Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-05 / 79. szám
J 1997. április 5., szombat Világkrónika A vezető szlovák kormánypárt, a HZDS főideológusának tekintett Dusán Slobodník szerint nem lenne diplomatikus lépés a májusban Pozsonyba látogató Le Pent Szlovákiában persona non gratának minősíteni, mert ,,Le Pen pártja ugyanúgy parlamenti párt, mint némely olyan magyarországi politikusoké, akiknek szintén kijárna a nemkívánatos személy státusa”. Dusán Slobodníknak a legnagyobb példányszámú szlovák napilap, a Novy cas azért tette fel a Le Pen személyével kapcsolatos kérdést, mert Jón Slota, a szlovák kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke részt vett a Le Pen vezette Nemzeti Front strasbourgi konferenciáján, és Le Pent szlovákiai látogatásra hívta meg. Hátrább kell vonulniuk az újságíróknak, beleértve a fotósokat és operatőröket is, akik december 17.- e óta követik nyomon a limai túszdrámát. Mostantól kétszáz méternél messzebb kell lenniük a japán nagyköveti rezidenciától - közölte a helyszínről az AFP tudósítója. A rendőrség biztonsági okokkal indokolta az intézkedést, de az újságírók szerint ez csak ürügy munkájuk nehezítésére. Közben a hatóságok megerősítették a fegyveres rendőri jelenlétet a rezidencia körüli háztetőkön, az épületet övező utcákban pedig megszüntették a forgalmat. „Nem neheztelünk Budapestre” Az olasz védelmi miniszter cáfolata MTI ___________________ Az olasz védelmi miniszter cáfolta, hogy kormánya neheztelne Magyaroszágra, amiért Budapest úgy döntött, hogy nem küld katonákat Albániába az olasz vezénylettel megalakuló nemzetközi erő keretében. „Az olasz kormány egyáltalán nem neheztel Magyország- ra e döntés miatt, és azt tiszteletben tartjuk” - szögezte le újságírói kérdésre válaszolva Beniamino Andretta védelmi miniszter pénteken Ljubljanában azon a nemzetközi sajtóértekezleten, amelyen Keleti György magyar és TitTurnsek szlovén védelmi miniszterrel együtt vett részt. Andreatta hozzáfűzte, hogy „nagyon tetszene, ha barátaink is részt vennének a nemzetközi kontingens kialakításában, de tudjuk, mit jelent ez a kérdés a politikai erők szempontjából”. Elmondta, hogy olasz koordinálással március 28. és április 2. között állították össze azt a nemzetközi katonai erőt, amely Albániában teljesít majd feladatokat. A kontingens létszámát 6000 főre tervezték, amelyből eddig mintegy 5500-5600 katona vezénylése biztosított. Hozzáfűzte, hogy a balkáni térségtől viszonylag távol eső országok is küldenek katonákat Albániába. Szlovén-magyar-olasz védelmi miniszteri találkozót tartottak pénteken Ljubljanában. A Keleti György honvédelmi miniszter vezette magyar küldöttség repülőgépen érkezett a szlovén fővárosba, ahol a védelmi minisztérium épületében tárgyalta a Tit Tumsek szlovén és Beniamino Andreatta olasz védelmi miniszter vezette küldöttségekkel. A három ország védelmi minisztériumának küldöttségei megvitatták a katonai területen folytatott együttműködésük fejlesztési lehetőségeit, valamint a NATO tervezett bővítésével kapcsolatos kérdéseket, és véleményt cseréltek a fegyveres erők új európai rendszerének a felépítéséről is. A duma felülbírálta Jelcint A brazil kongresszus felsőháza, a szenátus csütörtökön elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely az ország történetében először bűncselekménynek minősíti, és 2-től 8, illetve halálokozás esetén 16 év börtön- büntetéssel sújtja emberek megkínzását. Kijev azért tiltotta meg az orosz katonai repülőgépeknek az ukrán légtérbe való berepülést, mert az elmúlt hetekben orosz harci gépek durván megsértették az ország légterét és a nemzetközi repülési előírásokat - közölte csütörtök este Olekszandr Zatinajko ukrán vezérkari fő- nök.Március 25-én és 26-án azonban engedély nélkül repült Ukrajna fölé két orosz TU-22-es a fekete-tengeri Kígyó-szigetnél, a gépek az ukrán rádióhívásra nem feleltek. Az ukrán vadászbombázók megjelenése után a TU-22-esek eltávolodtak a szigettől. Tömeghisztéria 2000 előtt MTI___________________ A 2000. év közeledtével tömeghisztéria alakulhat ki. Legalábbis ettől tart Stephan Rudas, a bécsi Pszichoszoci- ális Kutatatóintézet vezetője. A pszichiáter ugyan szakmai szempontból örül, hogy e jelenséget végre nemcsak lecsengése után elemezheti a szaktudomány, hanem megfigyelheti kialakulásának minden szakaszát, de úgy véli, hogy Ausztriában a pszichiátriai klinikáknak előzetes katasztrófa-gyakorlatokat kellene tartaniuk, hogy felkészülhessenek az egyre növekvő tömegigényre. A felkészülést nem lehet elég korán megkezdeni, hiszen április 4-én éjfélkor elkezdődik a visszaszámlálás, s szombattól már csak ezer nap választja el az emberiséget a 2000. év első napjától. A tudós egyébként két érvet is felhoz mindazok megnyugtatására, akiket már most is izgat a dolog. Egyfelől - mondja - a naptár emberi találmány. Másfelől: bármilyen furcsa, de igaz, hogy 2000-ben még nem beszélhetünk ezredfordulóról, hiszen a XXI. század csak 2001-január elsején kezdődik. Rudas doktor hat csoportra osztotta fel az emberiséget aszerint, hogy ki hogyan éli meg a 2000. évre való készülést, illetve magát a pillanatot, amikor a naptár átfordul 1999. december 31-éről 2000. január elsejére. A bécsi pszichiáter szerint sokat mond egy-egy ember egyéniségéről, hogy hogyan vélekedik a 2000. év beköszöntéről, s némelyik típus lelki támaszra, sőt, orvosi segítségre szorul. Az erős, kiegyensúlyozott emberek örülnek, s derűlátón tekintenek a jövőbe - nekik nincs szükségük orvosi segítségre. (Hacsak nyugalmukat nem tekintjük abnormálisnak...) Az „apokaliptikusok” a világvégétől tartanak, s ezért közülük soknak fordul majd meg a fejében az öngyilkosság gondolata, A „szenzációéhesek” belelovalják magukat a várakozásokba, s mivel azok valószínűleg nem teljesülnek, ezek az emberek 2000 elején depresszióba eshetnek. De az sem jó, ha valaki bebeszéli magának, hogy 1999. december 31. éppen olyan nap, mint a többi, mivel ez arról tanúskodik, hogy az illető elfojtja magában a természetes érzelmeket, ettől pedig depresszív neurózisba eshet. A legveszélyesebbnek Rudas doktor azokat tartja, akiket nagyon zavar, hogy körülöttük egyesek ünnepelnek és újongnak, s emiatt annyira felizgatják magukat, hogy akár ámokfutókká is válhatnak. A pszichiáter nem tanácsolja azt sem, hogy más szilveszterekhez hasonlóan valaki megpróbálja megvonni addigi élete mérlegét, s igyekezzen letudni minden restanciáját. Rudas szerint ez keveseknek sikerült csak, s a csalódás gyakorta okozott kényszeres neurózist. Ha Rudas doktornak igaza van, akkor szinte mindenki neurotikus lesz a várva várt pillanatban. MTI__________ __________ Az orosz parlament alsóháza Borisz Jelcin elnök vétóját hatályon kívül helyezve pénteken újra elfogadta a nagy nemzetközi felzúdulást keltő műkincs- törtvény tervezetét. A második világháború idején a Szovjetunióba hurcolt műkincseket, köztük magyar kultúrjavakat orosz tulajdonná nyilvánító, a nemzetközi joggal ellentétes szabályozást több mint kétharmados többséggel fogadta el ismét a duma. Amennyiben a felsőház is kétharmados többséggel jóváhagyná azt, úgy Jelcin elnök köteles hét napön belül aláírni a törvényt, ami ezzel életbe lép. Ez csak akkor kerülhető el, ha aláírás helyett Jelcin az alkotmánybírósághoz fordul. A duma képviselői figyelmen kívül hagyták a törvényt megvétózó Jelcin elnök érveit, és a pénteki szavazáson az alkotmányban előírtnál nyolccal több, összesen 308 honatya szavazott ismét igennel a törvényre. Tizenöten a szabályoMTI ____________ Az Egyesült Államok csütörtökön felajánlotta Izraelnek, hogy nagyobb pénzügyi segítséget nyújt rakétaelhárító védelmi rendszerének a korszerűsítéséhez. A támogatás keretében egyebek között növelik az Arrow- rakétaprogramhoz való amerikai hozzájárulást és a Nautilus elnevezésű lézerfegyver közös kifejlesztésére fordított keretet. Az együttműködés bővítéséről William Cohen amerikai és Jichák Mordehai izraeli védelmi miniszter csütörtöki washingtoni találkozóján született megállapodás. Az Egyesült Államok korábban kétszázmillió dolláros támogatást helyezett kilátásba az Arrow-program számára: bár hivatalosan nem közölték, hogy a fejlesztési munkálatok felgyorsítását célzó növelés milyen mértékű lesz, kiszivárogtatások szerint azonban elérheti akár a huszonöt százalékot is. Izrael rendkívül fontosnak tartja a programot védelmi rendzás ellen voksoltak, nyolcán tartózkodtak. A műkincstörvény orosz szövetségi tulajdonná nyilvánította a második világháború idején a Szovjetunióba hurcolt összes külföldi műkincset, függetlenül attól, hogy kinek a tulajdonában voltak, illetve miképpen jött létre a birtoklás. Jelcin a vétót a múlt hónapban azzal indokolta, hogy a törvény figyelmen kívül hagyja a nemzetközi jog normáit, és gyengíti az európai államokkal a restitúcióról folytatott tárgyalásokon az orosz pozíciókat. Kifogásolta azt is, hogy a törvény nem tesz különbséget az egykori Szovjetunióval ellenséges államok, Moszkva szövetségesei és semleges államok műkincsei között. Azt sem veszi tekintetbe a törvény, hogy állami, magán- vagy egyházi tulajdonban állt kultúrkincsekről van szó. Ismert, hogy számos műkincs, köztük Magyarországról származók a fasizmus üldözöttjeinek tulajdonát képezték. Jelcin kifogásolta azt is, hogy a FÁK-államok vonatkozásában szerének a megerősítéséhez. Az Arrow-rakéták egyebek között a Scudok elleni bevetésre szolgálnának. Ugyancsak nagy jelentőséget tulajdonít a közös tervezésű lézerfegyvernek, amelynek fejlesztési munkálatai az Egyesült Államokban folynak. A Nautilust Izrael a dél-libanoni állásokban elhelyezett Katyusák ellen használná. Ugyancsak a két ország katonai-biztonsági együttműködésének részeként Jichák Morde- hai látogatásának előestéjén bejelentették, hogy Izrael tizenöt UH-60L Blackhawk típusú harci helikoptert és harmincnégy helikoptermotort vásárol az Egyesült Államoktól. Bár a közlemény nem tett említést a fizetés módjáról, feltételezhető, hogy a szállításokat ugyancsak az éves amerikai segélyből fedezik majd. Az Egyesült Államok több milliárd dolláros katonai és gazdasági segítséget nyújt Izraelnek. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy hajlandó lenne részt venni egy közel-keleti csúcsérteindokolatlan engedményeket tesz a műkincstörvény. A tervezet szerint a műkincsek visszajuttatása kölcsönös alapon lehetséges, de magán- személyek igényeivel nem, csak állami szinten beterjesztett igényekkel foglalkoznak az illetékes orosz hatóságok. A becslések több százezerre teszik az elhurcolt műkincsek számát, és több millió kötet könyvről van szó. Egyedül Magyarország több mint 60 ezer tételből álló listát állított össze. A Magyarországról származó műalkotások között van a híres Hatvány- és Herzog-gyűjtemény. Ugyancsak a Szovjetunióban van a Deutsch-, a Petrics-, a Kornfeld és a Péterffy-műgyűjtemény. A sárospatokai református kollégium 305 könyvritkaságát, köztük egypéldányos magyar nyelvemlékeket Nyizsnyij Novgorodban, meglehetősen mostoha körülmények között őriznek. Ugyancsak Oroszországban vannak Kossuth-és Bem-relikviák és más történelmi emlékek. kezleten, amelyet az egykori Camp David-i csúcs mintájára rendeznének meg. Mihelyt az Izrael-elleni erőszak véget ér, attól számítva hat hónapon belül megoldható minden vitás kérdés - mondta Netanjahu péntek reggel a német ARD televízióban. Ha a javasolt fél éves határidőn belül a fennmaradt vitás kérdéseket mégsem sikerül rendezni, Jasszer Arafat palesztin vezető, Netanjahu és Bili Clinton amerikai elnök részvételével csúcstalálkozót lehetne rendezni a Jimmy Carter egykori amerikai elnök kezdeményezésére létrejött Camp David-i csúcs mintájára - mondta az izraeli miniszter- elnök. Netanjahu megerősítette, hogy kormánya kitart a kelet- jeruzsálemi építkezés mellett, amely szerinte összhangban áll az oslói megállapodással. Az izraeli kormányfő ismételten azzal vádolta Arafatot, hogy zöld fényt adott a Ha- mász és az Iszlám Dzsihád szélsőséges palesztin szervezeteknek Izrael elleni terrorakciók elkövetésére. Amerikai-izraeli együttműködés Hírről hírre Palotai István (Új Kelet) Victor Ciorbea román miniszterelnök kormánya minden bizonnyal be fogja mutatni a világnak (és bizony nekünk is), mit kell csinálnia egy felelős kabinetnek, hogy „pillanatokon belül” talpra állítson egy roskadozó gazdaságot! A magyar példával ellentétben ugyanis nemcsak rombolni, hanem építeni is fognak. A kőkemény megszorító intézkedéseket, a restrikciós politikát csak és kizárólag a behemót állami maradványipar megfékezésére kívánják alkalmazni, azt is csak nagyon rövid ideig. Ezzel szemben viszont mindent megtesznek, hogy a külföldi működő tőkét az országba édesgessék. Nem üres szavakkal, nem melldöngetéssel, nem a történelmi érdemek idétlen hangoztatásával, és nem protekcionista módon, hanem egyértelmű rendeletekkel. Az a külföldi cég, amelyik Romániába 10 millió dollár feletti működő tőkét visz, és céget alapít, egy és hét (!) év közötti teljes adó- mentességet élvez. A létesítendő ipari objektumokhoz szükséges földterületet megveheti. A nyereségét teljes egészében kiveheti és kiviheti. Nemcsak pum- polásra „használja” külföldre szakadt honfitársait, hanem valós projektek koordinálására. (Mint például Stefan Minovicit, aki New York-i üzletember, és a Pro Chile program keretében, amelyet irányított, 20 milliárd dollárt áramoltatott be a dél-amerikai országba egyetlen év alatt!) A kondíciók javultával rohamosan változik a világ Románia-képe. A nemrégiben Bukarestben járt Dai- wa Limited elnöke sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a közép-európai országok közül Lengyelország után jelenleg leginkább Romániában érdemes befektetni. És még egy roppant lényeges momentum: Cons- tantinescu államfő a Crans Montana Fórumon (melyen 219 külföldi milliárdos üzletember vett részt 20 ország képviseletében) kijelentette, hogy a korrupcióellenes harc során máris leállították a bank-, a kőolaj-, az ital- és a dohánymaffia tevékenységét. Nem kétséges ugyanis, hogy ezt hetek alatt valóban meg lehet tenni, csupán olyan állami vezetőgárda szükséges hozzá, amelyik tökéletesen független ezektől a köröktől, tisztakezű, és így nem érdekelt, nem zsarolható. Persze, a kézzel fogható eredmények még váratnak magukra, hiszen az elmúlt hónapokban hozott rendeleteknek meg kell érniük, tudatosodniuk kell, méghozzá az egész világon. Az irány és az eddigi tettek viszont arra engednek következtetni, hogy Románia igenis példát mutat...