Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-10 / 58. szám
Na, hát akkor újrakezdjük? 6. oldal Falujáró Papos 9. oldal HAZAI Magyar Távirati Iroda Béremelés a bevételből? A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nem ért egyet a Művelődési és Közoktatási Minisztérium vezetői által hangoztatott állásponttal, miszerint a felsőoktatási béremeléseket az intézményi bevételekből, illetve az annak részét képező tandíjakból finanszírozzák. Ennek közlését Skultéty Tamás, a konferencia elnöke vasárnap kérte az MTI-től. A diákvezető nyilatkozata szerint a főiskoláknak és egyetemeknek szociális, kulturális és sportolási célokra, a hallgatók támogatására kell fordítaniuk tan- díjbevételeiket. Az állami felsőoktatási intézmények alkalmazottainak bérezését egészében a központi költségvetésnek kell állnia. Radikálisabb legyen Fidesz? Radikálisabb hangot kell megütnie a Fidesz-Magyar Polgári Pártnak politizálása során, a tagság erőteljesebb kormányellenes retorikát vár - összegezte Orbán Viktor az öt megyében folytatott, kongresszust megelőző konzultációsorozatának tapasztalatait vasárnap a Veszprém megyei Berhidán tartott sajtóbeszélgetésen. A Fidesz elnöke úgy látja, hogy a kormány megítélése az országban sokkal rosszabb, mint ahogy azt az ellenzéki padsorokból gondolni lehet. Misérti a közerkölcsöt? .Az Alkotmánybíróság hétfőn teljes ülést tart. A testület megvitatja azt az indítványt, amely szerint alkotmányellenes, hogy az ügyész azonnal felfüggesztheti a közerkölcsöt vagy mások személyiségi jogát sértő sajtótermék nyilvános közlését. Az alkotmánybírák foglalkoznak azokkal az indítványokkal, amelyek a közúti járművezetők utánképzé- sével kapcsolatos jogi szabályokat támadják. Megvitatják azt a beadványt is, amely szerint sérti az alaptörvényt, hogy az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvény nem részesítette kárpótlásban a második világháború alatt katonai szolgálatra kénysze- rített személyeket is. Rendszerváltási menetrend? A tartós siker feltétele az etikai normák betartása. Ezt támasztják alá az így működő cégek tapasztalatai is - hangoztatta a fiatal közgazdászok vasárnap zárult pécsi országos találkozóján Angyal Adám, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem docense. A gazdaság és az etika összefüggéseit elemző szakmai tanácskozás zárónapj én Andor László, a Budapesti Műszaki Egyetem politológusa kifejtette: a gyakorlat sorra megcáfolta a közgazdászok „rendszerváltási menetrendjét”. Mit ér egy tüntetés? Az M5-ös autópálya aránytalanul magas díja, illetve a térségben emiatt keletkezett áldatlan helyzet elleni tiltakozásul, szombaton több helyen is forgalomlassító demonstrációk kezdődtek Bács-Kiskun megyében. Lajosmizse és Kecskemét határában már reggel fél kilenctől három kijelölt csomóponton gyülekeztek a tüntetésre kész autósok. Reggel kilenc órától pedig - rendőri felvezetéssel - sorakozni kezdtek a négysávos E-75- ös út két sávján. A forgalom - ugyancsak rendőri segítséggel - két irányban a szabadon hagyott sávokon zajlik. Lajosmizse határában, az úgynevezett Y-elágazástól a Kecskemét helységnévtábláig bejelentett forgalomlassító tüntetés délután 15 óráig tart. 20 21 22 23 24 IRSraRBEnM ► Az ötös lottón kihúzott nyerőszámok: 17, 39, 43, 55, 79. A hatos lottó nyerőszámai: 7,15,16, 25, 38, 39, a pótszám: 10. Az álomotthon a hatoson számai: 1,3, 31,34, 35, 37. A jokerszám: 890469. A nosztalgialottó nyerőszámai: 10, 26,54, 70, 89. Fotó: Racskó Tibor Ülésezett a kormány MTI abban, hogy a zsibongóban felállíthattak egy diorámát a tájegység jellegzetes állataival. Bízott abban, hogy a környezeti nevelés nem fog csak a négy fal közé korlátozódni, hiszen a természet örök ritmusát csak a szabadban lehet átérezni. Az iskola volt diákjának, a mára alkotóművésszé lett Nagy Miklós Hermann Ottó mellszobrának leleplezése előtt dr. Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter elmondta, hogy az iskola elképzelései a jövőt szolgálják, mert a kisdiákok a legfogékonyabb korban megismerkedhetnek a természetszeretettel, annak ápolásával. Véleménye szerint meghatározó helyet fog betölteni a nyíregyházi oktatásban az iskola és az ott folyó munka. A forint csúszóleértékelésének havi mértéke április elsejétől a jelenlegi 1,2 százalékról 1,1 százalékra csökken, a vámpótlék pedig a mostani 4 százalékról 3 százalékra mérséklődik május 15-étől. Egyebek mellett erről tájékoztatta az újságírókat a kormány vasárnapi ülését követő sajtótájékoztatón Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. A kormány kialakította álláspontját a nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatosan is. Eszerint a kormány a kötelező magánnyugdíj bevezetésével a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszerre való áttérést szorgalmazza. Munkatársunktól Hermann Ottó nevét vette fei hétvégén a nyíregyháza-orosi 18. Számú Általános Iskola. A fennállásának huszadik jubileumi évét ünneplő alsó fokú oktatási intézmény vezetősége tantestületi és diákvélemények alapján döntött arról, hogy a neves természettudós nevét választják. A választásról az iskola igazgatója elmondta, hogy az intézmény hosszú távú szakmai fejlesztési tervében a Nemzeti Alaptenterv iránymutatásai alapján a környezetvédelmi oktatásra és nevelésre fog helyeződni a hangsúly. Szeretné, ha a majdani végzős diákok Hermann Ottó szellemiségét magukénak érezve hagyhatnák el az alma mater falait. A kis ünnepségen Gajdos László, a megyeszékhely vadasparkjának vezetője elmondta, örömmel segítette az iskolát döntések Új Kelet-információ Közel húsz napirendi pont szerepel a mai kis- várdai önkormányzati képviselő-testületi ülésen. A városatyák többek között megvitatják a Várda-Víz Kft. által alkalmazható víz-, csatorna- és fürdőszolgáltatási díjak megállapításáról, a parkolás szabályairól és a parkolási díj megállapításáról szóló rendeletet. Beszámoló hangzik el a Weiner Leó Zeneiskola eddigi tevékenységéről. Megvitatják a városi kórház szervezeti és működési szabályzatát, és egyben javaslat hangzik el a kórház névváltoztatására. A közterület-használati engedéllyel rendelkező pavilontulajdonosok kérelmeit is elbírálják. Javaslat hangzik el az önkormányzati intézmények átvilágításával kapcsolatosan. A tanácskozás végén a kulturális bizottság tájékoztatja a képviselő-testületet a határon túli magyar színházak IX. fesztiválja előkészítő munkálatainak helyzetéről. Segítség a legjobb hallgatóknak A természetre fogékonyan Munkatársunktól A nyíregyházi közgyűlés által létrehozott Rászomló Hallgatókért Közalapítvány pályázati díjkiosztása volt szombat délelőtt a Városházán. Az alapítvány kuratóriumának elnöke, Jenei István a bensőséges kis ünnepségen elmondta, hogy a beérkezett nagy számú hallgatói pályázat közül ebben a félévben 21 nyíregyházi lakosú egyetemi, főiskolai polgár tanulmányait segíti 5-15 ezer forinttal a társadalmi szervezet. Az anyagi segítség odaítéléséről egy négytagú kuratórium dönt szigorúan betartott szabályok alapján. Figyelembe veszik a családi jövedelem szerinti rászorultságot, valamint a tanulmányi eredményeket. Ebben a félévben a 4,51-es átlagot meghaladó iskolai előmenetel miatt hat, rossz anyagi háttérrel rendelkező hallgató vehetett át 15 ezer, 4-4,51 közötti átlagért tizenegy diák 10 ezer, illetve 3,51- 4 között elért tanulmányi átlagért négy tanuló 5 ezer forintos alapítványi támogatást. Az ebök elmondta: nagyon is tisztában van azzal a kuratórium, hogy az alapítvány lehetőségei alapján odaítélt összeg nem túl sok, de a tandíjat vagy egy-egy jegyzet árát fedezni lehet belőle. Továbbra is várják a hallgatók pályázatait, amelyek egyre nagyobb számban érkeznek. A legközelebbi pályázati eredmény- hirdetés szeptember 10. után várható. gf Miniszteria^tás^^^Fotó^Racskó