Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-17 / 294. szám
6 1996. december 17., kedd Interjú UJ KELET Beszélgetés Barcs János íróval A Dráva-parttól Szicíliáig „Ha nincs a szavunknak súlya, akkor is szólni kell, mert ez az írói felelősség.” Csonka Róbert felvétele Tegnap rövid látogatáson Nyíregyházán tartózkodott Barcs János író, költő, akinek szabolcsi kötődése ismert az irodalombarátok között. Egyik vezetője a Váci Mihály Irodalmi Körnek, húsz éve látogatja rendszeresen a kör alkotótáborát, a Kelet Felől irodalmi és művészeti folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, több megyénkben kiadványnak szerkesztője és lektora. F. Sipos József (Új Kelet) — A Budapest és Nyíregyháza közötti távolság ma már könnyen lerövidíthető, mégis ritka, hogy egy fővárosi író ilyen erősen kötődjön egy távoli megyéhez. Mi ennek az oka? — A jó emberi kapcsolatok áthidalnak minden távolságot. Elmondhatom, hogy nagyon jó barátom volt Váci Mihály, annak ellenére, hogy én nagyon messze állok (és álltam) a baloldaliságtól. Ide köt Galambos Lajos emléke és a mai szabolcsi irodalmárok barátsága is. Ezen a tájon mindig nyíltszívű, őszinte emberekkel találkozom. Ha nem kötnének családi és egyéb szálak ilyen erősen Budapesthez és környékéhez, szívesen élnék ebben a megyében. — Villámlátogatásának célja? — Vágjunk a közepébe! A Rím Kiadó gondozza eddigi legnagyobb terjedelmű művemet, a Dráva-parttól Szicíliáig című életregényt, melyet feleségemmel együtt írtunk és amely az „Egy háborús szerelem története 1945—1996” alcímet viseli. — Ritkaság ma életregényt írni. Ennél is ritkább, ha mindezt egy szerzőpáros írja. Van-e ennek valami különös üzenete? — Feleségemmel, M. Bakos Máriával ötvenkét éve élünk együtt. A második világháború utolsó napjaiban ismerkedtünk meg és házasodtunk össze. Én akkor tizenhét éves voltam, ő tizenöt. A front elsodort bennünket Ausztriába és Olaszországba. Mivel szökött levente voltam, ezért a hazajövetellel ki kellett várni a háború végét. Ezután beindult az élet: valahol lakni kellett, családot is akartunk. Az éhezést már kipróbáltuk, a gazdagságot még mindig nem sikerült. Dolgoztam az építőiparban, tizenkilenc évig voltam aktív ökölvívó... —íróként is kemény, elszánt ember hírében áll. — Az író és általában a művészember nem is lehet más. Kemény munka mellett értem el, hogy hét kötetem jelent meg. Több mint negyven antológiában, és a rádió irodalmi műsoraiban is szerepeltek írásaim... Nem folytatom tovább, mert dicsekvésnek tűnhet. Azt viszont mindenképpen el kell mondanom, hogy a feleségem által biztosított csodálatos, harmonikus élet nélkül nem tudtam volna végigjárni ezt az utat. O volt az, aki mindig mellettem állt. —Az ön életében fontos szerep jut a szeretetnek, pedig ennek hiánya a XX. század egyik átka. Mennyire tekinthető jelképnek a könyv alcímében szereplő „háborús" jelző? — Az élet: harc. Önmagunkkal és másokkal. Ez igaz akkor is, ha két ember szereti egymást. A világ konfliktusai — ha akarjuk, ha nem — az embereken csapódnak le. Egy kapcsolat életképessége és jövője pedig a konfliktusmegoldó-képességen múlik. Ösz- szetartó szeretet nélkül nem szabad és nem is lehet boldogan élni. Sajnos az emberek beszűkültek, és nem tudják, vagy nem is akarják megoldani problémáikat. — Az írói felelősség? — Az író dolga, hogy megmutassa az élet mindkét oldalát: a jót is és a rosszat is. Fontos, hogy példaértékű életet éljen, tiszta erkölcsre neveljen, és tegyen meg mindent azért, hogy gyermekeink ne nevelkedjenek föl hitetlenül. — Van-e elég súlya az írók szavának? — Ha nincs a szavunknak súlya, akkor is szólni kell, mert ez az írói felelősség. Ez az a pont, ahol rendet kell teremteni a szakmán belül is. Csupán íráskényszerből és közlési vágyból nem szabad írni. Az író szavai hangozhatnak nagyképűen is akár, de műveiben mindenképpen meg kell aláz- kodni, mert az író szolga. Aki ezt nem vállalja, az — még ha sokan olvassák is — soha nem lesz jó író. —Saját munkája mellett sokat foglalkozik a fiatal pályatársakkal. Milyen tapasztalatai vannak erről? — Pontosabban fogalmaznék: azért foglalkozom a fiatalokkal, hogy pályatársak lehessenek. Csak a tehetséges embereket szabad segíteni, mert ennek hiányát nem pótolja semmilyen vasakarat. Az a tapasztalatom, hogy a fiatalok nagyon nehezen fogadják el saját tehetségtelenségüket. Egyesek túl későn jönnek rá, hogy hiába erőlködtek. Az ilyen emberektől meg kell mentenünk a magyar irodalmat. Ez is írói felelősség. — Barcs János, az érző szívű költő, ezek szerint kegyetlen szerkesztő? — Ezt is fel kell vállalni. Fontos, hogy a fiatal íróknak ne kelljen azon a nehéz úton eljutni a csúcsra, melyen én is jártam, és járok. Ismételten mondom, még fontosabb az, hogy a mindenáron írni akaró „műkedvelők” szoruljanak le erről az útról. — Beszélgetésünk végén térjünk vissza a könyvre... — Karácsonyi ajándéknak készült, de minden valószínűség szerint „újévi malac” lesz belőle. Nagy ajándék ez, az élet ajándéka, M. Bakos Máriának és Barcs Jánosnak közös útjáról, amely utat újra végigjárnánk — az összes buktatóival együtt —, akár többször is. Mikrocenzus MTI A csökkenő születésszám és az emelkedő halandóság következtében több mint másfél évtizede folyamatosan zsugorodik az ország lé- lekszáma. Ez Magyarországot a legkedvezőtlenebb demográfiai adottságú európai országok közé helyezi. Folytatódik a népesség öregedése, a gyerekek és a fiatal felnőttek aránya a lakosságon belül csökken, az idős kordáké növekszik. A népesség 18 százaléka gyermek, 63 százaléka felnőtt és 19 százaléka idős korú. Száz felnőttre 29 gyermek és 31 idős ember jut. Minderről Balogh ^ Miklós, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese számolt be azon a hétfői sajtó- tájékoztatón, amelyen a két nagy népszámlálás közötti kis népszámlálás, az úgynevezett mikrocenzus eredményeit ismertette az újságírókkal. Elmondta: a felnőtt lakosság körében hosszabb ideje érvényesülő tendencia a házasok arányának csökkenése, az elváltak, nőtlenek és hajadonok köre viszont ennek megfelelően bővül. Szólt arról is, hogy tovább emelkedik a népesség iskolai végzettségének szintje: a 18 éven felülieknek egyhar- mada rendelkezik legalább középiskolai érettségivel, s a felnőttek 12 százaléka szerzett felsőfokú végzettséget. A statisztikai adatok szerint csökkent a gazdasági aktivitás. A keresők aránya 1990 — az utolsó népszámlálás — óta több mint 9 százalékkal esett vissza. A gyerekek számának csökkenésével ugyan kevesebb lett az eltartott, viszont növekedett az idős korú inaktív keresők száma, akiket szintén el kell tartani. Jelenleg 100 aktív keresőre 193 eltartott jut. Valamelyest csökkent a háztartások száma 1990 óta. Ez év áprilisában az országban 3 millió 869 ezer háztartást regisztráltak, s ezekben összesen 9 millió 995 ezren éltek. A háztartások több mint egynegyede egyszemélyes, ami azt jelenti, hogy ma már több mint egymillió ember él egyedül. Lakáskörülményeik általában rosszabbak, mint azoké, akik több személyes háztartásban élnek. A lakásépítések száma egyébként az 1980-as évek közepe óta folyamatosan csökken, ám miután a népesség is apadt, az átlagos laksűrűség valamelyest javult. A legjellemzőbb az országban még ma is a kétszobás lakás, s az otthonok mintegy 60 százaléka tekinthető komfortosnak. , Kisebb és nagyobb bosszúságaink Tisztelt szerkesztőség! t Szeretnék reagálni egy hírre, és szóvá tenni két témát az érdekeltek miatt. Részben megnyugtató — hisz elég sok károsult kívánsága —, hogy Vén Istvánt, az EMGV. Kft. ügyvezető-igazgatóját a Legfelsőbb Bíróság is elmarasztalja. Ha nem játszotta volna meg a „magányos farkast” — mint a többünknél lévő írásos bizonyítékok „idő után” mind egyértelműbben bizonyították —, a „vadászterületéről” (megyénk, Ózd, Dunaújváros, Győr és Budapest) sok magas társadalmi, politikai stb. funkcióban lévő személyt is magával húzott volna a mélybe! Ösztönösen vagy tudatosan későn „eszmélt” fel! Nem válik a demokráciánk javára, hogy ezek nagyobb hányada továbbra is „közmegbecsülésnek” örvendhet! A károsultak zömében a létminimum szintjén tengethetik életüket, lehorgasztott fejjel jár- hatnak-kelhetnek. Köztük rokonok, volt munkatársak, szovjet fogságot megjárok, részben még élő idősek, betegek és sorolhatnám tovább — név szerint is... A történteket az előző és a mostani kormány úgyszintén — mint azt többször az ad hoc bizottságunk kérte is — orvosolhatta volna! Sem az előző, sem a mostani nem vett komolyan bennünket. A korábbi választás eredménye ismert! A mind több hasonló, polgároknak és az államnak milliárd forintos károkat okozó ügyek miatt újból megfontoljuk, melyik pártra szavazzunk és szavaztassunk a bővebb környezetünkkel is... Sovány vigasz, hogy mintegy 40 millió forint névleges vagyona lehet még hivatalosan — Vén úrnak! Ezt 3454 károsult 621 millió forintjára kivetítve kellene kö- vetelésarányosan felosztani... Többen ezt reménytelennek látják, s nem kérték a követelésük behajtását... Na meg az újabb kiadást is ró a károsultakra. Tehát jól megfontolandó, érdemes-e még „beszállni” a végrehajtásba. Mindenki maga döntse el! — A vidéken élő állampolgároknak nem újság — különösen azoknak, akik személyesen is vitába „ke-. veredtek”, a saját és mások érdekében a különböző szinten tevékenykedő kárpótlási hivatalok egyes beosztottjaival és vezetőivel — a Tocsik-ügy vagy a Heves megyei hivatalnál történő nyomozás! Megyei hivatalunk egyes dolgozóinak csak két értelmes szót kellett volna mondaniuk tizenhárom, ilonatanyai erdőt licitálónak. és mentesítették volna magukat a tetemes anyagi kártól és a bírósági tortúrától! Bővebben is tudnék „reagálni” egyesek jellemtelensé- géről... Inkább informálni kívánom azokat, akiktől joggal vagy „jog nélkül” visszatartottak kárpótlási jegyeket a licitálásoknál: mielőbb menjenek be a Kereskedelmi és Hitelbankhoz „csatolt” volt IBUSZ-irodába (Nyíregyházán a Hősök terén), és napkon belül megkaphatják még 1994 évre visszamenően is a kárpótlási jegyüket. Igaz, Nyíregyházán is lesz földlicit a jövő év január 4-én és 5-én, de aki nem akar földet szerezni, az napi árfolyamon beválthatja a Kereskedelmi Bank másik irodájában. Szintén a Hősök terén! — Emlékezetem szerint mintegy 700 millió forint értékű közvilágítási áramdíj megtakarításánál tart a városunk önkormányzata... Summás összeg és dicséret érte! Ha év végéig már nem is sokkal, de jövőre annál többel meg lehetne „fejelni”. Mifelénk — a Korányi út jobb oldalán lévő Csaló köztől lefelé — néha még hét óra után is égnek a lámpák! Ha meg valakik még azt is megvizsgálnák, hogy szükség van-e olyan fényerősségre, mint amilyen egyes utcákban van, hatványozni lehetne a megtakarítást. A Kalevala sétány egyik utcájában kilenc égőtestet számoltam meg, amelyekből négy szükségtelen! Nem feltétlen szüskéges még a tűt is megtalálni az éjszakában... Korábban is szóvá tettem ezt, azzal indokolták, a sötétség serkenti a betörőket! Van benne igazság — de ma már még a falukban is egyre többen nappal törnek be... Hisz olyankor kevés helyen tartózkodnak otthon! Sőt, az egyik illető szeme láttára „költöztették ki” az egyik szomszédját... Azóta meg is fojtanák egymást — különösen a kárvallott — még egy kanál vízben is! Nincs mit csodálkozni rajta... Ha véletlenül sort kerítenének javaslatom elfogadására, azért előbb legalább a járdákat tegyék „közlekedőképessé”, mert nem egy felnőtt is orra bukott már az egyenetlensége, kisebb-nagyobb felgyűrődése miatt. Különben a szólás-mondás azt takarja — addig nyújtózkodj, ameddig a takaró ér! Elnézést a „nekibuzdulásomért”, s egyelőre „le is állítom” magam... Tisztelettel: Varga Gyula Nyíregyháza, Kalevala sétány 28.
