Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-13 / 61. szám

J 1997. március 13., csütörtök Riport „Eladom a gyermekem!” Az Alfa Szövetség „mobilizált” segítsége A teherbe esett nők némelyike úgy érzi, kettétöri élet­útját a baba érkezése. Nincs ereje, lehetősége felne­velni a gyermeket, túl fiatal, gyűlöli a gyermeke ap­ját, vagy alig ismeri... Mint egy kinyújtott kéz, a titok megőrzésében, az anya és a baba védelmében segít az Alfa Szövetség. Vala­mennyi megyében van egy-két, úgynevezett alfa­hang, hogy szeretetével, önzetlenségével támogas­sa a bajba jutott lányokat, asszonyokat. A segítőknél Westel-telefonok vannak, amelyeket kedvezményesen lehet hívni. Az Alfa Szövetséget a Westel 900 és az Erikcsson Kft. támogatja. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Győrfi Miháiyné és Tóthné Demcsák Ani­kó készek bármikor segítséget adni a 06-30-541 -013- as számon. Ingyenesen hívható a 06-80-630-333-as zöld szám. Kifulladóban a demonstráció? Kozma Ibolya (Uj Kelet)- Az Alfa Szövetség tele­fonos szolgáltatásokkal első­sorban az anyáknak igyek­szik támogatást nyújtani, de minden bajba jutott ember számíthat segítségre, ha fel­hív minket - mondja Győrfi Miháiyné. - Társam, Anikó is, én is védőnők vagyunk. Emellett papné, a férjem ugyanis evangélikus lelkész. Ez utóbbit azért hangsúlyo­zom, hogy jelezzem, a szö­vetségi munka semmi olyat nem követel tőlünk, amely ne egyezne vallásunkkal és erkölcsi szabályainkkal. Azért dolgozunk, hogy a gyermekek békében, nyu­galmas, boldog családi lég­körben nevelkedhessenek. Négy gyermekünk van, elve­inkkel, munkánkkal az élet mellett voksolunk. Szolgálatunk huszonnégy órás, nappal és az éjszaka minden percében hívhatnak. Ha dolgozom, vagy valami­lyen oknál fogva nem tudom fogadni a hívásokat, átirányí­tom más megyében élő kol­légámnak, így a segélykiál­tás nem marad válasz nélkül. Segíthetünk kismama- és anyaotthonos elhelyezésben, vagy abban, hogy a lakóhely­től távol, ismeretlenül szület­hessen meg a gyermek. Ha megmásíthatatlanul úgy dönt az anya, hogy nem akarja fel­nevelni a gyermekét, örökbe fogadó szülőket keresünk. Tudjuk, hogy éveken át utaztak külföldre terhes nők, akik válságban voltak, más országban szülték meg gyer­meküket, és az örökbefoga­dásért pénzt kaptak. Termé­szetesen több magyar házas­pár van, akiknek nem lehet gyerekük, s örömmel fogad­nának családjukba. A szövetségben nincs pénz­mozgás. Nemrégiben egy ál­lapotos nő hívott fel, s azt mondta, szeretné eladni a gyermekét. El kellett utasí­tanom, hiszen mi ilyen dol­gokkal nem foglalkozunk. Segítünk, de pénzt nem fo­gadhatunk el, s nem is köz­vetíthetünk az anyának jut­tatásokat, aki ettől reméli sor­sa jobbra fordulását. Egy éjszaka egy taxis Bu­dapestről hívott, hogy két anya és három gyermek szo­rulna segítségre. Azonnal te­lefonáltam főváros környéki otthonokba, és sikerült is el­helyezni őket. Bármikor csörög a telefon, számomra nem jelent terhet. Ilyenkor kicsit erősebben do­bog a szívem, hogy mi lehet, mi történhetett azzal az em­berrel, aki tőlem vár boldo­gulást. Sokszor átmeneti krízishelyzetről van szó. Né­hány hónapról, amíg nem tudja az anya, mi fog történ­ni. Támogatásunkkal össze­szedheti magát, s többnyire megoldódnak a gondok. Csoportunk tagjai között vannak orvosok, jogászok, védőnők és más hivatásban dolgozók, akik szívvel-lé- lekkel készek támogatást adni az elesetteknek. Nemrégiben egy, a környé­ken élő gyermektelen házas­pár fogadhatott örökbe egy apróságot, olyan mamától, aki nem tudta vállalni a kis jövevény felnevelését. A szü­lőket bemutatjuk egymásnak, az édesanya elveszti jogait, de a gyereket látogathatja. A közelmúltban egy mis­kolci kislány került Kapos­várra. A mama nem volt férj­nél, sem a barátjának, sem a szüleinek nem merte beval­lani terhességét. Megszervez­tük, hogy lakóhelyétől távol szülhessen. Előfordult olyan is, hogy a leányanya elhatározásával ellentétben nem mondott le a gyerekről, s az utolsó pilla­natban a nagyszülők is segí­tettek. Olyan asszonnyal is találkoztam már, akit az élet­társa elzavart, amikor kide­rült, hogy terhes. Anyaott­honban helyeztük el, de vé­gül úgy döntött, nem szüli meg a gyereket, mert nem tudná felnevelni. Gyakori, hogy csak babakelengye kellene, amibe hazahozhat­ják a kicsit a kórházból, mert annyi pénzük sincs, hogy a szükséges dolgokat meg­vásárolják. Adományokból ruhákat is tudunk szerezni. Mi azt szeretnénk, ha min­den gyermek megszületne és családokban élhetne. A döntést azonban nem befolyásoljuk. Sajnos tény, hogy legalább kétszáz újszülött gyermeket hagytak magára, vagy gyil­koltak meg az elmúlt évben. Tették ezt olyan anyák, akik nem tudták vagy nem akar­ták felnevelni gyermekeiket. Ugyancsak tavaly nyolcvan- ezer magzatot pusztítottak el az egészségügyi intézmé­nyekben. Nagy részük meg­menthető lett volna, ha a ter­hes nők válsághelyzetén se­gít valaki. Mi nem gondoljuk, hogy csodát tehetünk, de ha egy gyermeken is tudunk segíte­ni, akkor nem dolgoztunk hiába. Úgy látszik, beválik a kor­mány számítása. Tegnap mintegy harmadával csök­kent az úttorlaszok száma. A gazdák kifulladóban van­nak, vagy az is lehet, hogy a közelgő ünnepekre tekin­tettel a tüntetők visszafog­ták magukat, hogy aztán ígéretük szerint hétfőtől újult erővel folytassák a las­san egy hónapja tartó tilta­kozó akcióikat. Szabolcs­ban kisebb-nagyobb inten­zitással folytatódott a de­monstráció. Összesen tíz helyen „parkíroznak” trak­torok a közutakon. Akárho- vá megyünk a megyében, a gondok mindenütt ugyan­azok, szinte szóról-szóra azt mondják Tiszavasvá- riban, mint a román ha­tárhoz közeli Porcsal- mán. Berki Antal (Új Kelet)- Sokkal jobb volt nekünk a Kádár-rendszerben. Volt tsz, volt biztos megélhetés. Aki bol­dogulni akart, és szorgalmas volt, az boldogult is. Ma is ab­ból élünk, amit akkor kerestünk, amit akkor gyűjtögettünk. Mos­tanra már feléltük a tartalékain­kat is. Megkaptuk a földeket, nem jó minőségű földek ezek, higgye el, nehéz rajtuk megte­remteni a család megélhetésé­hez szükséges jövedelmet. De csak a földet kaptuk vissza, sem­miféle eszközünk nem volt a műveléséhez. Ami van, azt is szép lassan, régi ócskavasakból magunknak kellett összetákolni. Új traktort és a hozzá való kiegé­szítőket, tárcsát, ekét, vetőgépet, permetezőt nem tudunk venni, mert kinek van arra tízmillió fo­rintja? És ha lenne is, akkor in­kább betenném a bankba, ott ka­matozna, és sokkal jobban él­A csendes Túr folyócs­ka mentén, az álmá­ból nyújtózkodó tölgyerdőben sétálgatok. Hosz- szú, borús és monoton hetek után. Az ágak között bújkáló, az avart is mocorgató tavasz lassan elűzte a telet, s olvasztgatja a fagyot. A folyón túl pedig szántások háta feketéllik és lélegzik. Felette már a pacsirta pergő éneke is langyosítja a jeget Zsuzsánna-naptól. Járom az erdőt. Meg-meg- rúgom a lepaskolt avart, mi­től a cérnaszárú, lencseszem- nyi levelű repkényveronikák zöldellenek elő sápadtan. Még néhány nap, és a fel­lélegző föld leheletében sző­nénk belőle, mint abból, hogy látástól vakulásig túrjuk a földet - mondja indulatosan Szűcs Andrásné. A többiek helyesel­nek, sok újat mondani nem tud­nak, őket is ugyanazok az indu­latok feszítik, mint a nyugdíjas gazdálkodó asszonyt. Lassan megfő a bográcsban a gulyás. Az emberek ebédhez készülődnek, és várnak, re­ménykednek abban, hogy va­laki a magasságos minisztéri­umból képes lesz azonosulni a problémáikkal. Indulatokban nincs hiány Székelyben sem:- Nem érdekel bennünket, hogy meddig kell kint állni a négyesen, ha kell, itt maradunk nyegként fedik el az erdő al­ját. Látom, fentebb a bodza egérfülnyi levélkéi és a gala­gonya gömbrügyei kezdenek fesledezni. Aztán a fák ágaira kúszik fel a tekintetem. Igaz, a tölgyek, ezek az óvatos és lassú fák még szuny- nyadoznak. Viszont közöttük már kiabál a csuszka, rikácsol a har­kály, szerelmesen dobol az ágon. Odúkba lesek be, alszik-e még a sündisznó? Egy szil­fa ágai tövében pedig egy ócs­ka feketerigó-fészekből avas egész évben. Legalább nem kell a földet túrni. Minek? A kereske­dő szinte ajándékba viszi el a disznót, az almáért még azt a pénzt se kapjuk meg, amibe a permetezés került. Jobban járok, ha kivágom a fákat, és feltüze­lem. Ha elmegyek munkanélkü­lire, akkor legalább lesz valami pénzem. Velünk akarják megfi­zettetni a társadalombiztosítás hiányát? Hát hová lett az a pénz, amit évtizedeken keresztül be­fizettünk? Harminc évig dol­goztam a tsz-ben. Magam után is fizettem, de a tsz is fizetett ér­tem. Tessék elővenni azt a pénzt, meg hajtsák be a kinnlevősé­geket, és mindjárt nem lesz szük­ség arra az 1800 forintos egész­ségügyi adóra. Fizetnénk mi adót, de hát amit ezek akarnak, annak nincs értelme, csupa fö­lösleges adminisztráció. Vala­mikor aranykorona-érték után vetették ki az adót. Érthető volt, és egyszerű. És igazságos is! Ennyi az aranykoronád, ennyi az adód. Most meg egyetem kell az adópapírok kiállításához. Azt hittük, hogy ezekkel a vezetőkkel visszajön a Kádár-korszakbeli jólét, hát nem jött vissza, pedig ezek akkor is hatalmon voltak! - Mező Ferencből sistereg az in­dulat, mint mondja, a mezőgazda­ságért haragszik és nem ellene, hiszen szívesen tenné a dolgát, ha garanciát kapna arra, hogy munkájának gyümölcsét saját maga és a családja élvezze, és ne kelljen azt a kevéske hasznot adó­ba befizetni. szagú leveleket kaparok ki. Az erdő ilyenkor legszebb dí­szeit keresem, a mogyoróbokor aranyos, függő baricáit Lent a folyó mentén cicuskákra, a rekettyefűz bársonypuha barkáira találok rá. Letördeljem? Nem, mint máskor sem. Szívemben a megújulás tisztelete és örök vágya. S régen látott baráta­imra, Gézára, Pistára meg a többiekre gondolok. S E s a szegény Bálintra is, a foszladozó felhők láttán. Hányszor dől­tünk le itt az ibolyaillatos parton, testünk-lelkünk gyógyult és tisz­tult! S hogy az elmúlt és nincs, egyre inkább a viszontlátás vá­gya is nyugtalankodik bennem. Makay Béla: Barkázáskor Hakni- te édes! Palotai István (Új Kelet) Nyilvánvaló volt a szán­dék: könnyű szórakozást, néhány órai felhőtlen kaca­gást biztosítani azoknak a nézőknek, akik megtehe­tik, hogy jegyet vesznek a városi művelődési köz­pontba, hogy budapesti színészeket lássanak. A kérdés sokkal inkább az, hogy megkapták-e, amit reméltek? A magam részé­ről sajnos vannak fenntar­tásaim. Szerintem koránt­sem mindegy, hogy való­ban kacagtak-e, vagy sok­kal inkább halálra röhög­ték magukat. Mert ez bi­zony nem ugyanaz, mert más-más tőről fakad... „Humorban nem isme­rek tréfát” — írta Karinthy Frigyes, és igaza volt. A jó színművek humora önjáró, és nem igényel durva ri- pacskodást. Az Apa csak egy van valóban remek vígjáték. Fergeteges humo­ra, helyzetkomikumai és nem utolsósorban a remek szerepek már önmagukban is elegendőek (lettek vol­na), hogy sikerre vigyék az előadást. A főszerep igazi színészálom: több figura egy szerepben. Bajor Imre remek színész. Nem va­gyok biztos benne, hogy művészi alázattal megkö­zelítve nem lett volna hite­lesebb és szakszerűbb, mint ahogy azt is kétlem, hogy így sikeresebb volt. A siker ugyanis nem csak gyomor­szaggató röhögésben és tapsban mérhető, hanem abban is, hogy a közönség mit „visz haza”, milyen emlékekkel távozik. Nem Shakespeare-t vagy Sta- nyiszlavszijt reklamálom, hiszen túlzásokba esni feles­leges, hanem a művészi íz­lést, a mértékletességet! Verebes István színigazga­tónk immár ötödik éve küzd, hogy a világot jelentő desz­kákon „csak tiszta forrásból” merítkezzenek a művészek- és sikerrel is jár. A vígjá­tékok önmagukról szólnak, és nem a színészi önmu- tagatásról! És csodák csodá­ja: mégsem lehet jegyet kap­ni a Senki sem tökéletesre, vagy a Savoyra. Nyíregyhá­za színházkedvelő közönsé­ge immár felnőtt színházá­hoz, és elutasítja a művészi elvtelenséget. És akkor jön egy pesti hakni, és... Éz van.

Next

/
Thumbnails
Contents