Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-31 / 304. szám

Jampec voltam Palotai István (Új Kelet) Nem tudom, emlékez­nek-e még, milyen is az igazi jampec. Az igazi jampec „tizenhatos" cső­nadrágban jár, nejlonin­get visel és hozzá arany­vagy ezüstszínű, pálmafás nyakkendőt. Gojzervar- rott — lehetőleg kék vagy zöld — cipőjén vastag szi­vacstalp legyen, haját báréba dobva viseli, és lehetőleg tripla taraja van. Mozgása laza, karja lóg, és rongylába mindig kész a rokira... Tízéves voltam — már nagy legény —, amikor elhatároztam, hogy jam- pi leszek. Vasárnap dél­előtt volt, ezért igen fel kellett kötnöm a fehér­neműt, hogy minden kel­lékem meglegyen. Sze­gény anyámat elkezdtem gyötörni, hogy egyrészt adja kölcsön délutánra zöld, szivacsos cipőjét, másrészt engedjen el egye­dül Szentendrére HÉV-vel. Erre azért volt szükség, mert nem akartam, hogy felismerjenek. Anyám nagy keservesen engedett, és már csak a pálmafás nyakken­dőt kellett unokatestvé­remtől elkunyerálni. Nem volt nagy ügy, sikerült. így aztán fölültem a HEV- re és elindultan Szentendre felé. Csőgatyában, zöld, 37- es, szivacstalpú cipőben és ezüstszínű, pálmafás nyak­kendőben. Ha egy órát sétáltam, hát sokat mondok. Meguntam, hogy bámulnak rám az em­berek. Felültem a HÉV-re, és hazautaztam. Otthon levet­tem a szerelésemet... és soha többé nem akartam jampec lenni. Nem igazán különös szilveszterek Kézy Béla (Uj Kelet) Neked bizonyára van­nak érdekes régi szilvesz­teri élményeid r- mondta vagy harminc évvel fiata­labb kollégám,y amikor arra kért, írjak a régi szil­veszterekről. Törtem a fe­jem, de sehogyan sem ju­tott eszembe semmi külön­leges. Már csak azért sem, mert nem nagyon éreztem, hogy pont ezen a napon kellene a szokásosnál vi­dámabbnak lennem. Az is igaz, hogy általában igye­keztem kellemesen érezni magam a bőrömben, s ez az év utolsó napján sem esett nehezemre. Gyerekkoromban — az „átkos” szocializmus ke­ményebb időszakában, az ötvenes években — a szü­leimnek nemigen volt sem anyagi lehetősége, sem kedve szilveszterezni, bár a szűkebb család összejött valamelyikünknél ezen a napon is, s a karácsonyi beigli, meg néhány korty homoki vinkó mellett elbe­szélgetett, elkártyázgatott éjfélig. Pezsgőről abban az időben csak hallomásból tudtam, s nemcsak azért, mert gyerekként amúgy sem ihattam volna belőle. Ahogy megkamaszod- tam, akadt szomszéd, ahol már volt egy-egy felhúzás lemezjátszó, 78-as fordu­lattal, jókora bakelitle­mezzel s egy-egy oldalon egyetlen táncdallal. A le­mezjátszós helyeken ösz- szejöttünk, volt ahol zon­gora is akadt, s elugra­bugráltunk hajnali kettőig is. De ez egy nagyobb név­napon is előfordult, persze csak szombaton, mert ak­kor másnap alhattunk egy kicsit tovább. Az első „felnőtt" szil­veszteremet 1959-ben, ti­zennyolc évesen Kisvár­dán, a Béke nevű eszp­resszóban töltöttük, ahol nemcsak ekkor, de a hét minden napján élőzene szólt, gyakran igazi bár­hangulat volt. A harmoni­kát Seriff húzta, a szak- szofont Pipás fújta, s a do­bokat Terebessy Attila döngette. Erősítő akkor még csak az énekhez kel­lett. Arra emlékszem, hogy ezen az első felnőtt-szilvesz­teren kissé bizonytalanná vált a járásom, s a vadiúj sö­tétkék öltönyömben sikerült beleülnöm a nyereménytor­tába, ami ugye, tovább emel­te az amúgy is emelkedett hangulatot. Az öltönyt sike­rült kitisztítani, a tortát meg ilyen rozzanton is megettük. Talán 1961-ben töltöttem először —és azóta sem — az év utolsó napját a budapesti Nagykörúton. Nekünk, vidé­ki legénykéknek óriási él­mény volt a hatalmas tömeg, hogy a villamossíneken is jöttek-mentek a gyalogosok, hogy a rendőrök semmiért nem szólnak, csak mosolyog­va és persze irigykedve lesik a vidámságot. Autó még ak­kor alig volt, a villamosok meg csak nagy ritkán jártak szilveszter éjjelén. Mindenki butellákkal, demizsonokkal közlekedett, éjfélkor vadide­genek ölelgették, kínálgatták egymást. Arra már nem em­lékszem, hogy a sokféle itó- ka után hogyan jutottam Váci úti albérletembe hajnal­tájon, de másnap bizony jó­lesett volna egy korhelyle- ves, csak éppen nem volt, aki megfőzze. Voltak azután konszolidált társasági összejövetelek, ahol egy-egy közös főzésre összejöttünk, vagy össze- hordtuk a kaját meg az ita­lokat. Osmagnós lévén álta­lában én vittem a technikát meg a szalagokat. Az biztos, hogy bármilyen igyekezettel állítottam össze a talpaláva- lót, valakinek mindig valami más kellett volna, mint ami szólt. Egészen úgy éjféltájig. Utána azonban minden min­denkinek nagyon jó volt, min­denre táncolt mindenki. Az igazi buli mindig az volt, ami­kor egy jó alvás után másnap délután elmentünk takaríta­ni, meg megenni a megma­radt kaját. Az igazság az, hogy voltam jó mulatságokon, de az igazi talán sosem a szilveszteri volt. Igaz, minden év utolsó napján reménykedtünk ab­ban, hogy valami jobb követ­kezik jövőre. Akkoriban néha be is jött ez a remény. Mos­tsj •abc tanaban mar nem annyira. De talán csak azért, mert kez­dek öregedni. Vitéz Péter (Új Kelet) A Galaxis útikalauz stopposoknak című zseni­ális mű megfogalmaz egy ugyan teljesen egyedi szi­tuációban alkalmazott, de örök érvényű gondolatot: Ne ess pánikba! Ezt illik a mai, a nagybetűs élet kü­szöbén egyensúlyozó fi­ataloknak is megfogadni­uk, elsősorban akkor, ami­kor a munkaügyi hivatal előtt kígyózó sorban ve­getálva jobb időkre vár­nak. A Kánaán nincs is olyan távol, mint legtöb­ben gondolják. Egyelőre három a legfontosabb okok száma, amely idővel gyarapodik. Az első jelentős ténye­ző, hogy Nyíregyháza las­san, de biztos utakon jár- V va Intelligens Várossá vá- ; ük, amennyiben a Nemze­ti Informatika Infrastruk­túra Fejlesztési Alap, illet­ve az EU kellően értékeli a tanárképző főiskola Szá­mítóközpontjában megál­modott, de valós talajon álló, egészséges mintáéi- képzelést. Az örökké hát­rányos helyzetű megye ez­által regionális informati­kai központtá nőhetne. Gyakorlatilag egyik napról a másikra a béka feneke alól a világ élvonalába ke- j rülhetne a térség. A másik lényeges ok az informatika. Az a tudó- ; mány, amelynek robba­násszerű fejlődése úgy sü- | völtött el a mai, már eg- zisztenciával rendelkező, úgymond befutott közép- | osztály mellet, hogy csu- $ pán a szelének árnyékát y. érezték meg belőle. Ez *■ nem túlzás. Számítástech­nikai versenyen megtör- tént. hogy a bírák nem ér- J tették a versenyző diák ké­szítette algoritmust, pedig j ők adták a feladatot. Egy- | szóval úgy tűnik, hogy a 9 bitbűvölés megmarad a fiatalok sportjának... Ehhez kapcsolódik a j harmadik fontos dolog. A i felnövekvő, az önmaga | agyi kapacitását 200-as IQ ' körülire értékelő generá- ♦! ció tagjainak természetes, | veleszületett dolog a szá- 1 mítástechnika. Az infor- J matika fejlődésével képe- J sek lépést tartani, azt to- , vább alakítani. Nos, amennyiben Nyír- 1 egyháza Intelligens Vá- I rossá, a megye regionális | informatikai központtá f válik, akkor hirtelen meg | fog nőni a munkaerő-pi- 9 aci kereslet az informati­kusok iránt. Gyakorlati­lag minden településen ötszáz lakosra vetítve legalább egy szakember­re szükség lehet. Az egyesület otthona Ne ess pánikba! Egyesület a vállalkozókért Összejövetelek, termékkiállítás, iparosbál... Czibula Józsefné egyesületi elnök Dojcsák Tibor (Új Kelet) Kimondottan helyi szin­ten képviselni a vállakozók és iparosok érdekeit, akik így az eddiginél hatéko­nyabban tudnának dolgozni a városban, a városért. Ez­zel a céllal alapította meg 34 vállakozó és iparos a Vállal­kozók és Iparosok Máté­szalkai Egyesületét. A szer­vezet december 9-ei cégbí­rósági bejegyzését megelő­ző egy év a tervezés és szer­vezés időszaka volt. A kö­zeljövőben megvalósítandó konkrét terveikről és hosszú távú elképzeléseikről az egyesület elnökét, Czibula Józsefnét kérdeztük. — Mi ösztönözte önöket arra, hogy létrehozzák az egyesületet? — Nincs olyan érdekkép­viseleti szervezet, ami fel­vállalná a vállakozók érdek- képviseletét akár városi, akár magasabb szinten. Nem új dolog ez a mozgalom, mert a 20-as, 30-as években volt a településen vállalko­zói érdekképviselet. Mi a valamikori Vállalkozói és Iparos Egyesület jogutódjá­nak tekintjük magunkat, és ugyanazt a szerepet szeret­nénk betölteni, amelyet elő­dünk. Az egyesületet 34, vá­rosi szinten jól menő vál­lakózás tulajdonosa hozta létre. Reméljük, hogy más városokban is követik a pél­dánkat, mert bármilyen kon­kurenciaharc van a vállalko­zások között, az összefogás mindannyiunk közös érdeke. — Jellemző, hogy milyen vállalkozások állnak az egyesület mögött? — Nem, a kereskedőtől az asztaloson, üvegesen át az elektromos szerelőig min­denki benne van. Korábban tárgyalásokat folytattunk az önkormányzattal arról, hogy bizonyos kérdésekben meg kellene kérdezni a vál­lalkozókat is. Ehhez szükség van egy olyan érdekképvise­leti szervezetre, amellyel az önkormányzat képviselői le­ülhetnek tárgyalni. Különö­sen azért, mert a vállalkozók nem országos vagy megyei, hanem városi vagy falusi szinten érdekeltek, ott, ahol élnek. Oda fizetik az adót, ott vannak kötelezettségeik, ezért onnan várják el, hogy megkérdezzék őket, figyelje­nek az érdekeikre, vélemé­nyükre. Látni kell, hogy egy­re fontosabb lesz a vállalko­zói réteg. A vállalkozók al­kalmazottakat tartanak, mun­kahelyeket teremtenek, adóznak, kommunális adót fizetnek, az önkormányzat költségvetésének fontos ré­szét jelentik a tőlük szárma­zó bevételek. — Megalakult az egyesü­let. Mi a következő lépésük? — Visszaigényeltük a volt művelődési központot, amely a 40-es évekig a vállalkozók székhaza volt. Az önkor­mányzat a közelmúltban meghirdette hasznosításra, de végül nem nekünk, hanem egy oktató bt.-nek adta oda. Az egyesület rövidesen ösz- szeül, hogy megbeszéljük a további lépéseket. Szeret­nénk a vállalkozók ügyeit menedzselni, ezért óriási ter­veink voltak a székházzal. Tervbe vettük egy helyi me­nedzseriroda létrehozását, irodát akartunk adni a Sza­mos Televíziónak, és be sze­retnénk kapcsolódni keres­kedelmi és hirdető műsorai­ba. Mindennap kihasználha­tó jogi képviseletet nyújta­nánk a vállalkozóknak, és összetartásukat erősítendő, megrendezzük az éves ipa­rosbált. A vállalkozói szék­ház állandó házként műkö­dött volna, államtitkári szin­tű kamaraelőadásokkal, poli­tikusok, gazdasági szakembe­rek beszámolóival, termékki­állításokkal. A környék vál­lalkozóinak, iparosainak ter­veztünk rendszeres össze­jöveteleket, hogy megismer­jük egymás gondjait, meg­osszuk tapasztalatainkat. Sze­retnénk vásárokat rendezni, egyszóval szép tervei vannak a vállalkozói egyesületnek, de a jövőnk attól is függ, hogy tudunk megkapaszkod­ni, lesz-e megfelelő székhá­zunk. Kikérjük jogi tanács­adónk véleményét, és ha úgy ítéli meg, hogy minket illet­ne a székház, akkor megfel­lebbezzük az önkormányzat döntését, mert az, hogy mi munkához láthassunk, leg­alább annyira a város és az önkormányzat érdeke, mint a vállalkozóké.

Next

/
Thumbnails
Contents