Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)
1997-01-04 / 3. szám
dr. Séra Gyula főorvossal, a Jósa András Kórház főigazgatójával A mínuszt nem lehet fejleszteni! Berki Antal (Új Kelet) Nincs könnyű helyzetben az egészségügy. De nem csak az egészségügy! Általában sehol nem mennek jól a dolgok. Különösen nehéz helyzetben vannak azok az intézmények, amelyeknek fenntartását ilyen-olyan hozzájárulással az állam teremti meg. Önkormányzatok, iskolák, kórházak... Unalomig ismert problémák. Most éppen a kórházak jövő évi finanszírozása borzolja a kedélyeket. Miniszterek jön- nek-mennek, és az egészségügyben dolgozó beosztottak, vezetők nem tudják mit hoz a jövő. Ebben a zűrzavaros világban viszonylagos stabilitást tudott elérni a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei kórház. Adóssága nincs, legfőbb feladatának, a betegek gyógyításának lehetőségeihez képest maximálisan képes volt eleget tenni, olyan körülmények között, ahol a megyei kórházhoz hasonló nagyságú intézmények fuldokolnak az adósságban, és problémáikra sem a távoli, sem a közeli jövőben nem látszik megoldás. A Jósa András Kórház pillanatnyi állapotáról, a távolabbi jövő kilátásairól beszélgettünk dr. Séra Gyulával, a kórház főigazgatójával. — Nehéz esztendőt zártunk, de már elég edzettek vagyunk. 1992 óta minden évben meg kellett küzde- nünk valamilyen váratlan nehézséggel. Abban nem látok semmi különöset, hogy az elmúlt évet adósság nélkül sikerült magunk mögött hagyni, mert ebben benne van az intézet dolgozóinak megfeszített, néha már emberfeletti munkája. Most re- cseg-ropog a magyarországi kórházi rendszer. Néha úgy érzem; csak a csodának és az ott dolgozók kitartásának köszönheti, hogy még ilyen körülmények között is képesek vagyunk működőképessé tenni a betegellátást. Létezik egy elég képtelen támogatási rendszer, amelyik csak a közvetlen gyógyítási költségekre ad pénzt, a járulékos kiadásokról egyszerűen nem vesz tudomást. Ezt a problémát meghagyja az ön- kormányzatnak. Arra kényszerülnek a kórházak, hogy különféle bizonytalan kimenetelű pályázatok útján próbáljanak pénzt szerezni műszereik pótlására. — Bocsánat, hogy közbeszólok, ez mit jelent? — Sokkal több pénz kellene új, korszerű műszerek beszerzésére, a régiek javítására, de azt is be kell látnunk, hogy az önkormányzatok ereje véges, és ugyan nincs adósságunk, de az amortizáció nem kevés fejtörést fog okozni az előttünk álló időszakban. | — Elavultak a műszerek? — Korosodnak, de nem ez a legnagyobb baj. A fejlődés nem áll meg. A speciális import útján beszerezhető gépek, gyógyszerek ára lassan csillagászati méreteket ölt. Az L egészségügyben va tényleges infláció ^éjjéke, prindig lényegesen magasabb, mint az, amit a lakosság a saját bőrén kénytelen érzékelni. Pénzszűkében nagyon nehéz és nagyon nagy felelősség eldönteni, hogy mit mire költünk. Ez nagyon bonyolult, sok szempontot figyelembe vévő vezetői magatartást igényel. Tudnunk kell mi a fontos és mi nem, mire adunk ki pénzt és mire nem. Nem csak a műszerpark jelent gondot. Épületeink különféle korúak, nem egyforma állapotban vannak. Ä legmodernebb, akár huszonegyedik századbeli új szárnytól a teljesen „lelakott” részlegig minden megtalálható nálunk. Ezek karbantartása is komoly tételként szerepel költségvetésünkben. — Milyen változásokat hozott az országosan zajló ágy számos okként és? — Semmilyet. 1995-ben nagyon komoly átszervezést hajtottuk végre, nemcsak Nyíregyházán, de a megye összes kórházában is. Az átalakítás drasztikus ágy- és létszámcsökkentéssel járt. Akkor súlyos döntésnek látszott a 185 ágy leépítése, de most már látszik, hogy igazunk volt. A kórház nem szelíd intézmény. Az emberek nem szívesen jönnek ide. Olyan helyzetet alakítottunk ki, hogy minél rövidebb ideig tartson a kezelés. Sokkal hatékonyabbnak kell lennie az otthoni ápolásnak, ráadásul így kevésbé lehangoló. Végül is nem mindegy, milyen körülmények között lábadozik a beteg, és az sem mellékes, hogy az aktív kórházi ágy nagyon drága. — Milyen viszonyban vannak a megye többi kórházával? — A kórházi vezetők 1995 óta rendszeresen konzultálnak. Lépéseinket összehangoljuk, kialakult a megye városainak kórházai, a nagykállói, a pszichiátriai intézet és a „nagy” kórház szoros együttműködése. Nem egymás ellen, hanem a betegek érdekében gyógyítunk. — Kórházak kerülnek csődbe, vagy reménytelen anyagi helyzetbe... — Ennek nagyon sok oka van. Elsősorban a rossz gazdálkodás, de a támogatások csökkenése is okozhat katasztrófa- helyzetet. Mára a kórházak vezetői megismerték a nyugati technikákat, menedzserképzésben részesültek, pontosan tudhatják, mi az, amit a nemzetközileg elismert finanszírozási rendszerekből saját kórházaikban is alkalmazhatnak. Komikus az az állapot, amikor a kórházvezető azzal indokolja a hiányt; a betegellátás minden pénzt elvisz. Való igaz, a gyógyítómunka szent és sérthetetlen, de pontosan ennek érdekében kell helyes arányt találni a különféle költségek között. A beteg nemcsak a gyógyszerhiány miatt kerülhet élet- veszélyes állapotba, de mondjuk a jéghideg kórterem is okozhat visszafordíthatatlan bajokat. A gyógyítás is gazdálkodás. Olyan vállalkozó nem létezik, aki állandóan veszteséget termel, és bankkölcsönökből tartja fenn a vállalatát. Aki gazdákodik, teremtsen rendet saját portáján. Naprakészen ismerje bevételeit, kiadásait, és ennek tudatában tervezze meg. mit mire költ. Ha országosan az lenne a probléma, hogy mindenki felkészülten, anyagi lehetőségeinek tökéletes ismeretében felelősen gazdálkodik, és még így is csődközeli helyzetbe került az általa irányított kórház, akkor lehetne a beteg- biztosítóra mutogatni. Nem elfogadható az a felfogás, hogy a hiányokat kizárólag a támogatás növelésével lehet megszüntetni. A mínuszt nem lehet fejleszteni. Ha megmarad a pazarlás, akkor hiába pótolja az önkormányzat a hiányokat, a mínusz legközelebb is megjelenik. — Országos szinten komoly eltérések vannak a finanszírozási rendszerben. Mi a helyzet Nyíregyházán? — Az egészségbiztosítási pénztár komoly erőfeszítéseket tett a különbségek megszüntetéséért. Általában a kisvárosi kórházak voltak a lista alján. Létezett a 17 ezresek klubja, ami azt jelenti, hogy ugyanolyan típusú gyógyítómunkát az egyik helyen ekkora összeggel dotálták, míg mondjuk egy nagy fővárosi kórház ennek az összegnek három és félszeresét kapta. Ilyen értelemben a mi kórházunk is hátrányos helyzetben volt. Nálunk a „súlyszám” 24 700 forintot ért, szemben az István Kórház 57 000 forintos dotációjával. — Az új épület most már teljes kapacitással üzemel, ez mennyiben befolyásolja az idei költség- vetést? — Nagyszerű épületet kaptunk. Nemcsak orvostechnika- ilag, de a betegek komfortja tekintetében is magas színvonalú az új szárny. Ez azt is jelenti, hogy az energiaköltségeink lényegesen magasabbak lesznek. Az épület gépészeti berendezései sokkal több áramot fogyasztanak, de hát a korszerűségnek ára van. Ezzel együtt mi is próbálunk takarér koskodni. Korszerű izzókat használunk a világításhoz, igyekszünk a fűtési veszteséget megszüntetni. A próbaüzemelés során minden apróbb hibát kijavítottunk, most úgy látszik, legalább tíz esztendeig komolyabb kiadást nem jelent majd az új szárny szinten tartása. — Mi lesz a réei é.niilet sorsa? — Különféle elképzeléseink vannak. Az biztos, hogy a kórház arculatának fontos része. 1929-ben adták át sebészeti pavilonként. A legutóbbi időkig ott működött a szülészet és az orr-fül-gége osztály. Most az épület felszabadult, a legfontosabb teendőnek az látszik, hogy megfelelően felújítsuk. A felújítást úgy kell elvégezni, hogy a pavilon egyszerre több funkciónak tudjon megfelelni. Szó van arról, hogy stroke-jelenségek (agyi katasztrófák — a szerk.) kezelésére alakítjuk át, esetleg ápolási centrumot hozunk létre benne, de az sem elképzelhetetlen, hogy a Debreceni Orvostudományi Egyetem geriátriai tanszéket létesít itt. A társadalom elöregedése fokozott gondot jelent. Az időskori betegségek kutatása, kezelése, az időskorúak ellátása világszerte fontos területe lett az orvostudománynak. Már tárgyaltunk az egyetem vezetőivel, és egyelőre nem zárkóznak el terveink elől. Annál is inkább, mert egy ilyen távolságban működő oktatókórház a debreceni egyetemnek is nagy segítséget jelenthet. Mindenesetre a felújítás nem lesz olcsó mulatság. Ha az egész épületet a gyógyító munkának szenteljük, az legalább nyolcszáz millió forintba kerül. Hetvenöt éves építményről van szó, gyakorlatilag mindent ki kell cserélni. Terveinket anyagi lehetőségeink arányában tudjuk realizálni. — Milyen elképzelésekkel kezdik az új esztendőt? — Különösebb elképzeléseink nincsenek. Az új épület felavatása nagy gondot vett le a vállunkról. Legfontosabb feladatunk a költség- vetés szinten tartása. Sokat jelent, hogy ’96-ról áthúzódó adósságaink nincsenek. Nálunk osztályos gazdálkodás folyik. Megvannak a továbblépés lehetőségei. Jól képzett, kiváló tudású szakemberek munkájára számíthatunk. Olyan szerveződés alakult ki, aminek a betegellátásban jelentős előrelépés lesz a következménye. Elképzeléseink megvalósítása nemcsak a kórházon belüli körülménve.krőffiipsv de munkánkat az országos állapotok is oefolyásolhatják. Aggasztó a miniszterek személyének gyakori változása. Ez minden esetben koncepcióváltozást jelent, amit nem mindig egyszerű követni. Bízom benne, hogy dr. Kökény Mihály kinevezésével megszűnik ez az ideiglenességet sugalmazó állapot. Az mindenesetre megnyugtató, hogy az új miniszter finanszírozási elképzeléseiben nemcsak az Országos Egészségbiztosítási Pénztárra támaszkodik, de fontosnak tartja a közvetlen állami beavatkozást is. Azt gondolom, ha különösebb gazdálkodási bakit nem követünk el, ha a támogatás rendben megérkezik, akkor tudjuk tartani a tavalyi színvonalat. Szerződéseinket megkötöttük a biztosítóval, rajtunk nem fog múlni a hatékony gyógyítómunka. Most már csak a „felsőbb- ségnek” kell belátnia, hogy az egészségügynek kormányoktól függetlenül, folyamatosan kell működni! Dr. Séra Gyula Fotók: Bozsó Katalin
