Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)
1997-01-13 / 10. szám
1 u I Riport 1997. január 13., hétfő Aki szegény, az a legszegényebb Berki Antal (Új Kelet) Bakró József né Levelekről írta kétségbeesett hangú levelét. Szerkesztőségünk munkatársa otthonában kereste fel a panaszost. Bakró Józsefné: — Leveleken születtem, itt is nevelkedtem, a Rákóczi úton nőttem föl. Együtt gyerekes- kedtem a falu mostani vezetőjével. Nagyon nehéz gyerekkorom volt, korán férjhez mentem, muszáj volt, mert a szüleim nem voltak olyan helyzetben, hogy tisztességesen el tudjanak tartani. Heten voltunk testvérek, hozzászoktam a nagy családhoz, nekem is született hat gyerekem. Most tizennyolcán élünk ebben a családi házban. — Hány évesek a gyerekei? B. J.-né: — A legidősebb 21. a legfiatalabb pedig hét. Sokat szenvedtem eddigi életemben. Úgy nézek ki, mint egy ötvenöt éves vénasszony, pedig még csak harminhét éves vagyok. Őszintén megmondom, szégyellem ezt a hétéves kislányt, mindenkinek azt mondom, nem én vagyok az anyja, hanem az egyik menyem, mert hogy néz az ki, hogy egy ilyen vénségnek ilyen korú kislánya legyen. — Miből élnek? B. J.-né: A férjem meg én rokkantnyugdíjasok vagyunk, meg valamiféle családi pótlékot is kapunk. Az összes jövedelmünk 58 ezer forint körül van. Ebből fizetjük a rezsit, az OTP-t, ebbő ruházkodunk, ebből eszünk, de nem mindig van mit. Ha porciózom az ételt, nem tudom, kinek adjak először: az unokáimnak, a férjemnek? Marad-e nekem is valami?... — Az önkormányzat nem segít? — Onnan semmit sem kapunk. Ma is voltam fenn, hogy tudnának-e valamit adni. A jegyző mindent megígér, de eddig nem volt benne sok köszönet. A polgármester meg azt mondja, hogy ő szívesen elbeszélget az emberekkel, de segélyt nem tud adni, mert az önkormányzatnak sincs pénze. Nem hiszem én azt. Hát az állam nem ad ilyen célra? De igenis ad! Hát akkor mire költik az ilyen pénzeket? Miért nem adnak nevelési segélyt, amikor három gyerekem is iskolás. Nehogy azt higgyék, hogy csak én mentem így tönkre. Nézzék meg a férjemet. Tiszta ősz, hát szabad egy embernek ennyi idős korára megőszülni? Bakró József: — Rokkant- nyugdíjas vagyok én is. Amikor ’94-ben volt ez a kisebbségi választás, akkor megválasztottak engem is. Én vagyok a faluban a cigányság szószólója. Mindig ott vagyok az ön- kormányzati üléseken. Most a decemberi ülésen megszavazták, hogy a képviselők kapnak jutalmat, aminek nagyon megörültem, mert nekünk is jól jött volna az a kis pénz, de amikor mentem érdeklődni, hogy mikor fizetik, azt mondták, hogy nekem nem jár, mert én csak szószóló vagyok. B.J.né: — Azt mondja meg nekem, hogy lehet 18 embert 58 ezer forintból eltartani? —Egyik gyereke sem dolgozik? B.J.: — Sajnos, egyik sem. Nagy a munkanélküliség, a magyarok sem tudnak elhelyezkedni, hát akkor, egy cigány ugyan hol találna magának munkát? Tegnapelőtt is elvittem a két fiamat a szomszéd faluba Apagyra, mert azt hallottuk, hogy ott van valami munkalehetőség, de mire odamentünk már betöltötték. — Mint a cigányok képviselője, nem került ellentétbe a falu vezetőivel? B. J.: — Nem hiszem. Nem vagyok én olyan kiabálós fajta. Meg aztán nem is nagyon tájékoztatnak engem semmiről. Most is van valami pályázat nevelési segélyre, kiszámoltuk, hogy nyolcezer forint jutna fejenként, de hogy mi lett vele? Kiosztották-e már? Nem tudom. B. J.-né: — Nem törődnek azok a cigányok gondjaival. A lány úgy ment el iskolába, hogy nincs egy rendes cipője. Gumicsizmában jár. Hát szabad ilyet hagyni ebben a hidegben?! Lassan elfogy a tüzelőnk. Mi lesz így velünk? Ha nem szűnik ez a nagy hideg, megfagyunk.... B. J.: -— Azt mondták a múltkor, hogy adnak valami kis pénzt tüzelőre. Mire felértünk a tanácsra, összesen 150 forint lett belőle. Mondja meg nekem, lehet ennyi pénzért manapság tűzifát venni? B. J.- né: — Nézze meg, mit kaptunk a jegyzőtől karácsonyra. Ez összesen 8000 forint büntetés. Csak azért, mert a gyerekek elmentek fáért és lebuktak. Az uram meg magára vállalta. Hát hogy lehet ilyet csinálni? Nem elég a mi nyomorúságunk, még ezzel büntetnek bennünket? Az egyik háromezerről szól, a másik meg ötről. Kifizettük, mert nem akartuk, hogy lecsukják az uramat. Nehezen bírom már. A gyerekek enni kémek, én meg abból a nagyon kevés pénzből büntetést vagyok kénytelen fizetni, pedig higgye el, száz helyre is tudnám költeni. Azt vetik a szemünkre, hogy van kocsink. Igen. Egy huszonkét- éves öreg Lada. El se tudnánk adni, nem kell az a kutyának se. Benzint se nagyon tudunk bele venni, mert ilyesmire aztán végképp nincs pénzünk.És az hogy veszi ki magát, hogy most is osztogattak karácsonykor élelmiszer-csomagokat, meg volt, aki kapott ötezer forintot, Nekünk meg semmit sem adtak... Milyen dolog ez? Nem az a bajom, hogy olyan is kapott, akinek csak három gyereke van, mi meg ugye itt vagyunk ennyien, hanem az, hogy az ilyen pénzeket pofára osztogatják. Aki nem áll be a sorba, az megnézheti magát. Örülök, hogy eljöttek, legalább jól kipanaszkodhattam magam. Vegyes érzelmekkel hagytuk magunk mögött Bakró József portáját. lőttünknek híre ment a telepen, és megállítottak bennünket, hogy miért csak egy családot kerestünk meg, miért nem beszéltünk mindenkivel. Nem tudtunk mit válaszolni, annyit mondtunk, hogy a későbbiekben visszatérünk az ő problémáikra is. A csúszós úton lépésben araszolgattunk a polgármesteri hivatal felé. A polgármester urat kerestük, de csak Gresó László jegyző tartózkodott a hivatalban. Neki meséltük el a Bakró család szomorú helyzetét. — Jól ismerem Bakróékat, ismerem gondjaikat is. Segíteni azonban nem tudunk. Az önkormányzat nem rendelkezik olyan anyagi kondíciókkal, hogy a szükségletnek megfelelően tudja támogatni a rászoruló családokat. Higgyék el, sokan élnek Bakróéknál rosz- szabb körülmények között, felelősséggel kell dönteni, hogy azt a nagyon kevés pénzt kinek adjuk. A jövő évi költségvetés sem hoz érzékelhető javulást. Komoly összegű kölcsönök nehezítik a falu gazdálkodását, gondoskodnunk kell az intézményeinkről. Hiába emelték az oktatásra jutó támogatást, a költségeket egyáltalán nem fedezi, valamin spórolnunk kell. Segít rajtunk egy keveset, hogy a gázvagyon ellenértékét megkapjuk, de hát azt is három részletben. Kilencvennyolcmillióba került a beruházás, és mindössze negyvenet kapunk vissza belőle. — Bakró József panaszkodott, hogy megbüntették 8000 forintra. — Nem mi kezdeményeztük, rendőrségi átirat jött, nekem cselekedni kellett. — Azt is mondta, hogy év végén nem kapott jutalmat, pedig minden képviselő ka- pott. —Ő nem testületi tag. Nem kapta meg a törvényben előírt szavazatmennyiséget, ezért lett csak szószóló. Neki nem jár. Talán ha nincs az a két szabálysértés, akkor valamit kitalálunk, de így egyszerűen nem foglalkoztunk vele. Nem könnyű most sem a magyar, sem a cigány családok élete, és félő, hogy komoly baj is lehet az ellentétekből. Elszaporodtak a cigányok által elkövetett terménylopások. Almát, krumplit, mindent lopnak, ami ehető. Volt olyan esetünk is, hogy élő almafákat vágtak ki tüzelőnek. Pedig nem mondhatja rólunk senki, hogy a falu cigányellenes lenne. Járt kinn Bakróéknál, láthatta, milyen takaros portán áll a házuk. Nem sok falu van ma Magyarországon, amelyik fillérekért adott közművesített telket az építkezni akaró cigányoknak. — Létezik szociális földprogram. Nem próbálkoztak meg vele? — Minek? Ott kinn a telepen nagy kertek maradnak műveletlenül. Pedig egy kis krumplit, ezt-azt ott is termelhetnének. Jó, ha három család foglalkozik ilyesmivel. Mi szívesen adnánk öt-tíz- húsz hold földet is, de senkinek nem kell. Most karácsonykor kiosztottunk talán 36 élelmiszercsomagot. Abból kaptak Bakróék is, de az akciót nem mi, hanem a Vöröskereszt szervezte, és Sók csomag kifejezetten névre szólóan érkezett. — Végül is Bakróék számíthatnak valami segélyre? — Nem tudok konkrétumot mondani. Az önkormányzat minden tőle telhetőt megtesz. A „nincs” nagy úr!
