Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-05 / 284. szám
2 1996. december 5., csütörtök Hazai krónika UJ KELET Katonai ingatlanok A haderőátalakítás során feleslegessé váló ingatlanok sorsáról tárgyalt szerdai ülésén az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága. Mint kiderült, a honvédségi ingatlanok — épületek és földterületek — együttes bruttó nyilvántartási értéke 738 milliárd forint. 1990 és 1995 között a vagyon mintegy 10 százaléka vált feleslegessé. Ezen ingatlanok mindössze egynegyedének végleges hasznosítása oldódott meg. Ez év elején mintegy 50 milliárd forintnyi ingatlanvagyon várt hasznosításra. Ezeknek is csak egy részét sikerült eladni. A tudomány helyzete Tudomásul kell venni, hogy a ma döntései hosszú időre befolyásolják a tudományfejlesztés ügyét — jelentette ki Dobos Krisztina (MDF). A képviselő asszony hangsúlyozta: a tudomány az egyik fontos kapcsot jelenti hazánk számára az Európai Unióhoz való csatlakozásnál. Hozzátette: a tudományos kutatás és fejlesztés alapja a felső-, illetve a közoktatásnak is. Enélkül a munka nélkül nincsenek sem kiművelt emberfők, sem döntésképes polgárok. Az MDF-es politikus végül hangsúlyozta: a jövőben az információk és az ismeretek fogják meghatározni egy ország gazdagságát. Magyar Bálint kultuszminiszter felszólalásában azt húzta alá, hogy a jövő évi költségvetés előirányzatai messze túlmutatnak a puszta ígéreteken, s lehetővé teszik a magyar tudomány és a felsőoktatási kutatás helyzetének érdemi javulását. Szavainak alátámasztására felidézte, hogy míg az idén 170 millió forint jutott a felsőoktatási kutatásokra, addig jövőre ennek csaknem tízszeresét, 1,6 milliárd forintot szánnak e célra. Hétfőn újra Az Országgyűlés délután öt órakor a Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló törvényjavaslat részletes vitájának lezárásával befejezte szerdai munkanapját. A T. Ház jövő héten hétfőn 15 órától folytatja munkáját. Ebéd nélkül maradlak a gyerekek Ki a felelős? Kozma Ibolya jegyzete Az iskolások és az óvodások ebéd nélkül mentek haza, mert a csúnya vállalkozó bácsik elveszik a falu pénzét— legalábbis ezt az érzést keltette a televízióban az egyik hírműsorban bemutatott rövid- fdm. Kács, egy hétszáz lelkes borsodi falucska eladósodott, a gázberuházás olyan mértékben terhelte meg a költségvetést, hogy tizenegymillió forinttal tartozik a beruházó cégnek. Az utóbbi időben az önkormányzat számlájára bármilyen címen érkezett összeget automatikusan átutalták a tartozás fejében. Még az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került ön- kormányzatok részére kapott támogatást is leemelték. Ezért az iskola konyháját bezárták, a gyerekek nem kaphattak ebédet a menzán. Az óvoda csak délig fogadja az apróságokat, délelőttre is csak megőrzést vállal. Az önkormányzat dolgozóit felkészítették: decemberben valószínűleg nem kapnak munkabért. Ki a felelős? A vállalkozó, mert a gyerekeket, a pedagógusokat és a község lakóit nem kímélve követeli a pénzét? Több milliója bánná, ha veszni hagyná. Meg aztán ki mondana le a pénzéről a falu szép szeméért? Ki fizessen? Az önkormányzat? Felelőtlenül kezdték el a gázberuházást. Nem mérték fel a lehetőségeiket. Viselje a lakosság a terheket? Ne egyenek a gyerekek az iskolában? A dolgozók felejtsék el a fizetést? Mindenkinek joga van az élethez. A gázhoz, az iskolához, az ebédhez és a megdolgozott bérhez is. A vállalkozó önkormányzatnak a vállalkozáshoz és a bukáshoz. Valakinek viszont mégiscsak ki kell egyenlíteni a számlát! Fizetnie kell az alkamazottak bérét. Felvetődött, hogy megszüntetik az iskolát Kácson. Ez viszont a falu elöregedésével, majd kihalásával járna. A lakosság ragaszkodik a gázhoz és az iskolához. Számukra érthetetlen, hogy a hivatalnak nincs pénze. Egy falut nem lehet eladni. Az iskolát sem, az óvodát sem, a menzát s a lakásokba bevezetett gázt sem. A polgármesteri hivatal sem piacképes. Megszüntetni lehet, de attól még nem lesz kifizetve a pénz. A vállalkozó viszont várja a megérdemelt összeget. Várhatja is. Az állam kétmilió forintot küld az önkormányzatnak, egy másik számlára, gyorssegélyként. Ez mire lesz elég? Szinte semmire... Talán bérre és az intézmények fűtésére. Egy rövid időre. Kács község lakóinak viszont holnap is, holnapután is, és évek múlva is élni kell. Enni, melegedni, gyereket nevelni és tanítani. A parlament padsoraiban ülők, a miniszteri hivatalokban ténykedők mikor értik meg, hogy előbb-utóbb az adósságot is folyósítaniuk kell. A régi, „leemelő s” számlára, meri nincs más, aki fizetni tudna. Magyar—iráni gazdasági tárgyalások Rendezni a vitás követeléseket Ismét fellendülhetnek a magyar—iráni gazdasági kapcsolatok, miután a két ország rendezte vitás anyagi ügyeit. Ezt Kis Zoltán, az FM politikai államtitkára jelentette ki Budapesten a Ferihegyi repülőtéren szerdán tartott sajtótájékoztatóján. Az államtitkár azt követően nyilatkozott a sajtónak, hogy hazaérkezett ötnapos iráni látogatásáról, ahol a két ország gazdasági vegyes bizottságának ülését készítette elő. MTI A gazdasági kapcsolatok élénkebbé tételét az tette lehetővé, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság rendezte hazánkkal szemben fennálló 150 millió dolláros adósságát. Jelenleg a két ország között még mintegy 5 millió dollár értékű a vitás követelés. Kis Zoltán szerint jó együttműködési feltételek alakulhatnak ki a két ország vállalkozásai között a jármű-, a gép- és az élelmiszeripar területén, továbbá a szolgáltatások fejlesztésében. Iránban érdeklődnek a magyar jármű- és gépipari termékek, autóbuszok, erőművi berendezések, de élelmiszeripari termékek, például feldolgozott zöldség és gyümölcs iránt is. Emellett folytatni kívánják a már megkezdett vetőmag- és genetikai programot. Az olajiparban magyar mérnöki szolgáltatásokra számítanak. A tárgyalódelegáció tagja volt Boros Dezső, Jászberény alpolgármestere is, aki Jászberény és Yasd közötti testvérvárosi kapcsolatokat tette szorosabbá. Kiderült ugyanis, hogy a jászok hajdanában Iránból vándoroltak hazánk területére. Erről egy ismert iráni filmrendező filmet is forgat Yasdban és Jászberényben. Kis Zoltán újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: nem időszerű lemondásáról beszélni az FM politikai államtitkári posztjáról, bár ezt korábban fontolgatta. A lemondásának okaként megjelölt pénzhiány megszűnt a tárcánál, mivel az Országgyűlés több mint 10 milliárd forinttal megnövelte a mezőgazdaság számára adható jövő évi támogatási keretet. így megvan az a minimálisan 101 milliárd forintos összeg, amelyet az államtitkár szükségesnek tart a magyar mezőgazdaság működésének fenntartásához. Hazaszállították Annus Antal földi maradványait MTI Katonai tiszteletadással fogadták szerdán a Ferihegyi repülőtéren a Comore- szigeteknél tragikus körülmények között repülőszerencsétlenségben elhunyt Annus Antal nagykövet földi maradványait. A néhai diplomata családtagjai mellett a repülőtéren megjelent Fodor István honvédelmi politikai államtitkár,Papp Sándor külügyminisztériumi közigazgatási államtitkár és Végh Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnöke. Annus Antal, a Magyar Köztársaság Kenyában és Etiópiában akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, a Honvédelmi Minisztérium egykori közigazgatási államtitkára — mint ismert — azon a repülőgépen utazott, amely terrorista akció következtében másfél hete a Comore-szigeteknéi a tengerbe zuhant. A diplomatát a Honvédelmi és a Külügyminisztérium saját halottjának tekinti. Végső búcsúztatása a jövő héten lesz a Farkasréti temetőben. Török konzulátus Szigetvárott Török konzulátust avattak csütörtökön Szigetvárott; a kis- ázsiai országnak ez az első olyan külképviselete, melynek közelében nem élnek török állampolgárok, de az itt szolgálatot teljesítő tiszteletbeli konzulnak nem is csupán az ő képviseletük, hanem a hajdani háborús ellenségből napjainkra békés baráttá vált két nép közeledésének elősegítése a feladata — hangsúlyozta ez alkalomból Ismét Birsei budapesti török nagykövet. MTI A Török Köztársaság első magyarországi tiszteletbeli konzuli irodájának vezetését Horváth László szigetvári építési vállalkozóra bízták, aki a város ORFK-vizsgálat MTI Ignácz István dandártábornok, megbízott országos rendőrfőkapitány szerdán vizsgálatot rendelt el azon sajtóértesülés kapcsán, hogy állítólag hosszabb ideig érvényes iratok nélkül közlekedett az ország közútjain több rendőrségi gépjármű. Az ORFK tavaly augusztusban két hónapos próbahasználatra tizenöt személyautót kapott a Peugeot Hungária Kft.-tői, amelyeket azután —- az eredeti árnál olcsóbban, ám így is több millió forintért — megvásárolt. Az eljárás során azonban számos szabálysértés történt: elmaradt például az üzlet pályáztatása, mivel a rendőrség egyik illetékese— kijátszva a közbeszerzési törvény rendszabályait—egyedi szerződést kötött a céggel az adásvételről. A vizsgálat eredményéről a közvéleményt tájékoztatják. határában két éve létrehozott magyar—török barátsági emlékpark és az ott felállított II. Szulejmán emlékmű kivitelezője volt. A konzuli irodát KemalAtatürknek, a Török Köztársaság első elnökének, a kis- ázsiai ország Európához való közeledését reformokkal szorgalmazó jeles államférfinak a képe díszíti, s a magyar—török megbékélés jeleként megtalálhatók falain az 1566-os nagy összecsapás ellenfeleinek, a várvédő Zrínyi Miklósnak és a Szigetvár ostroma alatt elhunyt II. Szulejmán szultánnak a képmása is. Ismét Birsei az MTI-t tájékoztatva elmondta, hogy a szigetvári konzulátustól a magyar—török kereskedelmi és kulturális kapcsolatok fejlesztését, a város közelében esetleg bajba jutó török állampolgárok segítését, valamint a két ország közti idegenforgalom támogatását várják. Minden a tiszteletbeli konzul rátermettségén múlik — hangsúlyozta a nagykövet —, mert hazája nem irányítani, csupán támogatni kívánja a konzul munkáját, meghagyva neki a kezdeményező szerepet. Kórházi beruházások A már megkezdett kórházi rekonstrukciók pénzügyi támogatása céljából kívánja módosítani az 1996-os központi költségvetést két szocialista és két szabaddemokrata képviselő. Erről tartott szerdán sajtótájékoztatót Pozsgai Balázs (MSZP) és Szentkútí Károly (SZDSZ). MTI A beterjesztők a helyi ön- kormányzatok címzett és céltámogatási előirányzatából az év első felében lemondás miatt felszabadult 1,235 millió forintot hét területi ön- kormányzat folyamatban lévő beruházásának támogatására javasolják felhasználni. Az így megemelt összegből fejezhetné be megkezdett építkezéseit az ajkai Magyar Imre Kórház, a berettyóújfalui Területi Kórház, a Heves megyei Pszichiátriai Betegek Otthona, a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház, a Nógrád megyei Madzsar József Kórház, a Somogy megyei Kaposi Mór Kórház és a Vas megy ei Markusovsz- ky Kórház. Ahhoz, hogy az önkormányzatok megkaphassák az egyenként 50—300 millió forint összegű pótlólagos támogatást, arra van szükség, hogy a képviselők még ebben az évben, vagyis változtatás nélkül fogadják el a benyújtott indítványt. \ Hírről % hírre Deutsch Tamást fenyegetik! Palotai István (Új Kelet) Ha eddig nem volt ’’vegytiszta” bizonyíték, hát most már van, hogy a szervezett bűnözés — megengedem esetleg bizonyos áttételekkel — de kapcsolatban áll a legfelsőbb vezetéssel. A fenti megállapítás egyenesen következik Deutsch Tamás alábbi közleményéből: „Az elmúlt időszakban, a Tocsik-ügy nyilvánosságra hozatalában, valamint annak tisztázásában vállalt szerepem miatt ismeretlen személyek folyamatosan, életveszélyesen fenyegetnek engem és családomat. A fenyegetésekről haladéktalanul értesítettem az illetékes rendőri szerveket. A rendőrség — a tájékoztatásuk szerint — azonnal megtett minden szükséges intézkedést az ügyben”. Eddig a közlemény. Na már most: Ha emlékezetem nem csal, a Tocsik-ügyben a következők szerepeltek és szerepelnek: a volt privatizációs miniszter Suchman Tamás, az APV Rt. vezetői, valamint Tocsik Márta. Könyörgöm, ki fenyeget akkor kicsodát? Talán Tocsik Márta bízott meg valamilyen keménylegényt? Kötve hiszem, hiszen most— minden bizonnyal—még azt is figyelik, hogy mikor vesz levegőt? Hát akkor ki? Az önkormáiy- zatok? Majd, ha meszet ettek! Örülnek, hogy megkapták a pénzüket, már amennyit megkaptak belőle. Egyikük sem adná szívesen vissza, hiába is ígérnek később többet érte. Arról nem is beszélve, hogy minden valószínűséggel már a nyakára is hágtak a pénznek... Az ügy vizsgálatakor az a legcélravezetőbb módszer, ha megvizsgálja az ember azt, hogy kinek az érdeke Deutsch elhallgattatása? Egyértelműen az ÁPV Rt. embereinek, valamint annak a közvetítői láncnak, amely az üzleteket bonyolítgatta. Tehát végül is a legfelsőbb pénzügyi vezetéshez nagyon is közel álló köröknek... Mindenesetre egyáltalán nem irigylem Deutsch Tamást! Hacsaknem valami ízetlen tréfáról van szó , akkor van mitől tartania. Ezek az emberek nem viccelnek mostanában... Azt meg csak remélni tudja az ember, hogy a rendőri védelem eléri a célját,—mert azon felül, hogy roppant kár lenne a fiatal, tehetséges és igen ambiciózus politikusért — kimondottan hátrányos lenne az ország számára, ha valami fizikai tettlegesség- re kerülne sor. A belénk vetett bizalom ugyanis — valljuk be őszintén — még nem áll olyan stabilan, hogy egy ilyen eset ne szüntetné meg teljesen. Még csak az kéne, hogy a tőkét hozók immár csak fegyveres kísérettel merjenek mozogni az országban... A tőke a nyugalmat szereti. Az országházból I : jelentjük