Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-10 / 58. szám
1 1997. március 10., hétfő Hazai krónika Debreceni fesztivál A kultúra számára rendkívül kedvezőtlen gazdasági környezetben az a legnagyobb eredmény, ha valami nem szűnik meg - hangzott el a VII. Debreceni Tavaszi Fesztivál programismertető sajtótájékoztatóján. Munkatársunktól A fesztivál rendezvényeinek száma évről évre nő. Míg 1993-ban 23, 1997-ben már 44 program várja a mind nagyobb számú, a múlt évben már 27 ezer látogatót. A programsorozat rendezvényeinek színvonala több éve olyan kiemelkedő, hogy a Fesztivál Szövetség engedélye alapján a debreceni rendezvények a jövő évtől a Budapesti Tavaszi Fesztivál határokon, országhatárokon kívül is jól ismert emblémáját használhatják. A március 15. és 31. közötti tavaszi fesztiválon többek között ausztrál, francia, japán, holland és ukrán vendégművészek lépnek fel. Új és kiemelkedő színfoltja lehet az idei rendezvénysorozatnak az indonéz napok. A fesztiválon Vámos Miklós Cserhalmi Györgyöt látja vendégül a Lehetetlen színpadán. Fellép a rendezvényeken a Győri Balett, a Magyar Állami Hangversenyzenekar, a nyíregyházi Mandala Dalszínház és Katona Klári is. A szervezők idén először - elsősorban anyagi okok miatt - a jazz-fesztivál programját is a tavaszi rendezvény- sorozatba illesztették be. Ugyancsak a debreceni tavaszi napok keretében rendezik meg - az ország második legnagyobb - utazási kiállítását és vásárát. Az idén több mint ötven kiállító ajánlataiból válogathatnak az utazni vágyók. A programsorozat rendezvényei közül csak az utazási kiállítás önfenntartó, a többi rendezvény jelentős támogatást igényel. MTI Lezsák Sándor levele Lezsák Sándor, az MDF elnöke a magyar társadalomhoz intézett levélében - amelyet szombaton juttatott el az MTI-hez - olyan nemzeti összefogásra szólít, amely kivezeti Magyarországot a mélyülő társadalmi, politikai és gazdasági válságból. Arra kéri az embereket, hogy méltó türelemmel és együttérzéssel támogassák a törvényes tiltakozókat és álljanak ellen az MSZP- SZDSZ-kormányzat társadalmat felelőtlenül megosztó és szembeállító törekvéseivel. Lezsák Sándor szerint a kormányzat kalandorpolitikát folytat, amely súlyosan veszélyezteti a társadalmi békét, az ország külső és belső biztonságát. Felrója a kormányzatnak, hogy a tiltakozásokat, demonstrációkat kiváltó okok elemzése és orvoslása helyett ázt igyekszik elhitetni, hogy a követelések megalapozatlanok. Kizárták Zoltait A Kereszténydemokrata Néppárt fegyelmi és etikai bizottsága szombatod lefolytatott vizsgálata után úgy döntött: kizárja a pártból Zoltai Mihály nagymarosi polgármestert és Fadgyas Ferencet, a párt nagymarosi alapszervezetének elnökét, a jogerős döntésig pedig párttagságukat a bizottság felfüggeszti. MTI Erről a testület tájékoztatta az országos elnökséget is. Mint ismeretes, a KDNP nagymarosi szervezete korábban felajánlotta szavazatait a Fidesznek a következő választásokra. Az elnökségi ülés délutáni eseményeiről László Ildikó sajtófőnök az MTI munkatársának elmondta azt is: a testület Hasznos Miklós javaslata alapján úgy határozott, hogy felkéri a párt képviselőcsoportjának tagjait, hogy az egyes fontos tisztségeket betöltők átvilágítását végző bizottság a róluk készített dokumentumot mutassa be az ezzel megbízott tisztségviselőnek. Kérik továbbá a frakció tagjait arra, hogy a pártnál rendszeresített személyi nyilvántartó lapot haladéktalanul Halálos lövések Szegeden zárták, átfésülték a területet, ám a tettest nem sikerült elfogni. Vasárnap az áldozat üzleti és baráti kapcsolatait igyekeztek felmérni annak reményében, hogy választ kapnak a gy ilkosság okára. A barátnő nem tudott információval szolgálni, mert az autóban volt, s amikor a lövéseket hallotta, az ülések mögött keresett védelmet. Az utcán mindössze két fiatalemberjárt abban az időben, a hangokat hallották, s egy elfutó alakot láttak. Gy. Zsolt egyébként nem volt ismeretlen a rendőrség előtt, több büntetőel járás folyt ellene. Az elsődleges megállapítások szerint 4-5 méterről lőhettek le, feltételezhetően leszámolás történt. A cigányság helyzete MTI ____________________ A cigányság problémáival külön kell foglalkozni, nem szabad együtt kezelni ezt az etnikumot a többi kisebbséggel ' ^ mondta Tirts Tamás', á Fidész- Magyar Polgári Párt parlamenti képviselője szombaton, a Cigányság a XXL század felé című konferencia utáni sajtó- tájékoztatón. A kisebbségi ön- kormányzat elnöke, Raduly József hangsúlyozta: egyes számítások szerint 2020-ra 9 millióra csökken Magyarország lakossága, és.ebből 1.millió cigány lesz. Ezért - tette hozzá - a cigányságot nem egzotikumnak, hanem politikumnak kell tekinteni.. Felhívta a figyelmet, hogy a roma népesség 60-70 százaléka jelenleg munkanélküli, sőt vannak az országnak olyan területei, ahol ez az.arány 10Q százalékos. Konferencia az alapműveltségi vizsgáról MTI Az általános műveltség és a középiskolai képzés kiterjesztése, továbbá a pedagógiai munka minőségének jobb megismerése iránti társadalmi igény egyaránt indokolja, hogy az alapműveltségi vizsgát a 10. évfolyam befejezése után tegyék le a diákok. Erről Báthory Zoltán^ Művelődési és Közoktatási Minisztérium közoktatási helyettes államtitkára beszélt szombaton, amikor megnyitotta a témáról rendezett kétnapgs tanácskozást a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. A minisztériumi vezető előadásában rámutatott arra is, hogy a középiskolai képzést a jelenlegi szelektivitás helyett a differenciálásra kell alapozni. Kifejtette: az alapműveltségi vizsga olyan értékelési rendszerét kell kialakítani, amelyik illeszkedik a tartalmi szabályozás egészéhez, hozzájárul az említett szelektivitás visszaszorításához, valamint segíti az oktatás fejlesztését, és az iskolai munka minőségének objektív, a társadalom számára is átlátható mérését. Reményét fejezte ki, hogy az először 2002- ben életbe lépő nem kötelező alapműveltségi vizsga jobb fogadtatásban fog részesülni, mint amelyet korábban a Nemzeti Alaptanterv (NAT) kapott. Nagy József, az Országos Közoktatási Intézet alapműveltségi vizsgaközpontjának igazgatója azzal indokolta az új vizsga bevezetésének fontosságát, hogy 16 éves kor után forgó vélemények összegző értékelés során rámutatott, hogy ä-gimnáziumi válaszok 45 százaléka, a szakmai egyesületek-. tői érkezett véleményeknek. - pedig;49 'Százaléka' nemi tártja > á l‘l. évfolyamba lépés'felté- tejéjnek,az al^ppaűveLtségi,.... vizsgák!'iú- !ii ** ' \ Ezt az álláspontot véleménye szerint már a közoktatási törvény módosítása is tükrözi, amikor úgy rendelkezik: „a középiskola a helyi tantervében előírhatja, hogy a 11. évfolyamra történő továbbhaladás feltétele az alapműveltségi vizsga letétele is”. Nagy József a válaszok függvényében úgy látta, hogy az említett pont kivételével a középiskolák többsége várhatóan előbb-utóbb elő fogja írni az alapműveltségi vizsgát. A továbbiakban elmondta, hogy a vizsgák státusuk szerint kötelezőek, kötelezően választandók és szabadon választhatók lehetnek majd. A vizsgára jelentkezőknek a három kötelező és a három kötelezően választandó tárgyból a NAT teljes követelményrendszere szerint kell számot adniuk. Alapműveltségi bizonyítványt az a vizsgázó kaphat, aki az alaptanterv minimális követelményeit a hat vizsgatárgyból legalább elégséges szinten teljesítette. Blokádról blokádra MTI Elhalasztották a szombatra Berettyóújfalu környékére tervezett forgalomlassító demonstrációjukat a hajdú-bihari gazdák. Bár korábban kértek engedélyt a rendőrségtől a néhány napja tartó demonstráció hétvégi folytatására, mégis úgy döntöttek: kihasználják a kedvező időjárást, megkezdik a talajelőkészítést és a tavaszi árpa vetését. A szombati és a vasárnapi munka után azonban hétfőn ismét az utakra vonulnak munkagépeikkel a gazdák Hajdú-Bihar megyében. * * * Az SZDSZ álláspontja szerint a kormány jelentős részben teljesítette a mező- gazdasági kistermelők korábban Kiskőrösön megfogalmazott követeléseit - nyilatkozta vasárnap az MTl-nek Pető Iván. A szabaddemokrata pártelnök szerint jelenleg arról van szó, hogy egyes csoportok politikai súlyukat akarják növelni a demonstrációk által, mások pedig - elsősorban a Független Kisgazdapárt - „saját pecsenyéjüket sütögetik”. Pető Iván úgy vélekedett, hogy az FKGP csak a felfordulás lehetőségét keresi az agrármegmozdulásokban. Demagógnak nevezte Tárgyán Józsefnek a parlamenthez benyújtott törvényjavaslatát a mező- ' gazdasági támogatásokkal kapcsolatban. ' * * * 1' - Pető Iván nyilvánvalóan összekeveri az annak idején az „SZDSZ által szervezett taxisblokádot’,’ a magyar vidék mostani méltóságteljes demonstráció-: jávaf - nyilatkozta Tor- gyán József az MTI-nek. Pető Iván agfárdemonstrá- ciókról kifejtett véleményére reagálva. A Független Kisgazdapárt elnöke szerint a Hofn-Kuncze- • kormány egész vidékeket lehetetlenített et, 'amelyek' lakói most emberi Thélrósá- gukért tüntetnek. ! Azv'ÍZDSZ ejiipke jáltal "Bírált javaslaftáfkápcsolat- ban Torgyán József kifejtette: indítványa'arra irányul, hogy a bankok helyett a magyar népet kon- szolidálják, vagyis a költségvetési forrásokat forgassák vissza a termelésbe. Álláspontja szerint ez a cél egyértelműen kitűnik a kisgazda-javaslatból. * * * A Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége (MEFHOSZ) támogatja az agrárdemonstrációkat. Ennek jeleként március 15-én Gödöllőnél teljes szélességében le fogja zárni az M3-as autópályát, s a helyi vállalkozókkal és polgárokkal együtt lassú gépkocsimenetben Budapestre vonulnak - jelentette be szombati sajtó- tájékoztatóján Bercsényi László elnök. Mint elmondta: azért csatlakoznak a megmozdulásokhoz, mert indokoltnak és megalapozottnak tartják. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nagy erőkkel keresi a Szegeden nyolc lövéssel agyonlőtt 28 éves vállalkozó gyilkosát. MTI Gy. Zsolt ideiglenesen bejelentett szegedi lakos egy ú jszegedi társasházban albérlőként lakott. Szombaton este 10 óra 20 perc körül ért Renault Twingo típusú gépkocsijával - barátnője társaságában - a ház előtti parkolóba. Kiszállt, felnyitotta a csomagtartót, ekkor érték a lövések. Közvetlen mellette felrobbant egy M-75-ös, jugoszláv gyártmányú kézigránát is, amelyet vagy a támadója dobott az áldozathoz, vagy Gy. Zsolt tula jdona volt. A helyszínen vasárnap délelőtt már csak a holttest krétával rajzolt körvonala, valamint a kőfalon a kézigránát nyomai árulkodtak a bűn- cselekményről. A környék lakói közül sokan sétáltak a ház elé, hogy megnézzék, hol is történt a gyilkosság, amely városszerte felborzolta a kedélyeket. Németh Károly, a megyei rendőr-főkapitánvság sajtóreferense az MTI munkatársának elmondta: a gyilkosság idején a közelben járőröző rendőrök hallották a lövéseket és a robbanást. Amint kocsival a helyszínre hajtottak, még látták, hogy a közeli ligetbe beszalad valaki. A környéket, a hidakat azonnal le- Ez a kis gránátdobáló meg nem akarta elhinni, hogy én az aknászoknál voltam katona... juttassák el kitöltve a személyügyi megbízottnak. Az Országos Elnökség határozatot fogadott el arról is, hogy a Keresztes Sándor és Varga László képviselők által Baran- kovics Platform néven indított mozgalmi szerveződést megszünteti, mivel úgy értékeli, hogy az tevékenységével veszélyezteti a KDNP egységét. * * * Keresztes Sándor a platform megszüntetésével kapcsolatban az MTI munkatársának úgy nyilatkozott: furcsállja az elnökségi döntést. Tisztában volt azzal, hogy a pártvezetés nem szimpatizál a tömörüléssel, a platform azonban még csak a szervezés kezdetén volt, ezért beszüntetésére az országos elnökségnek - meglátása szerint - még nem volt joga. Az MDF a válsághelyzeten az érdekvédelem hatékony érvényesítésével,' a költségvetés módosításával és a privá- tizációs bevételek ésszerű átcsoportosításával kíván enyhíteni'. Áz’új'költségvetésnek javítania kell az'önkormányzatok helyzetét, rendeznie kell a bérből és fizetésből élők, a közalkalmazottak és a kisnyugdíjasok jogos igényéit. A privatizációs bevételekből a munkahelyteremtő, gazdasági növekedést szolgáló beruházásokat kell támogatni. Lézsák Sándor Szükségesnek tartja a parlamenti képviselők anyagi korlátozását, és véleménye szerint a szolidaritás jegyében jövedelmüket 30 százalékkal kell csökkenteni. már nem lehet á tanulókat csupán általános képzésben részesíteni. Énnél a. korszakhatárnál ugyanis szükségszerűen megkezdődik a leendő életpálya iránti tájékozódás, a választásra való felkészülés, sokak számára pedig a szakképzés - tette hozzá.’A szakember á továbbiakban beszámolt arról, hogy a központ által kidolgozott általános vizsgakövetelmények tervezetével kapcsolatban 27 ezer válasz érkezett az iskolákból, illetve az érintettektől. Bejelentette: a tervek szerint a művelődési és közoktatási miniszter a tanév végén - várhatóan a vizsgaszabályzat részeként vagy mellékleteként - jelenteti meg rendelet erejű dokumentum formájában az alap- műveltségi vizsgakövetelményeket. Megemlítette: a vizsgaközpont dolgozik a részletes követelmények kidolgozásán is, amit jövő március végéig füzetsorozatban tesznek közzé. Az igazgató a követelmények átfogó bemutatása és a szóban