Új Kelet, 1997. május (4. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-12 / 109. szám
A rakamazi asszony tűket szürkéit magába, a röntgenorvos hatvanig számolta, hogy mennyit, majd megunta. Gyurinak kacska a teste, kacska az agya, s az a gyanúm, hogy a hajlama is. Tereza mindennek örül, mosolya szó szerint fültől fülig fut. Gáspár, a nyúzó ember meg nem válna piros sapkájától, és erősödő Parkinson-kóros remegéssel hántja és rántja le a vastag kábelek külső burkát. Ezer bajuk miatt kivetettük őket magunk közül. Néhány, emberségéhez és munkájához hű ember figyeli csak minden lépésüket. Számunkra talán nem is léteznek. Csak az újsághírre kapjuk fel a fejünket. O. Sándor, a mérki Ápoló és Gondozó Otthon 32 éves lakója úgy megrúgta társát, hogy annak kiszakadt a vékonybele. Az ügy érdekessége, hogy az eset előtt néhány héttel ítélte a megyei bíróság hat év fogházra emberölés miatt. Ettől már rettegnek a gondozók. A kapun kívül nincs hatalmuk. így a rongyosra széthullott testű alkoholisták, akiket a gyógyszerek tartanak kordában, hódolhatnak élvezetüknek. És akkor nem tudják, mit csinálnak. Oláh Sándor sem tagadta tettét, de nem emlékezett rá. Tavaly október negyedikén éjfél után ott találták az udvaron vérben fekvő társa mellett, aki a gondozóknak még elsuttogta, hogy Oláh Sándor szúrta meg a mellkasán és a szívén. Újraélesztették, de már a műtét sem mentette meg. A bíróság hat év fogházra ítélte Oláht. Már csak pár nap volt hátra a „bevonulásáig”, amikor újra a helyi újságok hasábjaira került. Életveszélyesen hasba rúgott egy másik gondozottat. De minden külsérelmi nyom nélkül. A sértett már újra az otthon lakója. Szeszmosta arcú kis madárka. Gyenge ember, gyáva lelke száraz könnyeket morzsol. S ezt tudja magáról.- 0 jaj, nem történt semmi! Magamnak kerestem a bajt. Buksi volt az agyam. Pálinka, bor. Összekevertem, elestem. A Sándor nem rúgott meg.- Hol vette a pálinkát?- Itt minden harmadik házban lehet kapni.- Van pénze?-Jaj dehogy! Megint sokkal tartozók! 2476 forinttal... A szesz pergette a nyelvet, az agyat. Annak a fiúnak már mindegy volt, hogy egy bűnnel több vagy kevesebb? A gyilkosságnak sem volt tanúja. Egy másik alkoholista utolsó szavai szóltak ellene... Oláh Sándor börtönben, és mi, a közönyös milliók a néhány mérki zugkocsmással egyetemben még szabadlábon... Tapolcai Zoltán riportja A román határtól pár lépésre igazi palota rejti az idős kor vagy a pszichés állapot miatt önálló életre már képtelen lelkeket. Kétszázötvenet. Messze és elzártan a világtól nyugalmat találtak és kaptak. Nem gyötri balsejtelem az ide tévedt Vég váró villongások Útban a semmi felé A csonkaság magánya Harangozó Imrépé igazgatónő és Tereza 1997. május 12., hétfő Riport vándort, mert igazán emberhez méltó helyen élnek. A régi határőrlaktanya negyvenhárom éve végvára már a szerencsétlen sorsoknak. Utolsó menedék a vég várására. Tisztaság, segítő kezek, béke. Három éve pedig igazi ajándék érkezett. Felépült az otthon új része. Nincs ok hát háborúra! Miért villannak a kések, miért csendesül végleg a szív? A válasz a kerítésen kívül és a lelkeken belül van. Mit hozott magával Oláh Sándor? Krisztusi kort és emlékeket a jól fizető munkahelyről, a családról, a gyerekekről. Ám egy válásról is. Aztán fogta magát, felmászott egy magasfeszültségű vezeték toronyállványára, hogy legyen vége, legyen már vége! Az áramütéstől és a zuhanástól 15 napig eszméletlenül feküdt, három helyen tört el a gerince. Agyának egyramada elhalt. Felépült, de rendre ma is rátörnek az epilepsziás rohamok. Szimpatikus külső, alig hallható szavak. Rendesen dolgozott a sertéstelepen, becsülettel nevelte a kocákat, fiaztatta őket. A cserépkályhákba tüzelőt készített be, nem akaszko- dott senkire, de ott termett, ha szükség volt rá. Valamicske forint havonta minden férfi zsebébe kerül. 9 ,.Ó, az én buksi fejem...” Itt élte napjait Oláh Sándor Újságpapír... ...kapadohány... ...megnyálazva... ...meggyújtva... ...és a boldogság S A felvételeket ■ Lazár Zsolt készítette B
