Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-29 / 74. szám

Repülőjegy - és más semmi - a Kanári-szigetekre ZZ Sétálni a kéklő tengerpart forró homokjában, lovagolni a hullámok hátán, simán siklani impozáns hajóval, a hasunkat süttetni a fehéren fénylő nappal, vásárolni anélkül, hogy átszámolnánk tárcánk tartalmát, felhőtlenül mosolyogni, pihenni, beszégetni, vagy egy­szerűen csak együtt lenni egzotikus környezetben partnerünkkel, gyermekeinkkel, ba­rátainkkal. Erre vágyunk, amikor munka után a régi fotelba roskadunk, vagy fogainkat összeszorítva áiljuk főnökeink piszkálódásait. Kozma Ibolya (Uj Kelet) „Nagy utazás... Azt mondtad, hogy ez az élet” - akár az ismert sláger szö­vege is lehetett volna az el­múlt héten megrendezett budapesti Utazás ’97 Kiál­lítás mottója. A Vásárcsar­nokban több ezer ember ke­resett megfelelő üdülési le­hetőséget. Nemcsak a fővá­rosból, hanem az ország számos pontjáról érkeztek érdeklődők, akik kíváncsi­ak voltak az utazási irodák ajánlataira, a színes pros­pektusokra, s arra a szám­talan látnivalóra, amit a kü­lönböző pavilonokban kí­náltak. Legnagyobb népsze­rűségnek a diákszállásokat kínáló stand örvendett. Pa- mutharisnyás lányok, far­meres fiúk sokasága gyűj­tötte az egyszerű prospek­tusokat. Lehetőséget könnyen, pénztárcánknak megfelelőt nehezebben találunk. Sok a kiállító, így nincs kedvünk mindenhol megállni. Fél óra elteltével már az ölemben cipelem a színes lapokat, s egyre ritkábban veszek az újabbakból. A karom majd leszakad. A „standok” már nem vonzók, csak az igazán különleges érdekes. Hatalmas vörös szőnyeg foglal óriási teret, másfél méteres magasságban. A közepén fekete bika. Sze­rencsére csak műanyagból. Fölötte felirat: bikagolás százötven forint. Többen próbálják megszelídíteni a „vad” állatot. Ki könnyeb­ben, ki nehezebben fordul le a hátáról.- Erről leesni is élmény - mondja a stand vezetője. — A gyerekek sorba állnak a kedves állat előtt, s jókorát kacagnak, mindahányszor leveti őket.- Szeretne nyerni egy uta­zást a Kanári-szigetekre? - állít meg egy középkorú fér­fi. Jó kérdés, hogyne szeret­nék?- Feleljen néhány kérdés­re! Az úr felírja a nevemet, a telefonszámomat, szemér­metlenül megkérdezi a ko­romat, és biztat, hogy jó esé­lyem van a utazásra. Ha jól sejtem, néhány nap múlva majd értesítenek, hogy nyertem két repülőjegyet a Kanári-szigetekre, ötcsilla­gos szállodában lakhatom, de ezt már nem fedezik. Mindez - ellátás nélkül - potom száz-kétszázezer fo­rintba kerül. Boldog lehe­tek, hogy felajánlották a le­hetőséget. Népviseletbe öltözött fér­fiak és nők várakoznak a te­rem közepén. Zavarukban többször megigazítják a ma­gukkal hozott „szőlőtőkét. Az asszonyok újrakötik fe­jükön a kék karton kendőt, elsímitják a szoknya korcát, és a férfiak megpödrik őszülő bajszukat.- Hangosan tessenek éne­kelni - súgja az asszonyok­nak egy hatvan év körüli, egyenes tartású férfi, ő a legfiatalabb a társaságban. Csakhamar felzendül az ének­szó. A szlovákiai Dunamo- csiról érkezett magyarok teljes erőből, átszellemült arccal gyújtottak nótára. A szőlőmet­széstől a szüretig mozgalma­san, imitálva mutatták be tér­ségük jellemző munkáját. Az előadás után finom bort kínálnak. Meglepően sok- Már csak az idősek marad­tak a faluban - mondják sajnál­kozva. Lassan a nyelvre, a magyar­ságra terelődik a szó.- A lakosság kilencven szá­zaléka magyar, így nincsenek nagy problémák. Zokon esett, hogy március 15-én a Him­nuszt nem volt szabad elénekel­Magyarságuk szinte borzolja az idegeket. Miközben mi, az itthon élő, hazánkban lakó ma­gyarok a nyugati világot maj­moljuk, s elfelejtjük ünnepein­ket, múltunkat és saját jövőnket. Fiatal, indiai ruhába ötlözött lányok védikus kultúrával vonzzák a turistákat a Krisna- völgybe. Indiai zenei bemuta­tót, vegetáriánus ételeket kínál­nak. Megmutatják, hogyan kell isteneiket imádni. Biogazdaság és egészséges életmód. Kom­munában élő magyar fiatalok a Krsina-völgyben, Balatonbog­latára, a kerékpározási lehetőségekre, a vízparti szórakozásra és a kulturális szféra nyújtotta lehetőségekre. A Falusi Turizmus Orszá gos Szövetségének standján az ország valamennyi régiója bemutatkozik. A pavilon ve­zetője Kórikné Tér ebes Má­ria, aki a szövetség alelnöke, s a tiszalöki iroda irányítója. A kiállítás minden napján saj­tótájékoztatókat tartott. Élén­ken érdeklődtek a térségünk idegenforgalmi fejlesztésében végzett munkájáról. Több té­nyugdíjas korú bácsi-néni vet­te őket körül. Boldogan hall­gatják a dunamocsiakat, akik szívesen mesélnek életükről, munkájukról. Csakhamar ki­derül, hogy a szomszédos, de még magyar területen lévő Gerecse vidékiek hívták őket, hogy segítsenek bemutatkoz­ni a vásárlátogatók előtt.- így csináljuk mi a szőlő­munkát, ahogy elmutogattuk - mondják. - Dunamocsin min­denkinek van kis földje, sző­lője. Sajnos, egyre kevesebben laknak a faluban, sokan elköl­töznek a városokba, ahol mun­kát is találhatnak. ni, de ha azt nem, hát kitalál­tunk magunknak mást - mond­ja egy asszony. - Elénekeljük? - kacsintanak egymásra. Ketten-hárman kezdik da­lolni. Néhány sor után pisszeg­nek a hátuk mögött. Csende­sebben, nehogy meghallják mások is... Nem telik el öt perc, s az egész dunamocsi csoport ott áll előttünk, s tor­kuk szakadtából dalolják: Lesz-e szükség, bár ne lenne a Talpra magyarra. Szavaik szinte hasítanak a levegőbe. A torkom szorul, s furcsa bizsergést érzek a háta­mon. lár és Kaposvár között. Szíve­sen megnézném a Krisna-temp- lomot Indiában, hiszen minden kultúrának megvan a saját he­lye és ott élő követője. Megyénk a többi alföldi ré­gióval együtt a kiállítás dísz­vendége. Fehér oszlopos, virá­gokkal díszített épületben fog­lalnak helyet. Egyre több az érdeklődő.- Leginkább a kész progra­mok kelendőek - mondja Ara- nyossy Mihály, a Tourinform iroda vezetője. - A kirándulók nem akarnak a nyaralás alatt programokat keresni, viszont kíváncsiak a múzeumok kíná­vécsatorna jelezte, szeretne filmet forgatni a szabolcs- szatmár-bereg megyei tér­ségről. Meglepően sokan várakoz­nak a standokon, ahol lekvár­ral, házi kolbásszal, bazsaliko­mos körözöttel, tokaji borral kínálják a vendégeket.- Mostanság ez a legelérhe­tőbb üdülési forma - mondja egy fiatal értelmiségi házaspár. - Az sem mellékes, hogy ide a gyerekeket is magunkkal vi­hetjük. Megismerik a falusi életet. Az sem baj, ha nem csak a fazékban látnak káposztát, hanem a kertben is.- Ré­szünkről talán még soha nem volt ilyen sikeres a ki­állítás - mondja Kórikné Mária. - Egyre több komfortos pa­rasztház, családi ház, tanya várja a gyermekes családo­kat és baráti társaságokat. Egyre több programlehe­tőséget kínálnak a falusi turizmusban dolgozó ven­dégfogadók, folklór- és kulturális rendezvényeket, vízi túrákat, kerékpártúrá­kat, gyalogtúrákat, ökotú­rákat, kézműves táborokat és lovastúrákat. Nagy az érdeklődés a Felső-Tisza- vidék és az Alföld észak­keleti része iránt. Több külföldi delegáció jelezte szándékát az együttműkö­désre, megállapodásokat dolgozunk ki Brassóban és Pozsonyban. Személyes siker is ért - teszi hozzá kisvártatva -, egy dunántúli főiskolán oktatják a a falusi turizmus térségi fejlesztésének mód­szerét, melyet négy évvel ezelőtt dolgoztam ki. A hallgatók sikeresen sajátít­ják el az ismereteket, s a nyár elején a tanárok és di­ákok együtt néznék meg a gyarkolati megvalósítás eredményeit. Az Utazás kiállítással egy időben tartották a Ha­józási és Sportkiállítást. A gyönyörű fehér hajók ámu­latba ejtettek. Árukat US A- dollárban és ECU-ben tün­tették fel. Húsz-huszonegy millió forint belőlük egy- egy. Szebbnél szebbek, ele­gáns pózban kellették ma­gukat. A hajók előtt néhány televízióképernyő filmje facsavarta a szíveket. A kéklő tengeren sikló motor­csónakon ifjú pár. Egészsé­ges barnára sülve, méreg­drága sprotruhában vonag- lanak a csodálatos vízi jár­művön. A hajókat közelebbről is meg lehet nézni. Soha nem láttam még ilyet. A cipőket a lépcsők előtt hagyják a fiatalok, akik kíváncsi sze­mekkel sietnek a meredek hágcsón. Némelyik hajó akár pa­rányi lakásnak is bediene. Gyönyörű kárpit, pompás bútorok. Bár, hűtőszek­rény, mikrohullámú sütő. Franciaágyas háló, fésülkö­dőasztal a fürdőben. Min­den kényelem adott, csak győzzük fizetni. Az ámulat után alig vá­rom, hogy elhagyjam a ha­jót. Bosszant, mennyi min­denről maradok le, hiszen még ilyen hajóm sincs. Nem is lesz... Olyan sze­génynek, elesettenek érzi magát az ember, ha millió­kat érő csodakölteménye­ket lát. Miért kellene nekem hajó? - kérdezem, miután elhagytam a pavilont. Ho­vá is tenném? Szabadsá­gom ideje alatt hajóznék néha, s ezt most is megte­hetem... ■M

Next

/
Thumbnails
Contents