Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)
1997-01-13 / 10. szám
1997. január 13., hétfő Álmos fia, Nero Csodák csodájára a millennium dicsőítésében és a köré szőtt nosztalgikus ábrándozásokban kimerülő millecentenáriumi alkotó magyarság a dicső év végére megajándékozta a mozilátogatókat, azaz végre nemcsak a száz évvel ezelőtti ezredéves ünnepeknek, hanem magának az eseménynek, a honfoglalásnak állít emléket Koltay Gáborhasonló című filmjében. Nem kell hozzá sámáni jóstehetség és révület, hogy meg merjem kockáztatni: kevesebb nézőt csal majd a vásznak elé ez a mondafüzér, mint a rendező évtizeddel ezelőtt készült alkotása, a Szerelem első vérig... Tarczy Gyula ___ Pe dig a forgatókönyvíró zseniális: maga a történelem. Helyesebben P. dictus ma- gister (közismertebben a névtelen, azaz Anonymus), valószínűleg 111. Béla király jegyzője, és az akkori uralkodó osztály érdekében jótékonyan „hamisító” krónikása. Még pontosabban: a szerző az irodalom és a történelem tábláján egyaránt biztos kézzel rajzoló Nemes kürty István. És ha már csak annyit értek el László Gyulával, a kort jól ismerő szaklektorral, hogy a Daliással butított, és számítógéppel vadított jövendő magyar eurocsemeték kezükbe vesznek egy történelem- könyvet, már megérte. Jól is teszi a gyanútlan szemlélődő, ha tájékozódik a valós tények iránt, ugyanis a tekercseken a ránk hagyomá- nyozódott korbali mondák keverednek: Anonymus 1200 táján íródott, saját korát a régmúltba visszavetítő leírásai; László Gyula sajátos gondolkodásmódja és elmélete, valamint Nemes- kürty fantáziája. Ha úgy nézzük a filmet, mint a nem minden esetben bizonyítható krónikák és hagyományok XX. század végi képi megjelenítését, mondhatni, a kései utókortól a dicső ősöknek emléket állító hőskölteményt, rendben is van. De lefogadom egy csupor kumiszba, sokan úgy mennek majd haza, hogy a honfoglalás dicshadjárat volt néhány hullával, és nem a besenyők általi kényszer is; a székelyek biztosan a magyarok 600-as évekbeli előhírnökei; eleink mindenkit legyőztek, és barátságukért hason csúszott a bizánci császár; a turulmadarat pedig a biológiakönyvekben keresik majd. De csak másnap, miután az ember jól kialudta magát az andalító képsorok láttán. A film időszakonként jelentkező vontatottsága ugyanis csak azokhoz az értelmetlenségekhez mérhető, melyek szerint a korabeli forrásokkal ellentétben a magyar vezéreket jól megtermett, kék szemű vitézek jelenítik meg, Árpád vezér szerepére meg egyenesen egy olasz filmsztárt kellett szerződtetnünk, a millecen- tenárium alkalmából. S miközben ezeken morfondírozunk, gyönyörködhetünk Etelköz pusztáiban, és a Kárpát-medence szépségeiben, konstatálhatjuk sztárszínészeink, Sinkovits, Koncz, Helyei, Sinkó, valamint ifjú tehetségeink (?) például Gryllus Dorka színrelépését, és örülhetünk annak, hogy ez egyáltalán elkészülhetett a tengernyi segítő kéznek köszönhetően. Mégis azt mondom: kell nekünk ez a film. Rajtunk kívül a művelt külvilág úgysem értené meg, hogy mit jelentett Emese álma, míg mi pajkosan összekacsintunk a vérszerződés és a nomád földfoglalás láttán. Meg kell az is, hogy amikor Verecké- nél pajzsra emelik Árpádot, és a kamera méltóságteljesen és verőfényben pásztázza a Kárpát-medencét, merjünk végre büszkék lenni. Ha már 1996-ban nem sikerült. De mi köze ehhez Franco Nerónak? Fűzetregények MTI Füzetregényeket adott ki általános iskolás gyermekek részére a békéscsabai ITEM könyvkiadó. Maczák Edit, a kiadó vezetője az MTI-nek elmondta: a kiadvány meséket és kisebb kerettörténeteket tartalmaz, amelyeket a gyermek olvasók befejezhetnek, vagy azokhoz hasonló történeteket írhatnak. A kiadó ezeket az írásokat visszavárja és a legjobbat pénzjutalom mellett a következő füzetregényükben meg is jelenteti. A Meserét és a Kalandozó című kiadványaikkal egyébként már megkeresték az ország iskoláit. Honi szlovák írók MTI __ __________ Bé késcsabán a Szlovák Kultúra Házában rendezte meg a Magyarországi Szlovák írók és Művészek Egyesülete, valamint a Csabai Szlovákok Szervezete az Alföldi Szlovák írók V. találkozóját. A szombaton zárult rendezvényen részt vettek a Szlovák Kulturális Minisztérium, a pozsonyi Nemzeti Irodalmi Központ, a Szlovák írószövetség, a Magyar- országi Szlovák Országos Ön- kormányzat, továbbá a város és a megye önkormányzatainak a képviselői. A találkozón áttekintették a kisebbségek hídszerepét, a „kis” irodalmak és a kulturális értékek közvetítése terén a közép-európai régióban. A csarodai ótemplom Sajátos emberi tulajdonság, hogy ami ott van az orrunk előtt — lett légyen is az bármilyen csodálatos dolga a világnak —, mintha ott sem lenne... Tudjuk történetét, azt is, hogy mekkora nemzeti kincs és kulturális érték, csak éppen mivel „nap mint nap” elmehetünk mellette, hát természetesnek vesszük. Elutazunk inkább Sopronba Tűztornyot nézni és Pestre Országházat (a soproniakat és a pestieket meg ez nem érdekli), így aztán mások jönnének hozzánk a mi kis csodáinkra éhes szemekkel. Ilyen az ember. Ettől virágzik (ha kellőképpen segítik) a turizmus... Palotai István (Új Kelet) Hazánk nem dúskálkodik a legrégibb keresztény korok és művészettörténeti értékű megjelenítési formáik, stílusaik tárgyi emlékeiben. Bizánci műemlékeink alig vannak (legfeljebb egy-két altemplom), és román koriakból is kevés, amely épen maradt. Legszebb, és valóban sértetlen csak egy van, a hatalmas jáki templom, „testvére”, az ócsai, ami már sajnos erősen romos. Ez a két, tulajdonképpen az akkori időkben baziíikaméretűeknek is beillő építészeti műremek azért tudott ellenállni az idő és a történelem viharainak, mert kőből épült. Nem úgy a kisebb — főleg falusi — templomocs- kák, melyek építőanyaga legtöbbször csak vályog volt, vagy szerencsés esetben égetett tégla, mint a csarodai templomé. Ez a szépségesen szép, „egy tömbből faragott”, mégis légiesen könnyű, románosan masz- szív, mégis légies templomocs- ka az 1100-as, 1200-as években épült, tehát majd 7—800 esztendős. Az első írásos dokumentum, amelyben megemlítik, 1299- ben íródott, és a csarodai lelkészről szól... Csodálatos bizánci stílusú freskók díszítik, melyek a XIII. században készültek, és a két orvos-szentet, Damiant és Kozmát, valamint az úgynevezett „mosolygós” szenteket, Pál- Pétert és Szent Helénát ábrázolják. A freskófestés technikájáról azért is érdemes megemlékezni, mert pontosan ez tette lehetővé, hogy a reformáció korában lemeszelt és bevakolt festményeket a vakolatréteg eltávolítása után a maguk teljes szépségében lehetett ismét meglátni. A freskó festékében nincsen semmi kötőanyag! A művészek csak vízben oldott, akkoriban leginkább természetes alapanyagú, úgynevezett földfestékekkel dolgoztak. A felhordott színeket a vakolat alulról kifelé hatva kötötte meg, mivel minden nap csak annyi vakolatréteget hordtak fel a falra, amekkorát a művész be tudott festeni. így aztán a freskók nem külön hártyát vagy önálló réteget alkotva vannak a falon, hanem a vakolat szerves részeként! (A kötőanyaggal történő falfestési technikát secconak nevezzük). A szentély kevéssel később épült, mint a templomhajó, és így korai gótikus jegyeket visel magán. A feltámadott Krisztust és tizenkét apostolát ábrázoló freskók is valódi remekművek! A csarodai földesúr 1552-ben tért át a kálvinista hitre, és természetesen reformációjában követte az egész falu népe, így a templom is református templommá lett. Az akkori „bigott” református nézetek bálványimádásának tekintették, ha a templomok falán figurális ábrázolások (főleg szentek) voltak, így aztán minden freskót bevakoltak. Az Isten házának feldíszítése azonban mélyen gyökerezik az ember lelkében, így 1642. július 9-én be is fejezték a református hittételeknek megfelelő ornamentális díszítéseket. A reneszánsz jegyeket mutató girlandok, futó és terülő motívumok, és a remekműszámba menő Életfa (másképp Istenfa, vagy családfa) immár önálló életet kezdtek. Természetesen a korok haladtával újabb és újabb művészeti értékek keletkeztek a templomban, így az 1777-ben felállított csodás barokk szószékkorona. A szószéket és a templom (akkor) új bútorzatát Kisrédey Ferenc csináltatta, aki a templom alatt nyugszik. A falusi középkori kistemp- lomok gyakorlatához híven a csarodai templom tornyában sincs harang! A torony szerepe sokkal inkább őrtorony-jellegű volt, ahonnan nyáridőben tűz- figyelés, háborúk esetén pedig az ellenség kikémlelése folyt. Természetesen ennek az volt a gyakorlati oka, hogy az ilyen falusi templomok építéséhez nem hívtak komoly műszaki ismeretekkel rendelkező építőmestereket (magyarán építész- mérnököket), és az egyszerű falusi építők nem voltak képesek olyan statikai számításokat végezni, hogy egy torony a harangot is elbírja. így aztán — Csarodában sincs ez másképp — a harangláb mintegy ötven-nyolcvan méterre van a templomtól. Az 1800-as évek derekán építették. A haranglábtól nem messze építkezés folyik, épül az új papiak! Rohanni vele nem lehet, hiszen az az igazság, hgoy a falu összesen 750 lelket számlál, és bizony nehezen hozzák össze a rávalót... De ha készen lesznek vele, akkor biztosan kerül majd tiszteletes is. Elvégre az már mégis csak világ csúfja, hogy ennek az egyedülálló műemléktemplomnak nincs saját lelkésze! Vészhelyzet Palotai István (Új Kelet) Nem szeretem a sorozatokat. Részének tartom őket annak a tudatos agymosási technikának, amelynek az a célja, hogy az egész világnak mindenről ugyanaz legyen a véleménye... Ez a narkotikum a népnek, nem a vallás, ahogy Vlagyimir Iljics állította. (Persze könynyű dolog volt tévednie, hiszen ő nem láthatta a Dallast, vagy a Dinastyt...) Az ER (a Vészhelyzet) azonban valahogy más. Persze nem szabad tévedésbe esnünk, hiszen ez a sorozat sem jobb a Deákné vásznánál, annak ellenére, hogy az alapproblémák —- a Daliáséval szöges elleniében— nem álproblémák, hanem nagyon is reális — hogy ne mondjam, naturális — esetek. A vérébe fagyva betolt halálraítélt, vagy a jancsi- szeget nyelt kisgyerek sorsa a szemünk előtt billeg a lét és nemlét között, miköz- ben feszült izgalommal nézzük a fejleményeket, hiszen tulajdonképpen magunkat látjuk ott kiszolgáltatottan ebben a remek, komoly szakmai tudást, és valóban nagy tehetséget sugárzó sorozatban, amelybe -— a Dallas-szal szintén szöges ellentétben — rengeteg emberi humort csempésztek. Mindezektől életszerű, mindezektől ezerszerte jobb, mint sorozattársai. Az amerikai filmgyártás természetesen nem képes önmaga cáfolatára, ezért hát a történetek és történetecskék megoldása giccses és torokszorongató. Néha kicsit hazug is. De legyen! Nem bánom. Soha rosszabbat ne kényszerüljünk nézni heteken át, mint a Vészhelyzetet. Engem egy aprócska részlet ragadott meg az egyik részben. Szó ugyan nem esett róla, számomra mégis olyan kézenfekvő volt, hogy nekem az az este szinte erről szólt... Egy terhes mamát hoznak be lőtt hasi sebbel, és kérdéses volt, hogy a baba túléli-e az esetet. Aztán szépen megszületik, és semmi baj, csak a két combocskáján ütött sebet a golyó. Carter pedig kitisztítja és bekötözi. Happy end. Happy end? Uram Jézus, segíts! Hát eddig azt hittem, hogy az anyaméh az isteni oltalom maga. Az egyetlen pontja a világnak, ahol nincs más, csak szeretet és meleg gondoskodás. Ahol oly isteni, és örök a béke, hogy szinte paradicsomi állapotokat tükröz! És most ez a gané világ már ezt a legutolsó menedéket is megcélozta?! Tudom én, hogy a golyó áthatol a terhes nők hasfa- ' Ián, át a méhen, és át az egész istenverte életen, ha kell, tudok én mindent, csak nem akartam kimondani! Most hát kimondták helyettem, és még csak észre sem vették. Happy end? Hiszen nem az a lényeg, hogy mi az eredmény, hanem az, hogy ilyen egyáltalán filmen megfogalmazódik. És még örülünk is neki! Szegény drága kicsike, milyen jó, hogy megúszta... És íme, már fel is mentettük valahol a tettest, és azt a világot, amely nem taszította ki magából. Ez a vészhelyzet!