Új Kelet, 1997. május (4. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-24 / 119. szám

1

Gyermekeink

Szemünk fényei, támaszaink a hitben, kulcsai a jövőnek. Ők, akikért élni szép, még akkor is, ha néha keservesen nehéz is tud lenni ez az élet. Reményeink olajág-hordozói, kicsik és nagyok.

A nagyobbacskák okos tekintete, a kicsik bársonyos, puha, meleg ölelése, a selypes piciny szótöredékek és a kamaszok szent nagy akarásai - egyre megy. Szívünk dobbanása minden mondatuk, lelkünk kínja minden apró bánatuk.

Gyermekeink. Akik szerte a nagyvilágban szüleiktől elszakítva a poklok kínjait élik, éhesen és szomjasan. Kisebesedett testüket döglegyek köpik, parányi életük megváltásra vár. Az éhhalál megváltására.

Pedig ők is a mi gyermekeink...A világé, amit mi tettünk ilyenné, amilyen. Mi, emberek.

De ők, ők még tiszták. Olyanok, mint a szentek.

Szemük szeretetért könyörög a földkerekség összes táján. Óvó, szerető ölelésünkre várnak, amit, ha megadunk nekik, magunk is sokkal boldogabbak leszünk.

Mert bizony nincs semmi jobb a világon, mint kezünkbe zárni aprócska kezeiket, érezni illatukat, megválaszolni parttalan kérdéseiket.

Ha gyermekeink szemébe nézünk, megláthatjuk az egész világot, és a teremtés isteni művének részesei leszünk.

Ne szalasszuk el!