Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-27 / 49. szám
Megyei krónika 1997. február 27., csütörtök Igazolvány a csatlakozáshoz K. Z. (Új Kelet) A Magyar Szocialista Párt nyíregyházi vezetői által indított A modernizáció mint az európai uniós csatlakozás folyamata című tájékoztató sorozat előadója kedden este Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere volt. Az önkormányzati vezető kijelentette, hogy nem EU-s szakértő, de a településeket érintő nyugati elvárásokat ismeri. Véleménye szerint hazánkban az önkormányzatokat érintő jogi szabályozások a kontinensen a legde- mokratikusabbak. Utalt arra, hogy a nyugati gyakorlattal ellentétben Magyarországon bármely kistelepülésnek joga van önkormányzatot alakítani. Mit vár el az Európai Unió, és hol tart annak teljesítésében Nyíregyháza? - tette fel a kérdést Csabai Lászlóné. Sajnos, nálunk a jövedelmi adók újra-visszaosztásában egyelőre csökkenő tendencia tapasztalható. A cél az lenne, hogy az adóbevételek minél nagyobb hányada maradjon az önkormányzatoknál, és a fel nem használt részt utaljuk a központi költség- vetésbe. A jelenlegi gazdasági helyzetben ez hátrányosan érintené a kistelepüléseket és Nyíregyházát. A társadalombiztosítási és szociális feladatok sem válnak el élesen az önkormányzatok és az állam között. A jogharmonizáció során a törvényhozók már törekednek a visszásságok felszámolására. Az Unióban működő civil szervezetek sokat segítenek az ön- kormányzati feladatok átvállalásában, és ehhez kapják a támogatást. E szervezetek egyelőre keresik a helyüket hazánkban. A kisebbségeknek az európai normák szerint nyelvük, kultúrájuk megőrzése a cél. E törekvéseknek a megyeszékhelyen az örmények és a szlovákok tesznek eleget. A cigány kisebbség nagy feladatot vállal magára, de abból csak keveset teljesít. Az uniós csatlakozás alapvető feltétele a regionalitás, a térségek közös fejlesztése. Az ehhez tartozó intézményi, szervezeti rendszer kiépítése az ország keleti részében is elkezdődött. Megyénkbe igen komoly ösz- szegek érkezetnek ez évben, amelyhez alaposan, átgondoltan kidolgozott projectek szükségeltetnek. A gazdasági egységeknek el kell kezdeni a nyugati (ISO) szabványok szerinti minősítést, amely garanciája lehet az európai piacra törésnek. Le kell írni, a társaságok és intézmények mit tudnak vállalni. Nyíregyháza oktatási centrum, amely már eddig is sok segítséget kapott a képzések fejlesztésére. Korszerű technika révén, egyre több iskola és intézmény kapcsolódik a számítógépes világ- hálózatra, így a szakemberek a szükséges információkat megtudják a világról és a világban is a városról. Az európai uniós szabad tőke és munkaerő-áramlásnál célszerű megőrizni saját arculatunkat, programokkal, kedvezményekkel csalogatni a befektetőket. A kedvezmények miatt a helyi adóbevétel növekedése csak évek múlva következne be, de a gazdaság élénkítő hatása miatt csökken a munkanélküliség. A város vezetői dolgoznak az Ipari Park megvalósításán, de annak megépülése után nem szűnik meg egyik napról a másikra minden gond. Az ország közvéleményét élénken foglalkoztató agrártüntetésről Csabai Lászlóné elmondta, hogy az őstermelői igazolványok bevezetése az európai uniós jogharmonizáció része. Nyugaton sem állami ellenőrzés nélkül termelnek és értékesítenek járulék- fizetés nélkül. A megkezdett úton kell tovább haladni, egyébként az országnak reménye sincs a csatlakozásra. Átadták a hospice-részleget Szerda délelőtt felavatták Nyíregyházán a Sóstó Szivárvány Szociális Otthonban az új hospice-részleget. Az épület új szárnyát az önkormányzat részéről Giba Tamás alpolgármester avatta fel, míg a közös ökumenikus imádságot P. dr. Anton Gots camilliánus rendházfőnök és dr. Váradi József helynök vezette. A megyében elsőként létrejövő hospice-szolgálat megalakulásában a Soros Alapítvány és a Camilliánus rend nyújtott segítséget a szociális otthonnak. Vége a demonstrációnak? Közeledtek az álláspontok, de... Munkatársunktól A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei agrárdemonstráció harmadik napján már öt helyszínre vonultak ki a kistermelők, hogy a társadalombiztosítási és adózási szabályváltozások ellen kifejezzék elégedetlenségüket. A 4. számú főközlekedési út egy oldali pályaszakaszát két helyen, Nyíregyháza és Rozsrét- szőlő, valamint Újfehértó belterületén torlaszolták el nehézgépjárművekkel a tüntetők. Az utakon megközelítőleg százötven-százhetven erőgép lassította a forgalmat, s az utazók mintegy fél-háromnegyed órás késéssel közlekedhettek a két megyeszékhely között. A 38-as főút blokádja a To- kaji-híd és Rakamaz közé koncentrálódott, a járművek itt tudtak a leglassabban áthaladni. A 41-es főúton, Baktalórántháza és Rohod között lassította a forgalmat megközelítőleg nyolcvan-száz munkagép. A román határhoz vezető nagy forgalmú 49-es főúton Porcsalma és Ököritófülpös között demonstráltak mintegy negyven munkagéppel a kistermelők. Amíg a kisgazdálkodók az utak mellett próbálnak meg érvényt szerezni igazuknak, addig a Pénzügyminisztériumban a tárgyaló érdekképviseleti képviselők arról nyilatkoztak, hogy közeledtek az álláspontok. A kompromisszumra törekvésről szóló híreket vegyes érzelmekkel fogadták a kistermelők. Egyesek szerint a kormány csak az időt húzza, s a követeléseknek megfelelő lényegi változtatásokra nem hajlandó. A Magyar Gazdakörök Szövetsége (MAGOSZ) is hajlik erre, s a szerdán kidolgozott egyezség tagsági véleményezésére egynapos türelmi időt kért. Jakab Ferencnek, a MAGOSZ képviselőjének korábbi véleménye szerint, ha a kormány nem csökkenti korrekt módon a mezőgazdasági kistermelőkre nehezedő terhet, akkor meg kell tartani a március 10-ére meghirdetett országos tiltakozást. A mezőgazdasági termelők demonstrációjával szimpatizált a Kereszténydemokrata Néppárt, a Vállalkozók Pártja, a Nemzeti Agrárpárt, a MAGOSZ, a MIÉP, valamint a Kisgazda- párt. A kialakult probléma tárgyalásos megoldását az MSZP és az SZDSZ sürgette. Az országban, valamint a megyében szerdán befejeződő demonstrációt a Rakamaz környéki tiltakozók csütörtökön és pénteken is folytatni szeretnék. Az erről szóló bejelentést még a hét elején megtették a rendőrségen. A megyei rendőrfőkapitányság a szabályok betartása mellett nem gördít akadályt a tömegdemonstráció esetleges folytatása elé. Rehabilitációs támogatás Új Kelet-információ ________ A munkaügyi miniszter fejlesztési célú pénzekre pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy a fogyatékosok és a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatását elősegítse, munkavállalási esélyeit növelje, a rehabilitációs munkahelyek megőrzését támogassa. A támogatási kérelem benyújtására jogosultak a csőd-, illetve felszámolási eljárás alatt nem álló jogi személyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, valamint magánszemély (amennyiben vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik), akik a beruházáshoz szükséges források 20 százalékát önerőből előteremtik. Pályázni lehet vissza nem térítendő támogatásra, visszatérítendő támogatásra és azok kombinációjára. A támogatási igények csak az előírt nyomtatványokon nyújthatók be március 14-ig az illetékes megyei munkaügyi központnál, ahol az érdeklődők részletes felvilágosítást kapnak. Idősek segítése K. Z. (Új Kelet) Orvosklub Új Kelet-információ Az Orvosklub következő rendezvénye február 28-án, pénteken este hét órakor kezdődik Nyíregyházán a Hotel Centrálban. A klub tagjai Berki Antal színművész Villon-műso- rát láthatják. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Képviselet, mint azt már többször hírül adtuk, a különböző klubok, egyesületek, szakszervezeti nyugdíjas tagozatok érdekképviseleti szervezete. Javaslataikkal, véleményeikkel a képviselethez forduló valamennyi, a megyében élő idős és nyugdíjas problémáján igyekeznek segíteni. A közelmúltban a Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK) által újjászervezett 12 tagú Sajtó-Média és Tájékoztatási Bizottságba Orosz Tiborné megyei képviselet-vezető kapott helyet. A bizottság tagjai munkájuk mottójául megyénk nagy költője, Kölcsey Ferenc hitvallását választották: „Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül.” Orosz Tiborné elmondta, hogy a NYOK különböző szakbizottságaiban (közgazdasági, jogi, szociális) jól felkészült, hozzáértő szakemberek dolgoznak, akik a készülő vagy már kiadott törvényekről és intézkedésekről adatokkal alátámasztva, érdemben mondják el a nyugdíjasok érdekében véleményüket. Az országban a Nyugdíjasok Országos Szövetsége is érdek- képviseleti feladatokat lát el, Qmelynelf megyénkben is alakultak csoportjai. A közelmúltban a két nagy szervezet vezetői megállapodtak abban, hogy a nyugdíjasokat érintő jelentősebb kérdésekben együttes véleményt alakítanak ki, s azt viszik az országos és helyi hivatalos szervezetek felé. A megyei képviselet vezetője szerint a célok megvalósítása, a megalapozott érdekképviselet érdekében továbbra is szükséges is az idősek és nyugdíjasok véleményének, problémáinak megismerése. A leveleket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Képviselet címére (Nyíregyháza, Szabadság tér 11.) várják. Ingyenes jogi tanácsadással minden héten szerdán 10-től 14 óráig, egyéb ügyekben minden héten csütörtökön 10- től 12 óráig állnak a nyugdíjasok rendelkezésére. Orosz Tiborné az érdek- képviseleti munka segítésére köszönettel fogadja a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlását azoktól, akik a NYOK-ot támogatják. Adószámuk: 18022500-1-01.