Új Kelet, 1997. május (4. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-16 / 113. szám

I Tizenhárom vagonos hűtőszekrény 5. oldal Nyíregyháza Ára: 34 Ft Izraeli fektetők HAZAI Magyar Távirati Iroda í^Uo Megállt a hanyatlás? Teljesítettük a választási- és a kormányprogramban rögzí­tetteket, vagyis azt, hogy meg­állítjuk a gazdaság hanyatlását és a társadalom elszegényedé­sét. Ez komoly lehetőséget ad arra, hogy az elkövetkezendő években olyan fenntartható növekedés kezdődjék Magya­rországon, ami jobbá és kiszá­míthatóbbá teszi az emberek életét. Egyebek között ezt mondta Szekeres Imre frak­cióvezető csütörtöki sajtótá­jékoztatóján, miután a szoci­alista képviselőcsoport elnök­sége véglegesítette a frakció 1994 óta végzett tevékeny­ségéről, a párt júniusi kong­resszusára készített Tények és érvek című dokumentumot. Kérdésre válaszolva hozzátet­te: elégedetlenek az oktatás, a kultúra és a közbiztonság te­rületén elért eredményekkel, annak ellenére, hogy a válto­záshoz szükséges törvények és intézmények megszülettek. A dokumentumban ezért rög­zítették a kormányzás hátra­lévő időszakára vonatkozó feladatokat is. A Marshall-terv ötven éve Ötven évvel a Marshall-terv beindítása után Európa az in­tegráció eszméjét kívánja megvalósítani. A csatlakozást célul kitűző kelet- és közép­európai államoknak minden­képpen figyelniük kell arra, hogy az Európai Unión belül a gazdaságok kiegyensúlyo­zása a maastrichti kritériumok alapján halad. Ennek egy fej­lettebb szintjét megvalósítan­dó, 1999. január 1-jétőlazEU élenjáró országai tömörülnek majd az Európai Monetáris Unióba. Az EMU már szigo­rúbb gazdasági követelmé­nyeket állít az integrálódó ál­lamok elé — hangsúlyozta Hans Beck, az Európai Unió budapesti nagykövete a Mar­shall-terv 50. évfordulóján rendezett konferencián. A költségvetés hiánya A központi költségvetés hiánya áprilisban 13,6 milli­árd forinttal nőtt, így az egyenleg 126,7 milliárd forin­tos passzívumot mutat a ne­gyedik hónap végén — jelen­tette be László Csaba, a Pénz­ügyminisztérium helyettes államtitkára csütörtökön saj­tótájékoztatón. Elmondta: a pénzügyi tárca számításai szerint májusban várhatóan 30-40 milliárd forinttal, júni­usban pedig 50-60 milliárd forinttal nő majd a központi költségvetés hiánya. Holland-magyar együttműködés Együttműködési megálla­podást ír alá Magyar Bálint művelődési miniszter és Aad Nuis holland kulturális ál­lamtitkár május 21-én Buda­pesten, az Európai Kultúrpo­litika: páncél vagy gerinc? című kétnapos konferencia nyitónapján. Az egyezmény a holland-magyar kulturális kapcsolatok erősítését, kiter­jesztését, valamint Magyar- ország felkészülését hivatott elősegíteni az Európai Uni­óhoz való csatlakozásra. nikai oldal biztonságos üzemel­tetését megoldják az informa­tikusok. Az elvégzendő munkához jelentős anyagi erőforrásokat kell megmozgatni, valamint alapvető szemléletváltásra van szükség, s lehet, hogy ez utób­bi a nagyobb feladat. IV. évfolyam, 113. szám - 1997. május 16., péntek Múzeumi Világnap Munkatársunktól Igaz, hogy hivatalosan vasár­nap tartják a Múzeumi Világ­napot, de Tiszacsécsén már pénteken megkezdődnek az ünnepségek. Május 16-án, pén­teken délelőtt 11 órakor adják át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Múzeumok Igazgató­sága és a Szatmárnémeti Terü­leti Múzeum együttműködésé­vel felújított Móricz Zsigmond Emlékházat. Az ünnepélyes átadást követően a tágabb ré­gió (Kelet-Szlovákia, Kárpát­alja, a Partium romániai része, Hajdú-Bihar megye) archeoló­gusainak közreműködésével szakmai tanácskozást tartanak. Május 18-án a világnap tiszte­letére az összes megyei múze­um ingyenesen látogatható. MTI Élénken érdeklődnek a záhonyi különleges gazda­sági vállalkozói övezet be­ruházási lehetőségei iránt az izraeli befektetők, akik első ipari üzemüket még az idén létrehozzák Kisvár- dán. Az észak-szabolcsi városban a zsidó vallási előírások szerint alakíta­nak ki egy húsfeldolgozó üzemet és konzervgyárat. Erről Bajor Tibor, az öve­zet kialakítását felügyelő kormánybiztos, a körzet MSZP-s parlamenti képvi­selője tájékoztatta az MTI nyírségi tudósítóját. Az izraeli befektetők a kormánybiztostól kértek először tájékoztatást a záhonyi övezet beruházási lehetőségeiről, majd hely­színi szemlére küldték megbízottaikat az ipari zóna ötven településére. A távoli ország képviselői a szemle során látták meg a félig kész kisvárdai alma- sziromgyár épületét, amely a befektető csődje miatt a felszámolás sorsára jutott és vevőre vár. Az izraeliek úgy döntöttek, hogy meg­vásárolják a létesítményt, s átalakítják húsfeldolgozó üzemmé és konzervgyárrá. Az átalakítást a tervek sze­rint júniusban kezdik, költ­sége 360 millió forintnak megfelelő dollár lesz. A hatvan dolgozót foglalkoz­tató, kóser libahús-termé­ket és konzervet előállító üzemet szeptember végén avatják fel. Az alapanyagot a környék libatenyésztői szállítják majd, velük évi 200-300 ezer szárnyas hiz­lalására kötnek szerződést. Az izraeli beruházók a záhonyi övezetben más élelmiszer-ipari üzemeket is szeretnének létrehozni. A befektetési terveiket most készítik elő, s azok véglegesítése után veszik fel újra a kapcsolatot a zóna kormánybiztosával. Az ügyeletek jelentik Csendes napot zártak csü­törtökön a megyei ügyeletek. A tűzoltóságon szerencsé­re semmi érdemleges nem történt, ami azért is örvende­tes, mert ebben a hirtelen jött kánikulában könnyebben kap lábra a vörös kakas. * * * A rendőrségnek és a men­tőknek is csak egy közúti baleset okozott gondot. A megyeszékhelyen a Sóstói út és Stadion utca keresz­teződésében két személy- gépkocsi ütközött össze. A mentők egy személyt szállí­tottak kórházba. Jelentésük szerint a páciens könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár jelentős. Milliónyi adat milliárdokért 7. oldal Vitéz Péter (Új Kelet) Horváth János, a Miniszter- elnöki Hivatal helyettes állam­titkára vitaindító előadásával csütörtökön szakmai konferen­cia kezdődött Nyíregyházán, a megyei önkormányzat díszter­mében. A téma, a közintézmé­nyek informatikai fejlesztése sosem volt olyan aktuális, mint ma. A helyettes államtitkár utalt arra, hogy az évek óta tartó, las­sú ütemű államháztartási rcfonn nem csupán a mindenek feletti költségracionalizálásra helyezi a hangsúlyt, hanem az elvég­zendő munka hatékonyságának a javítását is ösztönzi. Az állami intézményrend­szeren naponta több millió adat átáramlik, ennek kezelése, fel­dolgozása, döntéselőkészítő ér­telmezése hatalmas, időigé­nyes munka. A tervezett infor­matikai fejlesztés azt a célt szol­gálja, hogy az apparátusi elvég­zendő feladatok munkaidejének csökkenése mellett érezhetően javuljon az eredményessége. A helyettes államtitkár leszögez­te: ez ma számítógépesítés, ki­épített informatikai hálózat nél­kül elképzelhetetlen. A rendezvényen előadóként is felszólaló Bódi Antal, a nyír­egyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola Számító- központja vezetőjének meglátá­sa szerint elindult egyfajta op­timizmusra okot adó együttgon­dolkodás a kormányzat, a hiva­talvezetők és az informatikai rendszergazdák között. Az ál­lam megteremti a kereteket, pályázati lehetőségekkel anya­gi fedezetet nyújt a fejlesztések­hez; a közintézmények vállal­ják dolgozóik továbbképzését, a rendszer fenntartását, s a tech­n<S§emémjáték ^ Sotex nyereményjáték a megye ÁFÉSZ boltjaiban, a Csemege Július Meinl Rt. üzleteiben és a kereskedőknél. Keresse a körgallért minden<p«y«us> és CjSitráp terméken! Hogyan lehet részt venni a játékban? 1. Vásároljon 5 db akciós terméket! 2. Gyűjtse össze a flakonokon található körgallérokat! 3. A körgallérokat a vásárlást igazoló blokkokkal együtt tegye be egy borí­tékba, és a feladó pontos megjelölésével küldje el az alábbi címre: SOTEX Kft. 4400 Nyíregyháza, Szent István u. 60. Beküldési határidő: 1997. június 6. Sorsolás az EXPÓN. A nyerteseket postán értesítjük. Főnyeremény: kétszemélyes utazás repülővel Korfu szigetére, a West Travel-lel. További nyeremények, színes tv, mikrohullámú sütő, HIFI-torony, porszívó. Az első 20 beküldő külön ajándékban részesül! VEGYEN, JÁTSSZON, NYERJEN!!!

Next

/
Thumbnails
Contents