Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-05 / 79. szám

I I Megyei krónika 1997. április 5., szombat Ünnepeink? Berki Antal (Új Kelet)_ Már nyolcvankilenc előtt is kétségbe vonták egyes bátor történészek a dátum hitelessé­gét. Állítólag elment a jelen­tés a Generalisszimusznak, hogy Magyarország területét április negyedikén elfoglalták és később nem merték beval­lani, hogy még 11-én is vol­tak az ország területén harco­ló német csapatok. A jelentés­ben szó sem volt felszabadí­tásról, egyértelműen legyőzött országról szóltak a szovjet ka­tonai beszámolók, csak jóval később, a politikai helyzet alakulásával nevezték a le- győzetést, a meghódoltatást nálunk felszabadításnak. Az oroszok ezen a mai napig nem változtattak. Miért is tették volna, hiszen a szabadságharc letiprásával együtt három há­borút is megnyertek ellenünk. Végsősoron nem az elnevezés számít, történelmi tény, hogy cseberből vederbe kerültünk. A német megszállók helyett megkaptuk az oroszokat, vagy ahogy akkor mondták, a szov­jeteket. Sok hasznunk nem lett belőle, bizonyság rá hazánk mai nyomorúságos állapota. Demokrácia van. Parttalan, li­berális demokrácia Minden­ki azt csinál, amit akar. Pénte­ken délután a Munkáspárt (MSZMP) az Északi temetőben hazánk felszabadításának öt- venkettedik évfordulóját ün­nepelte. Felborult kamion zárta el az utat tegnap Nyíregyháza határában Fotó:Lázár Zsolt A fejlesztési tanács ülése A Nyíregyházán vendégeskedő belga (genti) Urica énekkar gyönyörű hangversennyel ajándékozta meg hallgatóit csütörtökön a nyíregyházi zeneiskolában. A kórus a Piccoli Archi zenekarral együtt lépett fel K.l. (Új Kelet) __________ Ül ésezett tegnap a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Területfejlesztési Ta­nács. Módosították a Tanács Szervezeti és működési Sza­bályzatát, aktualizálták a me­gyei fejlesztési stratégiát, ki­dolgozták az 1997. évi pá­lyáztatási rendszerek alapel­veit, és elfogadták a Megyei Fejlesztési Ügynökség idei munkatervét. Élénkül az amúgy sem pangó pártélet Néppárt: Alkotó ember - emelkedő nemzet Dr. Farkas Gabriella, Kornherr Tibor, dr. Pusztai Erzsébet P. I. (Új Kelet)____________ A pénteken megyénkben vendégeskedő néppárti kül­döttség sajtótájékoztatót tar­tott Nyíregyházán, a Start Vál­lalat iskolájában. Dr. Farkas Gabriella, az MDNP főtitkára a párt programjának ismerteté­sekor elmondta, hogy mindig kiegyensúlyozott és szakmai politizálásra törekszenek, és nem hajlandók felvenni a par­lamentben elharapódzott dur­va és erőszakos hangnemet.- Az embereknek elegük van a parttalan vitákból, az erősza­kos, „izomból-való” politizá­lásból és a szakszerűtlenségek következményeiből. Lehet, hogy pillanatnyilag sikeresebb lenne egy élesebb, támadóbb ellenzéki hangnem, azonban mi nem kívánunk a pillanat csábításának engedni, hanem a józan ész perspektíváiban hi­szünk. Mi mindig azt vizsgál­juk, hogy egy parlamenti vagy törvényjavaslat mennyire jó vagy mennyire rossz, és nem azt, ki nyújtotta be. Nem ve­tünk el „elvből” semmilyen ésszerű indítványt, mert ha ezt tennénk, az országnak árta­nánk vele. Azt valljuk, hogy a. gyengébbre sikeredett tör­vényjavaslatok is tárgyalási alapnak tekinthetők, és sokkal helyesebb, ha így is teszünk, mintha mindent azonnal eluta­sítanánk. Mi nem a párttagság­nak politizálunk, hanem az emberek tömegének. Azt hir­detjük és valljuk, hogy ha egy párt csak a saját véleményét valósítja meg, az, szembetalál­kozván az általános igazság­gal, törvényszerűen beszűkü­léshez vezet. Mi az emberek millióinak javára igyekszünk politizálni. Dr. Pusztai Erzsébet elmon­dotta, hogy a Néppárt célja egy olyan állam megvalósítása, amely lehetőséget ad az embe­ri alkotókészség kibontakozá­sára. Az állam dolga a normá­lis kontúrok felvázolása, és az állampolgároknak kell azt élet­tel megtölteni. Alkotó embere­ket és emelkedő nemzetet aka­runk, mert csak így leszünk képesek a versenyben helytáll­ni - jelentette ki a frakcióve­zető-helyettes. Újságírói kér­désre válaszolva kijelentette, hogy a jövő évi választásokon a párt minimális célja a parla­menti küszöb elérése, de a 8- 11 százalékos eredménynek is megvannak a maga reális esé­lyei. Torgyán József Kisvárdán A Független Kisgazdapárt országos elnöke, dr. Torgyán Jó­zsef tegnap megyénkbe érkezett. A politikust Nyíregyházán fo­gadta dr. Kávássy Sándor, az FKGP megyei elnöke, valamint Grajczárik Lajos, a párt megyei főtitkára, majd zárt körű szak­mai megbeszélés következett a kisgazdák megyei hivatalos he­lyiségeiben. Ezt követően az esti órákban dr. Torgyán József Kisvárdán a zsúfolásig megtelt művelődési központban nagy­gyűlést tartott a párt gazdasági és politikai elképzeléseiről. Felrázni a csalódott választókat (Folytatás az 1. oldalról) A „napszámoskönyvek”, az idénymunkások munkaköny­vé alkalmazását hézagpótló megoldásnak tartja, és az ígért reformok helyett csak ígérget a kormány - fejezte be tájékoz­tatóját a képviselőasszony. Dr. Takács Péter a törvény- alkotás múlt év végi hajrájának következményeként értékelte a költségvetés folyamatos módo­sítgatását. Nem tartja véletlen­nek, hogy a társadalmi feszült­ség az utcán is megjelenik. A kormány már megindította a jövő évi választási kampányát, legalábbis ennek értékelte az MDF-es honatya a 400 ezer példányban kinyomtatott ag­rárkoncepció tervezetét. Sze­rinte az előállítás költségéből inkább 40-50 hektár almásker­tet telepítettek volna, abból több haszon származna. Az el­lenzéki képviselő szerint már most látni lehet, hogy az ígért 17 százalékos infláció tartha­tatlan. Az MNB a közelmúlt­ban megemelte a bankközi ka­mat mértékét, ami az infláció felgyorsulásának a jele. Grajczárik Lajos kisgazda politikus az állami beavatko­zást hiányolja, és sérelmezi, hogy a hazai túltermelés eile­nére a földművelésügyi tárca jelentős mennyiségű burgo­nyára, illetve almára adott ki behozatali engedélyt. Többek között ez ellen is tüntettek pénteken a fővárosban. Mádi László, mint házigaz­da összegzésében hangsúlyoz­ta, hogy a választópolgárok igénylik a találkozásokat az ellenzéki politikusokkal és az eddigi két fórumról azzal az ér­zéssel távozott, hogy a hallga­tóság sok mindenben egyetért a honatyákkal. Ugyanakkor meglátása szerint ma már ne­K.I.JUj Kelet) Az ellenzéki pártok ország- gyűlési képviselői fórumot tartanak április 5-én, szomba­tos este hat órától Bakta- lórántházán, a művelődési héz az embereket felrázni és meggyőzni bármiről. A több­ség már két kormányzati cik­lusban is csalódott, és nem hi­szi, hogy az ő választásán mú­lik minden. Az adó- és tb- fizető polgárok mind szélesebb rétege nem tudja megfizetni a közterheket, és ebből adódik a társadalombiztosítás több mint félmilliárdos kintlévő­sége. A nemzeti agrárprogra­mot szólamnak tartja, és egy luftballonhoz hasonlította. Mint mondta, egy szép nagy semmi. házban. Jelen leszdr. Szilágyiné Császár Terézia, dr. Takács Pé­ter, dr. Kávássy Sándor és Mádi László. A képviselők az ország szociális helyzetéről, a gazda­sági és a kulturális életről tarta­nak beszámolót. Kerületi értekezlet KI (Új Kelet) _____________________________■ A Kereszténydemokrata Néppárt megyei szervezete április 6-án délután négy órától választókerületi értekezletet tart a., balkányi polgármesteri hivatalban. Ellenzéki fórum Nyugdíjasok fóruma Fekete Tibor (Új Kelet) Bányász Jánosné dr., a Magyar Szocialista Párt or­szággyűlési képviselője nyugdíjasokkal találkozott péntek délután Nyíregyhá­zán, a Szakszervezetek Székházában. A képvise­lőnő beszámolt az előző kormánytól örökölt állam- adósság mértékéről: a nem­zet akkori tartozása az éves megtermelt érték kilencven százalékát is meghaladta. Mára ez az arány hetven százalék alá esett vissza, köszönhetően a sokat szi­dott Bokros-csomagnak, de még mindig nem éri el a kívánatos hatvan százalé­kos arányt. A fogyasztás kényszerű visszaszorítása nem népszerű a lakosság körében, de elkerülhetetlen lépés volt. Ha most nem lenne külső államadóssá­gunk, akkor a jelenlegi fo­gyasztást is meghaladó lenne a megtermelt nemze­ti össztermékünk. Éppen a magas adósság visszaszorí­tása miatt döntött annak idején a kormány amellett, hogy a privatizációs bevé­telekből az adósság törzs­tőke részét törleszti. Az idén egy, legfeljebb két százalé­kos termelésnövekedés vár­ható, amit a legtöbb ember nem is érzékel, mégis elő- remozdulást jelent. A képviselőasszony pél­da értékűnek nevezte a me­gyei kormánypárti és ellen­zéki országgyűlési képvi­selők együttműködését az M 3-as autópálya és a Zá­honyi különleges gazdasá­gi övezet kiépítéséért. Fel­tett kérdésre válaszolva a piaci elvek bevezetéséről hangsúlyozta, hogy ha­zánkban stabil a bankrend­szer, ami elengedhetetlen feltétele a külföldi működő tőke idecsalogatásának. Egy másik felvetésre rea­gálva számonkérhetőnek ítélte a kormány szociális érzékenységét, de a jelen­legi pénzügyi keretek töb­bet nem tesznek lehetővé. A továbbiakban a jöve­delmi viszonyok eltorzulá­sáról beszélt. Hazánk jelen­leg nyugatról keleti irány­ba erőteljesen lejt. Mind a munkanélküliek számát fi­gyelembe véve, mind a be­fektetett tőke arányát te­kintve egyre jelentősebb el­térés mutatkozik a Dunán­túl, a Duna-Tisza Köze és a Tiszántúl között. Míg nyu­gati határaink közelében egyes helyeken már két százalék alá esett vissza a regisztrált munkanélküliek száma, addig a keleti régi­óban évek óta húsz százá- lék körüli ez az arányszám. A munkaerő leértékelődé­séről elmondta, nem való­színű, hogy a külföldi be­fektető a jelenleginél több munkabért fizetne, hisz tőlünk keletebbre még ol­csóbb munkaérőt talál. Ezt kormányzati eszközökkel szabályozni nem lehet. MmBIt ímiMfd\\ifFF mImIiÍ

Next

/
Thumbnails
Contents