Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)

1997-01-13 / 10. szám

1997. január 13., hétfő Álmos fia, Nero Csodák csodájára a millennium dicsőítésében és a köré szőtt nosztalgikus ábrándozásokban kimerülő millecentenáriumi alkotó magyarság a dicső év vé­gére megajándékozta a mozilátogatókat, azaz végre nemcsak a száz évvel ezelőtti ezredéves ünnepek­nek, hanem magának az eseménynek, a honfogla­lásnak állít emléket Koltay Gáborhasonló című film­jében. Nem kell hozzá sámáni jóstehetség és révü­let, hogy meg merjem kockáztatni: kevesebb nézőt csal majd a vásznak elé ez a mondafüzér, mint a rendező évtizeddel ezelőtt készült alkotása, a Sze­relem első vérig... Tarczy Gyula ___ Pe dig a forgatókönyvíró zseniális: maga a történelem. Helyesebben P. dictus ma- gister (közismertebben a névtelen, azaz Anonymus), valószínűleg 111. Béla király jegyzője, és az akkori ural­kodó osztály érdekében jó­tékonyan „hamisító” króni­kása. Még pontosabban: a szerző az irodalom és a tör­ténelem tábláján egyaránt biztos kézzel rajzoló Ne­mes kürty István. És ha már csak annyit értek el László Gyulával, a kort jól ismerő szaklektorral, hogy a Daliás­sal butított, és számítógép­pel vadított jövendő ma­gyar eurocsemeték kezükbe vesznek egy történelem- könyvet, már megérte. Jól is teszi a gyanútlan szemlélő­dő, ha tájékozódik a valós tények iránt, ugyanis a te­kercseken a ránk hagyomá- nyozódott korbali mondák keverednek: Anonymus 1200 táján íródott, saját ko­rát a régmúltba visszavetítő leírásai; László Gyula sajá­tos gondolkodásmódja és elmélete, valamint Nemes- kürty fantáziája. Ha úgy nézzük a filmet, mint a nem minden esetben bizonyítható krónikák és ha­gyományok XX. század vé­gi képi megjelenítését, mondhatni, a kései utókor­tól a dicső ősöknek emléket állító hőskölteményt, rend­ben is van. De lefogadom egy csupor kumiszba, sokan úgy mennek majd haza, hogy a honfoglalás dicshad­járat volt néhány hullával, és nem a besenyők általi kényszer is; a székelyek biz­tosan a magyarok 600-as évekbeli előhírnökei; ele­ink mindenkit legyőztek, és barátságukért hason csú­szott a bizánci császár; a tu­rulmadarat pedig a biológia­könyvekben keresik majd. De csak másnap, miután az ember jól kialudta magát az andalító képsorok láttán. A film időszakonként je­lentkező vontatottsága ugyanis csak azokhoz az ér­telmetlenségekhez mérhető, melyek szerint a korabeli forrásokkal ellentétben a magyar vezéreket jól meg­termett, kék szemű vitézek jelenítik meg, Árpád vezér szerepére meg egyenesen egy olasz filmsztárt kellett szerződtetnünk, a millecen- tenárium alkalmából. S mi­közben ezeken morfondíro­zunk, gyönyörködhetünk Etelköz pusztáiban, és a Kár­pát-medence szépségeiben, konstatálhatjuk sztárszíné­szeink, Sinkovits, Koncz, Helyei, Sinkó, valamint ifjú tehetségeink (?) például Gryllus Dorka színrelépését, és örülhetünk annak, hogy ez egyáltalán elkészülhetett a tengernyi segítő kéznek köszönhetően. Mégis azt mondom: kell nekünk ez a film. Rajtunk kívül a művelt külvilág úgy­sem értené meg, hogy mit je­lentett Emese álma, míg mi pajkosan összekacsintunk a vérszerződés és a nomád földfoglalás láttán. Meg kell az is, hogy amikor Verecké- nél pajzsra emelik Árpádot, és a kamera méltóságtelje­sen és verőfényben pásztáz­za a Kárpát-medencét, mer­jünk végre büszkék lenni. Ha már 1996-ban nem sike­rült. De mi köze ehhez Fran­co Nerónak? Fűzetregények MTI Füzetregényeket adott ki általános iskolás gyermekek részére a békéscsabai ITEM könyvkiadó. Maczák Edit, a kiadó vezetője az MTI-nek elmondta: a kiadvány mesé­ket és kisebb kerettörténe­teket tartalmaz, amelyeket a gyermek olvasók befejez­hetnek, vagy azokhoz ha­sonló történeteket írhatnak. A kiadó ezeket az írásokat visszavárja és a legjobbat pénzjutalom mellett a kö­vetkező füzetregényükben meg is jelenteti. A Meserét és a Kalandozó című kiad­ványaikkal egyébként már megkeresték az ország isko­láit. Honi szlovák írók MTI __ __________ Bé késcsabán a Szlovák Kultúra Házában rendezte meg a Magyarországi Szlo­vák írók és Művészek Egye­sülete, valamint a Csabai Szlovákok Szervezete az Alföldi Szlovák írók V. ta­lálkozóját. A szombaton zá­rult rendezvényen részt vet­tek a Szlovák Kulturális Mi­nisztérium, a pozsonyi Nem­zeti Irodalmi Központ, a Szlo­vák írószövetség, a Magyar- országi Szlovák Országos Ön- kormányzat, továbbá a város és a megye önkormányzatai­nak a képviselői. A találko­zón áttekintették a kisebbsé­gek hídszerepét, a „kis” iro­dalmak és a kulturális értékek közvetítése terén a közép-eu­rópai régióban. A csarodai ótemplom Sajátos emberi tulajdon­ság, hogy ami ott van az or­runk előtt — lett légyen is az bármilyen csodálatos dolga a világnak —, mint­ha ott sem lenne... Tudjuk történetét, azt is, hogy mekkora nemzeti kincs és kulturális érték, csak éppen mivel „nap mint nap” elme­hetünk mellette, hát termé­szetesnek vesszük. Eluta­zunk inkább Sopronba Tűz­tornyot nézni és Pestre Or­szágházat (a soproniakat és a pestieket meg ez nem érdekli), így aztán mások jönnének hozzánk a mi kis csodáinkra éhes szemek­kel. Ilyen az ember. Ettől virágzik (ha kellőképpen segítik) a turizmus... Palotai István (Új Kelet) Hazánk nem dúskálkodik a legrégibb keresztény korok és művészettörténeti értékű meg­jelenítési formáik, stílusaik tár­gyi emlékeiben. Bizánci mű­emlékeink alig vannak (legfel­jebb egy-két altemplom), és román koriakból is kevés, amely épen maradt. Legszebb, és valóban sértetlen csak egy van, a hatalmas jáki templom, „testvére”, az ócsai, ami már sajnos erősen romos. Ez a két, tulajdonképpen az akkori időkben baziíikaméretűeknek is beillő építészeti műremek azért tudott ellenállni az idő és a történelem viharainak, mert kőből épült. Nem úgy a kisebb — főleg falusi — templomocs- kák, melyek építőanyaga leg­többször csak vályog volt, vagy szerencsés esetben égetett tégla, mint a csarodai templo­mé. Ez a szépségesen szép, „egy tömbből faragott”, mégis légi­esen könnyű, románosan masz- szív, mégis légies templomocs- ka az 1100-as, 1200-as évek­ben épült, tehát majd 7—800 esztendős. Az első írásos dokumentum, amelyben megemlítik, 1299- ben íródott, és a csarodai lel­készről szól... Csodálatos bizánci stílusú freskók díszítik, melyek a XIII. században készültek, és a két orvos-szentet, Damiant és Koz­mát, valamint az úgynevezett „mosolygós” szenteket, Pál- Pétert és Szent Helénát ábrá­zolják. A freskófestés technikájáról azért is érdemes megemlékez­ni, mert pontosan ez tette lehe­tővé, hogy a reformáció korá­ban lemeszelt és bevakolt fest­ményeket a vakolatréteg eltá­volítása után a maguk teljes szépségében lehetett ismét meglátni. A freskó festékében nincsen semmi kötőanyag! A művészek csak vízben oldott, akkoriban leginkább természe­tes alapanyagú, úgynevezett földfestékekkel dolgoztak. A felhordott színeket a vakolat alulról kifelé hatva kötötte meg, mivel minden nap csak annyi vakolatréteget hordtak fel a falra, amekkorát a művész be tudott festeni. így aztán a freskók nem külön hártyát vagy önálló réteget alkotva vannak a falon, hanem a vakolat szer­ves részeként! (A kötőanyaggal történő falfestési technikát secconak nevezzük). A szentély kevéssel később épült, mint a templomhajó, és így korai gótikus jegyeket vi­sel magán. A feltámadott Krisz­tust és tizenkét apostolát ábrá­zoló freskók is valódi remek­művek! A csarodai földesúr 1552-ben tért át a kálvinista hitre, és ter­mészetesen reformációjában követte az egész falu népe, így a templom is református temp­lommá lett. Az akkori „bigott” református nézetek bálvány­imádásának tekintették, ha a templomok falán figurális áb­rázolások (főleg szentek) vol­tak, így aztán minden freskót bevakoltak. Az Isten házának feldíszítése azonban mélyen gyökerezik az ember lelkében, így 1642. július 9-én be is fe­jezték a református hittételek­nek megfelelő ornamentális díszítéseket. A reneszánsz je­gyeket mutató girlandok, futó és terülő motívumok, és a re­mekműszámba menő Életfa (másképp Istenfa, vagy család­fa) immár önálló életet kezd­tek. Természetesen a korok ha­ladtával újabb és újabb művé­szeti értékek keletkeztek a templomban, így az 1777-ben felállított csodás barokk szó­székkorona. A szószéket és a templom (akkor) új bútorzatát Kisrédey Ferenc csináltatta, aki a templom alatt nyugszik. A falusi középkori kistemp- lomok gyakorlatához híven a csarodai templom tornyában sincs harang! A torony szerepe sokkal inkább őrtorony-jellegű volt, ahonnan nyáridőben tűz- figyelés, háborúk esetén pedig az ellenség kikémlelése folyt. Természetesen ennek az volt a gyakorlati oka, hogy az ilyen falusi templomok építéséhez nem hívtak komoly műszaki ismeretekkel rendelkező építő­mestereket (magyarán építész- mérnököket), és az egyszerű falusi építők nem voltak képe­sek olyan statikai számításokat végezni, hogy egy torony a ha­rangot is elbírja. így aztán — Csarodában sincs ez másképp — a harang­láb mintegy ötven-nyolcvan méterre van a templomtól. Az 1800-as évek derekán építet­ték. A haranglábtól nem messze építkezés folyik, épül az új papiak! Rohanni vele nem le­het, hiszen az az igazság, hgoy a falu összesen 750 lelket szám­lál, és bizony nehezen hozzák össze a rávalót... De ha készen lesznek vele, akkor biztosan kerül majd tiszteletes is. Elvég­re az már mégis csak világ csúf­ja, hogy ennek az egyedülálló műemléktemplomnak nincs saját lelkésze! Vészhelyzet Palotai István (Új Kelet) Nem szeretem a sorozato­kat. Részének tartom őket annak a tudatos agymosási technikának, amelynek az a célja, hogy az egész világ­nak mindenről ugyanaz le­gyen a véleménye... Ez a narkotikum a népnek, nem a vallás, ahogy Vlagyi­mir Iljics állította. (Persze könynyű dolog volt téved­nie, hiszen ő nem láthatta a Dallast, vagy a Dinastyt...) Az ER (a Vészhelyzet) azonban valahogy más. Per­sze nem szabad tévedésbe esnünk, hiszen ez a sorozat sem jobb a Deákné vászná­nál, annak ellenére, hogy az alapproblémák —- a Dal­iáséval szöges elleniében— nem álproblémák, hanem nagyon is reális — hogy ne mondjam, naturális — ese­tek. A vérébe fagyva betolt halálraítélt, vagy a jancsi- szeget nyelt kisgyerek sor­sa a szemünk előtt billeg a lét és nemlét között, miköz- ben feszült izgalommal nézzük a fejleményeket, hi­szen tulajdonképpen ma­gunkat látjuk ott kiszolgál­tatottan ebben a remek, ko­moly szakmai tudást, és va­lóban nagy tehetséget su­gárzó sorozatban, amelybe -— a Dallas-szal szintén szö­ges ellentétben — rengeteg emberi humort csempész­tek. Mindezektől életszerű, mindezektől ezerszerte jobb, mint sorozattársai. Az amerikai filmgyártás termé­szetesen nem képes önma­ga cáfolatára, ezért hát a tör­ténetek és történetecskék megoldása giccses és torok­szorongató. Néha kicsit ha­zug is. De legyen! Nem bá­nom. Soha rosszabbat ne kényszerüljünk nézni hete­ken át, mint a Vészhelyze­tet. Engem egy aprócska rész­let ragadott meg az egyik részben. Szó ugyan nem esett róla, számomra mégis olyan kézenfekvő volt, hogy nekem az az este szin­te erről szólt... Egy terhes mamát hoznak be lőtt hasi sebbel, és kérdéses volt, hogy a baba túléli-e az ese­tet. Aztán szépen megszü­letik, és semmi baj, csak a két combocskáján ütött se­bet a golyó. Carter pedig kitisztítja és bekötözi. Hap­py end. Happy end? Uram Jézus, segíts! Hát eddig azt hittem, hogy az anyaméh az isteni oltalom maga. Az egyetlen pontja a világnak, ahol nincs más, csak szeretet és meleg gondoskodás. Ahol oly isteni, és örök a béke, hogy szinte paradicsomi ál­lapotokat tükröz! És most ez a gané világ már ezt a le­gutolsó menedéket is meg­célozta?! Tudom én, hogy a golyó áthatol a terhes nők hasfa- ' Ián, át a méhen, és át az egész istenverte életen, ha kell, tudok én mindent, csak nem akartam kimondani! Most hát kimondták helyet­tem, és még csak észre sem vették. Happy end? Hiszen nem az a lényeg, hogy mi az eredmény, hanem az, hogy ilyen egyáltalán fil­men megfogalmazódik. És még örülünk is neki! Sze­gény drága kicsike, milyen jó, hogy megúszta... És íme, már fel is mentettük vala­hol a tettest, és azt a világot, amely nem taszította ki ma­gából. Ez a vészhelyzet!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents