Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-08 / 33. szám
1997. február 8., szombat Hazai krónika Hétfőn temetik Kertész Klárát Nem engedélyezik a bordélyházakat Hosszan viselt, gyötrel- mes betegség után 88 éves korában, január 19-én hunyt el Budapesten megyénk szülötte, Kertész Klára keramikus művésznő. Hétfőn, február 10-én déli 12 órakor temetik a budapesti rákoskeresztúri izr. temetőben. A tiszakóródi születésű nagybirtokos lányt szülei az életre nevelték. Nyitott szellemű, éles szemű alkotóként büszke volt arra, hogy már korán megtanították a kétkezi munka tiszteletére. Ezért volt a legfájdalmasabb számára, hogy a testét legyöngítő betegség elvette munkaképességét, nem formálhatta már évek óta az agyagot. Pedig szelleme csaknem az utolsó percig olyan friss MTI ___ A hazai idegenforgalom készen áll az európai uniós csatlakozásra, legalább is ami a jogszabályokat illeti - jelentette ki Székely György, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium turisztikai főosztályvezetője pénteken Kaposváron, a turisztikai konferencián. Az elmúlt évet értékelve megállapította: az idegenforgalmi ágazat jó évet zárt, nemzetközi devizabevétele 2,2 milliárd dollár volt, 30 százalékkal több mint az előző évben, az ország fizetési mérlegének javításához 1,4 milliárd dollárral járult hozzá. A magyar turisták 800 millió dollárnak megfelelő devizát költöttek el külföldön, ez valamivel kevesebb az előző évinél. A millecentenárium évében megrendezett programokról az ide látogató külMTI Papp Sándor, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára és Wat T. Cluverius nagykövet, a Sí- nai-félszigeten állomásozó békefenntartó Multinacionális Erők és Megfigyelők (MFO) főigazgatója pénteken Budapesten ünnepélyes keretek között aláírta azt a dokumentumot, amely az egyiptomi-izraeli határon állomásozó magyar kontingens mandátumát további négy évre meghosszabbítja. A 41 főből álló magyar kontingens 1995 óta vesz részt a Sínai-félszigeten a Camp David-i békemegállapodásban foglalt biztonsági rendelkezések betartását ellenőrző MFO tevékenységében. Az MFO megbízásából tevékenykedő magyarok volt, mint kedves állatfigurái, melyeknek megalkotásába finom humort, szere- tetet, szinte emberi karaktereket sűrített. Gyűjteményük, életműve legértékesebb darabjaival együtt megtaláható a mátészalkai szatmári múzeumban, ahol három éve, 1994 márciusban adták át ajándékaként a köznek. Megelőzően a nyíregyházi megyei múzeum állította ki több esztendőn át. A neves írószerkesztő, Papp Antal özvegye egészen a nagy türelemmel viselt betegségéig rendszeres kiállító volt, ápolta kapcsolatait Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyével, s munkái, derűt sugárzó kis alkotásai országszerte sok-sok családi otthonban őrzik a keze nyomát. földiek mintegy 35 százaléka tudott - mondta Székely György, aki ugyanakkor sajnálatosnak tartotta, hogy itthon a lakosságnak csak 50- 60 százaléka rendelkezett ezekről információkkal. A főosztályvezető hangsúlyozta: a turisztikai szolgáltatások megismertetéséhez, a hatékony marketingmunkához nélkülözhetetlen a fontosabb partnerországokban külképviseletek létrehozása. E tekintetben jelentős változás várható, az év végére a tervek szerint több mint háromszorosára nő a külképviseletek száma. Székely György beszámolt arról is, hogy ebben az évben négymilliárd forint támogatásra lehet pályázni az Országos Idegenforgalmi Bizottságnál, ebből a marketingtevékenységet, rendezvényeket, oktatást és piackutatást kívánják támogatni. tíz másik nemzet katonai rendészeivel együtt dolgoznak a Sínai-félszigeten. Wat T. Cluverius az aláírás után elmondta, hogy az MFO igen elégedett a magyar katonai rendészek munkájával, ezért szorgalmazta a mandátum meghosszabbítását. „Az MFO számottevő szerepet játszik az egész közel-keleti békefolyamatban” - vélekedett a főigazgató. Az aláírási ceremónián Egyiptom és Izrael budapesti nagykövete mellett megjelent az amerikai nagy- követség követtanácsosa, James Gadsden, Gyarmati István honvédelmi államtitkár-helyettes, Erdős André külügyi államtitkár-helyettes, valamint képviseltették magukat a misszióban érintett magyar katonai és rendőri vezetők is. MTI_________________ A bordélyházak engedélyezésének gondolatával a Belügyminisztérium nem foglalkozott, s ezután sem foglalkozik - szögezi le a tárca sajtó- és kommunikációs főosztálya az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. Az írásos anyagban néhány múlt heti újságcikkre utalnak, amelyek MTI ___ Sz ámos ponton hajlandó módosítani a kormány eddigi nyugdíjreform-elképzeléseit - derült ki a Népjóléti Minisztériumban rendezett pénteki sajtótájékoztatón. Az alapelv, amely szerint a jövőben vegyes, felosztó-kiro- vó és tőkefedezeti elemeket is tartalmazó nyugdíjrendszer lenne Magyarországon, nem változik. A felosztó-kirovó résznél ugyanakkor elképzelhető, hogy a nyugdíjbiztosító pontrendszeres javaslatát veszi át a kormány; számítások készülnek arra, hogyan szerezhetnek szolgálati időt a gyesen, gyeden lévők és a felsőfokú intézmények nappali tagozatán tanulók. A nyugdíjas érdekképviseletekkel folytatott pénteki konzultáció alapján pedig várhatóan kompromisszumos megoldás születik az új nyugdíjszámítási szisztémát illetően is. A nyugdíjasokat képviselő szervezetek nevében szólók az újságírók előtt leszögezték: elMSZP* elnökségi ülés MTI A Magyar Szocialista Párt Országos Elnöksége úgy döntött, hogy a párt szervezeti szabályzatának megfelelően a Központi Pénzügyi Ellenőrzési Bizottság tagjai közül választ új elnököt a testület élére a napokban elhunyt Kiss Péter helyére. A megbízott elnök - aki várhatóan márciusban foglalja el hivatalát - hat hónapig töltheti be ezt a posztot, egyelőre tehát nincs napirenden a kongresszus összehívása. Tardos Júlia sajtószóvivő az MSZP elnökségének pénteki ülését követő sajtóértekezleten elmondta, hogy a tanácskozáson Hóm Gyula pártelnök-miniszterelnök betegsége miatt nem vett részt. Az elnökség arról is döntött, hogy nem támogatja tovább a társadalmi szervezetek használatában lévő ingatlanok tulajdoni rendezéséről szóló törvényjavaslatot, mivel attól az MDF megvonta támogatását, és hasonló lépésre lehet számítani a KDNP részéről is. Az MSZP pedig tartja magát ahhoz a korábbi elhatározásához, hogy nem akarja úgymond erőből végigvinni a törvény elfogadását, hanem azt a két kormánypárt és legalább két ellenzéki párt egyetértéséhez köti. szerint - több társadalmi szervezet véleményére hallgatva - a Belügyminisztérium fontolgatja a bordélyház-rendszer engedélyezését. A közlemény megfogalmazói elismerik, hogy a tárca pártokat, önkormányzatokat, érdekképviseleti szervezeteket, kutatóműhelyeket is megkérdezett a prostitúcióval kapcsolatos szabály ozástervezetről. A fogadhatatlan a kormány azon terve, hogy 1998-tól fele-fele arányban a bérek, illetve az árak növekedéséhez igazítsák a nyugdíjemelést. Ez ugyanis azt jelentené, hogy az idősek a gazdasági fellendülés szakaszában- hiába emelkednének a bérek- jóval kevesebbet nyernének, mintha továbbra is kizárólag a keresetek növekedése lenne a nyugdíjemelés alapja. A kormány tervét különösen azért sérelmezik, mert az elmúlt években a bérek stagnálása miatt a nyugdíjak sem emelkedtek az infláció arányában, s úgy érzik: ha akkor „együtt sírtak”, a következő években „együtt is kívánnak nevetni” a bérből és fizetésből élőkkel. A nyugdíjreformot koordináló kormányzati munkacsoport az érveket meghallgatva kompromisszumos javaslaton dolgozik. Major Mária helyettes népjóléti államtitkár szerint több megoldás is lehetséges. Az egyik, hogy az új nyugdíjemelési szisztémát csak az 1998 után nyugdíjba vonulóknál érMTI ________________ A katolikus egyház álláspontjának megfelelően a hozzá tartozó szervezetek, intézmények, alapítványok sem fogadják az adófizetők személyi jövedelemadójának egy százalékos összegét — jelentette be pénteki sajtó- tájékoztatóján Lukács László, a Magyar Katolikus Püspöki Kar sajtóirodájának vezetője. Hozzátette: a döntés még abban az esetben sem kötelezi az ökumenikus segélyszervezeteket, ha katolikusok is részt vállalnak munkájukból. Lukács László megerősítette: eredetileg a Szentszék tárgyalóküldöttsége utasította vissza a parlament döntését, amely szerint a katolikus egyháznak is címezhetnék a polgárok jövedelemadójuk egy százalékát. A vatikáni delegáció megdöbbenéssel fogadta, hogy miközben kétoldalú megállapodásokról tárgyalnak a magyar kormánnyal, az Országgyűlés a készülő egyezményeket jelentősen érintő törvényt hoz. A sajtóiroda vezetője egyetért azzal a vélekedéssel, hogy a hozzájárulás szembeküldött vélemények nagyjából húsz százaléka valóban javasolta a bordélyházak engedélyezését. Ez azonban nem változtatta meg a tárca véleményét: a prostitúció által okozott társadalmi gondokat így nem lehetne orvosolni, ezenkívül egy ilyen döntés a Magyarország által is ratifikált 1951. évi New York-i Egyezmény felmondásához vezetne. vényesítik, de az is elképzelhető, hogy a belső arányok fokozatos módosításával csak néhány év alatt térnek át az új rendszerre. A helyettes államtitkár azt is elmondta, hogy a jövedelem nélküli, illetve a nyugdíjszerű, de megélhetést nem biztosító ellátásban részesülő időskorúak életkörülményeinek javítása érdekében úgynevezett időskori járadék bevezetésén dolgozik a tárca. Az ellátásban a jelenlegi számítások szerint összesen mintegy 170 ezer idős ember részesülne. A terv szerint a járadék azokat a 62 éven feletti személyeket illetné meg, akik havi jövedelme nem éri el a nyugdíjminimum 80, illetve 90 százalékát. Az időskori járadék bevezetése mintegy 8 milliárd forinttal terhelné meg a központi költségvetést, illetve kis részben a települési önkormányzatok kasszáját. Erről, valamint a nyugdíjreform egyéb részkérdéseiről két hét múlva tárgyal az Idősügyi Tanács. pontjából számításba vehető félmillió adófizető hitéleti szempontból nem reprezentálja a magyar lakosságot, tehát az átutalások száma a későbbiekben a való életet torzító adatként jutna az egyházak állami támogatásáról döntők kezébe. Elmondta, hogy a Szentszék, valamint a magyar kormány folytatja tárgyalásait többek között a katolikus egyház finanszírozásáról, miközben az Ország- gyűlés illetékes bizottsága ugyané témában készít elő törvényjavaslatot. A sajtótájékoztatón Lukács László bemutatta II. János Pál pápa körlevelét, amit a nagyböjt alkalmából adott ki a Vatikánban pénteken. Az üzenet arra hívja fel a híveket, hogy vizsgálják felül életüket, viszonyukat embertársaikhoz. A rászorulók közül különösen a hajléktalanokkal, valamint a menekültekkel, a háborúk és a természeti katasztrófák áldozataival való együttérzésre szólít fel a pápa. Utal arra, hogy az otthonhoz való jog nemcsak az egyéneket, hanem a családokat is megilleti. II. János Pál arra kér mindenkit, hogy nézzen körül a saját országában, környezetében és vállaljon szolidaritást ínségben lévő társaival. Új borsodi rendőrfőkapitány Berta László az új Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főkapitány, akit pénteken Forgács László vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány - a megye rendőri szervezetének korábbi vezetője - iktatott be tisztségébe. (MTI) Az idegenforgalom készen áll az uniós csatlakozásra Külképviseleteket hoznak létre Ünnepélyes aláírás Békefenntartóink a Sínai-félszigeten Változó nyugdíjreform-tervek Az alapelv a régi marad A katolikusok nem kérik Az országos tisztifőorvos közleménye MTI __________ Ni ncs összefüggés a szarvasmarhák szivacsos agy- velőbántalma és egy Pest megyei asszony januárban bekövetkezett halála között - szögezi le dr. Molnár Ilona megbízott országos tisztifőorvos az MTI- hez pénteken eljuttatott közleményében, az elmúlt napokban megjelent újsághírekre reagálva. Az állásfoglalás szerint: egy asszony halála kapcsán egyes sajtóorgánumok számos, tévedéseket is tartalmazó információkat közöltek a szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántal- ma és az emberek Creutz- feld-Jakob megbetegedése közötti összefüggésekről. A Creutzfeld-Jakob megbetegedésről tudni kell - világít rá dr. Molnár Ilona -, hogy az több mint 70 éve ismert az orvostudományban és hazánkban 1960 óta összesen 109 ilyen megbetegedést diagnosztizáltak. Nemzetközi tapasztalatok szerint egyébként évente 1 millió lakos közül egyetlen ilyen megbetegedés fordul elő. Szakértői vélemények szerint e megbetegedés kialakulásában öröklődő tényezők játszanak szerepet. Az Egészségügyi Világszervezet statisztikája szerint nincs különbség a húst fogyasztó lakosság és a vegetáriánusok megbetegedéseinek gyakorisága között. Az elmúlt év végén sikerült bizonyítani, hogy e megbetegedést a szarvas- marha szivacsos agyvelő- bántalom kórokozója (prion) is kiválthatja. A 12 év alatt több mint 160 ezer angliai szarvasmarha pusztulását előidéző járvánnyal a kutatók eddig mintegy 20 emberi megbetegedést hoztak összefüggésbe. Az angliai járvány egyébként maga után vonta, hogy a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal szigorú intézkedéseket javasolt az európai országok számára a tömeges megbetegedés terjedésének megakadályozására. Az Egészségügyi Világ- szervezet is ajánlotta a járvánnyal összefüggő kereskedelem korlátozását és a vizsgálatok fokozását. Magyarországon az FM Állategészségügyi Főosztálya 1992-től gyakorlatilag még a nemzetközi ajánlásoknál is szigorúbb korlátozó intézkedéseket tett. A magyar szarvasmarha-állomány között eddig még soha egyetlen szivacsos agyvelőbántalom sem fordult elő, illetve annak a gyanúja sem merült fel. így az említett újságok olyan feltételezései, amelyek a Pest megyei elhalálozott asszony és a szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántal- ma közötti összefüggésre céloztak, megalapozatlanok. Ellentétben a hírekkel, a hazai Creutzfeld- Jakob megbetegedések évenkénti előfordulása (2- 8 eset) nem növekedett - nyomatékosította a megbízott országos tisztifőorvos.