Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)
1997-01-06 / 4. szám
Falujáró 1997. január 6., hétfő Otthon a falu szélén Teljes ellátás, kellemes társaságban Az öregek napközi otthona már a rendszerváltás előtt működött Kisarban. Sok dolog változott az intézmény körül, más helyre költöztek, csökkent a dolgozók száma, de mivel az itt élők igénylik szolgáltatásait, az önkormányzat nehézségei ellenére, ragaszkodott fenntartásához. Ottjártunkkor a szokásos 24—25 embernek alig a fele üldögélt a társalgóban. Mindennap délután négy óráig vannak ott, tévéznek, újságot olvasnak, beszélgetnek, előadásokat hallgatnak. Ellátogat néha a református lelkész és a védőnő, akinek tervei között szerepel egy klub alakítása cukorbetegeknek. Ha szemet vetnek a tájra Az otthonba járók tízórait és ebédet is kapnak, az előbbi itt készül, az utóbbit pedig az óvoda konyhájáról hordják. Az ellátás napi 90, illetve havi 2000 forintba kerül. Lehetőségük van itt az időseknek mosásra, fürdésre, Tóth Sándorné, az otthon vezetője és mindenese pedig megveszi a boltban, amit kérnek. Sür- gött-forgott, mikor az otthonban körbenéztünk, az emberek pedig láthatóan szeretettel és bizalommal fordultak hozzá. Sok türelem kell a munkájához, de szereti az időseket, akárcsak a gyerekeket. A nehezen mozgó öregeket reggel autóval hozzák, este pedig hazaviszik. Miközben a vezetőnővel beszélgettünk, az „autósok” már útra készülődtek. Közéjük tartozik Kádár Sándorné, aki eléggé messze lakik az otthontól. Kénytelen igénybe venni a hazaszálKölcsey Ferenc nevét vette fel az általános iskola október végén. A névadó ünnepségen kiállítás nyílt Bíró Éva tanárnő honismereti baráti körének kézimunkagyűjtéséből. A 107 keresztszemes, hímzett, szőttes és más technikával készült munka között több, mint 100 éves és a közelmúltban készített darabok egyaránt megtalálhatók. Kevés az igazán régi példány, mert a nagy tiszai árvíz idején keveset tudtak az emberek megmenteni. A kiállítás december végéig tekinthető meg az iskola emeleti folyosólyán. Ebben az iskolában tanulnak a tivadari és a felső tagozatos nagyari gyerekek lítást, mert agyvérzése volt, fáj a keze, lába. Miközben a fotóhoz készülődtünk, kilépett az ajtón özv. Kovács Imréné, aki szintén hazafelé készült. Szinte alapító tagnak számít, hiszen 1983 óta jár az otthonba. Néha unalmas volt, máskor pedig kellemes itt az élet — mondta mosolyogva. Szeret idejárni, szeret tévét nézni a többiekkel, kedvelik a sorozatokat, különösen a Dallast. Annál kevésbé szereti az akciófilmeket. Korábban sokat kézimunkáztak, de ahogy telt az idő, megromlott a látásuk, ezért már nem folytatják. Beszélgetésünket rövidre fogtuk, mert megérkezett a hazaszállítással foglalkozó Trabant. A vezetőnő megkarolta a két nénit, kattant a fényképezőgép, majd elbúcsúztunk. Néha-néha azóta is szeretném újra átélni azt a nyugalmat, amit ott éreztünk. is. A kisari gyerekek iskolai költségeinek felét az önkormányzat vállalja, akárcsak az óvodásokét. Megveszik a könyveket, füzeteket, emellett segítenek még, ahol tudnak, például hozzájárulással csökkentik a gyerekek iskolai étkeztetésének árát. A nehézségek és pénzügyi gondok ellenére a középiskolások is kaptak fejenként 8 ezer forintot tanulmányi támogatásként. Az iskolának négy számítógépet vettek jótékonysági bálok bevételéből, más forrásból pedig további öt számítógépet kaptak, így már korszerű számítástechnikai oktatásban részesülnek a gyerekek. Nem nehéz rátalálni a kisari községházára, mert az emeletes épület monumentálisnak hat a kis faluban. Valóban nagy, a rendelkezésre álló helyiségek felére sincs szüksége a polgármesteri hivatal dolgozóinak. Építésekor azonban még három falu közös községi tanácsa székhelyének szánták, és a központi szerep presztízsértékének megfelelő méretűre tervezték. Ma már csak nyűg a falunak, nadrágszíjhúzós korunkban nagy teher fűtése és karbantartása — tudtuk meg Toldi Albert polgármestertől, akit a falu dolgairól kérdeztünk. A polgármester második ciklusban áll a falu élén, előtte faipari vállalkozóként kereste kenyerét. — Az elnéptelenedés, ami nagy gondja más kistelepüléseknek, erre a falura nem jellemző. Az 1800-as évek óta folyamatosan megközelítőleg 1000 ember él itt. Az azonban itt is igaz, hogy csak nagyon sok munkával lehet megmaradni és megélni. Ugyanez áll a falu fejlesztésére is, számtalan akadályt kell leküzde- nünk az előrelépéshez. Az első ciklusban láttunk neki a gázberuházásnak. Fehérgyarmathoz nem csatlakozhattunk, mert nincs ehhez megfelelő kapacitása, ezért a Beregből kellett áthozni a vezetéket: Guláccsal és Tivadarral együtt építettük a gázhálózatot. Nagyon nehezen tudtunk engedélyt szerezni, hogy ne a víz alatt kelljen áthoznunk a Tiszán a vezetéket, hanem a hídszerkezet alatt. A víz- alatti módszer olyan drága, hogy nem tudtuk volna megfizetni. Végül áthoztuk a vezetéket, majd minden lakáshoz bevittük a gázcsonkot. Voltak, akik nem tudták vagy nem akarták kifizetni a hozzájárulást, ők majd akkor rendezik, ha be akarják vezetni lakásukba a gázt. A következő nagy munka a telefonhálózat építése volt. A telefonvezetéket is minden telekhatárig elvittük, aki be akarja köttetni, annak csak a csatlakozási díjat kell fizetnie. Rövidesen megkapja a vonalat, nem kell rá hónapokat, esetleg éveket várnia. Utakat is építettünk, mert elég leromlott állapotban voltak. Vannak még hiányosságok, de sajnos nem nyertünk támogatást az útépítésre benyújtott legutóbbi pályázatunkkal. Jövőre is megpróbáljuk, hátha sikerül. Azzal, hogy bevezettük intézményeinkbe a gázfűtést, lényeges megtakarításokat értünk el. Nekünk is takarékosan kell élnünk, akárcsak a falu lakóinak, mert nagyon sok az állástalan. Jövedelem- pótló támogatást állandó jelleggel közel 80 ember kap. A támogatás 50 százalékát nekünk, az önkormányzatnak kell kitermelnünk, ami elég nagy teher. Mindenben próbáljuk megfogni a pénzt. Az elbocsátásokat eddig még sikerült elkerülni, működtetni tudjuk intézményeinket, az óvodát, iskolát, öregek napközi otthonát, és ezt a takarékos gazdálkodásnak köszönhetjük. Annyian vagyunk, ahány embernek feltétlenül lennie kell. Az igazgatási feladatokat például a polgár- mesteri hivatalban négy ember látja el. Hasonló nagyság- rendű településeken néhol 14-15 embert alkalmaznak ugyanennyi munkára. A falu lakosságának harmada cigány, nehéz sorban élő ember, akiknek a minimális óvodai díj megfizetése is megoldhatatlan lenne. Mivel azt szeretnénk. ha a cigány gyerekek is óvodába járnának, ezért az önkormányzat fedezi a költségeiket, megadjuk a beilleszkedésre, érvényesülésre azt az esélyt, amit a többi gyereknek is. A rendszerváltáskor mindenki arra számított, hogy egy jobb világ jön, lesznek munkahelyek és minden egyéb, ami csak kell. Aztán rá kellett jönnünk, ha magunkon nem segítünk, nem haladunk sehová. Sok eredményt értünk el, de a munkahelyek létesítése meghaladja a lehetőségeinket. Ugyanannyiból kell gazdálkodnunk, mint két éve, és ez a pénz már nagyon keveset ér, nem tudjuk vállalkozásba fektetni. Nem is merjük, mert nagy felelőtlenség lenne a falu pénzét kockáztatni. Azt sem tudjuk azonban, meddig élünk meg a normatívából. Kevés a pénz, de ami mégis befolyik, azt megpróbáljuk beosztani. Most elsősorban a gázprivatizációból ránk eső részt várjuk, ebből szeretnénk az adósságunkat rendezni. Nagyobb beruházást, fejlesztést csak távlatokban tervezünk. A képviselő-testület a közelmúltban földvásárlás mellett döntött egy ipari park létesítéséhez. A megvásárolt területet közművesítjük, villannyal, vízzel, gázzal, szilárd burkolatú úttal látjuk el, hogy lépéselőnyben legyünk más településekkel szemben, ha az olcsó munkaerőre építő külföldi beruházók szemet vetnek a tájra. Bereg kapuja Kisar olyan falu, amelyikbe alighogy beérünk, már el is hagyjuk, mert az „országút” a falut derékban, és nem hosszában szeli át. A község neve sok uta- zónak idegenül cseng, gyakran azoknak is, akik megfordultak már a tőle csak a Tisza vizével elválasztott Tivadaron. Kisar soha nem volt eldugott, isten háta mögötti település, bár korábbi jelentőségéből mára sokat veszített. Valamikor vízimalmok szolgálták itt a környék gabonatermelőit, és kompjárat közlekedett a folyón. Szatmár és Bereg közé nyitott kaput a kisari komp. Ma már híd feszül a folyó felett, így az autók csak átsuhannak a településen. A Tisza Kisar „szülője”, eltartója, és árvíz idején az átka is volt. A fokokat, a folyó természetes, vagy a mesterséges ágait használták fel a halászok a nagy halbetakarításhoz. Fokgazdálkodásnak nevezték a módszert, melynek lényege, hogy áradáskor a folyót beirányították a fokokba, apadáskor pedig a vissza- ömlő vízből a torkolatnál vesszőfonással vagy fából készült ráccsal az egyre sekélyebb fokokban marasztalták a halakat. A mocsaras, vizenyős talaj miatt pár száz holdnál több megművelhető terület még a múlt században sem volt a faluban, ezért a halászat volt a megélhetés alappillére. Sokáig az utcanevek is mutatták, milyen fontos szerepe van a halászatnak, a fok- gazdálkodásnak. A főutcát, a Tisza utcát az öregek még ma is Nagyfokként emlegetik, és Kisfokként a Ságvári utat. A határ túlnyomó részét legelők, erdők és gyümölcsösök foglalták el. A falut, amely egy halásztelepből alakult ki, már a tatárjárás előtt is lakták, írott források először 1347- ben említik, amikor a Matucsinay családhoz tartozó János tárnokmester és testvére, Domonkos, I. Lajos királynál egy oklevélben jelentette be igényét a Tisza melletti Ari révre. Alig 20 évvel később már Kysarként emlegetik. A Bereg vármegye monográfiája című 1881-es kiadvány szerint Kis-Ar az 1400-as években Bereghez tartozott. Kevés háború zajlott le úgy, hogy a községet ne érintette volna, mivel a csapatok gyakran használták a forgalmas kisari révet a tiszai átkeléshez. A falu az eltelt évszázadok során mindvégig egyfajta függetlenséget élvezett. A mocsaras, árvíz- veszély fenyegette Kisarban egyetlen földesúr sem épített kúriát vagy udvarházat, és nem alakítottak ki uradalmat, majorságot sem. Az oldalt írta és a fotókat készítette: Dojcsák Tibor Hímzések az iskolában A művelődés háza Toldi Albert polgármester
