Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-03 / 282. szám

6 1996. december 03., kedd Riport UJ KELET Jártam a Mikulásnál! Ezekben a napokban sok gyereket foglalkoztat, hol is lakik a Mikulás? A hét végén Nagykarácsonyban jár­tam, és a főtér egyik takaros házán ezt a feliratot lát­tam: A Mikulás háza. A nem mindennapi meglepetés­ből felocsúdva összeszedtem minden bátorságomat és beléptem a „szentélybe”. Fekete Tibor (Új Kelet) Az előszobában már zsú­folásig megtelt a fogas, és mint egyes vallások templo­maiban szokás, itt is le kel­lett húzni a cipőnket. A belső helyiségekben játékország várta a gyerekeket. A legki­sebbek elkerített babasarok­ban és biztonságos műanyag csúszdán szórakozhattak. Egy másik szobában szak­képzett óvónők irányításával kézügyesség-fejlesztő játé­kokat rakosgattak. Akik meg­unták az ücsörgést, felpattan­hattak egy óriási labdára és körbeugrálhatták vele a ter­met. Itt semmi sem kötelező, és szinte mindent szabad. Az épület gazdái a nagyobbacs­ka gyerekekre is gondoltak: számítógépen meseországba barangolhattak a képernyő előtt ülő gyerekek. Az itt dolgozó pedagógu­soktól megtudtuk: egy hóna­pon át, december 18-áig a hét minden napján várják a ven­dégeket. Természetesen nem kell belépőjegyet váltani. Az idén már eddig többen jöttek el a Télapóhoz, mint tavaly az egész hónap alatt. Arra külön megkérik a csoportok vezetőit, ha tehetik, előre je­lezzék érkezésüket, talán ez­zel elkerülhető a zsúfoltság. A hely igazi varázslata a Mikulás szobája volt. Az ajtó előtt türelmesen és izgatottan várakoztak szüleikkel a leg­kisebbek. Kovács Mónikáék Békéscsabáról tették meg a hosszú utat, csak hogy láthas­sák a Télapót. Nyílt az ajtó és mi követ­keztünk. A Mikulás bácsi egy kedves, mosolygós, pi­rospozsgás, ősz szakállú öregember volt. Mónika az első néhány kérdésre alig hallhatóan válaszolgatott, de mikor az óvodára terelő­dött a szó, már felvidult és bátran felelget Elmondta, hogy szeret oviba járni, de néha a fiúk nem hagynak neki békét, olyankor a leg­szívesebben hazaszaladna. Az utolsó kérdéseknél már a mamája is kinyitotta a fülét, mert a kislány elárulta a tit­kát: egy igazi kerékpárt sze­retne kapni a Télapótól.- Olyan nagyot, mint a testvér­ének van, amelyik kétkere­kű és elengedett kézzel is lehet vele bicajozni. Az ősz szakállú huncutul a mamára mosolygot, és az egyetértő bólintás után megígérte Mó­nikának az ajándékot. A tár­salgást itt be kellett fejezni, mert még nagyon sokan ácso- rogtak kívül. Utolsó szóként a kislány még megígérte, jól fog viselkedni és nem hagy­ja a cipőjét az előszobájuk közepén. Sok-sok gyerek szeretne hasonló csodát átélni, kár, hogy olyan messze lakik a Télapó.Talán akiknek ez a feladatuk, megkérhetnék a piros ruhás, csörgőbotos öregembert, hogy itt köze­lebb is nyithatna egy házat magának. Együtt ráz az igazgató, képviselő Úgy látszik, menthetetlenül megkezdődött a báli sze­zon. Számos rendezvény volt az elmúlt hétvégén, amelyek közül — rangjá­ban legalábbis — kétségte­lenül kiemelkedik a vállal­kozói szféra estélye, ami­ről lapunk hasábjain már részletesen beszámoltunk, Gazdászbál volt szomba­ton a Koronában, amellyel egy egész napos rendez­vényt zártak a kisgazdák. Két általános iskolában pedig az iskola környeze­tében élők számára rendez­tek mulatságot. Munkatár­sunk a 18. Számú (orosi) Általános Iskola rendezvé­nyéről számol be. Kézy Béla (Új Kelet) _ A bejárattól Faragó Péter tanár úr, aki egyben a házigaz­da szerepét is ellátja, a ruhatá­rig kíséri a vendégeket. Szolga Zoltán tanár úr pedig egy szál virágot nyújt át az érkező höl­gyeknek, majd az est házi­asszonya, Kajibás Éva vezeti a büféasztalhoz a meghívotta­kat egy „welcome drink”-re. Továbbra is pedagógusok gon­doskodnak a vendégekről, mindenkit a helyére kísérnek. Az asztalokon mindenkinek ott a névkártyája. A szervezők — jól ismervén a meghívotta­kat — úgy állították össze az ültetési rendet, hogy minden­ki számára ismerős és kellemes társaságba kerülhessen. Az már csak a hab a tortán, hogy min­den vendég kis kitűzőt talált a helyén saját horoszkópja jelé­vel, amihez még pár soros — az estére szóló — asztrológiai jó tanács is jár arról, hogy a másik nemnek melyik jegybe­li képviselőjét kell keresnie, s melyiktől tanácsos óvakodni. Ez egyben azt is jelzi, hogy mind a 130 vendéget személye­sen hívták meg az iskola peda­gógusai. Erre csak azt mond­hatja a hírlapíró: profi munka. Fél nyolcra minden vendég a helyén ül, megjött a polgár- mester asszony is. Aki mosta­nában járta a várost, az péntek este a szférák estélyén találkoz­hatott vele, szombat délelőtt a várossá nyilvánítás 210. évfor­dulójának ünnepségén hall­hatta beszélni, most az orosi iskola jótékonysági rendezvé­nyén találkozunk, és a benn­fentesek tudják, hogy ezt az éjszakát is megosztja Oros és a 9. számú iskola között. Ke­mény protokoll! Aki irigyli, megpróbálhatja hétről hétre mindezt végigcsinálni. A 18-as iskola igazgatója, Rusznák Miklósáé, megnyitó­jában elmondja, hogy a rendez­vény a tavaszra tervezett név­Színészí vigalom... adó ünnepség anyagi feltétele­inek megteremtését szolgálja. 1997 márciusában ugyanis az iskola felveszi Herman Ottó természettudós nevét. Kiderül az is, hogy az igazán finom vacsora alapanyagait különbö­ző vállalkozások „hozták össze”. Az R-KO-N Kft. meg a Fidesz városi szervezete adta a vacsorához a húst, a burgonyát Mező Mihály orosi szülő szál­lította, Jurkinya László és fele­sége — a Polifarm Kft. tulajdo­nosai — ropogós pogácsát küldtek az asztalra. Rengteg a tombolatárgy, amelyeket a vendégek, az orosi vállalkozók hoztak. Az alapanyagokat az iskola konyhája dolgozta fel, s a felszolgálás is különleges, hi­szen a tantestület gondoskodik arról, hogy a finomságok az asztalokra kerüljenek. Visszafogottan, kellemesen muzsikál a Polip együttes a vacsorához, de a talpalávaló sem marad el. A tánctér hama­rosan megtelik. Együtt „ráz” a kórházigazgató, a szocialista meg a fideszes képviselő, a polgármester asszony, a fűtés- szerelő orosi vállalkozó»a he­lyi videotékással meg a tanár­ral. Akkora a hangulat, hogy egy hölgy még a cipőjétől is megszabadul. A hölgyek öltö­zéke estélyi, de nem hivalko­dó, az urak némelyike csokor­nyakkendőt, mi több, szmokin­got visel, ám hamarosan még ők is megszabadulnak a zakók­tól, annyira forró lesz a hangu­lat. Asztalszomszédom előző éjszaka „szférázott”, de azt mondja, hogy amikor ide belé­pett, már felszabadultabban érezte magát, mint ott. Valószí­nűleg ez a rendezvény a csalá­diasabb. Éjféltájon a Móricz Zsig- mond Színház ifjú művészei, Sándor Juli meg Horváth Lász­ló Attila tesznek még egy la­páttal a hangulatra, ezután a hurka-kolbászt ingyen szállító Pásztor Ferenc napkori hentes­mester küld zenés üdvözletét a bálozóknak, nem minden izga­lom nélkül húzzák a tombolát, hiszen van, aki 10—15—25 ezer forintot fektetett a nyerő esély megszerzésébe, de min­denki tudja, hogy nem a nye­reményre utaznak a tombolá- zók, hanem ezzel támogatják az iskolát, mint ahogy a három­ezer forintos belépő is ezt a célt szolgálja majd. Köszöntik az Andrásokat is, egyikük, Krisz­tián András, azonnal felajánl 10 ezer forintot arra a célra, hogy Sebestyén Sándor vala­melyik itt kiállított szoborter­ve megvalósulhasson az isko­la udvarán vagy aulájában. (Zá­rójelbe idekívánkozik, hogy Krisztián úr a tombolajegyek­re is rászánt tízezret.) Azt gon­dolom, ez nem afféle hivalko­dás, hanem egy orosi szülő őszinte jószándékának, segíte­ni akarásának jele. Lassan fárad a nagyérdemű, kezd több hely lenni az eddig zsúfolt táncparketten, de akik hazamennek, nemcsak egy kel­lemesen eltöltött este élményé­vel lesznek gazdagabbak, ha­nem azzal is, hogy talán tettek valamit azért, amiért állam meg kormány manapság vagy nem tud, vagy nem akar eleget ten­ni. Remélhetőleg ugyanezt ér­zik azt est hajnalra igencsak megfáradt szervezői, a pedagó­gusok is. A hírlapíró pedig re­ménykedik: hátha tényleg meg­formálódik végre a civil szféra is ebben az országban. Kevés emberrel, nagy tettvággyal Dojcsák Tibor (Új Kelet) A polgárőrségek többsége a rendszerváltás idején állt össze és látott munkához. Csengerben azonban csak idén döntöttek úgy a város nyugalmáért tenni akaró, a közbiztonság javítását szív­ügyüknek érző emberek, hogy megalakítják a polgár­őrséget. A szervezet szeptem­berben jött létre, és vezetőjé­vé Kecskeméti Béla alpolgár­mestert választották. Tőle hal­lottunk kezdeti nehézségek­ről és terveikről. — A polgárőrséget most szervezzük, a létszámfeltöltés és cégbírósági bejegyzése kö­rülbelül jövő év elejére törté­nik meg. Az első megbeszé­lésre 56 ember gyűlt össze, de hamarosan látnunk kellett, milyen nagyfokú passzivitás­sal kell megkiizdenünk, mert a belépési nyilatkozatot már csak 26-an írták alá. Ez nagyon kis létszám. Várjuk új belé­pők jelentkezését, nőkét és férfiakét egyaránt, csak két feltételt szabunk, a büntetlen előéletet és a 18. életév betöl­tését. Sajnos a fiatalok nem ér­deklődnek a mozgalom iránt, többen is azt kérdezték, mit fizetünk. Ez társadalmi mun­ka, amit csinálunk, azt ma­gunkért és családunkért tesszük. Lesz tagsági díj is, havi 200 forint, ebből fedez­zük a benzinköltséget. A tag­díjat pártoló tagok is fizethe­tik, akik nem tudnak szolgá­latot teljesíteni, de támogat­ják a polgárőrséget. Saját gép­kocsikkal fogunk járőrözni, legalább az üzemanyag árát szeretnénk megtéríteni. Meg­keressük segítségért a vállal­kozókat, egy-egy éjszakára már a polgármesteri hivatal, a csengeti ÁFÉSZ, a Csenger- Ker, a Csikszöv és a Juhász- Scheibel is ajánlott fel autót. — A polgárőrség megala­kítását az inspirálta, hogy a vá­rosban sok betörés történik és kevés rendőr van, egyszerűen nem tudnak állandó felügye­letet nyújtani. Ebben segítünk mi. ha gyanús személyeket, vagy bűncselekményeket észlelünk, a pogárvédelemtől kapott CB-rádiónkkal jelent­jük a rendőrségnek. Ha Csen­géinek nem tudjuk, akkor a mátészalkai kapitányságnak. A kis létszám miatt letettünk a napi járőrözés tervéről, hét­végeken mindig mozgunk, hét közben alkalomszerűen. Nem tesszük közhírré, hogy mikor, ne tudják azok, akik­nek félnivalójuk van. — Már nem 26-an va­gyunk, állandóan jönnek új emberek, számításaink szerint rövidesen eléljük az 50-60 fős létszámot, de az „őszi csú­csot” idén nem tudtuk meg­oldani. Ez alatt a betakarítás idejét értem, amikor a város határába is kimegyünk, vi­gyázunk a földekre, és próbál­juk visszaszorítani a falopá­sok számát. A reális létszám véleményem szerint 100-150 polgárőr lenne, mert egy szol­gálatban két kocsival leg­alább négy embernek kell menni. Egy kis biztonságér­zetet akarunk nyújtani az em ­bereknek. Sok öreg él a vá­rosban, akik már saját ottho­nukban sem merik nyugodtan álomra hatjtani fejüket. Sze­retnénk, ha ez a segítségünk­kel megváltozna, és a csenge­nek biztonságban éreznék magukat.

Next

/
Thumbnails
Contents