdettel Timár határá­ban, valamint a 38-as számú főközlekedési útvonal mellett Virányos-Tiszanagyfalü szé­lén, a Miskolc irányába eső oldalon. Zseb* szerződések F. T. (Új kelet) Okkal vagy ok nélkül, de sokan féltik a magyar termő­földet. Tény, hogy Dunán­túlon már úgynevezett zseb- szerződésekkel illegálisan külföldiek kezére jutott több ezer hektár. Papíron még ma­gyar állampolgáré a termő­föld, de valóságban már nem műveli meg. Ezek a szerző­dések nem számítanak jog­erős egyezségeknek, de a főleg osztrák „bérlők” arra számítanak, hogy amikor hazánk is tagja lesz az EU- nak, akkor elővásárlási jogot szereznek ezekkel a megál­lapodásokkal. Valahol érthető a mecha­nizmus, hisz a termőföldnek éppen azért nincs értéke, mert gyakorlatban nincs meg a szabad kereskedelem feltéte­le. Nem véletlen, hogy a szomszédos Burgerlandban tízszer-tizenötször többet kémek ugyanannyi, ugyan­olyan termőképességű föl­dért, mint például Zalában. Ott a piaci viszonyok érvé­nyesülnek, és rövid idő alatt valós értékére emelkedik a föld ára. Egy Dániából érkezett ag­rárszakembert kérdeztem a minap, miként vásárolhat külföldi állampolgár náluk termőterületet? Igen egysze­rűen - hangzott a válasz. Először is le kell telepednie abban a községben vagy vá­rosban, utána igazolni kell, hogy legalább középfokú végzettséggel rendelkezik az agrárágazat valamelyik területén, beszéli a nyelvet, és még további, kevésbé szi­gorú feltételeknek kell meg­felelnie. Aki ott él, ott is adó­zik. Vállalja, hogy adott időn belül nem vált művelési ágat, és munkahelyeket is te­remthet. Talán nálunk is ez lehetne a követendő út. Vásárolhas­son az osztrák sógor földet mondjuk Zalakaroson, de akkor költözzön is oda. He­lyi adóját fizesse meg ott, és gyarapítsa a magyar állam­kasszát jövedelemadójával. Ha mindezek után még mindig megéréné neki ott gazdálkodni, ám tegye. Egy csapásra értelmüket veszte­nék a zsebszerződések. Csakhogy ezáltal már pi­aci értéke lenne a földnek, ami már a művelési költsé­gek között a termény árában is megjelenne. Mindjárt nem lenne olyan jövedelmező itt gazdálkodni, mert az elő­állítási költségek megköze­lítenék az ausztriait. A kül­földi vevő el is adhatná azt a földet, de akkorra már úgy megdrágulna, hogy kétszer is meggondolná valaki, vá­sároljon-e vagy sem. Régi tétel, hogy csupán tiltásokkal nem lehet meg­szüntetni egy valós igénye­ken alapuló és a kiskapukat kihasználó kereskedelmi fo­lyamatot. Engedni kellene a szabad piaci mozgásokat, csak éppen nagyon szigorú korlátok közé kellene szorí­tani. Ha kevesebb a parkoló­hely, mint ahány autó meg akar állni azon a környéken, akkor vagy fillékerékkel fel­állnak a fűre, vagy a kapual­jakat foglalják el. Talán nem kellene megvárni, míg idáig fajul a dolog. Önkormányzati kincstárak A kormány még nem alakította ki végleges álláspontját az önkormányzatok jövő évi állami támogatásának mértékéről, a belügyminiszter azonban további nagyon kemény, lényeges szigorítást nem tart elképzelhetőnek finanszírozási rendszerükben. Kuncze Gábor az ön- kormányzati Jdskincstárakról” tartott szerdai szakmai tanácskozáson elmondta azt is, hogy lényeges reál- pozíció-javulásra még nem számíthatnak az önkor­mányzatok. Őszi búza-fajtabemutató

Next

/
Thumbnails
Contents