Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-14 / 62. szám
Nyíregyháza 1997. március 14., péntek Közmunka az intézményekben K. Z. (Új Kelet) _________ A közhasznú foglalkoztatás és a közmunka közötti különbséget elemezte tegnapi sajótájékoztatóján Fel- bermann Endre, Nyíregyháza alpolgármestere. Az előbbi formánál az önkormányzat és a megyei munkaügyi központ közösen fizeti az alkamazott bérét. A közmunkánál minisztériumi pályázat útján lehet pénzt elnyerni, amelyet nemcsak fizetésre, hanem átképzésre vagy a dolgozók szállítására is fel lehet használni. Ezt a lehetőséget használta ki a nyíregyházi önkormányzat az elmúlt év őszén, amikor is intézményi felújításokra 4,5 millió forintot kapott a művelődési és közoktatási tárcától. Az összeget 7,6 millió forinttal egészítették ki, és felújították a Krúdy Gyula Gimnázimot, a nyírszőlősi és a Benczúr Gyula Általános Iskolát. A hatvanegy közmunkás bére 20 és 40 ezer forint között mozgott. Ez évben 32 millió forintra nyújtottak be pályázatot a minisztériumba és a Közmunka Tanácsba, amelyet e hónap végén bírálnak el az illetékesek. Az önkormányzat további 45 millió forintot tesz hozzá, úgy hét intézményben közel 200 közmunkás dolgozhat. Az iskolákés óvodák vezetőinek visszajelzése alapján van értelme e támogatott munkaformának. Soltész József, a Városüzemeltetési Közhasznú Társaság vezetője arról beszélt, hogy Nyíregyházán a tél okozta úthibák kijavítása már elkezdődött, 16 millió forintot szánnak a kátyúk eltüntetésére. Kísérleti jelleggel elkezdik az útburkolat fedését, így a télen kevesebb útromlással számolnak a szakemberek. Néhány utcán az aszfaltot teljesen felújították, ám a pénzhiány miatt kevesebbet, mint az szükséges lenne. Járdaépítésre 4 millió forintot, a 25 kilométer földútkarbantartásra 13 és fél milló forintot terveztek be. A kht. vezetője elmondta, hogy a városban március 22-én indul a lomtalanítási akció, és reméli, hogy a megyeszékhely lakói is kiveszik részüket saját lakásaik előtt a takarításban. Kötetlen beszélgetés Új Kelet-információ A Magyar Szocialista Párt nyíregyházi szervezetének ügyvivőjétől, Jánócsik Csabától kapott tájékoztatás szerint az MSZP közéleti fórumának vendége március 14-én, pénteken 16 órától dr. Veres János országgyűlési képviselő, a megyei terület- fejlesztési tanács alelnöke lesz. Az érdeklődők a Jókai tér 4. szám alatt a tanács elmúlt évi munkájának tapasztalatairól és az 1997-es pályázati feltételekről kapnak információkat. Vizgyógyászat K. Z. (Új Kelet) Tokaji Ferenc országgyűlési képviselő, a parlament turisztikai albizottságának elnöke a közelmúltban Nyíregyházán járva ellátogatott a sóstói üdülőkörzetbe is, és itt szerzett tapasztalatairól elmondta: nagy lehetőségeket lát a kistérségi fejlesztésre, amit a vízgyógyászat alapozhat meg. Bizottságuk hamarosan tárgyalja a termálgyógyfürdők helyzetét, kiemelten foglalkoznak a hátrányos helyzetű térségekkel. A fejlesztéshez szükséges pénzekre pályázatokat írnak ki, a lehetőségekkel az érintetteknek élniük kell, hiszen az idegenforgalom egyelőre Budapestre és a Dunántúlra összpontosul. Református iskolások találkozója Új Kelet-információ Második alkalommal ad otthont a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola március 21-én és 22- én a Református Általános Iskolák Országos Találkozójának. A visszajelzések alapján a rendezvényre 37 iskolából 140 versenyző és 40 kísérőtanár érkezik. Vers- és prózamondás-, népdaléneklés, nyelvművelő játék kategóriákban mérik össze tudásukat a tanulók, illetve korábban bibliai témájú rajzokkal, képzőművészeti alkotásokkal is pályázhattak. A Jókai vezetői a versenyfelhívást novemberben juttatták el az ország minden református oktatási intézményéhez. A kétfordulós írásbeli nyelvi játék résztvevői közül a legkitartóbb, leggondosabb munkát visszaküldőket hívták meg a nyíregyházi döntőre. A zsűri 27 tanulót tartott erre érdemesnek, jutalmuk egy kirándulás lesz Szatmárcse- kére, Kölcsey Ferenc sírjához, és Tákosra, ahol a település nevezetességeit tekintik meg a diákok. A kísérőtanárok a vendéglátó intézmény pedagógusainak oktatómunkáját is megismerik. Eleven kövek XIII. Váci Mihály (1924-1970) Stevanyik András Valami nincs sehol - szakadt fel a kétségbeesett kiáltás Váci Mihály kései versében. A mindig lobogó lelkesedés zsarát- noktüzén megvilágosodtak a hiányok, az elmulasztott lehetőségek és a harc hiábavalósága. Egy szebbnek, jobbnak álmodott világ reményeit mar- dosták a lángok. Valaki nincs sehol? Nyíregyháza Kossuth- és József Attila- díjas költője negyedszázada (27 éve) halott. A szülőváros azóta őrzi, élesztgeti a tüzet. Ennek tárgyiasult emlékeit szeretnénk bemutatni a sorozat újabb fejezetében. A megyeszékhelyen található - híres személyekre emlékező - márványlapok, oszlopok jelentős hányada (9 százalék) Váci Mihályt idézi. Hirtelen halála mély megdöbbenést váltott ki, és elemi erővel tört föl a közös akarat, hogy a költő életének Nyíregyházához kötődő állomásai ne maradjanak jeltelenül. 1970 októberében emléknapot szervezett a város. A zsúfolt program első felében három (!) emléktáblát avattak fel. A tisztelgő tömeg elzarándokolt a gyermekkort meghatározó al- végesi házhoz, a volt Tanítóképzőhöz és azóta a tanyasi iskolához, ahol a kezdő tanító pályája elindult. A szegény vasutas családjával 1925-ben költözött be a városba. A Déli temető környéke élesen nem különbözött a hátrahagyott Okisteleki szőlőtől. A poros kis utcácskák, az egymásba hajló apró házak, ligetek szabják meg a gyermekkor határait. A kör lassan tágul, a tanulás és „haldoklásig” való olvasás feszíti szét a szeretett, de szűkös keretet. A polgári iskola után a Tanítóképzőbe íratják be, bár az anyai álmok mélyén a papi pálya lebegett titokban. A képző és az önképzés olyan ismeretekkel vértezte fel, hogy bármelyik egyetemen megállta volna helyét. Kacérkodott a festészettel is, de a családi szegénység megálljt parancsolt a képzeletnek. Mandabokorba nevezték ki tanítónak, kilenc kilométerre a várostól, a homokba tévedt dűlőúton állott a százesztendős iskolaépület. „Végigmentem a padok között... föléjük hajoltam, közéjük vegyültem, lapoztam a füzetüket - és megcsapott a szegénység émelyítő és ájultató szaga, melegben felszálló párája...” Évekig eggyé vált sorsa a tanyasi emberekével, akik örömmel osztották meg vele utolsó kenyerüket is. Akkoriban természetes dolog volt a sorkoszt, vagyis az, hogy a tanító naponta más családnál kapott ebédet. Bár a betegség, majd később a tanügyigazgatási feladatok megszakították a tanyasi éveket, tanítványai örökre szívükbe zárták Váci Mihályt. Nem véletlenül került emléktábla a régi iskola falára. Születésének 60. évfordulója előtt emlékszobát létesítettek: „Úgy éltem én, ahogy itt kell, ahogy érdemes élni!” - hirdeti a manda- bokori márványlap. A fordulat éve nemcsak a világháború utáni Magyarországon, hanem a fiatal, de már sokat tapasztalt tanító életében is alapvető változást hozott. A fővárosba hívják, a szakminisztériumban, majd a Tankönyv- kiadó szerkesztőségében dolgozik, de ott is az oktatás előbbrevitelén fáradozik. Nemsokára költőként is bemutatkozhat. Amilyen hosszúra nyúlt a várakozás ideje, olyan viharos gyorsasággal tört utat magának az addig felhalmozott kincs. Rövid idő alatt hazánk egyik legnépszerűbb, legolvasottabb poétájává válik. Verseiben bizonyította szülőföldjéhez láncoló hűségét. Nem felejtette el és sohasem hagyta magukra az itthon maradt, nehéz sorsú társakat. Költeményeiben éled újra a jegenyékkel, akácokkal és bodzával dús nyírségi táj, benne a sok küszködő, jobb sorsra érdemes munkással, vasutassal, földművessel. Messzire került és messzire jutott Váci Mihály. Ennek ellenére gyakori vendégként üdvözölhették itthon. A hatvanas évek elejétől, mikor ország- gyűlési képviselőnek választották, már hivatalosan „történelmi alkalmazottként” is sűrűn járt haza. Harcolt, kilincselt az elmaradott szülőföld fel- emelkedéséért, a tanyasi kollégiumokért, gyárakért, jobb utakért. Nem is eredménytelenül. Közben sorra jelentek meg verseskötetei, 1955-1970 között tíz könyv. Ma már - mióta az irodalom kissé háttérbe szorult - szinte elképzelhetetlen az a népszerűség és szeretet, amely végigkísérte pályafutását. Verseit ismerték az egész országban, hiszen az olvasó könnyen azonosult ezzel az őszinte, tiszta, emberi hanggal. Már életében is, de a halála utáni években fokozottan terjedt a névfelvételi láz: brigádok, iskolák, kollégiumok tisztelték meg így életművét. Utolsó éveiben költeményeit a növekvő bíráló kedv, a komorság és a csalódottság kezdi eluralni, úgy érzi, a jóllakottsággal megelégedett nép elszalasztott egy történelmi lehetőséget. Egy önállóbb, emberibb élet esélyét. Ezekben az években újra forrongott a világ. Európát a nagy A volt tanítóképző fala is őrzi emlékét a Búza utcában Szobra a Bessenyei téren diáklázadások és Csehszlovákia megszállása rázta fel. Távol-Keleten pedig dúlt a vietnami háború. Egy küldöttséggel Hanoiba repült betegsége ellenére 1970 elején. Ott érte a halál. Sírját a fővárosi Farkasréti temetőben találná meg kései tisztelője. A szülővárosban maradt a lelke. Ezt sugallja ifjú Szabó István 1976-ban készített egészalakos Váci-szobra. A kitárt karokkal felénk lépő költő mögött a kispadon nyitott könyv található. Az apró betűk a Származás című vers néhány sorát idézik: „Szeretnék olyat tenni - ó csak egyszer miről meglelt fiára ismer sok egyszerű, távoli rokonom! S míg tettemet emlegetik S komoly szavakkal nevez- getnek engem, ők dicsekednek, büszkén, énheíyettem:-„»Közülünk származik!«” A közeli Színház utcában, a Jókai iskola udvarán áll negyedszázada egy Váci-emlékoszlop. Még két táblára szeretnénk felhívni a figyelmet. Könyvesbolt dísze volt - míg működött a bolt - Tarr Miklós rézdomborműve. (1977). A költő születésének 60. évfordulóján vette fel a megyeszékhely művelődési központja Váci Mihály nevét. A főbejáratnál található a Kiss György által készített könyv alakú emléktábla (1984). Negyedszázad hosszú idő, elegendő a felejtésre. A kőbe, fémbe vésett jelek is megkophatnak. A szegénység, a kiüresedés újra itt ólálkodik körülöttünk. Nem elég csak kihelyezni néhány táblát, megjelentetni egy-egy bibliográfiát vagy válogatást. „Még nem elég!" Fotók: Bozsó Katalin .és az emléktábla
