Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-29 / 74. szám

Székelyföld felett az ég mindig kékebb, a Kárpátok karjában az arcokon mély barázdák nyílnak. S ha messzi vándor arra téved, észre sem veszi, hogy talpa alatt évszázadok porlanak.

Az örök Isten ege alatt, örökkön-örökké emberek maradnak. Mert velük és bennük él a múlt.

Apácán, ahogy harsan a tavasz, jaj a kakasoknak! Egyetlen ősük bűnéért kell vezekelniük. Ki haragszik ma a piros tarajosra, ha a hajnalt megrikoltja. De egykoron a tatár horda járt a vár alatt, ahol rettegve rejtőzve várta a falu népe távozásukat. De felszökkent a kakas a vár ormára és elrikoltotta magát. Az apácai ősök szörnyű halálát azzal bosszulják ma meg az élők, hogy hús- vétkor lelövik a vétkest. Mert azt tartják, hogy ő felel a fagyért, a nélkülözésért is. Elindul hát a „cigánypap”, mellette a „vitézök vezére”, viszik kezükben a kakast, mögöttük a nyilasok. Gyerekek ők, friss konfirmandusok, akik arra várnak, hogy a céltábla közepébe találva elsőként válasszanak a főtt kakas legjobb falataiból.

Csíkszenttamás határára Szűz Mária hoz áldást. Vigyázó szemeivel körbetekinthet rajta húsvét tájékán, mert óvó kezek végigviszik dűlőről dűlőre. Lóra kaptak a tamási férfiak, hogy maguk is lajstromba vegyék, mekkora kárt okozott az árvíz, a tűzvész. Az öregebbek már csak a lovakat és a lovasokat mustrálják, lám van még itt erő, van még ifjonti kar, amely ha kell, védelmet nyújt.

Szemükbe költözik az ég kékje, lelkűkben a tavasz virul.

Székelyföld.

Lázár Zsolt képei Tapolcai Zoltánt indították írásra

Apácától Csíkszenttamásig

Húsvé t