Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-17 / 294. szám

UJ KELET Városlátogató 1996. december 17., kedd 7 Kovács István Spisák Jánosné — Nagyon bízunk ebben a határozatban, nemcsak én, de a környezetemben mindenki. Nemcsak a munkalehetőség miatt reménykedünk, de talán a lakókörzetünk is előnyére fog változni. Ez azt is jelentheti, hogy a vállalkozók kedvet kap­nak a térséghez és egyre több üzemet építenek. — Nálunk nagy esemény a karácsony. Ilyenkor az egész család összejön. Általában mi vagyunk a vendéglátók, mert kertes házban lakunk. Leszünk vagy húszán. Az ajádékok már részben megvannak és most pénteken megérkezik a vendé­gek egy része. — Túl sokat nem várok. Jól szeretnék élni. Debreceni Sándor Nemrégiben született meg a hivatalos döntés, hogy Záhonyt vállalkozási övezetté nyilvánítják. Vajon jelent-e valamit az ott élőknek egy ilyen határozat? A többszörö­sen hátrányos helyzetben lévők várhatják-e sorsuk jobb­ra fordulását? Erről érdeklődtünk Záhonyban, no és természetesen a karácsonyi készülődésről és a jövő évi tervekről. Berki Antal (Új Kelet) — Remélem, lesz valami változás, és ezt jó értelemben értem. Mostani vállalkozóink csak kocsmákban meg ABC­kben tudnak gondolkodni, de ha valakinek elromlik mondjuk az órája, kénytelen Kisvárdára menni, hogy megcsináltassa. —Az ünnepeket családi kör­ben fogom tölteni. Az ajándé­kokat még nem vettem meg, de van időm. Ma még csak 16-a van. Az ünnepek egy részét munkával fogom tölteni. Kará­csonyi diszkót tartok, mert al­kalmanként lemezlovas is va­gyok. — Komolyabb terveim nin­csenek. Változtatni a helyze­ten jövőre sem kívánok. Jól érzem magam a postánál, a diszkózás is teljes mértékben kielégít. Remélem, jövőre nem lesz ekkora áremelés, ekkora adó és akkor elfogadható lesz az életem. — Jó egy ilyen határozat, pontosan nem tudom, hogy mit jelent, de ennél rosszabb biztosan nem lehet. Remélem, nemcsak a külföldiek járnak jól, hanem mi, magyarok is profitálhatunk belőle. — Még nem vásároltam meg mindent, de már sok aján­dék együtt van. A szentestét együtt tölti majd az egész csa­lád. Igazán csak ezen az ünne­pen tudunk összejönni, való­színűleg az éjféli misére is kö­zösen megyünk. — Nagyon sokat nem vár­hatok. Remélem, hogy nem lesz nagy áremelés, bár az előjelek nem ezt mutatják. Megpróbálom szinten tartani az életünket. Évek óta nehe­zebb a megélhetés. Talán jövőre valamivel könnyebb lesz. Közeledik a karácsony. A város apraja-nagyja készülődik az ün­nepre. A záhonyi óvodások önálló karácsonyi koncertet adnak. Az ünnepségen minden kis óvodás képességeinek megfelelő produkcióval szórakoztatja társait. Gáz, út, szennyvíz, Tisza-hid és hulladéklerakó A nagy beruházások éve Záhony képviselő-testülete jelentős településfejlesztési beruházásokat hajtott végre az elmúlt esztendőben. Per­sze, az elkövetkező években ezeknél nagyságrendekkel nagyobbak várhatók, mivel a közelmúltban a honatyák ál­dásukat adták a Záhonyi Különleges Gazdasági Öve­zet projektjére, de a lakos­ság pillanatnyilag az idei erő­feszítés gyümölcsét élvezi... Vitéz Péter (Új Kelet) A mind urbánusabb életkörül­mények megteremtéséért tett lé­pések legnagyobbika a gázprog­ram megvalósítása volt. Záhony és a környező tizenegy település az az egyetlen régió, amely nem Tigáz-érdekeltségű, hanem a munkálatokat a debreceni szék­helyű WAV-Gáz végezte. Sza­bó János, a településfejlesztési bizottság képviselője szerint a szeptember közepén megkezdett bekötési munkák az előzetes ter­vek szerint haladnak, s mára már több mint kétezer fogyasztóegy­ség csatlakozott a hálózatra. A rá­kötési díjak 20 és 40 ezer forint között változtak településenként. A jövő egy közel 300 millió fo­rintos elképzelése, hogy az ön- kormányzat és a MÁV közös beruházásaként elkészülne a vá­ros és a vasút távfűtési rekonst­rukciós tanulmányterve. Az el­képzelés lényege, hogy a paku­ratüzelésű rendszert gázüzemű­vé alakítsák át. Útkarbantartásra, -felújításra közel 30 millió forintot költött a város, de elkészült tizenöt utca járófelületének rendbeté­tele, a tejles csatornamű beve­zetésével együtt. Ez részben saját erőből, részben állami tá­mogatással épült meg. A déli bekötőút központi beruházással készül, amely a 4. számú főút­hoz csatolja egy újabb ponton a várost. Az önkormányzat a telkek megvásárlásával járult hozzá az építéshez, amely vár­hatóan a jövő év első negyed­évében készül el. Záhony, Győröcske és Tisza- bezdéd önkormányzatai meg­egyeztek egy közös szenny­víztisztítómű építésében. Az építési munkák még ebben az esztendőben elkezdődnek a je­lenlegi tisztítómű közvetlen kö­zelében. A beruházás közel 250 millió forintba fog kerülni. Várhatóan még e héten elő­zetes döntés születik a záhonyi lakossági szilárdhulladék-lerakó megépítéséről. A város hulla­dékgazdálkodása a jelenlegi kö­rülmények mellett hamarosan eléri kapacitásának csúcsát. Az előzetes tervek szerint a korsze­rű lerakó harminc évre megol­daná a település hulladékelhe­lyezési problémáját, s kiegészül­ne egy komplex szelektív sze­métgyűjtési elképzeléssel. Művelődési ház a határszélen Szerencsés helyzetben van a záhonyi oktatási és mű­velődési központ. Minden­esetre jobb körülmények kö­zött dolgozik, mint a más vá­rosokban működő műve­lődési házak. A MÁV tulajdo­nában és kezelésében lévő intézmény városi közmű­velődési feladatokat is ellát. Bán János igazgató elégedett az intézményben folyó mun­kával, eredményesnek ítélve meg a 96-os esztendőt. Berki Antal (Új Kelet) — Sok jó dolog van a két lá­bon állásban, nemcsak a MÁV, de a városi önkormányzat is tá­mogatja a munkánkat. Záhony kis város, mindössze 5600 lako­sa van, ezért igazi színházi ese­ménysorozatot nem érdemes rendeznünk. Évente négy-öt felnőttelőadást tartunk. Ezeken általában nincs telt ház, ami a város lélekszámából is ered. Sokkal jobb a helyzet a gyerek­előadásokkal. Egy-egy vendég­játék alkalmával három előadást is tartanak a színháznak. Dél­előtt jönnek az óvodások, a két délutáni előadás az iskolásoké. Ilyenkor autóbusszal behozzuk a vonzáskörzetünkben lakó gye­rekeket is. Földrajzi helyzetünk miatt nem túl nagy ez a vonzás- körzet, pont a hármas határ csücskében vagyunk, de amit tudunk, megteszünk a gyereke­kért. —A plakátokon látom, hogy rendszeresen tartanak filmvetí­téseket. — Nem túl sokat. Alaposan megváltoztak a társadalmi szo­kások. Egy ilyen jellegű mozi egyszerűen nem tud versenyez­ni a televíziók és a videotékák kínálatával. Hetente egy-két fil­met vetítünk, inkább azért, hogy kihasználjuk a meglévő elmondhatom, hogy eredmé­nyes esztendőt zártunk, és nem látom annak lehetőségét, hogy ezt a jövő évben ne tudjuk meg­ismételni. Nem várunk a sült­galambra. Nem csak fenntartó­inkra mutogatunk. Magunk is próbálunk bevételhez jutni. A szűkös szálláslehetőségeken úgy próbálunk segíteni, hogy a nem igazán kihasznált színhá­zi öltözőket időszakos panzió­ként működtetjük. Ez nemcsak nekünk jelent némi hasznot, de a város vendégei is jól járnak, mert kulturált körülmények között tölthetnek el egy-két éj­szakát Záhonyban. Bán János igazgató vetítőberendezéseket. A me­gyei moziüzemi .vállalat meg­szűnésével az önkormányzat kezelésébe került a vetítőgép, vétek volna, ha nem csinálnánk vele semmit. — Mit jelent az, hogy az in­tézmény a MÁV tulajdonában van? — Elsősorban oktatási fel­adatokat látunk el. A Magyar Államvasutak munkaerőigénye speciális képzettséget követel. Áz intézmény ezen feladatok ellátását végzi. Most fejeztünk be egy vagyonőrtanfolyamot, százharminc résztvevő kapott bizonyítványt. Összességében Záhony • • önkormányzati hírek Gimnáziumi szak A következő tanévben a záhonyi középiskolában az általános közlekedési szak mellett beindul a gimnáziu­mi oktatás is. Az érdeklődő továbbtanulni vágyó diákok a legutóbb megrendezett is­kolai nyűt napon megismer­kedtek a leendő képzési for­mával, amelyben kiemelt szerepet fog kapni az angol, a német nyelv, illetve a szá­mítástechnikai oktatás. Temetőrekon­strukció Megkezdődött a városi te­mető, illetve az új ravatalozó tervezése, amelyet a lakosság várhatóan még az idén véle­ményezhet. Az előzetes el­képzelések szerint a tervek tartalmazni fogják a temető komplex bővítési, korszerű­sítési elgondolásait a parko­sítással, a sétálóutakkal, pihe­nőpadokkal együtt. V árosrendezési terv A város három fő részé­nek, a városközpontnak, a 4. számú főút környékének, illetve a nyugati lakótelep­nek elkészült a részletes, hosszú távú rendezési terve, amelynek célja, hogy egy­séges arculatot kapjon a város: zöldterületei növe­kedjenek, de egy sétálóut­ca, egy játszótér vagy védett gépkocsitárolók kialakítá­sának lehetőségét is tartal­mazza. Zöldprogram A gázbekötések elvégzé­se után idén már közel 300 ezer forintot költött a város parkosításra. Több száz cserjét, fát és örökzöldet ül­tettek városszerte, de de­cember közepére az összes fenyőcsemetének lába kelt. Ettől függetlenül jövőre folytatódik a parkosítás, várhatóan nagyobb összeg ráfordításával. Mindenki karácsonya Munkatársunktól __ A városi önkormányzat hagyományápoló módon, a tavalyi rendezvény pozitív tapasztalatai miatt közös ün­neplésre várja a lakosságot december 22-én, vasárnap a polgármesteri hivatal előtti térre. Az ott álló, feldíszített mindenki karácsonyfája alatt kisiskolások műsorá­val, köszöntőkkel, versekkel és gyertyafény melletti kö­zös énekléssel szeretnék megünnepelni a karácsonyt. A szeretet ünnepére való készülődésből kiveszik ré­szüket az iskolások, a pol­gárok, a vállalkozók és az önkormányzat is. Ki-ki a saját erejéhez mérten dí­szekkel, ajándékokkal vagy saját munkájával járul hoz­zá a közös örömhöz.

Next

/
Thumbnails
Contents