Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)
1997-01-06 / 4. szám
Fotók: Lázár Zsolt 1997. január 6., hétfő Száz éve született Emlékezés Veres Péterre MTI A paraszti lét legmélyebb rétegeiből származó, s a paraszti élet „marsalljává” lett író-politikusra, Veres Péterre emlékeztek születésének közelgő 100. évfordulója alkalmából szombaton Balmazújvárosban. A centenáriumi ünnepségsorozat a szülőháznál kezdődött, amelynek falán emléktábla őrzi Veres Péter sorait: „...Ha valaha valaki kritikus, vagy irodalomtörténész azt keresi majd ki vagyok, mi vagyok, a forrást itt keresse a Hortobágy szélén”. Az emléktábla megkoszorúzása előtt Borók Imre, a Nemzeti Paraszt-Néppárt elnöke emlékezett a politikusíróra, a párt egykori országos elnökére. A megemlékezéssorozat a város főterén, Somogyi Árpád Munkácsy-díjas szobrászművész Veres Pétert ábrázoló szobránál folytatódott. S. Hegedűs László, az ünnepség szónoka, a Veres Péter Társaság elnöke hangsúlyozta: elsősorban nekünk, a ma nemzedékének van szüksége az író szellemi örökségének életben tartására. Veres Péter — mint mondta —- egyszerre volt szocialista, nemzeti-konzervatív és liberális. Szocialista és konzervatív abban az értelemben, minthogy a tisztességes ember magatartásához hozzá tartozik arról gondoskodni, aki rászolgált, vagyis a népéről. Nemzeti pedig nem egyszerűen magyarként volt, hanem a kárpát-medencei értékek összekapcsolásának, az ott élők együttműködésének szorgalmazója. Ugyanakkor Veres Péter liberális volt abban az értelemben, hogy egyenrangúnak tekintette magát bárkivel: az egyszerű paraszt emberrel éppúgy, mint — műveltsége okán — a tudomány, vagy a közélet kiválóságaival — mondta S. Hegedűs László, majd a jelenlevők megkoszorúzták az író szobrát. Az íróról elnevezett művelődési központban centenáriumi emléküléssel folytatódott a megemlékezéssorozat. Kanyar József, a Veres Péter Emlékbizottság országos elnöke személyes találkozásaik kapcsán idézte fel a „népben-nemzetben gondolkodó államférfi, a nemzet nagy írója, a tisztességes és erkölcsös ember, a nemzetmentő és -nevelő személyiség” emlékét. Ezt követően Bényei József költő, az írószövetség nevében emlékezett a szövetség egykori elnökére, s arról szólt: milyennek látták Veres Pétert a magyar költők. A centenáriumi megemlékezéssorozat január ó-án, Veres Péter születésének 100. évfordulóján Budapesten, a Kerepesi temetőben az író-politikus sírjának megkoszorúzásával folytatódik. Vörös kolibri Rendezői díj Kalkuttában MTI Böszörményi Zsuzsa Vörös kolibri című alkotásával, az első filmesek mezőnyében, a közönség szavazata alapján, elnyerte a legjobb rendezőnek járó Lu- miére-díjat a II. Kalkuttai Nemzetközi Filmfesztiválon — tudatta a Magyar Filmunió Sajtóirodája pénteken a távirati irodával. A kalkuttai fesztivál hivatalos programjában mutatták be Sára Sándor Vád című alkotását is. Böszörményi Zsuzsa első nemzetközi sikerét öt esztendeje aratta. Egyszer volt, hol nem volt című kisjátékfilmje kapta meg az Amerikai Filmakadémia diák Oscar- díját 1991-ben. A Vörös kolibri című, olasz—magyar koprodukcióban készült munkája a legjobb európai filmnek járó díjat kapta meg a spanyolországi ourensei fesztiválon az elmúlt évben. A vörös kolibri főszereplője, Barbara De Rossi részesült a legjobb női alakításért járó elismerésben a 49. salemói seregszemlén, a producer díját pedig Pasquale Squitieri vehette át a decemberben Salemóban. Zarándoktemplom MTI A háború borzalmai ellen tiltakozva készítette el négy magyar művész — Bachman Zoltán, Kiste- legdi István és Bachman Bálint építész, továbbá Rétfalvi Sándor szobrászművész — egy majdani horvátországi zarándoktemplom terveit a pusztítások éveiben. A „horvát népnek ajánlott” kegyhely makettjeit, valamint az építészeti tervekhez felvázolt rajzo- kaL illetőleg fotókat, akva- relleket felvonultató Aedis (Templom) című kiállítás csütörtökön nyílik a Dorottya utcai Galériában. A pécsi alkotók terveit előzőleg Zágrábban mutatták be. A budapesti tárlat nem titkolt szándéka az, hogy támogatókat nyerjen meg a templomépítés ügyének. A február 2-áig nyitva tartó kiállításon megtekinthetők még Bachman Zoltán Ybl Mik- lós-díjas építész korábbi munkáinak dokumentumai is, amelyek elsősorban a pécsi szakrális épületek, műemlékek felújításáról adnak áttekintést. Rétfalvi Sándor szakmai pályafutását pedig - a templomhoz készített szobrai, gipsz-, bronz-, aranyozott bronzplasztikái mellett — fémjelzik azok a színes fényképfelvételek is, amelyek áttekintést adnak a művész hasonló témájú megbízatásokra készített terveiről és az elkészült munkáiról. A vízimalom legendája Amióta az ember birtokba vette a Túr körüli területet, mindig is volt itt malom. Néha nem is egy. A falunak még neve sem volt, de a vízesmolnár már őrölte a környék gabonáját. Először egy végrendelet tesz említést a nevezetes vagyontárgyról. Kölesei Dénes testálta 1315-ben Miklós nevű fiára. A malom ma is megvan. Nem az, amit annak idején Kölesei Miklós örökölt, de valószínűleg nagyon hasonlít ahhoz a régi, XIV. századbeli őrlő alkalmatossághoz. Évszázadok során mindent kibírt. A történelem és az időjárás szeszélyeit, még a kommunizmus pusztító, az értékeket semmibevevő viharait is. Igaz, ebbe majdnem belepusztult. Berki Antal (Új Kelet) A hatvanas évek elejére tökéletes romhalmazzá változott, de akkor szerencsére a józan ész felülemelkedett az ideologikus ostobaságon. Az utolsó pillanatban, talán épp az összedőlés előtt, nekifogtak a helyreállításnak. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal szakemberei nemcsak egyszerűen fölépítették az eredeti malom pontos mását, hanem komoly kutatással kiderítették a malom történetét, és népi ipari építészetünk országosan is páratlan műremekét gondos, aprólékos munkával restaurálták. Azt nagyon hamar megállapították, hogy a mostani malom nem lehet azonos az először említett Kölesei Miklós-fé- lével, bár a kutatást nehezítette, hogy 1945-ig a Kölcsei- Kende család birtokában maradt. A kutatók valószínűsítették, hogy mostani állapotában valamikor a XVII. században épült fel. Makay Béla, Túrist- vándi történetének jó ismerője szerint 1752-ben Mária Terézia idejéből való a malom mai szerkezete. Fennállása során nagyon sokszor felújították, korszerűsítették. Már 1899-ben villanyvilágítással látták el. Sok minden nem kellett hozzá, elegendő volt egy dinamó. A többit elvégezte a víz. Amíg malomként funkcionált, fokozatosan korszerűsítették, vigyáztak rá. Becses vagyona volt ez a szatmári Erdőhátnak. Hiába volt mindig is a bárók tulajdona, a környékbeliek sajátjukként gondozták. A bárók is így voltak vele. Nem gondoltak ők arra, hogy micsoda műemléki érték van a birtokukban, talán nem érdekelte őket, de azt pontosan tudták, hogy a környék gabonáját meg kell őrölni, az embereknek biztosítani kell a kenyeret. A malom utolsó tulajdonosa, dr. Kende György már csak szemlélni tudta a malom pusztulását, de végül neki is köszönhető, hogy a malom 1959-ben műemléki védelmet kapott. Érdekes, hogy Kende György nem első ízben mentette meg a családi örökségként rámaradt ipartörténeti csodát. 1929-ben a Túr szabályozásakor le akarták rombolni, azzal, hogy az elavult háromhengeres vízimalom helyett egy négyhengeres modern műmalmot építenek fel. A magyar ipartörténetnek nagy szerencséjére dr. Kende az ajánlatot nem fogadta el, mert már akkor tudta, hogy a nevezetes vízimalom felbecsülhetetlen értékű ipartörténeti műemlék. Éppen az utolsó pillanatban. Akkorra már úgy lepusztult, hogy téeszrak- támak sem volt alkalmas. Nem is csoda, hiszen a víz és az időjárás viszontagságai miatt az állandó karbantartás mellett 4-5 évenként úgynevezett nagyjavítást kellett volna végezni. Ezt az új tulajdonosok elmulasztották, sőt még a használható berendezéseket is elszállították. A malom 1950- ben megszűnt malomként funkcionálni, bár akkorra már lisztet egyáltalán nem őröltek benne, csak darálónak használták. Főmolnámak lenni errefelé mindig komoly, megbecsült foglalkozás volt. Fizetsége vetekedett a városi hivatalnokok bérével. Háza a malom mellett valóságos úri portának számított. Két segéd volt mellette. Hárman végezték felelősségteljes munkájukat.. Amikor a Műemlékvédelmi Hivatal kezelésbe vette a malmot, már csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem omlott össze. A felújítás 1962- ben kezdődött és 1965-re készült el. A szakemberek felkutatták az eredeti tervrajzokat, és ahol lehetett, minden részét korabeli állapotába varázsolták újjá. Az építők gondosságára jellemző, hogy az 1899-ben kialakított eternitpala tetőfedést is leszedték, és helyette a feltehetően már XVIII. században is használatos fazsindelyt alkalmazták. Megerősítették a támfalakat, az alapfalakat és a gátrendszert. Teljesen kicserélték az elkorhadt ge- rendázatot, és a szintén pusztulásnak indult faborításokat. A megnövekvő turistaforgalomra való tekintettel biztonságossá tették a malom körüli deszkahidat. A kerékszéket és zsiliphidat védőkorláttal látták el. Restaurálták az eredeti váz- szerkezetet, sőt egy 1930- ban készült fénykép alapján rekonstruálták a malom északnyugati részén lévő faerkélyt. A felújítás 1965-ben fejeződött be, de ma már gondos kezek minden évben elvégzik a szükséges karbantartást. A malomban ismét tatarozás folyik. Javítják a vízikerekeket, rendbe teszik a Túr öblét, elbontják az ideiglenes gátrendszert, hogy a turistaszezon indultával a látogatóik teljes pompájában csodálhassák meg a nevezetes faépítményt. Túristvándi vízimalma nem csak a falu, az ország, de Közép-Európa egyetlen ilyen jellegű ipari műemléke. Vigyázzunk rá, hogy még sokáig hirdethesse az emberi tudás és munkaszeretet mindent legyőző erejét! Kultúra
