Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-08 / 57. szám
Egy nem mindennapi kiállításra invitálom meg Önöket, amelynek - ottjártamkor - összesen egyetlen egy látogatója volt. A mélylelkű műélvező sárhányó nélküli kerékpárját kacsásan tologatva a képek közé érkezett, figyelmesen körbevizslatott, majd folyóügyeibe kezdett, nem hagyva ki a kiválasztott kép egyetlen fontos részletét sem. Ezzel azonban nem pecsételte meg a mű sorsát, mert az dacolva az idővel és az elvétve érkező hívatlan látogatókkal szinte régi fényében tündököl. Nem véletlenül. A festék letörölhetetlen a falakról. De amennyire ez bosszantó mondjuk a belvárosban, olyannyira előnyös egy vasúti sínpálya mellett, a betonfalon. A kiállítóterem ugyanis nem 3, nem 5, hanem milliárdnyi csillagos hotel előterében található. Nyíregyházán a Debreceni úti felüljáró alatt néhány hajléktalan tölti csak az éjszakákat, és tán egyetlen pillantást sem vetnek a 35 festményre. A Vásárosnamény felé vonatozók is csak elsuhannak mellettük. Pedig... Hát igen, itt a nagy kérdés. Higgyünk a neves rajztanárnak, aki csak egyszerűen hülyeségnek nevezi a graffitit, avagy higgyünk azoknak, akik szerint ez is művészet? Adottak a stílusjegyei, ehhez is kell kézügyesség, és a kriksz-krakszok mögött még mondanivaló is bujkál. A graffito valójában falba karcolt feliratot jelent, amelyből a graffiti csak a maradandóságot őrizte meg, hála a letörölhetetlen festékeknek. A falra festés és üzengetés profi művelői az elvétve felbukkanó anarchista csoportok tagjai, de ők megmaradnak a jelszavak szintjén. A falfestők szívesen bontakoztatják ki képességeiket a tömegközlekedési eszközöket elkerítő betonfalakon, amelynek fővárosi példájával metrón, HÉV-en talán találkoztak már. De létezik olyan falfestmény is európai metróban, ahol a sebesen robogó szerelvény ablakán mozgóképpé válnak az oszlopok közé karcolt jelenetek. A Nyíregyházán látható műveket profik készíthették, a dátumozás szerint többségében tavaly. Egynémelyikbe belerondított néhány kontár is, azt hívén, hogy a szépen felépített káoszba beleillik az ő firkálmányuk. De ezeknek a képeknek éppen az a sajátossága, hogy a huszadik század végének zaklatottságát olyan rendbe tudja vonni, amely már látvány, amely tetszik a szemlélőnek. Sétáljanak velünk körbe ezen a kiállításon. Jobb, ha csak így teszik, illetve a csoportos látogatás ajánlott még, ugyanis a teremőrök nagyon harapósak. Tapolcai Zoltán és Csonka Róbert riportja Arccal a vonat felől
