Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-09 / 82. szám
1997. április 9., szerda Sport „Eladó” a vb-ezüstérmes! L Tóth Lajos (Új Kelet) A teljesítmény szuper, a remek (világszínvonalú) eredmény szinte garantált, csak éppen szponzor kellene... Tóth István (a hozzá közelállók Totyaként ismerik) fekvenyomó már eddig is bizonyított: a mozgássérültek versengésében kétszeres világbajnoki ezüstérmes, az épek (!) között a tavalyi dániai, egészen pontosan sil- keborgi vb-n sikerült második helyen végeznie. Százharminchét és fél kilós „produktumának” nincsen párja szerte e hazában! Akit a siker szele megcsapott, és ennek érdekében igencsak sokat tett, nehezen adja fel a harcot. Márpedig Totya sorsdöntő napok előtt áll. Ha nem lesz egyéb támogatója a Start-Sportula versenyzőjének, akkor „bezárhatja a boltot”. Hiába a nemesebbnél nemesebb medálokkal teli vitrin, a biztató pályafutás, a pénzszűke nagy úr. Jelen helyzet szerint az ötvenhat és hatvan kilósok társaságában országos ranglistavezető (a második helyezett több mint harminc kilóval képes kevesebbet teljesíteni), a hatvanhét és fél kilós éllovas csupán két évvel előzi meg „hősünket”. Nem árt tisztázni: Totya hatvankilós... Idén a legközelebbi erőpróba a májusi Balaton Kupa lesz, a hónap utolsó napján rendezik a mozgás- sérültek budapesti ob-ját. Az Eb-nek Pöstyén ad otthont, az épek kontinensviadalára pedig Göteborgban kerül sor. Az év utolsó (legnívósabb) versenye a világ- bajnokság lesz Edmon- tonban. Nem húsz fillér a túra. Totya ezúton is kéri a támogatni szándékozókat, hogy a 437-022/124-es vagy a 358-792-es telefonszámon keressék őt ebben az ügyben, ugyanakkor tájékoza- tást nyújt a Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei vezérigazgatója is. Fotex KCV: a fél válogatott MTI __________ A magyar férfi kézilabdaválogatott szerdán Balaton- füreden orvosi vizsgálattal kezdi meg a felkészülést a május második felében Japánban esedékes világbajnokságra. A 18 tagú keret a KEK- döntőben is érdekelt bajnok- csapatra, a Fotex KC Veszprémre épül, amely kilenc játékossal a létszám felét adja. Vass Sándor szövetségi kapitány - egyben a Fotex KCV vezetőedzője — irányításával a válogatottak csütörtökön Veszprémben készülnek együtt, majd a Fotex pénteken útra kel a spanyolországi Irúnba, ahol szombaton délután játssza a KEK-döntő első mérkőzését az Elgorriaga Bidasoa otthonában. A keret többi tagja ezalatt Skaliczki Lászlónak, a Pick-Szeged vezetőedzőjének az irányításával gyakorol tovább Veszprémben. A férfi válogatott keret: Szathmári János (Fotex KCV), Fekete Róbert (Chatale), Tyetyák Tibor (Pick-Szeged), Perger Zsolt (Elektromos) - kapusok Bendó Csaba (Mol- Szolnok KK), Kertész Balázs (Dunaferr), Bartók Csaba, Mezei Richard (mindkettő Pick-Szeged), Gulyás István, Sótonyi László, Éles József, Kis Ákos, Csoknyai István, Pásztor István, Igor Zubjuk, Zsigmond György (mind Fotex KCV), Kovács László (Klagenfurt), Rosta Miklós (Győri Gardénia ETO KC) - mezőnyjátékosok. Törés Fittipaldi karrierjében — Ha száz százalékig rendbejövök, akkor nem látom az okát, hogy miért ne térnék vissza a pályára - válaszolta a versenyző arra a kérdésre, hogy a súlyos baleset után folytatja-e pályafutását. A Fittipaldi-családban egy éven belül ez volt a második súlyos következménnyel járó incidens. Az egykori IndyCar és Forma-1-es világbajnok Emerson Fittipaldi - Christian nagybátyja - tavaly júniusban verseny közben szenvedett hasonló balesetet, ami után ötórás műtéti beavatkozásra volt szükség. (MTI) Négy pont a KSC-től Labdarúgó NB II, ifjúságiak: Kecskeméti SC-RSC „A”-ASE Tiszavasvári „A” 0-2 (0-1). Tiszavasvári: Ambrus (Mirgai) - László, Csikós, Zajácz (Bakos A.), Héri, Buúr, Kapcsos, Lakatos, Bakos T. (Szabó), Nyisztor, Fazekas. Edző: Nyisztor Sándor. Gólszerzők: Zajácz, Buúr. Jók : Buúr, Zajácz, Héri. Megérdemelt vendégsiker... Kecskeméti SC-RSC „B”- ASE Tiszavasvári „B” 1-1 (0-1). Tiszavasvári: Mirgai - Molnár, Szitás, Kiss, Tárkányi, Hudák, Vasas, Havacs, Ho- monyik, Héri, Hensperger. Edző: Nyisztor Sándor. Gólszerzők: Homonyik. Jók: senki. A helyzeteket nem elég kidolgozni, azokat értékesíteni is tudni kell... Idegenben kétszer 6-2 Teke NB II: Szentes-SZÉSE 6-2 (3017-2631). Pontszerzők: Hetei 497 fa, Ráski 495 fa. Ezúttal jobb volt a hazai csapat. NB III: Kazincbarcika-Nyíregyházi Taurus SE 6-2 (2257-2220). Pontszerzők: Hajdú 391 fa, Nagy 383 fa. Nagy küzdelemben a hajrában fordították a hazaiak maguk javára a mérkőzést. A Taurus mint vendég, az eddigi legjobb csapateredményt hozta a „nehéz” pályán. Csütörtökre maradt a döntés Röplabda Extraliga, férfiak, helyosztó Kecskeméti RC-NYVSC-Szaboics Gabona 3-2 (-13, 13,-8, 6, 10) Kecskemét, 400 néző. V.: Ortner, Szalay Kecskemét: Szabó Z., Somodi, Slahticsenko, Sándor, Torma, Kása. Csere: Tóth, Szegedi, Szekeres. Edző: Karagics Mátyás NYVSC-Szabolcs Gabona: Dragichi, Pál, Gebhardt, Kuznyecov, Zádor, Pampuch. Csere: Horváth L. Bugyi, Veres, Drotár. Edző: Balázs István. Az eredmény alakulása: 1. játszma: 0-3,1-5,6-5,7-7,10-7, 10-10, 12-10, 12-14,2. játszma: 0-3, 3-3,4-6, 6-10, 11-10, 13- 11,13-13,3. játszma: 3-0,3-5,4-10,6-13,8-14,4. játszma: 3-1, 8-1, 8-3, 14-4,5. játszma: 0-2, 2-3,4-4,6-5, 11-5, 14-8. Révay Zoltán (Új Kelet) A mérkőzés előtt az volt a kérdés, hogy lesz-e idegenbeli győzelem, amivel az NYVSC- Szabolcs Gabona a négy közé kerülését bebiztosíthatja. Vereség esetén csak az utolsó forduló dönt arról, hogy ki lesz a negyedik. A nyíregyháziaknál Horváth Géza sérülése miatt nem kerülhetett kezdőbe, Zádor helyettesítette. 1. játszma: Kiegyenlített játék folyt a pályán, a hajrában egállal fordultak a csapatok. A végén sokáig nem esett pont, de aztán Dragichi ütésével az NYVSC indult meg és meg is nyerte az első szettet. 2. játszma: A játékrész elején nehezen estek a pontok, de ismét a nyíregyháziak indultak meg. 10-6-ra vezettek, és úgy tűnt: ezt a játékot is simán nyerik. Ezzel szemben Sándor szerváiból nemcsak kiegyenlítettek, de át is vették a vezetést a kecskemétiek. A Szabolcs Gabona újra feléledt, de 13-13 után két gyermeteg hibával elvesztette a játékot. 3. játszma: Bár a kecskemétiek szereztek vezetést, 3-0 után ismét vendégtámadások és jó sáncok jelentették a pontokat. A sokkal erőteljesebb nyíregyháziak ezt a játékot nyerték a legsimábban. 4. játszma: A kecskemétiek mindent egy lapra tettek fel, és a mérkőzésnek ebben a részében kevesebbet hibázva biztosan egyenlítettek. 5. játszma: Csak 6-5-ig volt együtt a két csapat. Ekkor a hazaiak zsinórban öt pontot szereztek. Köztük volt egy vitatott pont, amelyet a vonalbíró a plafon érintése miatt intett be, majd a vitatkozó nyíregyházi játékosok közül néhányan sárga és piros lapot kaptak. 11-5 után már csak szépíteni tudtak Pálét Az első három játszmában a nyíregyháziak sokkal magabiztosabbak, és pontosabbak voltak. Sajnos a bizonytalanságok a második játszma kritikusabb időszakában jelentkeztek az NYVSC játékában. Ebben a három szettben szélekről és hálóvédekezésben is biztosabbak voltak. Mindemellett mindkét oldalon sok elemi hibát vétettek a csapatok. Rutinosabb játékosok is nyitásokat rontottak, illetve rosszul fogadtak. A negyedik játék a hazaiaké volt, míg a tie break-ben az idegesebb nyíregyháziak kevésbé tudtak koncentrálni. A negyedik hely sorsa a csütörtöki mérkőzéseken dől el. Amennyiben a Szeged otthonában kikap a Kecskeméttől, a kecskemétiek megelőzhetik a Nyíregyházát. Az NYVSC- Szabolcs Gabona együttese csütörtökön a kaposvári Balatel RC csapatát fogadja. Persze, a Dunaferr is „labdába rúghat” a negyedik helyért. Pontegyenlőség, a jobb játszmaarány dönt. Karagics Mátyás: - Két halálosan fáradt csapat közül nekünk volt több szerencsénk a döntő játékban. Balázs István: - Gratulálok a Kecskemétnek, bízom csapatomban, és a Mediké- mia tisztaságában! Nagyszerű eredmények, szűkös háttér Asztalitenisz országos egyéni és csapatbajnokság Az országos ifjúsági, serdülő és újonc asztalitenisz csapatbajnokság és a Magyar Országos Asztalitenisz Szövetség ifjúsági, serdülő és újonc ranglista verseny hat napon át tartó versengésén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét három szakosztály - Nyírbátori ASE, Nagykállói SE és Nyírtét-Apagy - képviselte. A küzdelemsorozaton a játékosok nem csupán a ranglistapontjaikat szaporíthatták, hanem az elért eredmények alapján a szakosztályok utánpótlás-nevelő munkáját is értékelték a versenybírák. A megyei színeket képviselő csapatoknak emiatt többszörösen is fontos volt a minél előkelőbb helyezés megszerzése. Munkatársunktól Az ifjúsági kategória egyéni versenyszámaiban az indulók között pontszerző volt a nyírtét- apagyi színekben szereplő Nyikos Róbert és Obis Dániel, aki a 32-es főtáblára kerülésért vívott összecsapáson buktak el. A nyírbátori Héder Gábor nagyszerű küzdelemmel feljutott a főtáblára, de a legjobb 16 közé már nem sikerült bejutnia. Az ifjúsági kategóriában egyik megyei szakosztály sem indított csapatot. A serdülő kategória egyéni versengésén a Nyírbátori ASE, a Nagykállói SE, valamint a Nyírtét-Apagy is asztal mellé állította játékosait, akik közül három versenyzőnek sikerült a pontvadászat. Fodor Géza a 32 közé kerülésért veszített, Fodor Istvánnak kévésén múlt, hogy nem lehetett tagja a legjobbak 16-os csoportnak, viszont Héder Gábor fantasztikus teljesítményt felmutatva bejutott a 8- as csoportba, ahonnan a későbbi győztestől elszenvedett veresége miatt nem tudott feljebb lépni. A serdülő csapatversenyen a Nagykállói SE és a Nyírtét- Apagy gárdája egyaránt méltó helytállás után a legjobb 8 közé jutásért vesztett. Az újonc kategória egyéni összecsapás-sorozatán az I. osztályú ranglistaversenyen kívül két fiatalabb korcsoport játékosai is asztalhoz állhatták a szakosztályi pontok gyűjtésében. A versengésben részt vevő Nyírbátori ASE, valamint a Nagykállói SE sportolói jeleskedtek a pontszerzésben, amely két nyírbátori fiatalnak eredményesen is sikerült. Újlaki a 16 közé, míg Kiss a 8 közé kerülésért bukta el a mérkőzést, viszont a meccsen nyújtott produkciójuk elismerésre méltó volt. Az I. osztályú összevont korcsoportban három versenyző ért el kimagasló eredményt. A legjobbak 32-es csoportjába nem sikerült felverekednie magát a nagykállói Tiszának és Gyugnak. Mindketten az utolsó összecsapáson nyerhető mérkőzésen vé- reztek el. Náluk sikeresebb volt a nyírtét-apagyi Soós Tamás, aki a 16 közé jutásért vívott mérkőzésen maradt csak alul a nála technikásabb ellenfelénél. Az újonc csapatversenyen Nagykálló és Nyírbátor együttese is veszített a 16 közé kerülésért, a Nyírtét-Apagy gárdájának összejött az erőpróba, viszont a 8 legjobb gárda elit klubjába való belépésre szinte esélye sem volt a sportolóknak, ugyanis ellenfélként azt a BVSC-t kapták, amely a kupaküzdelmekben a legmagasabb szintű játékot produkálta. A hatnapos összecsapás-sorozaton bebizonyosodott, hogy a megyei csapatok szereplése biztató a jövőre nézve, mert a nagyszámú induló együttest figyelembe véve, az elért eredmények kifejezetten elismerésre méltók. A szabolcs-szatmár- beregi asztalitenisz-szakosztályok szakmai munkáját viszont komolyan veszélyeztetheti és visszavetheti a folyamatosan apadó, szűkös anyagi háttér, amely lassan még a versenyeztetési, nevezési, valamint az utazási költségeket sem fogja fedezni. Félreértés ne essék, a két kép csak a poén kedvéért került összhangba. Szálkai Pál, az NYVSC-Szabolcs Gabona férfi röplabdásainak főszurkolója és társa a pályát kémlelte árgus szemekkel a vasárnapi Vasas elleni derbi során (balról), Balázs István edző félig-meddig állóhelyzetben, Gebhardt Zoltán pedig hamisítatlanul ülőpozícióban fürkészte a küzdőtéri eseményeket (jobbról). Fotóriporterünk, Racskó Tiborvolt olyan csibész, hogy „lekapta őket”, és noha a látszat csal, a két páros nem „szemezett” egymással.