Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)

1997-01-04 / 3. szám

1997. január 4., szombat Panoráma Százéves lenne a húszas évek „vamp”-ja MTI-Panoráma Neve—akárcsakAsta Niel- sené vagy Greta Garbóé—ma is elevenen él a német és a nemzetközi filmvilágban egyaránt Pola Negri, a Len­gyelországban született „vamp” (polgári nevén Barbara Apo- lónia Chalupiec) január 3-án, pénteken lenne százéves. Szexis megjelenésével, feke­te hajával és szenvedélyes, szin­te kirobbanó temperamentu­mával rövid idő alatt a 20-as évek filmjeinek femme fatale- ja (a végzet asszonya) lett. Feltűnő külsejét elsősorban apjának, a cigány származású magyar bádogosmestemek kö­szönhette — emlékeztet a dpa. Pola Negrit Max Reinhardt szerződtette Berlinbe, ahol a Sumurum című pantomimmel indult pályafutása. A filmkar­rierhez Ernst Lubitsch segítet­te hozzá, amikor 1919-ben rá osztotta a Madame Dubarry címszerepét. Három évvel később az amerikai Paramount szerződtette és Negri lett az első európai sztár Amerikában. Kü­lönösen a nagy némafilmekben és az első hangosfilmekben ara­tott világsikert Hódolói közé tar­tozott Charlie Chaplin és Rudolfo Valentino is. Szerette a „vamp”-ot alakí­tani. A hangosfilm elteijedése azonban nyelvi problémát je­lentett neki az angolszász vi­lágban és 1929-ben—siker hi­ányában — elhagyta Holly­woodot a „fekete lengyel nő”. A náci Németországban mint zsidónőt üldözték Pola Negrit. Erre személyesen Hit­lerhez fordult, aki őt „nem zsi­dónak” nyilvánította. Vissza­térését 1935-ben ünnepelte a Willi Forst által rendezett Ma­zurka című filmmel. Abban a szerepben feltűnt nagy hason­lósága Marlene Dietrichhel. 1936-ban forgatták a Moszk­va—Sangháj című filmet. Egy évre rá Pola Negri a Madame Bovaiyban aratott nagy sikert, s egyúttal ebben a fiiben tu­dott először elszakadni a 20- as évek „vamp”-stílusától. A második világháború kitö­résekor Pola Negri ismét az Egyesült Államokba települt. Utoljára 1964-ben állott a ka­merák elé egy Walt Disney-film- ben, a The Moonspinnersben. Élete hátralevő éveiben ingat­lanügynökként tevékenykedett Texasban. 1987-ben hunyt el. Békeesélyek MTI-Panoráma A tálibok megszállta Kabul­ban az új esztendő légitáma­dással kezdődött c r»,,oo„v^á ban, a szomszédos Tádzsikisz­tán fővárosában muzulmán felkelők újév napján meggyil­koltak egy orosz katonát Lát­szólag semmi nem változott, minden maradt a régiben. Az ádáz ellenfelek ott folytatják, ahol abbahagyták — az Afga­nisztánról megtartott ENSZ-ér- tekezlet, a diplomáciai színfa­lak mögött folyó egyezkedések, a Tádzsikisztánról intézkedő békemegállapodás ellenére. Apró jelek azonban arra valla­nak, hogy talán már mégsem lehet nagyon távoli egy olyan egyezség, amely e két ország egyidejű megbékéltetésére irá­nyul. Ákár hallgatólagosan, akár hivatalosan. Nemcsak azért, mert Norbert Holl afganisztáni és Gerd Merrem tádzsikisztáni különleges ENSZ-megbízott módfelett élénk tevékenységet fejt ki és közvetít ebben az egy­mással szorosan összefüggő két polgárháborúban. Inkább azért, mert amióta Chris Taggert, az Unocal amerikai olajtársaság alelnöke előremutató fejle­ménynek nevezte, hogy Kabult meghódoltatták a sariát minde­nütt vaskézzel bevezető tálibok, napnál világosabb: emberi jo­gok ide, emberi jogok megsér­tése oda, e sokat szenvedett or­szágban a nagyhatalmaknak inkább stratégiai-gazdasági- geopolitikai érdekeik a fonto­sak. Taggert javasolta, hogy az Egyesült Államok ismeije el a tálib uralmat. A tálibok által pacifikáit területeken ugyanis könnyebben lehet megépíteni a türkmenisztáni fóldgázlelő- helyek és Gvadar pakisztáni kikötő között azt a csővezeté­ket, amelybe az Unocal kétmil­liárd dollárt kíván beruházni. Jól járna a tálibok harcos musz­lint mozgalmát felnevelő Pa­kisztán is, mert megizmosodott egykori védenceinek oltalmá­val végre megindíthatná telje­sen elapadt keresedelmét Türk­menisztánon kívül az egész volt szovjet Belső-Ázsiával, Üzbegisztánnal és Tádzsi­Vic-Ttánnal is A tálibok üev- vezető külügyminisztere, Ser Mohammad Sztanakzaj móllá decemberben bejelentette: „Egyetértünk csővezeték le­fektetésével, és azt szeretnénk, ha ez a vezeték Afganisztán te­rületén haladna át”. A móllá szerint a vezeték építésére hár­man pályáznak: egy amerikai- szaúd-arábiai konzorcium, meg egy dél-koreai és egy ar­gentin vállalat. A tálib kor­mányzat még nem döntött. A tálibok újabban rendelet­ben tiltották meg, hogy az em­berek szemétkosárba dobjanak arab feliratú papírokat. Ezzel ugyanis megszentségteleníte- nék a Korán nyelvét E napok­ban a Saría Rádió, vagyis a ka- buli adó hullámhosszán Mo­hammad Omár móllá, a moz­galom vallási vezetője felszó­lította az afgán népet hogy mindenki imádkozzék esőért A csapadék hiánya ugyanis ve­szélyeztetheti, a termést Télen eddig csak kétszer havazott, de a hó gyorsan el is olvadt.. Sok évvel ezelőtt viszont Zahir Sah afgán király azért imádkozott, hogy álljon el a már két hete tartó özönvízszerű esőzés. A ki­rályra sokan emlékeznek, és a Rómában számkivetésben élő volt uralkodó kegyeiért egya­ránt versengenek a tálibok és szövetségbe tömörült ellenfe­leik, a tádzsik Rábbani és Maszud, az üzbég Dosztum és az Aranyhorda idejéből itt ma­radt sűta hitű mongol népcso­port, a hazara. Az „északi szö­vetség” gyenge pontja, hogy soraiban nincs egyetlen fontos személyiség sem a többségi pastu népcsoportból. Ilyen le­hetne a király, aki éppen haza­készült, amidőn szeptember­ben elesett Kabul. Zahir óva­tos, de elhatárolódott a tálibok- tól, és egyik híve, Pir Szajjed Ahmad Gajlani az „északi szö­vetség” tagja. Ötvenéves a Der Spiegel Helmut Kohl nem olvassa, de azért érdeklődik Politikai és gazdasági botrányok, visszaélések leleple­zése, a kulisszák mögötti háttér bemutatása, nagyotmon- dó politikusok szembesítése a valósággal—ez a fő cél­ja és tartalma immár kereken fél évszázada Európa leg­nagyobb politikai magazinjának, a Hamburgban megjelenő Der Spiegelnek. MTI-Panoráma _________ Ol vasóinak milliós tábora sze­reti és semmi pénzért sem mon­dana le róla, bár van néhány olyan személy, aki kifejezetten utálja. Helmut Kohl kancellár többször a nyilvánosság előtt is beszélt arról, hogy ezt a lapot nem olvassa, bár nem tagadja: munkatársai természetesen tájé­koztatják arról, hogy „legújabb számában mit ír a Der Spiegel”. Ha az őt ért bírálatok miatt sértődött Kohl nem is nyilatko­zik a lapnak, a német közélet minden képviselője — legyen kormánypárti vagy ellenzéki —, a világ szinte minden politikusa örül, ha interjút készítenek vele a hamburgiak, mert így rendkí­vül sok befolyásos emberhez jut­nak el szavai. A több mint egy­millió példányban megjelenő hetilap nem véletlenül reklá­mozza úgy magát, hogy a meg­jelenés napja, a hétfő, „Spiegel- nap”. Ritka kivétel, ha az egész német, de gyakran a világsajtót is napokon át foglalkoztató le­leplezés, bizalmas értesülés nél­kül jelenik meg az újság. A világháború után a brit meg­szálló hatóságok „Diese Woche” (Ez a hét) címmel 1946. novem­ber közepén Hannoverben ala- pitottaK egy netuapot, s az ame­rikai Time magazint tekintették mintának. A lap német szerkesz­tői közé tartozott Rudolf Aug- stein is, aki átvette az újság kia­dói jogát, amikor a megszálló ha­tóság londoni felettesei meg akar­tak szabadulni a leleplező cik­kek sorozatát közlő és egyre ké­nyelmetlenebbé váló laptól. Az akkor 23 éves Augstein a „Der Spiegel” (Tükör) névre keresz­telte át a hetilapot, majd néhány évvel később áttelepítette Ham­burgba. Az új néven 1947. janu­ár negyedikén került az utcára a lap első példánya. A Der Spiegelt azóta Németor­szágban és szerte Európában, sőt a tengerentúlon is politikusok, kutatók, gazdasági vezetők és a világ dolgai iránt egyszerűen csak érdeklődő olvasók milliói forgatják minden héten. A lap, csakúgy mint az elmúlt öt évti­zedben, ma és a jövőben is elsősorban a témák alapos kör­bejárását, elemzését, a háttérben meghúzódó összefüggések fel­tárását tekinti a legfontosabbnak. Személyre és anyagi előnyökre vagy hátrányokra tekintet nélkül leplez le visszaéléseket, a politi­kai és a gazdasági korrupció minden válfaját. A német közélet szerves részének számító lap ala­posságának köszönhetően csak nagyon ritkán kényszerült állí­tásainak utólagos felülbírálatára. A hagyományoknak megfele­lően az írások aláírás nélkül je­lennek meg minden esetben. Ennek egyik oka, hogy egy-egy nagyobb leleplező, elemző cik­ken munkatársak és szerkesztők tucatjai dolgoznak heteken á,t. A német közélet legfőbb bot­rányos eseteinek leleplezése majdnem minden alkalommal e hetilaphoz fűződik. Az Augstein által a demokrácia rohamlöve- gének minősített Der Spiegel szá­molt be többek között arról, hogy a Flick-konszem illegális csator­nákon milyen milliós összegek­kel támogatta a pártokat Ő lep­lezte le, hogy a szakszervezeti szövetség lakásépítő vállalkozá­sánál milyen súlyos visszaélése­ket követtek el. Ez a lap számolt be arról, hogy Schleswig-Holstein tartomány miniszterelnöke mi­lyen piszkos módszerekkel pró­bálta lejáratni politikai ellenfelét. A Der Spiegel történetének legnagyobb esete azonban 1962- ben történt, amikor a lap bizal­mas értesülések alapján egy NATO-hadgyakorlatról számolt be részletesen. Franz Josef Stra­uss hadügyminiszter—az újság egyik kedvenc ellenfele—azon­nal hazaárulásnak minősítette az esetet, és Augsteint, valamint a lap vezetésének több más tagját letartóztatták. Ezrek tüntettek az utcákon olyan feliratokkal, hogy „a Der Spiegel kimúlása a de­mokrácia halálát jelenti”. Aug­stein 103 nap börtön után szaba­dult, és a lap is emelt fővel került ki a csatából. Straussnak azon­ban távoznia kellett a védelmi tárca éléről. A jelenleg 73 éves, még ma is publikáló Augstein nézetei és stílusa mindvégig rányomta bé­lyegét a lapra, amely alapító kia­dójának megfogalmazása szerint „elsősorban liberális és ha két­ség merül fel, inkább baloldali beállítottságú”. Két éve Stefan Austá11 a szerkesztőség élén, s nem kíván változtatni a lap eddigi stí­lusán. 1993 óta ugyan a Burda kiadó által megjelentetett Focus című hetilap megtörte a Der Spie­gel monopolhelyzetét a politikai magazinok piacán, de a münche­ni lap annyira eltér hamburgi ri­válisától, hogy nem csappantotta meg jelentősen annak olvasói tá­borát. Míg a Focus rövid, lény- közlésekre szorítkozó fiúsokat kö­zöl, addig a Der Spiegel a hírek mellé továbbra is bőven kínál háttérinformációkat, magyaráza­tokat. A lap hű olvasói szerint a különbség akkora, mint a sarki gyorsbüfé és egy hangulatos, ele­gáns étterem között A Der Spiegel ünneplésének hangulatát egy kicsit megzavar­ta a berlini „taz” című lapnak az a minapi beszámolója, hogy az egykori nácik későbbi nyugat­németországi közszereplése el­len mindig harcosan küzdő ma­gazinnál az ötvenes-hatvanas években három olyan vezető szerkesztő is dolgozott, aki a náci rendszerben kis- és középvezetői posztot töltött be. Augstein most azzal védekezik, hogy az embe­ri és a szakmai erényeket vette elsősorban figyelembe, s nem vájkált senkinek a múltjában. „Egyébként is mindhárman nagyszerű emberek, kiváló új­ságírók voltak”. A lelke mélyén azonban ő is tudja, hogy lapja, a Der Spiegel ilyen magyarázatot mástól soha nem fogadna^ — Apuci, én azt hiszem, hogy most meg túlságosan átestünk a szocializmus másik oldalára... CIA-ügynökök hirdetésre MTI-Panoráma __ Úg y tűnik, hogy utánpótlási gondokkal küszködik a tekin­télyes amerikai hírszerző szol­gálat, a Central Intelligence Agency (CIA). A világszerte nagy példányszámban megje­lenő londoni gazdasági maga­zin, a The Economist ugyanis hirdetést közölt, amely „jól kép­zett, vállalkozó szellemű fiata­loknak” állást kínál a CIA-nál. Az egyetlen feltétel az, hogy „a CIA-ügynökként majdan kül­földön munkát végző illető ame­rikai állampolgár legyen”. A pá­lyázótól elvárják, hogy „rendkí­vüli személyiség”, továbbá “nyi­tott a világra, erkölcsileg fedhe­tetlen és rugalmas” legyen. A leendő CIA-ügynöknek átszá­mítva 400—600 000 schilling évi fizetést kínál a hirdetés. Gottwald, a kerti törpe MTI-Panoráma Nem mindennapi néma őr vigyázza egy vasutas zöldségeskertjét a kelet- szlovákai Nőve Mestó- ban. Jozef Vlasaty ta­vasszal besorolta kerti tör­péi közé az egykori prá­gai kommunista veze­tőnek, Csehszlovákia el­ső „munkáselnökének”, Klement Gottwaldnak (1896—1953) 1,3 méter magas mellszobrát is. Eh­hez azonban az kellett, hogy a szobrot előző he­lyén, a „Jednota” (Egy­ség) üzletláncolat egy vá­rosi boltjában „nemkívá­natosnak” nyilvánítsák, és elrendeljék raktárba szál­lítását — nyilatkozta a nyugdíjas vasutas a TASR szlovák hírügynökségnek. Vlasaty egyúttal tagad­ta, hogy a Gottwald-törpe elhelyezése mögött po­litikai szándék rejlene. Mint mondta, csupán „fe­lesége elgondolását való­sította meg és szépítette kertjét”. Mint az APA a hírrel kapcsolatban megjegyez­te, Prágában és az egy­kori Csehszlovákia más városaiban nagyszámú Gottwald-szobrot távolí­tottak el, és átkeresztelték a róla elnevezett utcákat, vasútállomásokat és hi­dakat. Törölték nevét Prá­ga díszpolgárainak so­rából is. Szemetelő turisták MTI-Panoráma A német—cseh határ men­tén élő cseheket mind job­ban bosszantja a szemetelő turizmus. Különösen a Ba­jorországgal és Szászor­szággal határos Cheb (Eger) és környékének lakossága panaszkodik arra, hogy né­met turisták szemeteszsá­. ,'4 ,A kok tömegeivel kelnek át a határon és azokat cseh területre érve eldobálják. A jelenségről beszámoló Mlada Fronta Dnes című prágai lap szerint így akar­ják elkerülni a hazai sze- mételhordás magas költ­ségeit. A cseh lap rámutat továb­bá, hogy a rendőrség tehe­tetlen a szemetelő turisták­kal szemben. Nem tehet egyebet, minthogy tettené­rés esetén 60 márkának megfelelő pénzbírságot szab ki a szemeteszsáktól szabaduló német turisták­ra. Ez eddig egyetlen eset­ben sikerült csak — pana­szolta egy chebi rendőr. Ugyanígy tanácstalan azonban a cseh vámható­ság is, hiszen nem áll mód­jában minden beérkező au­tót átkutatni. Egyébként sem könnyű eldönteni, hogy egy kopottas kabát vagy egy használt televí­ziókészülék esetében sze­métről van-e szó, vagy egy ismerősnek szánt ajándék­ról — vélekedett a chebi vámhivatal szóvivője.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents