Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-06 / 285. szám
6 1996. december 6., péntek Riport UJ KELET A Mikulás már nem szánon érkezik Rénszarvasok helyett taxisofőrök Bár a mesék úgy írják, hogy a Télapó rénszarvasok húzta szánon érkezik, az eltelt évtizedek alatt nagyot változott a világ. Legalábbis Nyíregyházán, ahol csütörtök délután taxin indult útnak a nagy szakállú. A gáb- rielesek központjában már kora délelőtt nagy volt a sürgés-forgás. Egyre gyűltek a felcímkézett, névvel és címmel ellátott csomagok, melyek mind arra vártak, hogy a puttonyba bepakolva eljussanak a gyerekekhez. Délután két órakor már minden készen állt az indulásra. Fotós kolléganőmnek és jómagámnak Dorogi Attila adott helyet autójában. Első utunk a Ferenc körútra visz, ahol néhány perces várakozás után „korához képest” fiatalos lendülettel huppan be az első ülésre a Télapó. Hamarosan kiderül, hogy a földig érő kabát ismerős alakot rejt. A barna hajú fiatalember neve a rádióhallgatók és a fiatalabb korosztálynak biztos hogy ismerősen cseng, hiszen Kállai Gábor ha éppen nem ajándékot osztogat, akkor a PB rádiónál vagy közismert szórakozóhelyeken műsort vezet. — Ez már nem az első esztendő, hogy hátamra veszem a puttonyt. Köztudottan jó a kapcsolatunk a Gábriel taxisokkal, így tavaly, mikor Mikulás-hiányuk volt, az első szóra elvállaltam a feladatot és nem bántam meg. A családokon kívül egy óvodában és egy bölcsődében is jártam, sok aprósággal találkoztam. — Honnan tudod, hogy melyik gyereknek mit kell mondanod? — Bevallom, hogy nem minden esetben magamtól vagyok olyan okos. A szülők és nagyszülők, illetve azok, akik beadják a csomagokat a központba, kis levélkét is mellékelnek. Erre lejegyzik tőmondatokban, mi az, ami a gyermekre a legjellemzőbb. Persze nem csak csupa jót írnak. Tavaly meg kellett kérnem arra is egy kisfiút, hogy a jövőben ne rugdossa a nagymamát. Az is elég változó, hogyan fogadnak az apróságok. Van, aki már alig várja, hogy elmondhassa az óvodában tanult versikét, de találkoztam már olyannal is, aki miután meglátott, sírva szaladt a mama karjaiba. Az autó közben egyre közelebb ér a kórházhoz, ahol az I-es és Il-es gyermekosztályt látogatjuk meg. A piros lámpánál Gábor még elvégzi az utolsó simításokat. Felkerül a szakáll és a bojtos sapka is, s a mellettünk álló autó vezetője jóízűen elmosolyodik. Az osztályon már várnak minket. Az óvoda csoportszobájában pizsamában, papucsban ülnek félkörben a kis betegek. Arcukon piros rózsák, melyek most inkább az izgalomtól, mint a láztól ültek ki. A rögtönzött színpadon iskolás lányok sorakoznak, hogy verssel és dallal szórakoztassák el az egybegyűlteket. Csilingel a csengő, s mire másodszor is megszólal, belép az ajtón a Télapó. Áhítatos csend telepszik a szobára. A legkisebbek szülei, vagy a gondozónő karjába kapaszkodnak, még nem igazán értik, kit takar a piros palást. Mielőtt megkezdődik a műsor, magam is meglepődöm, mert újabb Mikulás érkezik. Olyan, mintha a mi Télapónknak kicsinyített mása lenne. Hamar kiderül, az éneklő lányok kísérője. Bár az előadás kicsit hosszúra sikerült, s a kis nézőközönség néha el-elka- landozott, a befejező nótát szinte mindenki együtt énekelik. A legszebb pillanatok azonban még csak ezután következnek, hiszen a mi Mikulásunk bontogatni kezdi csomagját. Az óvodai csoport játékai mellé mindenkinek jut személyre szólóan is valami kis figyelmesség. Az ünnepség azonban még nem ér véget. Bár mi elköszönünk, a folyosón már kinn áll a váltás. Egy harmadik Mikulás. Ha én gyerek lennék, senki sem tudná megmagyarázni nekem, miért jön el hozzám ugyanazon a napon több is, ha csak egy van belőle. Azt hiszem, nagyot csalódnék a felnőttekben. Sofőrünk újra indít, mi pedig kicsit kifújjuk magunkat. Következő utunk az Örökösföldre visz. Az egymás mellett sorakozó tízemeletesekben egy kislány már izgatottan várja, hogy megismerhesse a Télapót. Csengetésünkre Fenyvesi Emese nyit ajtót aki még csak a múlt hónapban ünnepelte negyedik születésnapját. Mint mopdja, pont ilyennek képzelte el a Mikulást, és hogy biztos legyen abban, tényleg eljött hozzá, óvatosan végigsimogatja a fehér szakállt. Verset is mond, nem is rövidet, s megkapja érte jutalmát. Két teletömött csomag és egy plüssmaci kerül elő a puttonyból. Nincs idő tovább maradni, hosszú még azok névsora, akikhez ma estig el kell juttatni az ajándékokat. Az utcákon csúcsforgalom van, mindenki igyekszik valahová. így aztán elég nehezen érünk el a Jósavárosba. Gábor közben jegyzeteit lapozgatja, átfutja, mit is kell tudni a hároméves Révész Attiláról. Bár azt írják róla, hogy kicsit eleven gyerek, igencsak megszeppen, mikor a szobába lépünk. Először a függöny mögött keres menedéket és csak nagy sokára lehet rábeszélni, hogy előbújjon. Édesanyja és a nagymama ajándékait azért természetesen így is megkapja. Már egészen besötétedik, mire újra az utcára érünk. Elköszönünk a Mikulástól és sofőrünktől, innen már egyedül folytatják útjukat tovább. A fehér szakállú a kocsiból még egyszer búcsút int és elindul, hogy valami varázslatos, megfoghatatlan melegséget vigyen az otthonokba. A riportot Sikli Tímea írta Fotó: Bozsó Katalin
