Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-08 / 33. szám

Házi ötlettár fíFW. Tíz évig panelházban laktunk, és ' > jiem okozott gondot a különböző be­rendezési és dísztárgyak falra erősí­tése. A betonban a 10 milliméteres furat, a műanyag tipli és az acél facsavar szinte mindent elbírt. Nemrég kertes házba költöztünk, és újra sok min­dent kellett a falra erősíteni. Az első meglepetés akkor ért, amikor a lyukacsos téglafalból kiszakadt a rövid tipli, és az egész konyhaszekrény a tartal­mával együtt az asztalra zuhant. Egy életre meg­tanultam, ahányféle fal, annyi rögzítési mód. Fekete Tibor (Új Kelet) Az előbb említett lyuka­csos téglából rakott falba egy körülbelül 15 cm hosszú és erősen bordázott tiplit raktam, hozzá illő méretű csavarral. Ez már megtartotta a súlyos szek­rényt. Időközben szakem­berektől megtudtam, az ilyen rögzítési módoknál tovább növelhető a kampó teherbírása, ha a tiplit gip­szes masszába mártjuk, és úgy rakjuk a helyére. Arra kell ügyelnünk, hogy amíg masszívan meg nem köt a gipsz, addig ne hajtsuk bele a csavart. A másik hibafor­rás, hogy ez a kötőanyag elég rideg, és ha véletlenül nagyobb méretű menetes kampót csavarunk bele, ak­kor szétreped a gipsz. Ilyen­kor inkább kaparjuk ki a furatot, és kezdjük elölről a műveletet. Bevált módszer még, amikor tipli helyett réz-, vagy alumíniumdrótot használunk. Ebben az eset­ben legalább másfélszer vagy kétszer akkora furatot készítsünk, mint a facsavar átmérője. A hajlékony hu­zalt (ábránkon) szorosan a csavar menetére tekerjük, és a végén félköríven vissza­hajlítjuk a kiindulási pon­tig. A furatot megtömjük gipsszel, vagy homokkal kevert gipszes masszával, és a csavart a dróttal együtt belehelyezzük, majd meg­várjuk, míg megköt. A tel­jes megszilárdulás után a csavart kivehetjük, és maga a huzal adja a menetet a fa­csavarnak. Ez a módszer csak téglafalaknál alkal­mazható. A vályog régebben na­gyon elterjedt falazóanyag volt, és még ma sem ment ki a divatból. A vályog-, vagy a hasonlóan laza szer­kezetű falakra nagyon ne­héz bármit is felerősíteni. Sem a tipli, sem a huzal nem tud megkapaszkodni, és cse­kély a teherbíró képessége is. Ha mégis kénytelenek va­gyunk egy mosdókagylót vagy egy vécétartályt felsze­relni, akkor az átmenő csava­ros megoldást tudom javasol­ni. Tudják, mi az az ászok- csavar? Ez egy olyan köracél, amelyiknek mindkét végén csak menet van. Készítsünk vagy gyártassunk le olyan hosszúságú ászokcsavarokat, amelyek legalább a fal vas­tagságával egyenlő méretű­ek. Fúrjuk át a falat, és kí­vülről egy minél nagyobb átmérőjű alátéttel és csavar­ral rögzítsük az ászokcsavar egyik végét. Az egészet süllyesszük néhány centimé­ter mélyen a falba, így ké­sőbb bevakolhatjuk, és sem­mi sem látszik majd belőle. A használt alátét átmérője legalább tízszerese legyen, mint a köracélé. A fal belső oldalán már attól függően, hogy mit akarunk ráakaszta­ni, vagy kell egy újabb alá­tét, vagy maga a tárgy adja az alátámasztási felületet. Vigyázzunk arra is, ha a fal belső oldalán csempe vagy más hidegburkolat van, az nem megfelelő alátámasztás, mert könnyen elrepedhet. Inkább ide is egy lemezből vágott alátétet tegyünk. A szilikát, a gipszkarton, vagy más, hasonló kemény­ségű falazóanyagok erőseb­bek, mint a vályog, de gyen­gébbek a téglánál. Az egy­szerű műanyag tipli nem elég, de a fentebb említett huzalos megoldás már meg­felelő lehet. Egy falra akasz­tott képet bizton elbír. Ha azonban egy tartólábak nél­küli mosdókagylót akarunk rögzíteni, amire néha még rá is támaszkodunk, azt csak átmenőcsavarral szabad fel­erősíteni. Végül még egy jó tanács. Mielőtt bárhol bármit fúr­nánk vagy vésnénk, győződ­jünk meg arról, nincs-e ott a falban elektromos vezeték. A homok forradalma Intelligens épületek, farmok Munkatársunktól A nyírségi tájon sokáig átko­zott homok ma a világ nyolca­dik csodája. Gigantikus épüle­teket emelnek a felhasználásá­val, és villámgyorsan „gondol­kodó” számítógépek alapvető alkotórésze. Az emberi szerve­zetre életveszélyes szilikátve- gyületekből épített házak vi­gyáznak egészségünkre, a szi­lícium mikrochipek óvják biz­tonságunkat. A kettő célszerű kombinálásával kialakítható egy intelligens lakás, ház, épü­let, amelyre már a megyeszék­hely néhány pontján - a Korá­nyi vagy a Tiszavasvári út mel­let - találni megfelelő példát. Egy épületet akkor lehet in­telligensnek nevezni, ha az ember kényelmét és biztonsá­gát olyan berendezések szol­gálják, amelyek automatiku­san a beállításon kívül, önma- guktól szabályozva megterem­tik a kellő meleget, páratartal­mat, fényerőt; működtetik a konyhai, szobai, fürdőszobai eszközöket, védik a házat. Ez Verne Gyula korában a legvadabb fantasztikumnak számított, ma a valóság. Amíg néhány évvel ezelőtt megfizet­hetetlen luxus volt a lakásauto- matika, addig ma bárki által megvalósítható álommá vált. Az eszköz és túlzott energia­felhasználási problémával küz­dő tervezőket az integrált áram­körök, a számítógép megjelené­se segítette meg. Nem kell hoz­zá más, mint egy személyi szá­mítógép, egy megfelelő vezérlő célprogram és néhány úgyneve­zett interface, azaz olyan eszköz, amely az elektronikus jeleket, információkat fizikai beavatko­zásokká alakítja. Az egészet összekapcsolva egy távirányítóval egy kézbe fogható az egész lakás, sőt a háztartás vezérlése is. A bil­lentyűzetéről időre programoz- hatóvá válik a sütő, a kávéfőző, a légkondicionáló, a fűtés, az éjszakai riasztó, de még a füg­gönybehúzás és a villanykap­csolás is, például a külső fény­erő függvényében. A megyeszékhely külterüle­tén épülő jövő évezred lakó­farmjain már többnyire megta­lálhatók — és részben már működőképesek - a lakásauto­matizálás alapfeltételei, mert első osztályú infrastruktúrával rendelkeznek. A postás benyitott a putri sor egyik lakásá­ba: - Demeter, az ön- kormányzattól hoztam egy le­velet. Sokszor járt már itt, de orra nem bírta megszokni az áporo- dott dohszagot. Kellemetlenül a küszöbön kívül toporgott. Purdélárma hallatszott ki onnan, amerre az ajtórésből próbált a fény betömi. Demeter kicsoszo­gott. A kezébe köpött, azt viseltes ruhájába tö­rölve csettintett egyet a nyelvével. Hunyorogva méregette a postás ke­zében lévő levelet.- Ez nem adósság­felszólítás — tanakodott Demeter, akit az utca igen okos émbemek tartott. O volt a szó­csövük, bár úrias beszéde mi­att gyakran ugratták. Demeter pedig adta alájuk a lovat, s olyan filozófusok gondolatai­val támasztotta alá érveléseit, mint Lao Ce, Hegel, Ciceró vagy Muszorgszkij. Mindegy, szóval tanakodott.- Testvérem, kerülj bejjebb - unszolta a postást némi gyám­kodással, sötét szemredője alól kivillanó szemét le nem véve a küldeményről -, s mondd, miért jársz azon az úton, ahova nem léphetsz még egyszer ugyan­oda? Sarkig tárta az ajtót. A mála- dozó falakra avantgárd mintá­kat rajzolt a penész. — Ne vacakolj, Demeter, mert sietek. Itt írd alá! Demeter precízen felmérte a rendelkezésre álló helyet, meg­nyalta a toll végét, mint asz- talostanonc korában a ceruza­véget, s évek alatt kikísérlete- zett kacifántos írással oda­biggyesztette: Kolompár Deme­ter. A postás elsietett, de inkább menekült, mert nem akart köze­lebbi ismeretségbe keveredni Kócossal, a fajtatiszta, de rette­netesen sáros falukeverékkel. Demeter kibontotta a levelet. A szeme előbb tágra nyílva ki­meredt, majd a dühtől össze­szűkült. Hirtelen más lett számára a világ. Az írásban városrende­zésről, elidegenítésről meg valami cserelakásról volt szó. Az asztalra csapva valamiféle évszázados, rettegett cigány­átkot mormolt. Szidott istent, embert, majd a rozoga asztal­ra roskadt.- Mi lesz most velünk! - né­zett a vízfoltos, alacsony pla­fonon túl, valahová oda, ahol a Devla lakik. - Jól elvoltunk itt, az utca senkit sem zavart. Élhettük az életünk, szabadok voltunk, mint a madár. A ci­gányt elüldözik mindenhon­nan. Az istenfáját! -rúgtaki a lábavesztett széket maga alól. — Miért nem értik meg, hogy a romát nem lehet panelfalak közé szorítani! A cigányt meg­fojtja a falak közelsége. O, vég­telen vándorlások vidám népe, mi lesz veled!? Egész éjjel a vála­szon töprengett. Reg­gel rendőrök, marokle­gények jöttek nagy te­herautókkal. Tenyér­bemászó, simaarcú hi­vatalnokok, az undor miatt három lépés tá­volságot tartva magya­rázták a dolog szüksé­gességét. Ez kell, ez szociali­záció, ez egymás mellett élés. Bla, bla, bla... A falu másik vége - gondol­ta. - Egyforma házakból kiala­kított utca. Fehéren, frissen va­koltán sorjáznak. Ez egy má­sik, idegen világ — villant elő képzeletében a C-sor. - A fér­get ki kell irtani az épnek tűnő testből - göngyölítette tovább a fonalat -, de mert ember vagy, ezért nem pusztíthatnak el. Csak a szabadságodat veszik el, a büszkeséged, azt, ami voltál... D emeter a fáradtságtól karikás szemével szenvtelenül nézte, hogy ürül ki a háza, az ottho­na, hogy tűnik el a múltja. Ta­lán mindörökre. r A levél A Vitéz Péter tárcája V J „Szocpol” Fekete Tibor (Új Kelet) A köznyelv csak egy­szerűen így nevezi a la­kásépítési és lakásvásárlá­si támogatást. Mértéke mindig is vita tárgya volt. Aki adta (az állam), so­kallta, akik kapták, rend­szerint kevesellték. A hetvenes évek legele­jén gyermekenként egysé­gesen harmincezer forint­tal támogatták az első la­káshoz jutókat, és előze­tesen kötelezettséget lehe­tett vállalni a megszüle­tendő gyerek(ek)re is. Ak­kor vált ismertté az OTP-s gyerekek fogalma. Később hiába emelték fel a támogatás mértékét gyermekenként negyven­ezer forintra, a szocpol fo­kozatosan és rohamosan veszített értékéből. A kez­detkor három gyerekre annyi kedvezmény járt, amiből kitelt egy lakóte­lepi lakás vételárának egyharmada. A felgyor­sult infláció következté­ben ez az arány 1994 őszére egytized részre csökkent. A fél éve hiva­talban lévő kormány - ta­lán közérzetjavítási szán­dékkal - jelentősen meg­emelte az értékhatárokat, és a három gyermek pél­dájánál maradva kétmil- lió-egyszázezer forintra emelte az összeghatárt. Újra felpezsdült az in­gatlanpiac, ráadásul a „szocpolkülönbözet” to­vább növelte a vásárlási kedvet. Ez utóbbi túl nép­szerűnek bizonyult, és alig fél év elteltével előbb befagyasztották, majd meg is szüntették. Kár volt, mert ez akkora lökést adott az addig pangó pi­acnak, amire azóta sem volt példa. Nem sokkal azelőtt állították le az ál­lami lakásépítéseket, és ez az intézkedés jól ellensú­lyozta a relatív hiányt. Sokan ekkor tudtak ki­sebb lakásból nagyobbá költözni, és a megürese­dett házukat fiatal háza­sok vették meg. Egyszer­re sok embernek megol­dódott a lakásgondja. Szép is, jó is, de van egy nagy hibája. Nem inflá­ciókövető. Az eltelt két és fél év alatt az akkori ösz- szeg már jó, ha a felét éri. A lakásárak pedig az eget súrolják. A szocpol foko­zatosan veszít jelentősé­géből, és néhány év múl­va visszasüllyed a ’94 előtt szintre. Ismét nem tudja majd betölteni azt a funkciót, amire kitalálták. Jövőre ismét parlamenti választások lesznek. A pártok ígéretcsomagjában minden bizonnyal szere­pel majd ez a tétel is. Jó lenne, ha a szónokok nem nagy számokkal dobálóz­nának, hanem a támogatá­sok értékállóságát szava­tolnák. És itt már nem csak a szocpolra gondolok. In­kább állapítsanak meg ala­csonyabb összeget, de az kövesse a pénzromlás mér­tékét, minthogy egy vi­szonylag magasabb mérté­kű támogatás a kormány­zati ciklus végére harma­dát se érje. Kiszámítha­tóbb, követhetőbb és ne­künk, állampolgároknak mindenképpen jobb. A facsavar falba erősítése

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents