Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-12 / 85. szám
E Köszönet Szemereyné Seicher Juditnak, a Glass-Maker Kft.-nek és Giliga Ferencnek a segítségéért. gyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, de az üveghegyen innen élt egyszer egy vándorlegény. Leginkább operatőr szeretett volna lenni, de a hétfejű sárkányok ezt nem engedték. Miközben az újabb és újabb kaszabolásokra készült, hogy nem, hogyhogy nem egy nagy bölcs tudós mellett találta magát. A surrgó lángba tartva az üvegcsövecskéket, húzva, fújva, csavarva őket héthatárra szóló tégelyecskék kerültek ki a keze alól. Forró könnyét ontotta kezében a Föld, hogy csillogó gyöngyökké, harmatos hártyákká, zegzugos labirintusokká merevedjen és játszin találjanak benne utat a könnyű, folyós cseppek, vagy nyugodjanak benne békében. Aztán útra kelt, bejárta a nagyvilágot, elleste híres neves mesterek apró fortélyait és úgy tért meg szülővárosába, mint mesterlegény. Társakra lelve megnyitotta piciny műI helyét, hogy a földből csillogó, áttetsző aranyat varázsoljon. S jöttek csodájára messzi I földről, kérték, szülessen még sok-sok és sokezernyi üvegcsoda. Már alig bírták négyen a munkát, lettek hát tízen és lettek százan. A családban nem akadt követője. Lányát a mérnöki pálya vonzotta. Ám egy nap - bár az aggkor még messziről tekintett rá - nem rohant tovább. Nem rohanhatott. Csak híre ért haza, ő már nem. S ekkor lánya csodatükrükbe nézett, s nem magát, hanem édesapját látta meg benne. Az üvegben addig élhet tovább, amíg azt gyermeke keze is érinti. A Föld forró könnye áttetsző lappá simul és kismítja a fájó ráncokat is. Hűs érintése, a színek lopják napról napra az el nem múló szeretetet. Tapolcai Zoltán és Lázár Zsolt riportja Szendvics: üveg, levegő, üveg - duplán szigetel »MMnan
