Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-14 / 62. szám
1997. március 14., péntek Március 15. „A közéletben illetlenség történelmileg foglalt névvel szerepelni” Ünnepi beszélgetés Görgey Gábor íróval az alkotásról, a megpróbáltatásokról és a helytállásról Berki Antal (Új Kelet)- Amikor Ön született, akkor már a tábornok 13 éve halott volt. Mikor tudatosult Önben, hogy egy neves történelmi személyiség leszármazottja?- Fogalmam sincs. Most úgy tűnik, hogy ezt mindig is tudtam. Görgey Artúr 1916-ban halt meg, és apám, aki akkor már felnőtt ember volt, haláláig rendszeresen látogatta őt visegrádi magányában. Még ma is visszacseng a fülemben apám hangja, amikor Görgey Artúrra hivatkozott - az ilyen hivatkozások egy gyerek számára inkább ide- gesítőek, mint felmagaszta- lók -, hogy annak idején miket mondott Arthúr bácsi erről vagy arról, és hogy Artúr bácsi ezt meg azt tette volna, ha ő kerül olyan helyzetbe, mint én.- Görgeyről a magyar történelem nem a leg- finobban emlékezik meg, gyerekként hogyan viselte a negyvennyolcas szabadságharcról szóló történelemórákat? Milyen érzés volt Vörösmarty Görgey Artúrról szóló versét megismerni? (Vörösmarty: ,,Görgeynek hívták a silány gazembert, ki e hazát eladta cudarul, kergesse őt az Istenek haragja a síron innen és a síron túl!" kezdetű verséről van szó. - A szerk.)- Későn ismertem meg a verset. Nagyon megdöbbentett. A családban erről nem beszélt senki, valószínű, hogy tudtak róla, de úgy tettek, mintha nem létezne ilyen írás. Amikor ebbe a számomra rendkívül mellbevágó költeménybe belebotlottam, már régen Vörösmarty- rajongó voltam, és érdekes, de nem változtattam meg véleményemet. Ma is rendkívül nagyra tartom Vörösmarty életművét, mert egy olyan nemzethez és személyhez szóló tragédia után, mint a szabadságharc bukása és amit a vers ki is fejez, mindenki tévedhet, mindenkit elkaphat az indulat, és érthető, ha nem is megbocsátható egy ilyen haragos, rettenetesen elítélő, kemény megszólalás. Iskolás éveimben szerencsém volt, a Rá- kóczináriumba jártam az érseki gimnáziumba, ahol politikailag nagyon kiegyensúlyozott világnézetet képviseltek tanáraim, és talán ennek is köszönhető, hogy történelemórákon nem voltam kitéve semmiféle lelki megrázkódtatásnak. A család Görgei- képe- A történelemtudomány mint hidegfejű, racionális elmét ábrázolja a tábornokot, akit nem fűtöttek forradalmi indulatok, Görgey Artúr író, költő, drámaíró Solymáron él. írásai Görgey Gábor néven jelennek meg, egyenes ági leszármazottja a 1848-49-i szabadságharc fővezérének. Lakásában az idős Görgeyt ábrázoló festmény és a fiatal tábornokról készült eredeti dagerrotípia emlékeztet a közeli rokonságra. A tábornok Görgey Artúr már több mint 81 esztendeje halott, de személye körül ma sem csillapodnak az indulatok. Történelmi szerepe kései utódjának életét is meghatározta. A tábornok 1818-ban született, az író 1929-ben. Gábor sohasem volt katona, illetve amikor besorozták, csak munkaszolgálatosnak tartották alkalmasnak, fegyvert nem adtak a kezébe, mert származása miatt gyanús elemmé, ellenséggé nyilvánították. A katona Görgey azonban írt. Magas színvonalú íráskészségről tanúságot tevő kétkötetes önéletírása ma is izgalmas, élvezetes olvasmány. A hadvezér Görgeyt sokan még ma is árulónak tartják, az író Görgeyt egy kegyetlen, Istent-embert nem tisztelő önkényuralom nevezte ki árulónak. A történelmi személyiség körül mára csillapodni látszik az elítélő indulat, míg az írót egyértelműen rehabilitálta a ráaggatott hamis vádak alól az önkényuralom dicstelen pusztulása. Görgey Gábor solymári otthonában beszélgettünk a katona Görgeyiről, Kossuthról, az úgynevezett úri osztály helytállásáról, és arról, hogy a művészember számára a megpróbáltatások sorozata jelenti a felkészülést az alkotásra. aki mindig az adott szükségszerűség szellemében cselekedett. A családi hagyomány szerint is ilyen volt Görgey Artúr?- Ha az ember nem ismeri Őt, ha nem tud róla semmi közelebbit, ha nem olvasta az önéletrajzát, csak abból a tényből indul ki; egy császári százados szakít a katonai karrierrel csak azért, hogy tudósként újrakezdhesse az életét, majd a forradalom hírére Kossuth mellé áll, akkor igaztalan róla azt mondani; nem volt őszinte a forradalomhoz vsló csatlakoása. Élete álmáról mondott le a szabadság- harc miatt. Kiváló vegyész volt, Prágában végezte el az egyetemet, ahol tanársegéd lett, kutatásait, eredményeit ma is számon tartja a tudomány. Berendezkezdett a cseh fővárosban, családot alapított, egy nyugodt, biztos polgári életet és a tudományos munkát hagyta ott a forradalom miatt. Élete tragédiája lett, hogy a szabadságharc bukása után nem térhetett vissza kedvenc kémcsövei közé. Az úgynevezett hidegsége, gyakorlatiassága is ebből a tudományos gondolkodásra való képességből vezethető le. Az egymást taszító molekulákat nem lehet összevegyíteni, a vegyészeiben nincs álmodozás, ott tények vannak. A kutató tudós észjárását alkalmazta katonaként, hiszen annak is végtelenül tehetséges volt. Hadjáratait, stratégiai elképzeléseit még a mai napig is tanítják a katonai akadémiákon. Kossuth lehetett fantaszta, de a fővezérnek a realitásokkal kellett számolni. Visszatérve az eredeti kérdésre, Görgey olyan pályát hagyott ott a forradalomért, ami vélhetőleg tudományos hímevet is szerzett volna neki. Ennek ismeretében nevetséges az az állítás, hogy nem volt szívvel-lélekkel a szabadságharc katonája. A családon belül Artúr bácsi személyiségét mindig pozitívan ítélték meg, de azt hiszem, történelmi személyiség esetében nem sokat nyom a latba a rokoni megítélés. Kossuth és Görgey- Különböző történelmi korokban propagandacélokra használták a Kossuth- Görgey-ellentétet. Ez valós ellentét volt?- Abszolút valós ellentét volt. Tökéletesen nyomon követhető kapcsolatukban, levelezéseikben és nem utolsósorban Kossuth híres-hírhedt viddini levelében. A Görgey árulásáról szóló vád ezután a kossuthi megnyilatkozás után kapott lábra. A kormányzó nevezte először árulónak a tábornokot. Kossuth nem volt hajlandó, vagy nem merte vállalni a nemzet előtt a felelősséget a világosi fegyverletételért. Jól jött neki, hogy akkor már nem tartózkodott az országban, akkor már női ruhában szökve, Vid- dinben, Bulgáriában tartózkodott. Kevesen tudják, és a történelemoktatás sem nagyon veszi tudomásul, hogy a két államférfi Aradon megállapodott a fegyverletétel körülményeiben. Görgey úgy lett diktátor, hogy Kossuth átadta neki a hatalmat: bonyolítsa le azt a tragikus eseménysort, ami a világosi fegyver- letételhez és a szabadságharc bukásához vezetett. Ezek a tények már önmagukban is elegendők ahhoz, hogy valós ellentétekről beszéljünk, de az igazi különbség a két férfi gondolkodásmódjában rejtezett. Kossuth volt a lobogó, álmodozó, a szabadságharc lelkesítője, motorja, és Görgey volt a legfőbb kivitelezője a kossuthi álmoknak, és hogy ezekből az álmokból mit lehetett megvalósítani, az nyilvánvalóan a csatamezőkön dőlt el. Egy gyakorlatias, a következményeket mindig előre kiszámító elme állt szemben egy romantikus lobogású, a tényeket ritkán számításba vevő, álmodozó személyiséggel. Ezzel együtt Görgey Artúr élete végéig elismerte Kossuth géniuszát, még akkor is, ha a haláláig vitatkozott vele és a viddini levelet semmilyen körülmények között nem volt hajlandó megbocsátani. Az író Görgey-Ön a keresztségben az Artúr nevet kapta, miért változtatta Gáborra?- Viszonylag fiatalon kezdtem publikálni a Vigília című folyóiratban Artúr néven. Sík Sándor tanácsára változtattam meg a keresztnevet. Sík Sándor azt mondta, ha nyilvános pályán kívánok boldogulni, akkor illetlenség történelmileg foglalt néven szerepelni. így történt, hogy néhány publikáció után nevet változtattam. Nem elhatárolódásból lettem Gábor, hanem udvariasságból. Ma is az a véleményem, hogy akkor helyesen cselekedtem, és jó volna, ha többen követnék a példámat, mert sajnos tele van a közélet és a művészeti élet kettős nevekkel, ami véleményem szerint elsősorban a közönséggel szemben súlyos udvariatlanság.- Ón élete folyamán nagyon megszenvedte történelmi nevét...- Nem a nevemet szenvedtem meg. Azért kellett a megpróbáltatások sorozatát elviselnem, mert olyan osztály tagja vagyok, amelyiket az ötvenes években egyszerűen el akarták törölni a föld színéről. A nemességet még a történelemből is megpróbálták kiradírozni. Engem azért telepítettek ki, vittek el munkaszolgálatra, mert osztályidegennek számítottam. Megpróbáltatások jobb módú polgárgyerekek roppantak össze, akiket a pénzük és nem a neveltetésük tett „úriemberré”. Úgy látszik, van valami mélyebb tartalom a „kezitcsóko- lomban”, ami válsághelyzetben olyan tartást képes adni az embernek, amitől töretlen gerinccel lehet kikapaszkodni a bajból. A nemzet sorsa- írói élete nagy részét a színház világában töltötte. Mit kapott Ón a színházművészettől ?- Ha nagyon patetikusan akarok fogalmazni, akkor azt kell mondanom, hogy mindent. Irodalmi pályámon nem találtam semmit érdekesebbnek, felzakla- tóbbnak, inspirálóbbnak a színházi munkánál. Szeretek dialógust írni, ebből következik, hogy gyönyörűséget okoz nekem, ha színpadi mű írására készülök. Nagyon jó érzés bemenni az előadásaimra. Nem is azért, hogy lássam, aznap miként játsszák a színészek a figuráimat, vagy a magam szövegét hallgatni. A közönség reakciójára vagyok kíváncsi, és mindig ámulva állapítom meg: a színházban ugyanabból az anyagból mindennap más előadás születik. — Véleménye szerint mi adott erőt az úgynevezett úri osztálynak a megpróbáltatások elviseléséhez?- Valószínűleg az emberi tartás. Egy magatartásforma, amihez hozzátartozott az önfegyelem, az uralkodni tudás az indulatokon, egyfajta viselkedésrendszer, az illemkódex apróságai is, hiszen ezek végül is meghatározzák egy ember jellemét. Mindenki a neveltetésének, családi hagyományainak megfelelően viselkedik akkor is, ha nem a felső tízezer köreiben mozog, hanem pária-létre kényszerítve, valahol egy alföldi tanyán tengődik. A regény- ciklusom köteteiben beszélek arról a társadalmi osztályról, amiből magam is származom, mert arról lehet tudni, milyen mélységig alázták meg őket, de az már nem közismert, hogy milyen emberi helytállással, tartással élték meg ezek az emberek a megpróbáltatásokat. Az egyik célom, hogy mint krónikás és - ha szabad így fogalmaznom - mint szenvedő alany, megörökítsem a hazai nemesség kálváriáját. Ebben a helytállásban egészen közönséges dolgok is szerepet játszhattak, olyanok, hogy mindig előreengedjük a nőket, felsegítjük a kabátjukat vagy nem nyújtunk előre kezet idősebbeknek. Ezeknek a gesztusoknak ma sajnos nem sok értékük van, de kiderült a történelem forgószelében, hogy ezek többek, mint külsőségek, ez a besulykolt, alaposan megtanult elemi udvariasság érvényesül, amikor szükség van rá. A munkaszolgálatban először azok a- Most is sorsformáló időket élünk, és ma is van egy Görgey, aki ha nem is a csatatéren, de véleményével képes befolyásolni a nemzet sorsának alakulását...- Ez azért túlzás. Ma már nem vagyok olyan optimista vagy beképzelt, mint ifjú koromban. Nem nagyon hiszek abban, hogy a leírott szó akár egyetlen embert is képes valamilyen irányba téríteni. Talán furcsa, amit mondok, de én hallatlanul élvezem ezt az iszonyatos kort, amiben élni kényszerülünk, és valószínűleg így volt ezzel Artúr bácsi is a maga idejében. Ne gondoljon engem cinikus szemlélőnek, egy kívülállónak, hiszen ennek az országnak az összes gondjá- val-bajával, szépségével- mocskosságával együtt magam is polgára vagyok. Ha úgy tetszik, felelős vagyok érte, amit, azt hiszem, nem kell bizonygatnom, hiszen életem eddigi története igazolja ezt a felelősségvállalást. Semmi pénzért nem cserélném el ezt a mi felháborító korszakunkat mondjuk egy nyugodalmas biedermeier korral, mert akkor mi a fenéről tudnék én írni. írói nyersanyagot mindig a Waterlooi csatákból, a tragédiákból lehet meríteni. És én tényleg nem élvezem, amiért ilyen szörnyűségek között, ilyen össze-vissza Magyarországon kell élnem, de nekem az ad életerőt, hogy ennek az összevisszaságnak krónikása lehetek. Görgey Gábor otthonában, a háttérben, a tükörtől balra, az olajfestményen az öreg Görgey látható
