Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-10 / 133. szám
Tapasztalatátadás K. Z. (Új Kelet) A privatizáció és a munka- nélküliség alakulásának hazai tapasztalataival ismerkedik tegnap délutántól négy napon át a román BNS szak- szervezet 22 aktivistája. A helyszínt a Magyar Szak- szervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) vezetői jelölték ki, a szemináriumot a Friedrich Ebert Alapítvány is támogatja. Az alapítvány közép-ke- let-európai szakszervezeti projektjének vezetője, Rainer Girndt elmondta, az előadások és a konzultációk célja, hogy a szomszéd ország érdekvédelmi képvisc: lői a magyar magánosítás pozitív és negatív tapasztalataiból tanulva elkerüljék a hibás döntéseket. Rossz privatizációs megállapodásként a német érdekeltségű szekszárdi húsfeldolgozót jelölte meg. A tárgyalásokon és az együttműködési megállapodásban ugyanis nem rögzítettek minden kérdést. Pozitív példaként egy részben német tulajdonú gázszolgáltató részvénytársaságot említett Rainer Girndt, ahol nem volt elbocsátás. Az alapítványi vezető szerint az állami tulajdon magánkézbe adásának feltétele egy komoly információs háttér és az ismeretek cseréje. A befektetők ugyanis érdekeiket a nemzetközi piac gazdasági feltételrendszeréhez igazítják. A négynapos képzésen a román szakszervezetek képviselői előadásokat hallgatnak meg a magyar tulajdonosváltás tapasztalatairól, annak a foglalkoztatásra és az érdekképviseletekre gyakorolt hatásáról. Megismerkednek a vendégek Nyíregyháza és Kisvárda két-két üzemének a magánosítás utáni helyzetével. A képzés csütörtök este fejeződik be, amikor Rabi Ferenccel, az MSZOSZ alelnökével lesz kötetlen eszmecsere aktuális szakszervezet-politikai kérdésekről. Készültség a Krasznán Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn a Kraszna Ágcrdőmajor és Nagyecsed közötti szakaszán a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság. Az utóbbi napok csapadékos időjárása miatt a folyó kilépett medréből és elérte az ár- vízvédelmi töltések lábát. A vízügyi szakemberek szerint további félméteres vízszint- emelkedés várható. Megemelkedett a Tisza, a Szamos és a Túr vize is, de nem érte el a készenlét elrendelésének szintjét. Legfeljebb a Tisza vásárosnaményi Kraszna-tor- kolatában kerülhet sor készültség elrendelésére. Demecser és környékének belvízelvezető rendszere nem győzte a sorozatos felhőszakadást. A több mint 1500 hektár szántón a szél fodrozza a vizet, s az erózió mosta kráterekbe vízesésként ömlik a máskor hiányzó, most hatalmas víztömeg. Az éves termés elúszott. A nagyhalász-pátrohai csatorna kiöntéssel fenyeget, s a vízügy térségbe átcsoportosított szivattyúi napi egymillió liter vizet emelnek ki. Ennek ellenére a község házainak mélyebb pincéit negyven centiméteres víz öntötte el, helyenként repedeznek a falak. Megyei krónika 1997. június 10., kedd Táborozás szülőknek is Munkatársunktól Ha nyár, akkor táborozás! Ez ienne a természetes, de tudjuk, sok család nem engedheti meg magának, hogy a vakációnak csak egy részére is befizesse a gyerekek táboroztatásának költségeit. Alom a Balaton, Csillebérc, talán még a tiszai túra is. Az is nehezen oldható meg, hogy a nyári szünetnek legalább egy részét gondtalanul, pihenéssel, valami hasznos elfoglaltsággal együtt töltsék a szülők a gyerekekkel. A felnőttek esetleg nem tudnak vagy nem akarnak munkahelyüktől távol maradni, nem sikerül egyeztetni a család valamennyi tagjának szabad idejét. Mindezeket végiggondolva, igazán örvendetes a hír, ami a nyíregyházi Váei Mihály Művelődési Központ és Gyermekcentrum háza tájáról érkezett. Az intézményhez tartozó Kölyökvár, illetve a népművészeti stúdió vezetői most szervezik ugyanis azt a tábori, amelyben a gyermekeket a szülőkkel együtt szívesen látják. A tábor helyszíne a Kölyökvár udvara, ahol a szabad levegőn igazán kellemes elfoglaltságot kínálnak a szakemberek. Amint azt .dr. Puskásáé Oláh Júlia népi iparművész, szakelőadó elmondta, népművészeti kézműves táborba invitálják a szülőket és gyerekeket. Ritka alkalom, amit érdemes megragadni, hiszen a népi kézművesség minden ágával megismerkedhetnek a gyerekek, s szüleik közreműködésével, segítségével sajátíthatják el például a fazekasság, a szövés, a nemezfeldolgozás és a többi népművészeti ág fortélyait. A gyerekek a kézügyesség és az alkotói fan- tázia fejlesztése mellett hasznos tudásra tehetnek szert a tárgyalkotó magyar" népművészet hagyományaiból. Természetesen ennek a tábornak is vannak költségei, de nem elhanyagolható szempont, hogy a felhasználandó nyersanyagokról és az alkalmazandó .munkaeszközökről a szervezők gondoskodnak. Két csoportba várják az érdeklődők jelentkezését: az elsőnek az időpontja június 23-27. között lesz, a második turnus résztvevőit június 30—július 4. között fogadják. Bővebb tájékoztatás a művelődési központban, a Kölyökvárban, illetve a 411-822-es telefonon kérhető. Fejlesztési pályázat A Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Területfejlesztési Tanács az 1997. évi decentralizált fejlesztési keretekre vonatkozóan előzetes pályázati kiírást telt közzé. Ezúton tájékoztatjuk a pályázat iránt érdeklődőket, hogy a beadási határidő a következőképpen módosul:- a területi kiegyenlítést szolgáló pályázatok: június 16. helyett június 23., 16 óra,- a területfejlesztési cél- előirányzatú pályázatok: június 20. helyett június 27.. 16 óra. Zebrafestés csúcsforgalomban Megyénk közútjain is fel kell frissíteni időnként az útburkolati jeleket. Ez teljesen természetes, de több olvasónk is panaszosan telefonált, hogy miért éppen a legnagyobb reggeli csúcsforgalomban kellett félpályán lezárni a nyíregyházi Bocskai utcán a rendelőintézet előtti szakaszt. Fekete Tibor (Új Kelet) __ A megyeszékhely úthálózatának jelentős része az önkormányzat kezelésében van, melynek a Közterületfenntartó Kht. a gazdája. Mint azt Szűcs István, a közhasznú társaság szakembere kérdésünkre elmondta, az útburkolati jelek festésével a Út- Szignál Kft.-t bízták meg. A velük kötött szerződésben nem határozták meg, hogy a társaság szakemberei mikor és hol festenek, csak adott területekre adott határidőt állapítottak meg. Az ütemezés és az időbeosztás a társaságon múlik. Tóth Béla az Út-Szignál Kft. nevében elnézést kért a közlekedőktől, de mint elmondta, sajnos a határidők őket is szorítják. Ráadásul az elmúlt napok tartós esőzése miatt nem tudtak dolgozni, és legalább egyhetes lemaradást kell behozniuk. A Bocskai utcán, a rendelőintézet bejáratával szemben egy újfajta kétkomponensű festéket használnak, amit éjszaka a hideg, nappal a meleg miatt nem lehet felhordani az aszfaltra. A száradási és kötési ideje 25 perc, amíg nem szabad ráhajtani. Ez egy elég jó kopásálló anyag, ami akár három évet is kibír javítás nélkül. Miért éppen a legnagyobb csúcsforgalomban kell az ilyen munkát elvégezni? A szakember csak annyit mondott: nincs olyan időpont, ami mindenkinek megfelelne. A korábbi években éjszaka festették a zebrákat, akkor az aludni vágyók reklamáltak. Hét végén szintén az ebéd utáni szendergőket vagy a sétára indulókat idegesítette a festékszóró pisztolyok zaja. A cég emberei hétvégeken is kénytelenek dolgozni, de azt nem tehetik meg, hogy hétköznaponként a forgalom erősödésekor leálljanak. Gyakran a járművezetők és a kerékpárosok is tehetnek arról, ha összefestékezik a járművüket. Hiába rakják ki a védőkúpokat, hiába jelzik táblákkal a burkolatfestések helyét, mégis ráhajtanak, és a friss festéket továbbhordva a felezővonalból záróvonalat „készítenek”. Később hiába javítják ki fekete festékkel, ez a réteg lekopik, és újra összeáll a folyamatos csík. M Ecsettel bizony lassan megy a dolog Fotók: Lázár Zsolt